Csodálkozunk ezen, testvérek? Egy percig sem ámulunk, kies országunk számos vidékén vezettek már be a „senkit sem hagyunk az út szélén” című népi rigmus szellemében foganatosított keresztényi intézkedést, sőt, Pécsett még a templomok környékéről is kiűzettek a megalázottak és megnyomorítottak. Mondhatni, ez a bevett szokás.

S bár itt élek már több mint fél évszázada az egyáltalán nem szeretetre méltó szülővárosomban, azt is csak most hallottam – meg nem erősített forrásból -, hogy az itteni éves dzsembori alatt, amit karneválnak neveznek, ezeket az embereket az össznépi hejehuja idejére a helyi börtönben pihentették, hogy ne zavarhassák az ünnepi forgatag fényét. Ilyen elkülönítésre is volt már példa a történelem hosszú folyása alatt.

Ennek mintájára alakítottak már ki például Miskolcon „cigánymentes övezetet” nem is oly rég, mint arra emlékezhetünk, sőt, cigány honfitársainkkal annyi baj van, hogy még az ősellenség Európai Unió is kötelezettségszegési eljárást indít hazánk ellen, mondván, hogy itt minálunk meglehetős a szegregáció. Az is van, ezen kívül azonban még előszeretettel születnek „Csak a szél” szituációk is nemzetvédő honfitársaink jóvoltából, akik amúgy és ezen kívül még a határokon is járőröznek lovuk nyerge alatt puhított hússal.

Ja, a határok. Ezek első számú vezetőnk jóvoltából immár több mint egy éve kapnak kiemelt közfigyelmet híg-, és mélymagyar honfitársaink jóvoltából, mostanában olyannyira, hogy ott a mezőkön és réteken dupla kerítés épül majd az eddigi egysoros helyett. Nem mintha már ezzel a szimplával sem lehetett volna ember alatti sorban tartani az ott tartózkodó nemzetidegen népeket, akik mindent szétkúrnak, fölzabálnak, és még ki tudja mit nem tesznek a sok-sok magyar Völkischer Beobachter szerint.

Hiába, meg köll védeni az ezer éves tiszta, valamint szittya magyar fajt, amely mai felsőbbrendűségének letéteményese a kereszténység, képzettebb honatyák szerint a latin-görög műveltség. Eme kiváltságok oka és indoka a fentebb emlegetett kultúrkör, amelyből a három – föntebb emlegetett – réteg kilóg, akár a hinduizmusban az érinthetetlenek, amely kaszt a félreértések elkerülésére: nagyon alantas, azaz páriaként értelmezhető. Így tán könnyebb fölfogni a róluk való közkeletű gondolkodást.

Nos, hozzájuk képest van a vasárnap misére járó, és talpait egymáshoz érintő magyar Übermensch, már, aki így értékeli, amit az Úr, valamint Orbán Viktor adott néki. A németség használta annak idején a fogalmat, mert úgy vélte, hogy egy nagy-nagy nemzetközi összeesküvés áldozata lett, ez is megvan már nekünk. Ennek a kisebbségi érzésnek a kompenzálására dolgozták ki drága eleink az Übermensch – felsőbbrendű ember – elméletet, mindez pedig olyan tartást és lelkierőt adott számukra, amely képessé tette őket a legelvetemültebb gaztettek elkövetésére is.

Viszont tévedésben tetszenek leledzeni. Az Übermensch – az emberfeletti ember – ugyanis a szifiliszes álmokban ringatózó Nietzsche kulcsfogalma, és az emberfeletti ember nem tévesztendő össze a felsőbbrendű emberrel. Míg a felsőbbrendű – náci – Übermensch neheztelés terméke, aki tétlen és tehetetlen, ezért gyűlöl, és a gyűlölt kisebbrendűségének kikiáltása által érzi magát felsőbbrendűnek. Az emberfeletti Übermensch viszont a múlt embereszményeinek tévedéseit kiküszöbölő új embertípus, egy olyan emberideált testesít meg, amely egyaránt viseli magán az arisztokratikus jegyeket és az ezzel járó nehézségeket. Nietzsche ugyanis a kiválóságot mindig egyfajta áldozatnak tekintette, amit az ember maga hoz meg önként.

Tessenek zongorázni a különbséget, és meghatározni, hol tart kies honunk e sok szenvedést és kiválóságot hozó fogalom, és eszme értelmezésében. Tartok tőle, hogy már megint a rossz oldalon állunk.

És pláne nem ilyen liberális ivadék golden retriever, vagy főként ír szetter, aki már a nevében is hordozza, hogy idegen egy alak a Kárpátok alatt. Meg még német juhász, vérlázító. Ő pedig itt, aki oly bizalommal rohangál a kertjében meg az utcán, valamint nyaldossa az ember tenyerét, egy nap majd arra ébred, hogy kitaszított lesz, még csak egy szaros törvény sem foglalkozik vele, mert még azt sem lehet tudni, hogy ki volt az apja neki.

Az a rohadék élvhajhász anyja csak kefélt orrba-szájba, aztán ez lett belőle, egy semmire sem jó korcs, nem is tudható, mit is tegyen vele az ember. A tacskót, és a többi százötvenet, akiben nem az ősi magyar vér buzog, még meg lehet különböztetni egy sárga csillaggal esetleg, de az ilyen ágrólszakadt még arra sem méltó. Ő a kutyák cigánya. És most okádom el magam, ha meglátom, hol is élek.