Csepelen, ahol a népek már többször kijelentették szavazatukkal – mindenféle velős pacal ellenére -, hogy nem kérnek a helyi zsírtáltosból, ám őt ennek ellenére mindig ott eszi a rosseb, megrongálták a Tamariska-dombon lévő Kálváriát, mégpedig pünkösd napján, ami hallatlan és égbe kiáltó. Logikája is van a helyi Szilárdnak valamint Borbély polgármesternek, és ezek ketten arra jutottak, hogy „a tett mozgatórugója aljas provokáció és/vagy a kereszténység elleni vak gyűlölet lehetett”.

Akár az is, vagy pediglen kisnyúl. A magyar nemzet díszes példányai sok mindent rongálnak. Kukákat, polgári szobrokat, autókat, úgy általában azt, ami a kezük ügyébe akad. Mégsem gondoljuk úgy, hogy a köztisztasági vállalat elleni vak gyűlölet tobzódik az elkövetőben, hanem csöndesen megállapítjuk, hogy ezek ilyenek, bunkók tehát. A két hittérítő viszont, holott még azt sem tudjuk, kicsoda-micsoda volt a bűnös, bízik az igazságszolgáltatásban, és ”példás büntetésben” reménykedik.

Érzik a vér szagát, védik a hitet, mint valami hős lovagok, s ha például Fidesz lennék, akkor ordítanék, hogy nyomást helyeztek a bíróságra, ami hallatlan. Viszont még tettes sincs, voltaképp semmi sincs, szomorú tavasz van csupán, ha fölfogja az ember, hogy mi jön most, mi következik, hogy a főpap meghirdette a keresztény állam építését. Sok-sok „példás büntetés” a hitetleneknek, amiért úgy nyüszít majd a csökött agyú népezet, mint annak idején a leharcolt Irén hótt mákon a Dongó kocsmában, hogy férfit akarok.

Nékem elég sok bajom van ezekkel a totemekkel és tabukkal, amelyeket egyre inkább vezénylő irányelvként akarnak az ember nyakába sózni, hogy sivatagos legyen tőle az agya egyrészt, másrészt pedig, hogy manipulálható legyen a választópolgár. Dupla drog ez így, viszont röhejes, ha belegondol az ember, amit ki más, mint Füst Milán fog elmesélni nekünk megint, és nemcsak azért, mert így akarom, hanem mert ért is hozzá az öreg, amikor így elmélkedik:

„…A vad beduin, aki egy kőbálvány előtt veti térdre magát, ugyanazt az istent akarja imádni benne, mint ti. Ő látni akarja az istenséget, készít hát magának egyet s elkezdi imádni, elkezd félni attól, amit ő maga csinált. De teret is teremt hozzá, ahol esetleg lóistálló volt azelőtt, megszenteli egy kis tömjénnel s mikor belép oda, elkezd borzongani az áhítattól, abban a térben, amelyet ő hasított ki a kőbálvány számára. Szóval ő maga szentel, aztán leborúl az elé, amit ő maga megszentelt. Olyan ez, mint mikor egy uralkodó törvényt hoz és maga kezd el legjobban reszketni saját törvényétől. Olyan ez, mint mikor emírré emeli fel a kufárt s attólfogva az emírt tiszteli benne. De én jól megértem ezt a beduint is. A látható isten mindig jobban hat képzeletünkre, mint a kiagyalt, láthatatlan istenség, minthogy miránk a kép mindenkor erősebben hat, mint az elvont fogalom…”

Ha ez így bonyolult lenne, akkor másképp magyarázom. Sheldon is lefektette, hogy a nyüves lakótársi szerződése szent irat, s amikor Leonard jogos dühében belecseszte a szemetesbe, akkor visított ugyan, mint a vett malac, hogy a lakótársi szerződés, akár a nemzeti lobogó, nem érintheti a földet, mégsem szakadt le a plafon, és még ki is lett röhögve a lökött fizikus. Még profánabbul: én magam is kijelenthetem, hogy a szobám sarka szent hely, s ha a szomszéd Józsi ferdén néz rá, akkor istenkáromlást követ el, ezért tökön rúgandó.

Ezekkel a példákkal nem csak azt akartam megmutatni, hogy a XXI. században keresztény államot építeni meglehetősen anakronisztikus, hanem azt is, ez a mi Szilárdunk egy degenerált óvodás szintjén van a visongásával, hogy báncsák a keresztényeket Csepelen. Mert ez az egész amellett, hogy pállott, középkori inkvizíció szaga van, azt is jelzi, hogy nem tréfadolog, ami alakul a kerítések mögött. Itt nincs az az Isten, amelyik a bigott butaságtól megvédene, és tényleg óriási erőfeszítéseket követel, hogy az embernek ne menjen el a maradék esze is. Ez lesz a feladat az elkövetkező években.

Szép lesz ez így a lemenő Nap sugarainál, de a stigma már a rendszeren van, és egy életre ott is marad, rossz szájízt és méla hányingert hagyva maga után, de ezt már évek óta ismerjük. Ez a NER leglényege, amelyben olyanok a polgártársak, mint a libák.

Ha akarja a proletár, ha nem, kapja a naftát a gigájába. A szegény libákkal is kicseszett az EU, először bőszen védte a hosszúkás torkukat, aztán magukra lettek hagyva, és most már tömi őket boldog-boldogtalan. Mint a Fidesz az őt nem óhajtó népet. Viszont nem értem, ha ennyire utálnak valakit, akkor hogyan képes élni egyáltalán.

Pedig tud. Itt van nekünk mindjárt Németh Szilárd, neki sem lehet egy leányálom a létezés. Most már másodjára szembesül azzal, hogy őt Csepelen sem a szépségéért, sem az eszéért nem szeretik, hiába osztotta meg a nagyérdeművel még a velős pacal titkát is, semmire sem ment vele.

Mint ahogyan nem volt elég a magyarul nem tudó magyarok támogatása sem, akik kisbuszokkal érkeztek harmincasával, hogy ne az legyen, amit a csepeliek akarnak, hanem, amit Orbán. Ebben benne van az ordas csalás lehetősége, de az is, hogy minden rendben volt, és ezt most már senki nem tudja ellenőrizni, mert nem hagyják.

Ilyen cukiságokkal van tele a rendszer, s mindeközben van pofájuk az eredményjelzőre mutogatni, sőt, a soha nem volt mértékű felhatalmazásra hivatkozva a migráncsok helyett kijelölni a legyalulni óhajtott honfitársakat, és az aljanép számára hallgatólagosan megmutatni a lincseléshez vezető biztos utat.

Rohanunk a forradalomba, mondanám Ady Bandi után szabadon, ha így lenne, de nincsen. Lenin apánk tézise szerint akkor van forradalmi helyzet, ha az alul lévők már nem akarnak a régi módon élni, a felül lévők pedig már nem tudnak a régi módon kormányozni. Ez viszont minálunk egyáltalán nem igaz.

Itt a felül lévők egyáltalán nem kormányoztak, teljesen más folyt helyette, amit nevezhetnénk rablásnak is bízvást, de ezt meg teljes szívvel óhajtják tovább űzni. Másrészt az alul lévők egy része egészen jól érzi magát a szarhalom közepén. Forradalom nem, polgárháború még lehet, mert az ország jelen pillanatban egyetlen nagy hangulatban van, méghozzá meghatározhatatlanul különösben.

A hatalom kitartóan cukkolja a polgártársakat, amitől még a legjámborabb hintaló is fölnyerítene, nemhogy a keményen dolgozó, szarrá szívatott proletár. Mert ezek a népek nincsenek jogilag kellően fölvértezve, és nem értik a Fidesz-állam működését, amely ez: „Quod est necessarium, est licitum”, amely szűk magyarsággal így szól: ami szükséges, az törvényes.

Még egyszerűbben: nekik fütyöl. Olyannyira, hogy a rezsiembert emlegessük megint, a népek egyértelműen elmondták, hogy rohadtul nem kell nekik a manus, mégis a rezsim sarokköve ő, még kap majd egy görög-római miniszteri tárcát, így elég méla hangulatban vagyok ettől a napfogyatkozástól.

Leginkább azért, mert például soha nem láttam még libát okádni. Az a hülye is, belétolják az anyagot, hogy a máját vegyék, de annyi esze nincsen, hogy egy pávatollal megbirizgálja a saját torkát, és pofán küldje a kínzóját, ha tetszenek érteni ezt a körmönfont metaforát.

Mielőtt azt visítaná az üldözött kereszténység, hogy én gúnyt űzök az ő hitéből, sietve jelzem, hogy nekem ilyen illetlenség meg sem fordult a fejemben. A gúnyt a hitetlen ájtatosokon csattantom el, akik egyrészt azt hiszik, hogy ilyen totemoszlopok nélkül hit nem is létezik, pedig dehogynem, s csak úgy igazán. Másrészt az indokokkal szórakozok én, ha egyszer adja magát a buli.

Azt mondják az állíttatók, hogy a panelek között már régóta hiányzik a feszület, és éppen itt égető szükség is van rá az ördögtől való LIDL ellen, amely multi szeptemberben valamely termékéről leretusálta a csomagoláson látható keresztet, ami máig zengő botrányt okozott. Ezért a csepeli bambák – és itt nem a panelprolikról beszélek, hanem a szervilis dülledt szeműekről – a multi elé rakják a keresztet örök mementóul.

Ez van az indoklásban. Kitetszik, hogy kőkereszt nélkül nincsen élet sehol sem, főleg úgy, hogy az ittenieket – de inkább a pártja debilségét – a rezsik ura képviseli a görög-latin műveltségével, így, a hókuszpókkal neki és az ő urának adóznak. Nem valószínű, hogy elemi erejű követeléssel álltak volna elő a csepeliek, hogy keresztet akarnak a LIDL gonoszsága ellen. Mert ezután sem lehet bemenni a bótba tíz deka imádságért, és eddig sem lehetett. Ez nem így működik, csak a fidesznél.

Macondóban is elhajtották a halál bránerére Ricanor atyát az összes hókuszpókjával együtt, és az öreg Buendia kifejtette neki, hogy mért is. Azt mondta, ha Istennel akad dolguk, azt elintézik magukban, és így lehetnek ezzel a csepeliek is, akik feltehetően egyáltalán nem várják el, hogy Németh Szilárd levitáljon nekik a forró csokoládétól, megtérítési szándékkal, bár biztosan képes lenne erre is, amilyen ügyes és ugrifüles.

S ha most mindezért a cinizmusért engemet máglyára óhajtana küldeni a hitet hazudó keresztes sereg, jelzem, hogy szívesen a rőzsékre telepszek, legalább lesz egy kis melegség a téren. Viszont a keresztjüket, azt nem fogom megcsókolni, hogy behódoljak nekik, mert abban is teljesen biztos vagyok, hogy a magam módján több a hitem, mint a keresztállítóknak, csak nem csinálok belőle cirkuszi mutatványt.

Hogy érzékletesen bemutathassam, milyen a helyzet – nem csak Csepelen, hanem szerte a kerek országban is -, Hasek zsenialitását hívom segítségül, aki Otto Katz celebrálásával, Svejk ministrálása mellett mutatta be, hogyan is működik ez a hit, ami van az egyszerűeknek. Mert bárhogyan is csavarom, semmi nem változott azóta, csak a díszletek:

„…- Úgy látom, ön káromkodik – mondta komoran a fanatikus.

– Kolléga úr – folytatta Katz -, fel a fejjel, ne üljön itt olyan szomorúan, mintha öt perc múlva az akasztófára kellene mennie. Hallottam önről, hogy egyszer pénteken tévedésből sertéskotlettet evett a vendéglőben, mert azt tetszett hinni, hogy csütörtök van, és aztán a klozetton meg tetszett piszkálni a torkát az ujjával, hogy kijöjjön az egész, mert azt tetszett hinni, hogy isten különben elpusztítja önt. Én nem félek attól, hogy böjtidőben húst egyek, és a pokoltól sem félek. Pardon, parancsoljon inni. No, most már jobban érzi magát? Vagy talán haladó nézeteket vall a pokolról, és a korszellemhez meg a reformistákhoz igazodik? Szerintük a pokolban most már nem olyan közönséges kénes üstök vannak a szerencsétlen bűnösök számára, hanem magasnyomású, Papin-féle fazekak, a bűnösöket margarinban sütik, a nyársak elektromos úton működnek, a bűnösökön sok millió évig úthengerlő gépek járnak, a fogcsikorgatásról fogászok gondoskodnak különleges műszerekkel, az üvöltést gramofonra veszik, és a lemezeket felküldik a paradicsomba az igaz lelkek mulattatására. A paradicsomban kölnivíz-spriccelő gépek működnek, és a filharmónia olyan sokáig játssza Brahmsot, hogy az ember inkább a pokolba vagy a purgatóriumba kívánkozik. Az angyaloknak repülőgép-propeller van a fenekükben, hogy ne dolgozzák magukat agyon a szárnyukkal. Igyon, kolléga úr. Švejk, töltsön a főtisztelendő úrnak, úgy látom, nem érzi egészen jól magát…”

Hát, így valahogy.

De mindjárt kiforrott vélemények is születtek a dedóban, legfőképpen is az – az MTI szerint -, hogy a csepeli nyugdíjasok tiszteletet és megbecsülést várnak el mindenkitől, leginkább a politikusoktól. Ezen a ponton mindjárt szar került a propellerbe, mert ha én nyugdíjas volnék, és pláne nagymama, akkor fognám a fakanalamat, és pofán verném Németh Szilárdot, hogy ne nézzen már tök hülyének, meg főként ne infantilis bohócnak.

Koncz Zsuzsa, amikor még kissrác volt és naiv, rövid szoknyácskájában megdanászta ’62-ben, hogy „…vállalja az otthon összes gondját, mert nagymaminak úgysincs semmi dolga, hisz a jó nagyanyó otthon ül, s ez neki semmibe úgyse kerül…”, és egészen biztosan nem ezért szeretjük máma. Túlhaladta a vészekkel terhes idő a konty alá ütő gőzökkel operáló, és ezüstkörmökkel öltögető Malvinkák – lásd a Kincskereső kisködmön című thrillert -, világát, aztán mégse, ha a szavazatszedés úgy kívánja.

A Németh-féle ideális társadalomban a nyugdíjasok ilyen rezgő, fehér fejű bábuk, akiknek úgysincs semmi dolga, mert a párt majdnem két százalékos emelést adott nekik, következésképp imába is foglalják a kedves vezető nevét, és az ő szobra előtt borulnak le. Viszont kiérlelt és alapos véleményük van a világról, benne Vonáról és a Jobbikról. A Csepelen megjelentek részt vehettek valami házmesterképző stúdiumon, mert a híradó.hu szerint meglátták az összefüggéseket, a világot fenyegető káoszt, ha nem Németh és csapata kormányol. Érdemes szó szerint is vizslatni.

„Volt, aki szerint a nyugdíjasokon keresztül a családokat támadták meg, mert a nagymamák a családok legfontosabb részét képezik, és hogy jön valaki ahhoz, hogy a nagymamát egy ilyen vérben forgó szemű, agresszív valakinek nevezze. Németh arról is beszélt, hogy másokban az a kérdés merült fel, hogy ha bármely kisebbségi csoportot ilyen típusú támadás érhet egy ellenzéki politikus részéről, akkor mi lesz, ha majd hatalomra kerülnek, meddig fognak elmenni, és mit fognak megengedni maguknak.”

Olyan nyugdíjas nincsen – Harrachon kívül -, aki így beszél, esetleg a székházat védő savas bácsi, de ő meg nem ilyen kifinomult lélek. Ezen túl, aki nyugdíjast én ismerek, keresztbe leszarja Vonát, és persze vele együtt Németh Szilárdot is. Leginkább az a gondjuk, hogy a csirkelábakat beosszák, naponta egy, mert hizlal, vagy – ilyet is tapasztaltam -, hogy egy tojásból hogyan lehet rántottát és galuskát csinálni egyszerre, és ez nem vicc. Megengedem, hogy nem mindenki éhezik, de nem is mindenki tökhülye. Tele hassal is lehet szidni a Fideszt.

Ami ebben a kuplerájban mégis felzaklat, azt hiszik ezek, hogy mindenki olyan imbecillis – ha megengedő vagyok -, mint a pártjuk krémje Kósástól. A magyar nép pedig rózsaszínű barbie-világban él, talpai egymásra lépnek, a nyugdíjasok pedig alélva hallgatják Konczot – akitől én kérek elnézést, senki nem születik tökéletesnek -, miszerint: „…Ó, ó, ó, nagymami, drága nagymami. Jajj, de jó, hogy köztünk élsz! Tenálad nem lehet senki kedvesebb, Mindig adsz csak és nem kérsz…”

Hát, lófaszt, mama, hogy Gyurcsány örökzöldjével cifrálkodjak ismét. Ha nyugdíjas volnék, pláne nagymami, azt javasolnám a rezsis embernek, hogy a saját farkával csapkorássza azt a nyüves csalánt, és ne az enyémmel. De hát, nem vagyok nyugdíjas, és, ahogy kinéz, nem is leszek soha már a NER legnagyobb megelégedésére.

Viszont nem kellene meggyalázni ilyen nevekkel 1944. június 6-át, a „D-Day”-t, amiről még Rommel tábornagy is azt mondta a segédtisztjének: „Higgye el, Lang, a partraszállás első huszonnégy órája döntő lesz. Németország sorsa akkor dől el, a szövetségeseknek is, a németeknek is az lesz a leghosszabb nap.”

Ilyen párhuzamokat alkotnak ezek a mi harcos fiataljaink a görög-latin kultúrájukkal és mélységes történelmi ismereteikkel, amely csupán Wittner Marika néniig nyúlik vissza, ha kommunistákról van szó, rajta kívül pedig a távolban még föl-földereng a fehér lovon poroszkáló ellentengernagy elmosódó sziluettje.

A napokban egymásra talált a szeretetben Németh Szilárd alelnök úr, rezsidémon, valamint birkózópápa, és a PestiSrácok.hu névre hallgató ministránsok gyülekezete – akik a gyűlöletkampányból tízmilliót szakítottak egyébként a közösből -, és hát persze, hogy együtt szolgálták az urat.

De még hogy! Kiadós interjú alkotódott a görög-latin pápával a szörnyű világról, ha nem lesz meg az a kibaszott népszavazás úgy, ahogyan azt OV álmai mutatják, és a magyar nép – a Soros vezérletével – cserben hagyja az ő megmentőjét és jótevőjét, kinek szíve érettünk dobog. Ennek szellemében deliráltak közös erővel.

Az alábbiakban szűk keresztmetszetét adjuk NSZ magvas gondolatainak, amelyeket élénk kérdezője segedelmével előállított. Indításként álljon itt nemzetünkért dobogó szívük közös gyökere, ím: „Vasárnap arról döntünk, hogy megmaradhatunk-e európainak, magyarnak, vagy felajánljuk mindenünket a beáramló tömegeknek”

Én a télikabátomra gondoltam, az egyikre, mert abból kettő is van. De térjünk vissza a veteményesbe, mert érdemes. Kiderült, hogy az eukraták – ez is! – arra köteleznék az itt élőket, hogy a családtámogatások és szociális juttatások rovására biztosítsák a bevándorlóknak ugyanazt a mértékű – a hazai átlagfizetéssel vetekedő – támogatást, amit náluk kapnak.

– Hogy is lehetne elviselni ezt az őrültséget? – tette fel a kérdést NSZ, és magunk is ezen az állásponton vagyunk. A határáig jutottunk annak a türelemnek, amellyel már több mint egy éve viseljük őket, a szavaikat, valamint a gyönyörűséges nagy kékségeiket, de a „T” nap után ennek is vége lesz Isten segedelmével.

De haladjunk tovább a sziporkákban! „Mióta megépítettük a kerítést, mindössze hétszázan tudtak átjönni.” – Mondja NSZ, én pedig akkor fölteszem a kérdést a hangszóróért: mi a faszra tetszik verni a nyálát akkor? De van rá magyarázat, ezt bővebben citálnám.

„Eltartatni szeretnék magukat, azaz keményebben fogalmazva élősködni. Ezt Nyugaton is jól látják, s most azt eszelték ki, hogy akár itt Csepelen, Vecsésen, vagy Nyíregyházán is ugyanazt az ellátást teszik kötelezővé, amit az illegális bevándorlók Nyugaton megkapnak. Csakhogy a magyar adófizetők nem akarnak a saját átlagkeresetüknél magasabb, akár több százezer forintos havi ellátást fizetni a migránsoknak. Mohamed itt Csepelen a Kossuth utca 62-ben fog ránk köszönni, hogy jó reggelt szomszéd! Már ha szokása köszönni, és ha hagyjuk, hogy így legyen!”

Édes Jézus, légy velünk, mi egyetlen örömünk. Kicsit föntebb még átlagfizetésről esett szó, ha tetszenek emlékezni rá, de ki a franc nyilatkozó tudja már azt, amit öt perccel azelőtt hadovált, a lényeg, hogy folyjon a szó. Mi másnak tulajdoníthatnánk az alábbi kijelentést: „A miniszterelnöknek az első ciklusban volt egy kedvenc dakota közmondása: ha észreveszed, hogy megdöglött alattad a ló, szállj le róla! Nem kellene ezt lefordítani németre, franciára, olaszra?”

De, igen, lehetne, hogy ne csak gyalázatosnak tartsanak minket – és ez alatt én természetszerűleg a megvadult fiatalokat értem -, hanem teljesen idiótának is. Németbe’, Olaszba’ meg Franciába’ ugyanis nem megvezetendő kisdednek nézik a polgárt, és nem hülye közmondásokkal szórakoztatják.

De arról is szó esett, hogy miért ne használjunk kotont.

„A jólétben leszoktatták az embereket a gyermekvállalásról, amit egyfajta nyűgként, kellemetlenségként állítottak be. A nyugatiak most ennek a levét isszák. Európa az úgynevezett baloldal hathatós közreműködésével megtagadta a múltját, az antik-keresztény gyökereit, és kialakított egy gyakorlatot, amiben a hiányzó munkaerőt fokozatosan egyre több bevándorlóval pótolta, miközben az őslakosokat leszoktatták a munkáról. Így eljutottunk a totális káoszig.”

Hát, káosz az valóban van, mint kitetszik.

Így valahogy, ilyen horizonton folyt a diskurzus, amelyet zárásként kiegészítünk Lázár Jánossal, aki meg utcabált tartott Kiszomboron, és nem maradt el kollégájától, jelezve a közös aklot, valamint az egyazászlót, megatábort.

„Akár százezrek is érkezhetnek Magyarországra, ennyi ember pedig már tízéves időtávon megváltoztathatja a demográfiai viszonyokat. Száznegyvennyolc ezren itt regisztráltak Európában először, ez alapján pedig egyes országok felhatalmazva érzik magukat, hogy ide küldjék vissza ezeket az embereket, Magyarország pedig sehova nem tudja továbbküldeni őket. A betelepítéssel szemben nincs már más eszköz a kormány kezében, csak az, ha elmondhatja, az emberek egységesen elutasították azt.”

Szar ügy. Mindezeken felül megjegyzem, máma kedd van. Tessenek kiszámolni az ujjacskáikon, hányat kell még aludni, hogy a téboly lecsillapodjon. Bár, ha belegondolok, nem vagyok abban biztos, hogy valaha is véget ér.

Én viszont szokásomhoz híven tartom magam Füst Milánhoz, aki ilyet is irkált: „Unom én ezt az egészet. Unlak én benneteket, de nagyon.”

S mivel ő Csepelen oly igen otthon van, és a sziget minden rezdülését a zsigereiben érzi, azt is tudja – és ezt is tudja -, duci ujjacskáin kiszámolta, hogy fillérre pontosan 598.210 forint úszott el a mocskos Dunában a hajdani fémmunkások és bicikligyártók gettójában. Mi lehet akkor az országos adat, még belegondolni is borzongató.

A felelőtlen szülők fejében meg sem fordult, hogy lemondják az ingyenebédet, nem ismernek azok Istent, csak a romlás jár az eszükben, miközben hergelik a jóra való népeket aljasul. A léha alakok a Pistike üstöke mögött rejteznek, ott bujkálnak, mint ellenforradalmár a sötétben, és a jótéteményeket leszarják úgymond a kockás ingeikben.

Viszont a Matolcsy borozója, amit ugyan szintén nem jelentett be előre, meg a mindenféle irodaházakat, föstményeket és kutyafaszákat se, azok minden bizonnyal rendben vannak. Rendben kell lenniük, mert még maga a volt egy ember nagybajuszos Kövér nertárs is négy napig törte a fejét, hogy mi is legyen azzal a szaros kétszázötven milliárddal, aminek kuszaszem vert a valagára.

Az a lelki birkózás, amely házelnök úrban zajlott hetvenkét órán át, mutatja, hogy a magyar politikus – legyen bármilyen zászlaja – minimum skizofrén, mert két lelke alapból van neki. Egy köznapi, meg egy párthasználatra. Ezek tusakodnak őbenne minduntalan, és rendre a tagkönyves jön ki jól a heroikus küzdelemből.

Kövér ugyanis egy józan pillanatában kijelentette, hogy bizony, hiába állít mást a kupakos, mégis csak közpénz az, amely alapítványokba csorgatva az új teória szerint elveszíti ezt a jellegét. A pártos lélek meg reggel és este, valamint az álmatlanul forgolódással töltött átizzadt éjszakák hosszú során át győzködte, hogy írd alá! És aláírta.

Beláthatatlan folyományok fakadnak ebből. „– Mért rontottad meg ezt a szűzet, te gonosz kópé, – rivallt rá a kádi egy megvádolt legényre. – Tetszik tudni, ez úgy volt, – válaszolta a fiú, – a gonosz szellem azt súgta fülembe: – rontsd meg, rontsd meg, – a jó szellem pedig azt: – ne rontsd meg, ne rontsd meg, – s amíg ezek vitatkoztak, én megrontottam.”

Ezt a tagadhatatlan bölcsességet Füst Milán arabjai mesélik nekünk (Ez mind én voltam egykor), és be kell látnunk sajgó szívvel, hogy bizony, így megy ez. Vitatkoznak a szellemek a nagyok lelkében, aztán csak úgy megtörténnek a dolgok. Mint a választási irodánál is, mert senki sem tudja, hogy a deli legények honnan, hogyan, és legfőképp kinek a baráti ösztökélésére mentek oda dzsemborizni a hűvös hajnalban.

Küzdelem folyt az ő lelkükben, hogy menj oda, ne menj oda, s míg ez a viadal zajlott, egyszer csak ott teremtek valami teleportálással. Kitetszik hát, hogy bűntelenek ők, felsőbb hatalmak áldozatai, ebből fakadóan, amikor az ATV világgá kürtölte a képmásukat, tényleg megsértette a személyiségi jogaikat, alapos indokkal követelik hát azt az egy milkát, amit ők is kiszámoltak a hurkás-munkás ujjacskáikon, mint a rezsitábornok a Csepeli kárt.

Az ember az elsőáldozós képeit sem mutogatja mindenkinek, mint az tudvalévő. Azt ki kell érdemelni barátsággal, vagy harmincezer pénzzel. Inkább ez utóbbival, ahogyan ez hírlik, de országos adat nincsen, ahogyan arról sem, mennyibe fog fájni a klakőrök március 15-i nyolcszáz forintos órabére cuzammen. Meg hogy ki fizeti a révészt, az meg végképp nem. Oly nagy titok ez, mint a Matolcsy borozója. Soha nem tudunk meg róla semmit.

Íme, zemberek, az ötvenes évek szűk levegője, a különbség röpke hatvan év. Minden, ami azóta történt egy tollvonással megy a levesbe, és rá kell ébrednünk, hogy ebben az országban az idő nem előre megy, sokkal inkább körben forog. A színpad kezd ugyanolyanná válni, mint akkoriban, a szereplők lecserélődtek, arcuk más ugyan, de köntösük ugyanaz. Míg akkor Rákosi elvtárs-, pajtásért kellett föltétel és gondolkodás nélkül rajongani, ma Viktor a kötelező imádat tárgya. Ütemesen még nem kell tapsolni, még fekete autó sincs, még csak a munkahelyét, a megélhetését veszítheti, aki nem áll be a sorba. A megfélemlítés beszövi az országot, betörve a közalkalmazottak népes tábora, igában a pedagógusok, a rendőrök, etc. Az országgyűlés bohózat egy nap alatt kitalált és megszavazott törvényekkel, és már a látszatra sem ügyelnek. Az oktatás legyűrve, hogy szorgos katonákat neveljen, de például Csepelen új szintre emelkedett ez is. Ott már a szülőket is listázzák.
Németh Szilárd, Csepel fideszes polgármestere és országgyűlési képviselője a helyi kisiskolások hivatalos üzenő füzetén keresztül szólította fel a szülőket, hogy vegyenek részt az önkormányzat úgynevezett Csepeli Konzultációjában. A kérdőívek legfőbb célja az adatgyűjtés, a Fidesznél lévő politikai feketelisták frissítése. Az üzenő füzetekbe ragasztott, külön a szülőknek írt felszólítás mellett a csepeli iskolák folyosóin helyet kaptak a párt kommunikációs akciójának gyűjtődobozai is. A november 17-ig tervezett akció – szakértői becslések szerint – mintegy 8-10 milliónyi közpénzt emésztett fel.
Okádék. Ha Viktor ismerné Nietzsche-ét, akkor a félőrült mestertől pirospontot kapna az üzenőfüzetébe. Az elboruló zseni írta: „Isten meghalt. Minden hazug, mindent szabad.” Ott és akkor mindez a klérustól való szabadulást szimbolizálta, ma egy új, Fidesz nevű egyház születését jelenti, amelynek pápáját Orbánnak hívják. Gondolkodni nem kell, hinni kell benne, menetelni, imádkozni érte. A sorból kilógók minimum hazaárulók, lassan rakják a máglyákat is, Szűz Mária alászáll, O. V. a mennyekbe emelkedik, mi pedig itt maradunk a szarban és mocsokban.

Ez a magyar ugar narancsligettel övezve.