Még boldogult úrfikoromban, egy zűrös éjszakán szintén hasonló tévedésbe esett egyik barátunk, aki túltolta a hűsik fogyasztását, és ő pedig a ruhásszekrénybe nyitott be. Már gombolta a sliccét, hogy lepisálja a kabátokat és öltönyöket, amikor sikerült jobb belátásra bírni. Megesik az ilyen. Egyébként ezen a bulin történt, hogy Csiszár Jenő, aki akkoriban shemaghban járt, ebben a bájos arab kendőben, amely mostanában rettegéssel tölti el a görög-római keresztényeket, kijelentette, hogy elveszítette az önkontrollját és beesett az asztal alá.

Előtte még azonban az udvaron lévő homokdombnál Allah-hoz imádkozott beleborulva arccal a mocsokba, most pedig Orbán Viktor nagykövete. Kiismerhetetlen ez a világ, nem mindegy kivel barátkozunk és milyen ajtókat nyitogatunk. Amikor mindez történt, Orbán Viktor Mihály is KISZ titkár volt még egyébként, és futballistaként képzelte el a nyamvadt jövőjét. Menyivel jobban járt volna mindenki, ha lett volna tehetsége hozzá, de ahhoz sem volt, így lett belőle elfuserált diktátor.

Egyébként akkor, amikor Csiszár képzelt arab volt, Orbán meg futballista, a városunkat ellepték a líbiaiak. Annyi volt belőlük, mint hercegkisasszony a Burgban. A vépi gépészképzőben tanultak traktoristának, viszont tele voltak dollárral, és kies városunk szüzei és nem szüzei állva pisáltak értük, nem kellett őket erőszakolni sem. Mert az idők változnak, az erkölcsök és ösztönök viszont nem. A líbiaiak voltak Kádár letelepedési kötvényesei azzal a különbséggel, hogy nem volt egy Rogán sehol, maximum akkor még az őrségi lankánkon rövidgatyában mai szégyenünkre.

Mindennek és mindenkinek megvan az érzékeny pontja, csak ismerni kell. Erre példa, hogy a hét végén a Kárpátokban túrázgató fiatal pár szembe találta magát egy anyamedvével és a bocsaival, és azt még Semjén is tudja, hogy ez nem jó párosítás. A maci védte a bocsait, hogy el ne vigye őket a családvédelem a kilakoltatás után, és nekiesett a páros férfi tagjának Már épp készült leszakítani a lábát, amikor párja higgadt tanácsára, hogy szúrná ki a szemét, pofán verte, és így megmenekült. A mackómama megsértődve odébb állt, mert nem volt nála egy szarvasbőr kesztyű, hogy az arculcsapást viszonozva párbajra hívja a betolakodót. Mindenkinek más fáj.

Ilyen érzékeny pontja a Fidesznek Gyurcsány, mert a Bayer Zsóti showjában Kocsis Máté váteszként jelentette ki: “Ne legyen senkinek kétsége, visszavette a teljes uralmat az ellenzék fölött.” Kíváncsian várjuk, mikor jön a javaslat kormányzó erőnk padsoraiból, hogy szúrják ki a szemét, spontán öngyilkos legyen a rendőrautó hátuljában vagy járjon arra egy kósza osztrák nyugdíjas. Mert van ez az álszékely mondás, hogy a sör nem ital, az asszony nem ember, a medve pedig nem játék, és jól láthatóan eszerint élik az életüket, aztán olyanok is.

A szomszéd Józsit is már számtalanszor hajítottam ki, amikor úgy tett különbséget a két nem között, hogy vannak az emberek meg a nők, vagy a dakoták meg ő, a teremtés koronája. Az ilyenekkel nem lehet mit kezdeni, pláne kormányon és még inkább teljhatalommal rendelkezve. Megüli tőlük a sötétség az egész országot, hogy most is már az MTA kutatói valamint diákok, több mint ezren írtak nyílt levelet Manfred Webernek, hogy állítsa meg Arturo Uit, mert saját erőből nem megy. Itt tartunk, majd kiderül, képes-e rá vagy akarja-e.

Soros szerint nem. Szerinte ez a Weber a lelkét is eladná, így tulajdonképpen nem is tévedett nagyot Orbán, amikor rá szavazott, miután kilépett belőle majd visszatért a kebelébe, és még mindig felfüggesztve lafog, miközben jár a keze meg a szája. Mindez a sok cukiság, amit máma elmeséltem, csak arra volt jó, hogy bemutassam, bízni senkiben nem lehet. Úgy váltogatja az összes az elveit meg az értékeit, mint az ócska kabátot, amit épp lepisálni készül a részeg cimboránk. Viszont egy medvében sohasem csalódhatunk, nem véletlenül bírom annyira Micimackót.

Megvannak az ő sajátos elméletei is a maga munkájáról, magas hivatala kezdete óta elsősorban az, hogy a világ összes nagykövetét berendeli, mert rohadtul élvezi a szemétdombját, a ráborult hatalmat, és kukorékol is cefetül. Most épp azt az axiómát adta elő, ő már két és fél éve megmondta, hogy a klasszikus diplomácia ideje lejárt.

Tényleg unortodox a módi, ahogyan a dolgait kezeli, legutóbb épp az, hogy milánói főkonzullá nevezte ki Csiszár Jenőt, ami jelenséghez hamarosan nem lesz mit hozzátenni, most is csak azért fordult meg bennem, amit leendő főnöke előadott arról, miért is küldi őt külszolgálatra.

Összefoglalóan: csak. Bővebben: azé’. Mielőtt azonban ennek boncolgatásába elmerülnénk, mesélek néhány testközeli élményt Jenőről, akit volt szerencsém annak idején a barátfélémnek tudhatni, de ez már olyan régen volt, hogy Sopronban történt. Itt ő érettségi után discósként kereste a betevőt a Locomotív Szállóban a nyolcvanas évek hajnalán.

Ez nem érdem, és nem is bűn, csupán állapot. Volt egy kedvelt fordulata éjféltájt mindig, amikor osztrák vendégek özönölték el a placcot, akkor azt ordította bele a mikrofonba: „Üdvözöljük a burgenlandi traktoros legényeket.” Ezen akkor a magyar traktorosok jót derültek, mutatva, hogy a lájtos sovinizmus milyen nyerő volt már Kádár alatt is.

Viszont az ilyen lélekállapot nem igazán jellemző egy főkonzulra, bár Szijjártó ügyködését elnézve lehet, szükséges is. Legutóbb a magyar külügy királyának feltették a kérdést, hogy tulajdonképpen Csiszár rádiós-televíziós újságíró volna, alkalmas-e akkor erre a posztra? Erre a futsalos visszavágott: az amerikai nagykövet itt Budapesten nem egy tévés producer volt?

Szép riposzt, meg kell hagyni, csak nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Colleen Bell a virginiai Sweet Briar College egyetemen szerezte diplomáját politikatudományból és közgazdaságtanból, míg a mi fiunk Havas Henriknél kupálódott, működése így nem igazán újságírás, sokkal inkább celebség volt, amit mindenki beláthat, aki nézte a Heti Hetest.

Jól elvoltam eddig, pedig nem is erről akarok mesélni igazán. Hanem a mentalitásról, amely regnáló hatalmunkra jellemző, erről a kiképző őrmester tempóról. Az egészre újólag Szijjártó úr mutat példát és formát, a Csiszár-féle kinevezést kritizálókról nyilatkozva a maga sajátos módján.

Azt találta mondani: „Azok az emberek, akik Csiszár Jenő kinevezésével kapcsolatban mindenféle kritikákat fogalmaztak meg, ők ahhoz a személyi körhöz tartoznak, akik ha bírálnak, tudom, hogy jó döntést hoztam.” Ez miniszterelnök úr tempója is, aki a kisvasútja okán mesélte el nekünk, ha sokat pofáznak neki, akkor a világ végéig kanyarog majd a játékszere.

Előbb-utóbb igen, ám nem egészen úgy, ahogyan azt miniszterelnök úr elképzeli, de ez legyen az ő baja. Ellenben így válik a külügy egyszersmind belüggyé, ha úgy tetszik általános mai magyar gyakorlattá vagy sorssá a fideszuralom következtében. Hogy a pusztáról szalajtott kondások mondják meg, mi legyen, s általában az, amit ők akarnak.

Orbán Viktortól – akárha trágyalé – szivárog alá ez a mentalitás, és megüli az országot egyre hangosabban és agresszívebben. Egy napja például Lázár miniszter beült Hódmezővásárhely városának közgyűlésébe, és verte a tamtamot, hogy hajdanvolt birodalmában mindenki bojkottálja a Heinekent a Csiki sör-cirkusz kapcsán.

Mi a búbánatos rosseb köze van neki ehhez? Semmi sem, csak hiszi. Németh Szilárd fenyegetőzik, Harrach Péter húst klopfoltat, Antall József fia lájkokat tilt be, és kirúg embereket. Mehetnénk itt körbe szerte az országban horizontálisan és vertikálisan is, a rák már teljesen elburjánzott. Szaros nyikhajok pofáznak bele az ember életébe.

Sok mindentől fölfordul az ember gyomra ebben az országban, de ettől különösen, hogy például egy Tiborcz István azzal fenyeget taxisokat: tudja, ki vagyok én? Tudja a rosseb, ámde ez mutatja, hogy az idő visszafordult és a rendszerben újra a nyolcvanas évek elején vagyunk.

A Vas megyei napilap akkori főszerkesztője a szombathelyi Dongó kocsmában a pultot támasztva talajrészegen, midőn rá mertem nézni, ő is nekem szegezte a tutit: „Tudod, te ki vagyok én? Sokat tudok én ártani neked!” Így per tu, majd összecsuklott. Viszont maga mögött érezte a pártbizottság óvó ganéságát. Ergo, körbeértünk, és még nincs vége a zuhogásnak.

Viszont, hogy ne legyenek illúzióink, van utánpótlás. Schmidt Mária fia mesélt a héten Fidelitas-béli tapasztalatairól nyilatkozva. Azt mondta: „Sokkoltak ezek a pufidzsekis srácok, akik tizen-huszonévesen gondolatban már felügyelőbizottsági tagságokat osztogattak maguknak.”, és csalódást okozott neki a közegben tapasztalt gondolattalanság is. Ez az. A számból vette ki a szót. Gondolattalanság, mint a mai hatalom attribútuma. Erről akartam mesélni, csak kicsit elkalandoztam.

S ha már a Lokomotív, ide kell plajbászolni, bár évekkel később történt, de legyalázó élmény. Sopronban játszottam akkor baszketbáliát, és a reggeli dobóedzéseket a szálloda tornatermében tartottuk. Egy ilyen után mentünk fel a presszóba Jenővel, és amint ücsörögtünk a kávénk mellett, a szomszéd asztaloknál dal hangzott fel, idegen nyelven, amelyből csak a Polska volt érthető. Kiderült, hogy a lengyelek ott siratták a hazájukat, amelyet épp elhagytak, ez volt a forradalmuk ideje. Ekkor már soproni őslakos voltam kacagányos Szentlélek utcai lakással, de nem erről, hanem az emberemről kéne beszélni a kezdeti delírium után, mert amint Sopronba költöztem, mindig együtt voltunk.

Elárulok egy titkot, és nagyon remélem, hogy Sárossy Elemér úr, aki az edző volt akkor, ezt nem olvassa. Amikor a fácánt elütöttük, hajnal volt, és egy átunikumozott éjszaka után tértünk vissza a pokolba, amely az alapozás nevű kínvallatást jelenti. Aki csapatsportolt, tudja, mit jelent ez augusztusban, a többieknek nem részletezem. Az viszont nem maradhat ki a történetből, hogyan óhajtottuk szívatni gyermeki módon az edző-embert. Ő Daciaval járt, az én Jenőm meg a szülői ezerötös Ladával, és arra is képesek voltunk, hogy fél órával a megadott idő előtt beálltunk az egyetem csarnokának parkolójába. Fiatalabbaknak: akkor ott játszódtak az NB-I-es meccsek, és ott vertük a Körmendet, a Falco meg csak ábránd volt a kék égen, de mindegy. Szóval ültünk az autóban, hogy mikor gurul be a mester, s hogy mi épp akkor szálljunk ki a Ladából bizonyítva nagyságunkat, ami hülyeség, de mondtam már, hogy mire képes a fiatal tanulatlan elme. És tán mindegy is. A lényeg az, hogy barátságunk oly fokig ment, hogy ez a jóember lett az esküvői tanúm. A nem lagzin, csak vacsorán sem tagadta meg önmagát, akkor még Jenő volt, és amikor szétitta magát, akkor józanul kijelentette, hogy én most elveszítem az önkontrollom, és egy mukkanás nélkül esett be az asztal alá.

Aztán eljöttem Sopronból, és elveszett a lendület. Nem az enyém, az övé, már nem voltak traktoros legények, szinte nem volt semmi sem. Azért még egyszer találkoztunk Szigligeten, de akkor már más volt, a helyi stúdióját mutogatta, és „Apukám világa” CD-t adott ajándékba, nem vigyorgott annyit, jenőtlenült, most meg ez: Csiszár Jenő öt év után távozott a Class FM rádiótól, amit a nyilvánosság előtt így indokolt: „Szakmai életem csúcs öt évén vagyok túl, de az elmúlt időszakban azt éreztem, hogy már fogy a motiváció, ezért úgy döntöttem, hogy váltok, és új kihívást keresek. Az egész eddigi életemet az mozgatta, hogy egy feladatot csak addig szabad csinálni, amíg száz százalékban leköt, motivál, mert így tudom a legtöbbet adni!” Mint az MTVA Kommunikációs Igazgatósága közleményéből kiderül, az új kihívás Csiszár számára október elsejétől az lesz, hogy az MTVA vezérigazgatói kabinetjének munkáját segíti program-főtanácsadóként. Nem fűzhető hozzá semmi, a rendszer darál, delirál.