„Most háború van. Ezek az emberek kollaboránsok, háborús bűnösök, hazaárulók, és így tovább. Ez egy egészen más fogalmi rendszer. Embercsempész a háborúban nem embercsempész, hanem egy olyan, gyakorlatilag szabotőr, akinek nincs jogállása. Magyarul ő szabadon likvidálható. Ugye ezt írja a háborús törvény: kémeket, szabotőröket nem viszünk bíróságra, hanem azonnal kiiktatjuk.”

Hm. Azért ezt az egészet úgy fogalmilag nem árt megvizsgálni. A végkövetkeztetés, miszerint likvidálhatóak, akik másképpen gondolkoznak, mint ők, az azt jelenti, hogy minden külön értesítés helyett le lehet, sőt, „szakértői” értelmezésben le is kell vadászni, lelőni, elvágni a torkát, és egyéb cukiságok.

Nomármost, az a kérdés, hogy hány polgártársunk tartozik ebbe a körbe, mert ez egyáltalán nem mindegy. Mind a több ezer vagy tízezer, akik két évvel ezelőtt, amikor a nagy hullám áthömbölgött az országon, vizet és kiflit vittek a szerencsétleneknek, vagy csak a hangosabbja.

Ez az egész énnekem, akárhogyan is forgatom, gyilkosságra való felbujtásnak tűnik, de lehet, hogy hülye vagyok. Mindenesetre jobb helyeken, ahol az ügyészség nem a vezértől függ, nem az ő szavain csüng, ilyenek után diszkréten felkeresi az uszító polgártársat, és megkérdezi tőle, hogyan is gondolta, amit gondolt. Nálunk azonban ilyen csodák nincsenek, nem akad olyan, aki leállítsa a „szakértőhöz” hasonló barmokat, mert ez így a rendszernek éppen megfelel.

És éppen azért, mert olyannyira óhajtják a fiúk azt a rohadt forró őszt, ami nyomán a törvényesség maradék cafatait is a sarokba lehet vágni, hogy teljesen elszabaduljon a rossz szellem.

Voltaképp ezt szolgálta – Vonára hivatkozással – a nyugdíjasok prédává tétele. Alig várták, hogy egy koros polgártársunkat valaki meggyakjon, s akkor Jobbik csatakiáltással lehet tobzódni a szükségállapotban. Most meg mindenféle civilek lettek célpontnak megjelölve, még durvábban, és hatásos is a táncra hívás, mert mit olvasok a Földi-féle tobzódás után kommentben? Hát ezt:

„Nagyon jól mondta, ezek az álcivil szervezetek Helsinki Bizottság, a Migration Aid, TASZ bűnözővédő szervezetek, soros pénzeli őket a nemzetállamok ellen, nem világítgatni kell őket, hanem törvényt alkotni a magyar emberek védelmében, mert ezek csak a cigányok, illegális bűnöző behatolók és ilyen retkek védelmére alakultak, halálbüntetést érdemelnének.”

Helyben vagyunk. A mag termékeny talajra hullott, csak az nem tudható, hogy „szakértő” elvtárs saját kútfőből ilyen barom, vagy megrendelésre. Végül is, mindegy is, ha így, ha úgy, mint az ilyen történésekből is kitetszik, a téboly teljesen elszabadult, s ami még fajsúlyosabbá teszi ezt az egészet, hogy kormányzó urunk jár élen a tobzódásban, sőt, ő az origó, és a tápláló talaj is. Következésképp, ő a bűnös, de hát, ezt is tudjuk már nagyon régóta.

Hogy mi lesz ebből, az egyelőre bizonytalan, de rózsaszínű babazsúr nem. Ez is teljesen biztos.

Németh Szilárd – akit takarítási mániája miatt bízvást nevezhetünk ezentúl Bözsi néninek – maga a „nagypolitika”, mint volt szíves nekünk ezt kifejteni, amiről én például nem tudom, hogy innivaló, szendvics, avagy ropi. Ez is a NER újbeszél fogalma, amit érteni vélek, mert Bözsi néni kizárólagos jogot formál rá, mondván, hogy ő legitim, mert megnyerte a kékcédulás választásokat, tudjuk, hogyan, és szerinte mindenki más meg bekaphatja, ami nem egy cizellált magatartás és világnézet.

Azt is mondja a köztisztasági szakember, hogy a civil szervezetek – akiket fölporszívózna – azok meg nem legitimek, nem áll jogukban nagypolitizálni, pedig dehogynem. Momentán magam is nagypolitizálok, amikor a jó francba óhajtom Bözsi nénit és bagázsát, s emiatt éppen porcica vagyok, de jól érzem magam. Sőt, nagypolitizált az a jóember is, aki karácsonykor a kannástól megvilágosodva azt tutulta az utcában, hogy „Orbán takarodj!”, mert az érzelmeknek nem lehet gátat szabni.

Ilyen események okán érez az ember óhatatlan késztetést, hogy megvizsgálja, hol is él a fülkebéli események hetedik esztendejében. Az újkor hajnalán a Bözsi néninél okosabb népek fölosztották a három – törvényhozó, végrehajtó, bírói – hatalmi ágat, amely elkülönülés a modern demokráciák működésének alapelve lett a már akkor is hanyatló nyugaton. Azt is mondták ezek a régi fontoskodók, hogyha a három közül kettő egy kézben van, az önkényuralmat szül.

S lőn. Minálunk voltaképp minden egy kézben van, és illiberalizmusnak nevezi az önkényt a – valójában nem létező – fogalom megalkotója, nemzeti örökös miniszterelnökünk, akinek hárommilliárdos dolgozószobáját óhajtja takarítani éppen Bözsi néni, és vicsorgó fogakkal, nem pedig dúdolva. A fő koszok is néven neveztettek, úgymint TASZ (Társaság a Szabadságjogokért), Magyar Helsinki Bizottság, valamint a Transparency International.

A menekülő embereken és Brüsszelen kívül momentán ez a három a fő gonosz, akiket Bözsi néni immár amerikai segítséggel takarítana el, mint volt szíves kifejteni. Zord bűnük az, hogy megvédik az államtól annak polgárait, illetőleg tükröt tartanak a hatalomnak, hogy nézne bele, milyen is a pofája, és a jelek szerint nem bírja elviselni a saját képét. Szar dolog lehet.

Ezen a ponton nem árt megvizsgálni, mit is mutat az a tükör Alice Csodaországában. Platon Thraszümakhosza azt mondta: „Állítom, hogy az az igazságos, ami az erősebbnek javára van.” Ezt mutatja az a tükör. Thraszümakhoszt vitázó társai elhajtották a jó francba, a miénket a hármak óhajtják, ezért kellene pusztulniuk a szeméthalmok alján. Valamint azért is, mert ők az állampolgárt nem szavazógépnek, hanem élő, szuszogó organizmusnak tételezik érzésekkel és jogokkal.

A mi államunk ezzel szemben – a szerzésen kívül – kizárólag azzal foglalatoskodik, hogy a hatalmát megtartsa, megőrizze, s mindenáron, holott a közjót kéne szolgálnia a használati utasítás szerint. Erről az ideáról viszont tudomása nincsen, ami sajnálatos. A Párt – mint az a napokban kiderült – készíttetett egy felmérést a nemzet szellemi állapotjáról, és azt igencsak gyalázatosnak találta. Tömörítve a konklúziót, leginkább hülyék és szellemi toprongyok élnek a kerítéseken belül, amely földterületet jelenleg Magyarországnak neveznek.

A jóságos állam a közjó szüntelen hajszolása közben mindebből arra a következtetésre jutna, hogy az alattvalókat ki kell emelni a szellemi mocsárból, amelyben elsüllyedni készülnek, mert ez is a feladta. Volna. Ezzel szemben ez a miénk azonban azon morfondírozik csupán, hogy mindezt a sötétséget miképpen lehetne megszólítani, hogy azt a rohadt ikszet a neve mellé tegye az imbecillis halandó. Ezek után voltaképp igaza van egynémely közgazdászoknak, akik azt mondták, az állam ebben a formájában nem egyéb, mint a hajdan a falvakat végigrabló martalócok kései utódja.

Ebbe az idillbe nem férnek bele a civilek, akik ellen Bözsi néni meghirdette a keresztes háborút a partvisával. A hármak azt mondják, alkotmányos joguk a politizálás, alkotmány viszont nem létezik, mint az tudvalévő. Jámborul azt is kijelentették, hogy félnivalójuk nincsen, mert a törvényeknek megfelelően működnek. Bár én nem vagyok olyan okos, mint ők, annyit azért mégis tudok, a despota arról is megismerszik, hogy a végrehajtó hatalom a maga kedve szerint változtatja meg a törvényeket.

Ez számunkra annyira alapvetés már, hogy azt is tudjuk, az új egység teljesen testre szabott törvényeket képes hozni. Ha a pepita hajú, kajla fülű, háromfogú, lúdtalpas, csíkos nadrágos egyed nem tetszik neki, akkor az aktuális paragrafust éppen rá szabja majd. Mondjuk Kádár András Kristófra, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökére.

Aki szerint elfogadhatatlan, hogy a kormányzópárt frakcióvezető-helyettese megengedheti magának, hogy így fogalmazzon. A társelnök úgy véli, amikor Németh Szilárd Bözsi néni azt mondja, hogy a civileket el kell takarítani, azzal mélyen sérti a szervezetben dolgozó embereket, és az általuk képviselt értékeket. „Ez a véleménynyilvánítási szabadságnak, és annak a nyilvánvaló és egyértelmű tagadása, hogy az államhatalom valamiféle kontrolljára szükség van, ami a demokratikus gondolkodással teljes mértékben összeegyeztethetetlen.”

A magunk részéről nagyon mélyen tiszteljük Kádár András Kristófot, és az összes többi harcosokat is mert igazuk van, csendesen megjegyeznénk azonban, figyelembe kellene venni, mely országban tevékenykednek. Itt minálunk, amely hely immár a diktátor otthona. Következésképp, ha az ember naiv, akkor úgy járhat, mint Neville Chamberlain, aki 1938-ban Münchenből hazatérve lobogtatta a nyamvadt papírját, hogy ez garantálja a békét, pár hónap múlva meg lángokban állt Varsó.

Ennyi kis adalékanyagot tennék hozzá az ügyhöz ebben a hidegben a diktátorok lelkivilágáról miheztartás végett. Momentán ugyanis azt kell szomorúan konstatálnunk, hogy Bözsi néni már hadat is üzent, élezi a tollseprűt meg feni a partvist. Így hamarosan be lesznek nyújtva azok az egyedi törvényjavaslatok, amelyek éppen a hármakra illenek, és minden bizonnyal meg is nyomja a zöld gombot a nyomorult sáskahad, mert semmivel nem értelmesebbek, mint az általuk bevizsgált alattvalók, csak azt hazudják. Csapataink viszont éppen nem állnak harcban, ezért kilátásaink sem a legfényesebbek. Tehát: God Save the Queen! Vagy mi a rosseb.

Felidézték, hogy a magyar civil törvény szigorú szabályok alapján előírja a civil szervezetek működésének feltételeit, a pályázatok elbírásának rendjét, a nyertes pályázatok elszámoltatásának módozatait. Eközben – állítják – az Ökotárs Alapítványon keresztül húsz-negyvenmillió forinthoz jutó szervezetek folyamatosan bírálják a regnáló kormányt és a polgárság többségi támogatását bíró civil közösségeket, kiemelten a CÖF-CÖKA-t, amivel azt bizonyítják, hogy az ellenzéki pártokhoz kötődnek.

Ez eredendő bűn, mint tudjuk mindannyian. A Cöfök szerint ők az ellenzéki internetes médiumok működtetői, és nem riadnak vissza hamis bizonyítékok közreadásától sem. (Lidérc) Választ várnak arra, hogy az egymilliárdos keret negyven százaléka miért csupán tíz-tizenöt pályázóhoz jut el, és miként lehetséges, hogy a pályázati támogatásra szánt összegek hosszú ideig parkolnak az alapítvány számláján. Ebben a helyzetben a CÖF-CÖKA nem engedheti a „becsületes” civil közösségek besározását, és szükségesnek látja a nemzetbiztonsági ellenőrzéseket is. Így szól újabb hagymázas álmuk.

Ez itt a baj mint kiviláglik: bántják a kormányt, a CÖF-öt is magát, így ha a NAV nem jár eredménnyel, uszítsuk rájuk a nemzetbiztonságiakat, a TEK-et, mindent, csak csönd legyen már végre, mert kiderülhet a magukra kent szar eredete. Ez olyan magyar virtus, hogy magyarázni sem kell, ilyen morál mentén töltötték meg a vagonokat hetven éve, és ez a módi most emlékművet kap. Köpedelem. Meg még szükségesnek tartják megvizsgálni „a húsz-negyvenmillió forintot elnyert szervezetek külföldről érkező pénztámogatásainak szerződéses hátterét is, a bértollnokoknak kifizetett összegek adózását. A CÖF-CÖKA érdekelt a vizsgálatokban, mert lelepleződhet az álszent, esetlegesen idegen érdekek szolgálatát vállaló civil szervezetek képmutatása. Láthatóvá válik az ellenzéki erők anyagi bázisa” – közölte a CÖF-CÖKA.

Ha ezt írom, amit most, bértollnok vagyok bizonyosan, idegen érdekek kiszolgálója, így kérem magamra a NAV lesújtó öklét, de már mindegy tán. Vannak ők, meg vagyunk mi, meg én, két egymástól teljesen eltérő világ, amíg magam irkálva adom ki a bennem felgyűlő keserű epét, mert más módom nincsen embernek maradni, ezek megfojtanának sorsosaimmal együtt. Mindenkit, aki még bír és mer gondolkozni kicsinyt.

Ez is jól van, csak ne lennének álszentek, akik ráadásul le is buknak. Ez már régen megtörtént. Bőségesen kaptak működési támogatást a büdzséből kormányközeli civil szervezetek, a dúsgazdag Teleki László Alapítványtól kezdve a fideszes képviselő Simonka György által vezetett Magyar Dinnye Szövetségen át az állami támogatásokról döntő Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) elnökéhez, a Békemenet-szervező Csizmadia Lászlóhoz köthető Polgár Portálig. A NEA nem kívánta a nyilvánosság elé tárni a döntéseket bemutató listát, pusztán a tájékozódást korlátozó módon, egy-egy szervezet eredményét megjelenítő keresőt üzemeltet. Az atlatszo.hu azonban kincsekre bukkant.

A civil szervezetek működési célú támogatására szánt állami források elosztását a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) nevű állami szervezet végzi. Ez a szervezet – elődjével, a sokszor joggal kritizált Nemzeti Civil Alappal ellentétben – egyértelműen kormánypárti befolyás alatt áll: a szervezetet irányító kilenc tagú testületbe, a Tanácsba három tagot az Országgyűlés az illetékes szakbizottságon keresztül delegál, másik hármat pedig a területért felelős miniszter (a döntés idején ez Navracsics Tibor, a KIM minisztere volt, azóta a terület átkerült az Emberi Erőforrások Minisztériumához), és csak a maradék három tagot jelölhetik maguk a civil szerveztek. A tanács tagjait kijelölésük és megválasztásuk után a miniszter bízza meg, a Tanács munkatervét és ügyrendjét a miniszter hagyja jóvá, és a Tanács elnökét is a miniszter nevezi ki.

Az egyes pályázatokról a tényleges döntést alapesetben a NEA Kollégiumai hozzák meg. Ezek a kollégiumok a vonatkozó törvényi felhatalmazás alapján miniszteri rendelettel jöttek létre, így nem lehet kétséges a kormányt képviselő miniszter, illetve az országgyűlési többséget adó kormánypárt felelőssége a NEA működését illetően, hiszen a döntéseket meghozó tisztségviselők kétharmada a kormány, illetve a kormánypártok jóvoltából tevékenykedik a NEA-ban.

A rendelkezésre álló – a költségvetésben külön soron szereplő – forrásokhoz a civil szervezetek a NEA által elbírált pályázat útján juthatnak hozzá: a költségvetés hárommilliárd forintot biztosít erre a célra. A keret tíz százaléka fölött a miniszter rendelkezik, ezt egyedi döntésekkel, de pályázat útján juttatja az arra érdemes civil szervezeteknek. A fennmaradó rész kiosztása felől alapvetően a NEA kollégiumai döntenek, bár az új civil törvény a NEA elnökét felhatalmazza hogy azon kollégiumi döntéseket, amelyekkel nem ért egyet, „megállítsa”, azaz „hatályosulásukat” megakadályozza, és azokat végleges elbírálásra a Tanács elé vigye.

A NEA elnökének Navracsics miniszter a békemenetek szervezése révén elhíresült Csizmadia Lászlót nevezte ki. Csizmadia bonyolult felépítésű, demonstratívan kormánypárti és nemzeti érzelmű szervezetekből álló hálózat vezetője: ő a Civil Együttműködési Tanács (CET) első embere – saját állítása szerint ez a szervezet négyszáz civil szervezetet fog össze. Csizmadia a kormánypárti demonstrációkat a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű, jogi személyiséggel nem bíró alakulaton keresztül szervezi, a finanszírozást pedig – részben legalábbis – a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) biztosítja. Bár a civil törvény egyértelműen tiltja, hogy azon szervezetek, amelyek vezetői a NEA döntéshozó testületében tisztviselők, állami támogatást kaphassanak, Csizmadia maga büszkélkedett el azzal, hogy a kormány végre támogatja a CÖF-CET-konglomerátumot.

A norvégok, persze, meg az igazi civilek, ja, így érünk körbe, és nem szakad le az ég most sem, mint ahogyan soha. Ha volna Isten – nem az övék -, ami nincs, mindez nem mehetne büntetlenül, és mégis megy. Íme uraim a világbölcsesség foglalata ma itt, egy helyen, amit Magyarországnak neveznek: nem felrázva, keverve.