Nem, Béla nem ezért utazott. A leányok, akik valami ősi ösztöntől vezérelve a fogatlan templomiak sorsát akarták tudattalanul bejárni, és szerelemre vadásztak, még nem tudták, mennyi kín vár reájuk az élet fenyvesében, amíg sikerül elevickélniük a húsklopfolás nyugalmáig. Béla csupán megismerni akarta azt a masszát, amelyet odadobtak neki az új idők, és amúgy életnek neveztek. Most már, így iszamos aggyal, amelyet a fröccsök és felesek okoztak, kevéssé értette a reászakadt nagy buzgalmat, amellyel hirtelen felindulásból odahagyta jól megszokott közegét. Az egyetlen rohadt helyet, ahol biztonságban érezte magát, a falu népitatóját, a kocsmát, benne megszokott székét a sarokban, amely már feneke formáját is ismerte. És a villódzó tévét, amely jól működő kapocs volt a külvilág felé, ámde egyre vadabb dolgokat mutatott, ezért minden kezdett zavarossá válni. Ja, a karikagyűrűk, sóhajtott fel Béla, amikor gondolatainak fonalát visszafejtette addig a pontig, hogy mért is indult neki a kalandnak, amely buzgalom miatt szívta most a busz benzintől átitatott levegőjét.

Az is fölrémlett neki elbambulása közepette, hogy a plázát tette meg útjának céljául. Ez valami fenséges, egyben riasztó és izgató szó volt számára, magában hordozta mindazt az újságot, amiből vélekedése szerint az elinaló évek alatt kimaradt. A busz fémesen csikorgott amint fékezett, szusszant egyet, és megállt. Béla gémberedett lábakkal evickélt le a lépcsőkön. Világot legyűrő regényhősi pátosz nem mutatkozott rajta, az utazás monotóniája sajtszerűvé változtatta az agyát, másnapos volt aznap, ami szar ügynek mutatkozott, viszont célhoz ért. Hirtelen megcsapta az éles januári levegő, és előtte állt maga a pláza hatalmasan. Randa egy építmény volt magunk közt szólva, vörös téglákból állt az egész, ablak rajta sehol se, csak egy üveges nyílás, amely magától nyílt meg záródott mint a busz ajtaja, csak nem szuszogott. Viszont a népeket szippantotta be és okádta ki, csodálkozott is Béla, hogy a megszentelt napon itt, és nem Isten házában imádják a mammont, amiben eredendő romlást látott, az elfajulás bizonyítékát.

Ezt mutatta az épület kívülről is. Ezt meg elfelejtették bepucolni, ez volt az első kósza gondolata, közelebb érve fedezte csak fel, hogy klinkertéglával rakták ki az egészet, ami pazarlásnak tűnt. Ilyet az otthoni kocsma boltívén látott, meg néhány ismerős konyhájának hajlatában, de azokat gondosan lekenték lakkal, ez meg itt egy csöppet sem csillogott. Béla odaállt az üveg elé, amely megnyílt számára, hirtelen meleg légvonat csapta meg, és zaj. Elindult az ismeretlen barlangba, amelyben annyira otthonosan mozogtak a polgártársak, amennyire idegenül ő, de hát ezért érkezett, felfedezni mi van itt, mivé lett ez a világ. Mindjárt szemben három nagy bötű virított, ilyen sorrendben: CBA. Emberünk értetlenül rázta busa fejét, azt hitte elsődjére, hogy a kollégák részegek voltak tán, amikor pakolták a bötűket, mert hajdan még a buszpályaudvaron olyat látott ő, hogy ABC, de ez a fordított sorrend jelezte, hogy a dolgok a fejükre estek. Meg amúgy is minden zavaros volt.

Ismeretlen eredetű hangszórókból zene szólt, az emberek hatalmas fémkosarakat gurítottak csurig pakolva, a földszinten feliratok, jeans, libri, líra, store, ilyenek, félelmetes betűsorok. A sarkokban fiatal párok ették egymást, Szodoma, rémült meg Béla, és vinnyogósra fogta a dolgot. A rózsaszín rágógumis lányok élték reménytelen életüket. Kezdett rosszul lenni, az otthoni maligán elpárolgott belőle, többre már egyáltalán nem volt kíváncsi, és bemenekült egy kis csillogó kuckóba, ahol inni remélt valamit, hogy józanodjon. Ijedtében lehuppant az első magas lábú székre a pult mellett. Fröccsöt kért, és csodálkozott, hogy nem tégelyből merik ki alumínium mérővel, hanem üvegből döntik, szódás szifont se látott, műanyag palackból öntötték hozzá a buborékot. Olyan is volt, szerencséjére azonban vele szemben ismerőst látott, egy tévét, ami be volt kapcsolva. Esküvőről beszéltek benne, az egyik páva-szerű alak azt mondta, hogy már nincs menyasszonytánc, pénzt se nagyon adnak, helyette kaparós sorsjegyet, meg kitöltött lottószelvényt nyomnak a boldogtalan pár kezébe.

Béla ettől transzba esett. Olyasfajta állapotba került, mint reggel otthon, amikor azt tudta meg, hogy garanciát adnak, tizenöt évet a karikagyűrűre, ami nonszensz, ugye. Ezek a felismerések, hogy minden örök dolgok átértékelődnek és viszonylagossá válnak, fejbe csapta, amiben szerepet játszhatott a fröccs is, amely szokatlanul erősnek bizonyult, emberünk gyomra nem ilyenre volt kalibrálva, menekülőre fogta a dolgot. Föl sem tűnt neki, hogy egy vagyont gomboltak le róla, már csak rá akart gyújtani. Kétségbeesetten kutatott a zsebében cigaretta után, de nem talált. – Hol lehet itt cigit venni? Fordult kérdéssel egy pápaszemes alakhoz, aki készségesen felelt: – A nemzeti dohányboltban. – És az hol van? Rimánkodott Béla, és a válasz úgy terítette földre, mint valami forgószél. – Hát itt a környéken nincs. Dülöngött vele a világ, elátkozta a percet, amikor fiatalos hévvel útra kelt, mert belátta, fölösleges volt minden. Lassan alkonyodott, sárgásan gyulladtak fel a kandeláber fényei, és ettől minden kísértetiesnek tűnt. Korgott a gyomra, még fél órája volt a buszig, amely visszarepítheti őt ismert vizekre, a fenekét ismerő székre, ahol végre megnyugodva mesélheti el a jóságos kocsmárosnak a ráismerést: bizony, ez a világ nem a lehető világok legjobbika. És elégedetten hümmöghetnek a megismert bizonyosságon.

Ezeknek még a seggéből is böjti szelek fújnak, vélekedhetnénk Marquez papa nyomán, ha nem fedeznénk fel mindebben a Fidesz kénköves leheletét, pedig ezt kell tennünk. Kitetszik az ifjú demokrata gyalulós módi az egészben, az az idea, vagy szabadságharcos lendület, amikor az úthenger magabiztosságával robognának végig a magyar társadalmon, mert lázáros agyuk – vagy a vezéré – ezt kívánja. Az utóbbi években kiderült, hogy ezeknek valami zsigeri módon nem tetszik, hogy ebben az országban megjelent a nyugati világ. Fölteszem, ha nem Tesco, Auchan, Aldi, Lidl, meg ilyesmi nevekre hallgatna a kiskereskedelem döntő hányadát bonyolító cégek sora, hanem mondjuk GUM volna a böcsületes neve, semmi baj nem lenne a vasárnapok szentségével, de ezt már csak kínomban felételezem. A tervezet szerint egyes esetekben kivételt tehetnének, így azt vizionálom nyomorult jókedvemben, hogy az oldást netán a Coop, meg a CBA üzletek kapnák, mert azokban dolgozni nem eredendő bűn.

Amúgy, ha tényleg a család lenne a lényeg, akkor nem igyekeznének annyira mintegy huszonöt harmincezret teljesen tönkre tenni. Hirtelen elvégzett számítások szerint ha vasárnap bezáratnák a mindenféle marketeket, akkor ennyi dolgozótól lennének kénytelenek megválni az áruházláncok, mert nem bírnák foglalkoztatni őket. Az is rémlik, hogy ezekben a lélekveszejtő boltokban mintha magyar anyák dolgoznának túlnyomórészt. Ha bezáratják a boltokat, s emiatt utcára kerülnek a népek, akkor garantáltan együtt lehet a család, és nem csak vasárnap, de ez nem zavarja a műkeresztényi lelkeket. A huszonegyedik században az történt ugyanis, hogy a romlott lelkű magyarok nem a feszület előtt zsolozsmáznak a megszentelt napon, hanem vásárolni mennek, sokszor családostul, mert ekkor érnek rá, és rohadt sok pénzt hagynak ott. Már akinek telik a bevásárlás luxusára.

Viszont az ördög szokás szerint a részletekben rejtezik, nem a vasárnap a baj, hanem a multi. Ezek az extraprofitot pofátlanul hajszolók még arra is képesek voltak, hogy ingyen buszjáratokat indítottak városszéli boltjaikba, ezzel is megbabonázva az ingyent, mint varázsszót oly igen preferáló panelprolikat. Az új keresztes vitézek ezeket is törvényileg tiltanák be, de, ami igencsak érdekes, nem csak vasárnap, hanem végleg, mindig és örökre. Ez a gondolat amellett, hogy hiába lenne paragrafusba foglalva, mégis csak törvénytelen, mert európai mércével nem látható be, hogy mi a jó franc köze van ahhoz egy KDNP-nek, hogy ki, mikor, hová és milyen céllal üzemeltet buszjáratot. Ezt nehéz felfogni ép elmével, és ebből lesz egyre kevesebb, ha ez a tempó még sokáig folyik az országban. Mindemellett ezzel a vékony pénzűeknek azt a lehetőségét is elveszik, hogy akár hétköznap hozzájussanak a „tescogazdaságoshoz”, de akinek erre szüksége van, annyit is ér, mint azt egy ideje tudjuk. Így megy ez.

Íme, zemberek, az ötvenes évek szűk levegője, a különbség röpke hatvan év. Minden, ami azóta történt egy tollvonással megy a levesbe, és rá kell ébrednünk, hogy ebben az országban az idő nem előre megy, sokkal inkább körben forog. A színpad kezd ugyanolyanná válni, mint akkoriban, a szereplők lecserélődtek, arcuk más ugyan, de köntösük ugyanaz. Míg akkor Rákosi elvtárs-, pajtásért kellett föltétel és gondolkodás nélkül rajongani, ma Viktor a kötelező imádat tárgya. Ütemesen még nem kell tapsolni, még fekete autó sincs, még csak a munkahelyét, a megélhetését veszítheti, aki nem áll be a sorba. A megfélemlítés beszövi az országot, betörve a közalkalmazottak népes tábora, igában a pedagógusok, a rendőrök, etc. Az országgyűlés bohózat egy nap alatt kitalált és megszavazott törvényekkel, és már a látszatra sem ügyelnek. Az oktatás legyűrve, hogy szorgos katonákat neveljen, de például Csepelen új szintre emelkedett ez is. Ott már a szülőket is listázzák.
Németh Szilárd, Csepel fideszes polgármestere és országgyűlési képviselője a helyi kisiskolások hivatalos üzenő füzetén keresztül szólította fel a szülőket, hogy vegyenek részt az önkormányzat úgynevezett Csepeli Konzultációjában. A kérdőívek legfőbb célja az adatgyűjtés, a Fidesznél lévő politikai feketelisták frissítése. Az üzenő füzetekbe ragasztott, külön a szülőknek írt felszólítás mellett a csepeli iskolák folyosóin helyet kaptak a párt kommunikációs akciójának gyűjtődobozai is. A november 17-ig tervezett akció – szakértői becslések szerint – mintegy 8-10 milliónyi közpénzt emésztett fel.
Okádék. Ha Viktor ismerné Nietzsche-ét, akkor a félőrült mestertől pirospontot kapna az üzenőfüzetébe. Az elboruló zseni írta: „Isten meghalt. Minden hazug, mindent szabad.” Ott és akkor mindez a klérustól való szabadulást szimbolizálta, ma egy új, Fidesz nevű egyház születését jelenti, amelynek pápáját Orbánnak hívják. Gondolkodni nem kell, hinni kell benne, menetelni, imádkozni érte. A sorból kilógók minimum hazaárulók, lassan rakják a máglyákat is, Szűz Mária alászáll, O. V. a mennyekbe emelkedik, mi pedig itt maradunk a szarban és mocsokban.

Ez a magyar ugar narancsligettel övezve.