Amely csapat érdemes arra, hogy a futball előtaggal illessék, nos, az ilyen alakulat tétmeccsen nyáron nem rúg labdába, edz csupán, vagy pénzszerző túrára megy. Ilyen megfontolásokból érkezik hozzánk, illetve mindenki Fradijához augusztus havában a Chelsea. Mourinho biztos a padon ül majd, aktuális gladiátorai közül nem tudható, kinek engedi meg, hogy pályára lépjen a stadionavatón azért a pár millió euróért, amit egy ilyen szintű csapat vendégszereplése kóstál a futball-univerzum peremén. Meglesz azonban a cirkusz a népeknek, akik akkorra már tán azt is feledik, hogy imádottjaik aláhullottak a rostán. (Ez csupán sámáni érzet, a nemzet zöldjei épp ma készülnek elbukni Rijekában, miután oly „meggyőző” módon léptek túl a máltai sasokon.)

Nincs teljesen minden veszve azonban, örömök is szállonganak a légben. A magyar válogatott kilenc helyet javítva a 38-ik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelynek új éllovasa van, mégpedig a friss világbajnok német csapat. A vasárnap véget ért brazíliai tornán döntős argentinok az ötödikről a második helyre léptek előre, de jelentősen javítottak pozíciójukon a vb-bronzérmes hollandok, valamint a kolumbiaiak és a belgák is. A vb-n címvédőként már a csoportkör után búcsúzott spanyolok ugyanakkor az első helyről a nyolcadikra csúsztak vissza, és a vb-házigazda brazilok is jelentősen rontottak, jelenleg csupán a hetedikek.

Kegyetlen egy lista ez, és snassz dolgokat kényszerít a megváltóra, aki O. V maga. Ősszel is, amikor a magyar futball már rég lenullázta magát, őszentsége nem állhatta meg, hogy ne virítson. Akkor nem volt riói VIP, megtette egy díjátadó, ahová – mily bajok – a Gáspár gyerek nem kísérhette el. Nem, ez bizony nem Felcsút, gondolhatta Orbán Viktor, amikor a Puskás-díjat Zlatan Ibrahimovicnak adhatta át az év góljáért, amely az angoloknak harminc méterről ollózott találat a Fifa.com közönségszavazása alapján. Csodát látott a mi vezérünk, és csodát láthattunk magunk is: az arrogáns köpcös köpni, nyelni nem tudott, csak tátott szájjal meredt fölfelé, hogy jé, ez egy igazi focista. Kizökkent a lelkem a magyar valóból.

Mondjuk ki, meglehetős hülyén viselkedett, de csodálkozni ezen nincs mit, égette ő már a magyarokat sok helyen eleget. Az volt, hogy hirtelen rázuhant a nagyvilág az utált Európa képében, miután levetette a gumicsizmát a kertje alatt épülő stadion tövében, bebocsáttatást nyert a klubba, és még arra sem maradt igazán ereje, hogy szokásához híven belehugyozzon a zongorába, nem. Istent látó szeme elkerekedett, szája kitárult, és leste a mágiát maga előtt, azt az embert, aki amúgy a magyarok esküdt ellensége, hiszen hányszor ejtett ki már bennünket az utolsó pillanatban gólt rúgva, ó én édes Istenem. Külön szerencse, hogy nem épp egy ilyen találatért kapta ezt a díjat, mert az pikáns kaland lett volna.

Mi jöhet még? Ő lesz az UEFA elnöke? Egyáltalán nem találom hétmérföldes hülyeségeknek ezeket a felvetéseket, hiszen Orbán Viktor futballkarrierje már tényleg csak akkor juthat még feljebb, ha ezt megcélozza. Nem lenne annyira kínos, mint a díjátadó. A FIFA – amely a legkisebb politikai akciót is szankcionálja – jelenlegi züllöttségét, elnökének totális leépülését semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy regnáló miniszterelnököt felengedett az egyébként totálisan pártsemleges színpadra, hogy a 2013 legszebb góljának járó Puskás-díjas Zlatan Ibrahimovićnak a népszerűségében fürödjön egy kicsit.

A magyar miniszterelnöknek ez a gesztus nem is jöhetett volna jobbkor, hiszen a belpolitika inkább saját ellenfeleinek vitáitól hangos, így neki csak annyit kell megmutatnia, hogy nemzetközi színtéren partnernek tekintik, aki hitelesen képviseli Puskás Ferenc szellemi és materiális örökségét. Orbán Viktor ezt magabiztosan felvállalta, és senkinek eszébe sem jutott, hogy rámutasson, amit ő képvisel, az egy inkább a Puskás Ferenc nevét és hagyatékát lenyúló falusi középcsapat, és eléggé veszélyes, ha az embereknek Puskás Ferencről egy idő után a Felcsút és nem pedig a világ egyik legjobb futballistája fog eszébe jutni.

Orbán színpadi szereplése azért is érthetetlen, mert az elmúlt négy évben Puskás Ferenc özvegye, Bözsi néni is adott át díjat, és ő is ott volt Zürichben, tehát kényszerűségről nehezen beszélhetünk, és azt sem tudjuk, ki kezdeményezte Orbán szereplését. Persze az is lehet, hogy Orbán nem aktuálpolitikai okokból, hanem azért lépett a színpadra, hogy magát a futballvilág egyik fontos szereplőjeként építse fel. Ez már nem is olyan hülyeség, hiszen vitathatatlan, hogy Magyarországon Csányi Sándornál csak egy ember tudna több követ megmozgatni a labdarúgás érdekében, és az Orbán Viktor. Egyszer majd ő lehet az MLSZ elnöke, aztán onnan már csak egy ugrás az UEFA. Van az a pénz.

Mégis – bár nem illik a mély növésen élcelődni -, szerencsésebben alakulhatott volna a dolog, ha egy Messi-gól kapja a díjat, vele legalább magasságban egy szinten lett volna a mi prime ministerünk. Tudásban, emberségben nem igazán, de az ott és akkor nem derült volna ki. Jó volt azonban ez a történet arra, hogy vallását, a futballt még inkább elmélyítse szívében, és újult erővel folytathassa a stadionok építését. Nagy buzgalmát az sem fogja megzavarni, hogy az ott megjelentek – Ribéry, Ronaldo, Messi, Ibrahimovic – többet érnek, mint az egész magyar futball épülő stadinostul együtt. Ez őt csöppet sem zavarja, megvolt a rivaldafény, pár szavazat jött ezzel a bohóckodással is, és a világ haladhat tovább a maga röhejesen mocskos útján.

Vannak mellékszálak: Ha magam várúr lennék korlátlan hatalommal, mint most ő, és – mondjuk – az íjászat volna a kedvtelésem, akkor mindenféle skrupulus nélkül lődöznék? Nem hiszem. Mindenhová Tell Vilmosnak képzelném magam, és mellé, vagy hozzá pályákat építenék, hogy lehessen hol gyakorolni az értelmetlenséget? Ez sem bizonyos, sőt, biztos, hogy nem. Akkor viszont adódik a kérdés: ő miért építgettet úri passzióból soha meg nem telő, senkinek nem kellő stadionokat, amelyek megalomán természetéből fakadva zabálják fel a százmilliárdokat, amit a rezsicsökkentés persze majd visszahoz. Millernek van egy csodás novellája, amely ezt a létállapotot rekonstruálja, amikor – mert a vezér szereti a steppet – arról ábrándozik, hogy milyen szép és jó lesz, amikor majd a stadionokban tömegek steppelnek. Ide tartunk. Grund nincs, labda nincs, foci végképp, stadionok épülnek mauzóleumok vagy piramisok helyett. Tényleg zárolni kellene.

Mindez azt a gyanút kelti, hogy ezek a jóemberek nem ismerik a nálunk oly igen hasznosnak bizonyuló TAO intézményét, amelynek segítségével pedig még a felcsúti stadion is felépülhetett. Nem tudnak ezek a görögök semmit, többek között éppen futballozni se nagyon, és mégis beláthatatlan távolságra vannak attól a játéktól, amelyet nálunk labdarúgásnak neveznek. Az a becézés, amellyel a Magyarországon űzött tevékenységet illetik kegyes eufemizmus csupán, ugyanis még a világfutballban alig jegyzett görögök is más galaxisban élnek, ha a labda rugdosásról van szó, de a fentiek miatt úgy tűnik, morálisan mindenképp, de ez legyen az ő bajuk.

Istenkísértés a futball vezéreitől, hogy világbajnokság idején rendezik meg az Európa Liga selejtezőit noname csapatok, köztük a Ferencváros részvételével, pláne, ha azt a televízió is közvetíti. Pedig kedden ez történt. Máltán, a futball őshazájában lépett színre a nemzet – mostanság a hatalom – Fradikája, és mindent megtett azért, hogy ráébressze azt a hülyét, aki képes volt nézni, hogy más az a játék, amit ugyanúgy neveznek, mint amit pár csatornával arrébb látni lehetett. Életemben nem éreztem ekkora kontrasztot a távirányítót nyomogatva, de ha még a nagytudású Sliema névre hallgató máltai tizenegy lógott volna ki a képből, akkor azt mondom, oké, de a magyar bronzérmes éppenhogy megúszta a méretes zakót.

A csapat csak 1-1-es döntetlenre volt képes a Sliema Wanderers ellen, ráadásul óriási mázlijuk volt, hiszen a máltaiak több helyzetet – köztük egy tizenegyest is – kihagytak, egyszer pedig a kapufa mentette meg a Fradit a vereségtől. Nem meglepő, hogy a vezetőedző, Thomas Doll meglehetősen dühös volt a meccs után.

„Ez egyáltalán nem az a futball volt, amilyet látni szerettem volna. Abból, amit gyakoroltunk, amit megbeszéltünk, szinte semmit sem láttam viszont a pályán. A csapatunk erőtlen volt, a párharcokat védekezésben és támadásban is elveszítettük. Mindenben fejlődnünk kell, de elsősorban mentalitásban, hozzáállásban muszáj javulnunk. Nagyon sajnálom, hogy a sok szurkolónk, akik Budapestről ellátogattak ide, ezt a rendkívül rossz mérkőzést látták. A mai teljesítményünk nagyon gyenge volt, a jövő héten frissebben kell játszanunk.”

De nem itt buktuk a legnagyobbat. Ismét bebizonyosodott ugyanis, hogy a magát futballszurkolónak nevező magyar nem egyéb, mint méretesen tahó honpolgár, és erről sehogyan sem bír leszokni. Bizonyságát adta ennek most is, nem csak a focicsapat, de a szurkolók is lejáratták magukat Máltán. A silány játék a „szurkolókat” is elkeserítette, így értelemszerűen tört ki belőlük az ősember a lelátón, többször is rasszista huhogást hallattak. Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos ellenőre bőszen jegyzetelt, így szinte biztosra vehető, hogy több millió forintos büntetésre számíthat a Ferencváros. Hamarosan ezeknek a népeknek avatnak stadiont, amely persze nem a futballisták pénzéből épült, és föl vannak háborodva, hogy igyekeznek embert faragni belőlük. Fenyegetőznek is, mit tehetnének mást, ehhez vannak szokva, az erőből értenek, aztán ha váratlanul lepattannak a falról, akkor jön a rinya.

A Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai határozatlan ideig nem látogatják a mérkőzéseket az új stadionban, mert szerintük elfogadhatatlanok a beléptetésre vonatkozó intézkedések. Mint írják közleményükben: “A Ferencváros vezetősége a mai napon egyértelműsítette, hogy ragaszkodik a világ egyetlen más stadionjában, sporteseményén sem szükséges biometrikus adatok begyűjtéséhez, amelyek megadása nélkül ezentúl fradista nem szurkolhat a helyszínen futballcsapatának.”

Pedig milyen szépen indult a történet: emlékezhetünk rá, annak idején maga a vezér is beült(állt) az ősfradisták közé, ezt maga a televízió is mutatta. Akkor még nem volt VIP páholyban köpködött szotyi a csókosok körében, az már egy másik kor története lesz. Akkor még a köztudottan ultrajobbos – és magunk közt szólván ultratahó – réteg szavazataira és szimpátiájára volt szükség, begyűjtendő őket a Jobbiktól, és mint a jelek mutatják, ez sikerült is úgy-ahogy. A hatalom meglett, vele együtt az ország pénzei felett való kontrollálatlan rendelkezés lehetősége, így indulhatott el meseország mesestadion-programja.

Orbán tudja a bacsói leckét – egyszer majd kérni fogunk magától valamit Pelikán -, csak a mai Magyarországon ez már fordítva működik, most épp a kicsik, ámde nagyhangúak igényét kellett kielégíteni, és ezt nagyon jól tudta magyarbasi, és így is tett, mert előzmények még mindig voltak, hogy fizetni kelljen nekik. Jól jöttek ugye 2006-ban, amikor TV székházat, miegyebet kellett felgyújtani, meg amúgy szőrmentén szétverni a fél fővárost, hogy utána immár majdnem egy évtizede Gyurcsány lehessen a „szemkilövető” szemét, meg perek indulhassanak az amúgy péppé vert rendőrök vezetői ellen. Ki volt ez találva.

Mint ahogyan az is, hogy a friss hatalom birtokában az a Kubatov legyen az FTC elnöke, aki nem is igen titkolt módszerekkel, de módszeresen gyűjtögette az adatainkat Fidesz pártigazgatói mivoltában, és arra is volt érkezése, hogy a szelíd fradistákkal védesse meg a Fidesz székházát a vadállati módon viselkedő egyetemistákkal szemben, élükön egy priuszos bőrfejűvel, aki akkor már a Fradi alkalmazottja volt. Szükség is volt rá, hiszen majdnem összetűztek a velük szemben felsorakozó, savazni óhajtó aranyos nyugdíjas tatával és haverjaival, de ez már történelem.

Kellett az a stadion tehát mindenképpen, csodájára is járt az egész magyar média, hogy nahát, rekordidő, tizennégy hónap alatt épült fel, most már Európa legmodernebbjének nevezik, igaz, még át se adták. De az kiderült, hogy cirka másfél milliárddal többe került a tervezettnél, de kicsire nem adunk. Lehet, hogy épp ezek a biometrikus csodák nyomták meg a számlát, és tessék, ez a köszönet.

A drukkerek szerint az új stadion “az előzetes ígéretek ellenére Magyarország legdrágábban látogatható sportlétesítményévé, csak és kizárólag profit és bevétel alapon működő, jövendő nevével is ezt sugalló futballgyárrá változtatta az egykori Szentélyt, egy új elit játszóterévé téve azt, a B-középnek pedig csak a lelátórész elnevezésében jutott hely”. A szurkolói csoportok hangsúlyozzák, minden olyan futballmérkőzésen jelenlétükkel, hangjukkal kívánják segíteni a Ferencvárost, “ahol azt a külső szabályzók lehetővé teszik”.

Hálátlan népek. Megkapták a játékukat, még csak a karácsonyt se kellett kivárni, most meg nem kell nekik. Igaz, itt már nem lehet(ne) látatlanban „indulavonatozni”, mint a régi helyen, amikor a szépemlékű Dávid Ibolya nem értett a futballhoz, most más idők járnak. Ugyan egészen nem, hiszen a Hansa Rostock lemondta a Ferencváros elleni edzőmecset, mert a szurkolói csoport miatt nem látta biztonságosnak a mérkőzés megrendezését, ergo: a fejletlen németeknek nincsen biometrikus micsodájuk.

Jövő kedden visszavágó a máltai tigrisek ellen a Puskásban, Augusztusban stadionavató a Chelsea ellen, ahová ezek a népek vagy bejutnak, vagy nem. Legyünk nyugodtak, ott lesznek, és ha azon a napon éppen nem huhognak, megteszik ezt később, mert semmit sem tanulnak, és semmit sem felejtenek. Jól is fog az esni az új környezetben, mert be kell lakni, otthonossá tenni úgymond a te pénzedből épült csillivillit, miközben a falábú görögök saját pénzből csöndben építenek maguknak edzőközpontot, hogy megtanuljanak labdarúgni, a hülyék.