Azzal nincs baja a migráncssimogató embernek, hogy több alkalommal is röptette magát a Csányi-Airrel köpcösünk, mert, mint tudjuk, évszázadok óta így utazik, és így is fog, míg a világ, s még két nap. Közöd? Ezt nem mondta a köpcös, csak gondolta, midőn aktuálisan pofán köpte a magyar társadalmat repülésügyileg. Ám, amikor Csányi bankvezér azt mondja: „fizette”, meg, hogy „személyesen”, akkor a migráncssimogató ember úgy vélekedik, hogy ebbe a kabaréba éves bérletet vesz.

Én nem tudom, a Csányi-Air hogyan működik, mik a tarifái neki turista és business osztályon, azt meg pláne nem, hol található a jegyiroda. És, bár a képzeletem elég termékeny, az nem fér bele, hogy a köpcös sorban áll a Csányinál, kér egy retúrt Moszkvába, és a bugyellárisából kaparja össze az aprót a jegyre engedményért gazsulálva. Mert Orbán már rég túljutott azon a szinten, hogy akármiért is fizessen, illetve, ha mégis, azt kedves népe állja, mint az közkeletű.

Tőle magától tudjuk, hogy vagyontalan, az is volt és az is marad, mint ahogyan csecsszopó kora óta kizárólag röpcsivel jár, még a budira is húzza maga után a kondenzcsíkot. Csakhát, már ez önmagában olyan ellentmondás, amire bohózatot lehetne alapozni, csak épp most ehhez nincsen kedvem. Ha azonban feltéve, de nem megengedve kifizette a magánröpködéseit, amiből annyi volt, mint égen a csillag, akkor meg mibűl, hogy fajsúlyosan tegyük el a kérdést.

Ez lejárt lemez volna, csak épp tegnap is szóba került. És még ennek ellenére is csak legyintenék egyet, ha nem zaklatott volna fel az a csekélység, hogy ezek a pofámba hazudnak, és ettől jól is érzik magukat. Mindenről hazudnak, én itt hülyének vagyok nézve, meg te is, és ő is. Kompletten vagyunk idiótának tételezve, ami még szintén nem baj. Én is, ha meglátok egy fideszest a közelemben, csak elmosolyodok, hogy, hát hülye ez, szegény. Ezek magánügyek.

De, hogy immár az élet minden területén csinálnak bohócot az egész országból, sőt, desszertnek még meg is lopják, és a kies ország bájos lakói bambán mosolyognak csupán, és nem döntik le a szobrokat, ez nehezen érthető. Magam is csak úgy jöttem rá, hogy lassan már egy hete cseng a fülem, és odáig jutottam, hogy egész jól elvagyok vele. Lassan cimborák leszünk mi ketten, és ez a gyalázat, ez a baj, és nem az, hogy döglenek a nyulak.

El is magyarázom rögtön. Az Agymenőkben Amynek fölteszik a kérdést, miszerint hogy van, ő köszöni, és válaszol is rá, hogy akár a többiek, rá is jellemző a fokozatos entrópia, az elaggás, aztán a halál. Csudálatos ez a szimbolika, amely egybecseng a fülemmel. Az entrópia, mint tudjuk, a rendezetlenség jellemzője a termodinamikában, a macskás Schrödinger azonban az életfolyamatokra is kiterjesztette, ezzel magyarázva meg, miért érzi kamasznak magát az ember akkor is, ha már csak hálni jár belé a lélek.

Gondoljuk csak meg, hányféle nyavalya, betegség, ilyesmik gyötrik az organizmust hosszú élete során, s bár kikecmereg belőlük, azért mindahány nyomot hagy rajta azért, valamit veszít a száz százalékból. De, ha elmúlik a taknya, begyógyul a sebe, azt mondja, olyan vagyok, mint előtte, pedig nem. Így az évek során hogy úgy mondjuk, fokozatosan veszít az értékéből, miközben hozzászokik a veszteségekhez, s miközben bottal vánszorog, még lányokat hódítani indul, akik meg kiröhögik.

Ezzel csupán arra utaltam, hogy mint a hideg vízbe tett, s fokozatosan megfőlő béka, magunk is csak akkor veszünk tudomást az öregség kínjairól, ha már beledöglöttünk. Ahogyan országunk és annak elgyötört lakói is annyira megszokták a gonosz regnálását, hogy azt hiszik, azért még jól vannak, pedig ott álldogálnak a pusztulás szélén. Mert, ha már szügyig merültünk a szimbolikákba, Orbán az egész országot repteti Moszkvába, és nem vesz neki retúrjegyet, ha tetszenek érteni a fennforgást. – Föl kéne szabadulni már.

Egy sajtóipari termék, amely nevében sok nyolcast visel, s ekképp arra szakosodott, hogy mindent és mindenkit mocskoljon, aki, és ami nincs velük a narancsban, kiderítette, hogy Vona káplár fasiszta volna. Úgy tapsikolt ennek, mint aki föltalálta a spanyolviaszkot.

Viszont meg kell adni, adott egy kis nóvumot a dolognak, amikor azt állította, hogy nem simán mezei pocok módján fasiszta ő, hanem „muszlim-fasiszta”. Úgy vélték, hogy ettől valami különös bukéja lesz az egésznek. Persze, értjük az új kontextust: menekültek, terrorizmus, meg a népszavazás.

Mindezt bizonyítandó képpel is szolgált a soknyolcas sajtóipari termék, amely ezúttal nem ábrándos szemű vizslakölkök társaságában mutatja a káplárt, hanem, mintha árnyjátékozna, úgy. Mutogat valamit a szélső ujjaival.

Történet pedig ez szerepel a színházi előadáshoz: „Vona Gábor, a Jobbik elnöke évek óta a törökországi Szürke Farkasok szimbólumát használja, amely egy muzulmán, újfasiszta terroralakulat. A jelzés nem más, mint a „farkasfej”, a muszlim-fasiszták üdvözlésre használt jelképe.”

És továbbá: „A Törökországban megalapított újfasiszta terroralakulat ma is aktív. A szélsőjobboldali katonai mozgalom elsődleges feladata az iszlám-fasizmus terjesztése mellett az erőszakos, halálos kimenetelű terrortámadások elkövetése. Célpontjaik közé tartoznak a keresztények, az örmények, az oroszok és bárki, aki visszautasítja az iszlám-fasizmus ideológiáját.”

A soknyolcas tehát lerántotta a leplet a Fidesz ellenségéről, magam viszont azon az állásponton vagyok, hogy ki nem szarja le, mit pantomimezik össze a vizslatulajdonos, tökmindegy. A fasizmus az ő mutogatása nélkül is megtelepedett már kietlen honunkban.

Itt van nekünk mindjárt ez az európai láblabda játék, amely mintegy lakmuszként fungál. Mint a drága szomszédomnál is, aki még a magyar-izlandi meccsen, amikor tizenegyest ítélt ellenünk a játék bírája, ekképp fakadt ki a maga nemes egyszerűségében elbődülve: „Befújta a fókazabálóknak az orosz cigány.”

Ez oly szép, oly nemes, hogy elég csak annyi kiegészítést fűzni hozzá, ő az a fennkölt lélek, aki, amikor hazaküldik a munkából, mert épp nincs, sohasem bírja kihagyni az átkozódást, miszerint a dakoták elvették előle a tevékenykedés lehetőségét.

És ilyenből annyi van, mint a rosseb.

Ugyane nemes láblabda eseményen a másik káplár, aki festegetett, és tüchtig bajszocskája volt hetven évvel ezelőtt, szóval a nagy hadvezér módján integettek honfitársaink a messzi Franciaországban oly igen élénken és látványosan, hogy az UEFA legott odabaszott pár milla büntetést a magyar szövetségnek.

És akkor Csányi úr azt találta mondani, hogy ők kiállnak a szurkolóik mellett. Mindebből kitetszik, hogy fingja sincs arról, mi folyik itt, s hogy mi mellett álldogál épp.

Mondjuk a haverja, a főnöke, a stadiontulajdonos szotyolát köpködő mellett, akinek lelkében és rendszerében szintén jelen van a nemes eszme. Igaz, erről élénk vita folyik, és mégis így van. Nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit cselekszik. Ezt ő maga jelentette ki, és érdemes figyelembe vennünk az intést.

Nincs itten most sem kedvem, sem elég helyem bővebben kifejteni a rendszer alakulását és fölépülését, amelyek mögé belegondolva kibomlik Cipolla világa. A rend még nem teljes, olyan lájtos, ám így is boldogulásunkra szolgál, ahogyan az alattvalókkal, az ő sorsukkal és az ő lelkükkel játszadozik, és amint kitetszik, értő és termékeny talajra talál.

Viszont valamiképpen ki kéne fejezni ki-, és ellenállásunkat. Ha másképpen nem megy, demonstráljuk eltérő utunkat akképp, hogy nekilátunk magunk is fókát zabálni, bár ez is bajos.

A fókák jó fejek. Meg olyan cukik.