Az ottani rendőrök nem olyan cukik, mint a mieink, akik angyali nyugalommal tűrik, amikor a mi indiánjaink, akiket meg egyenesen az állam akar ledarálni, mintegy hetvenezren ricsajoznak a magyar parlament épülete előtt. Könnygázzal mentek tehát az ottani szervek a brazil indiánok ellen, akik az összecsapásban bevetették nyilaikat és lándzsáikat.

A csata kimenetele csak úgy nem volt kétséges, mint amikor a drágalátos konkvisztádorok megérkeztek a kontinensre, és a kereszt nevében rabszolgasorba taszították őket, azokat pedig, akik ellenálltak, lemészárolták. Később a hódítók jelentős része nem spanyol és portugál, hanem idegen volt: génovai, velencei, francia, angol, a hajók legénysége meg jórészt Európa minden kikötőjéből összeszedett börtöntöltelékekből állt, akik tovább abajgatták őket. Az indiánok tehát a nagy és örök vesztesek.

A Kárpátok alatt, a fülkeforradalom nyomában is megjelentek a hódítók, és alaposabban megvizsgálva ezek is börtöntöltelékek, feladatuk is csupán annyi, mint a hajdani contadoroknak, beszedni a pénzt az Uniótól, valamint az itteni őslakos indiánoktól. Éppen ezt vágta a pofájába tegnap az EP-ben bizonyos Verhofstadt nevű ember a mi konkvisztádorunknak, miközben ő kínosan mosolygott.

Belehazudott egy kontinens szemébe, kioktatták, eljárást indítottak ellene, aztán mégis győzött. Ez a természete neki, hogy nem bír veszíteni, a népszavazást is megnyerte, és mindent, amibe csak belefog, míg el nem fehérül majd a szája. Vonzalma az oroszokhoz ebből a szempontból érthető, mert bármily furcsa is, de a medve Nagy Péter óta nem igazán veszített háborút, szemben velünk, akik viszont egyet sem nyertünk.

Épp akkor, amikor az indiánok íjakkal keresték az igazságot a nagy vízen túl, a testvéri Moszkva Hazafi Parkjában igazi tankokkal és röpcsikkel játszásiból újra elfoglalták a Reichstagot, amely előadásban kétezer partizán vett részt, az ottani M1 pedig drámaian mutatta be az eseményt: robbanások, fegyverek ropogása és német katonának öltözött férfiak lángoló teste is látható volt.

A röpke összevetésből kiderül, hogy ezek az oroszok mindig nyernek, az indiánok sorsa meg a rezervátum, vagy a dzsungel mélye. A mi drágalátos hazánk a mongolok után megszenvedte a törököt, majd az osztrákot, hogy aztán az orosszal kerüljön bensőséges, vesztes kapcsolatba 1849-ben, 1945-ben és 1956-ban is.

Szijjártó külügyes nem járt a CEU-ra, ezért történelmi ismeretei is hézagosak. Ebből fakadóan beszél hülyeségeket, amikor egy lengyel lapnak így nyilatkozik: „Ön lengyel, ön itt él. (…) Én nem vagyok lengyel, nem itt élek, nincs lengyel gondolkodásmódom. Magyar vagyok, és megvan a magunk történelme. Mi nem tekintünk fenyegetésként Oroszországra. Pont.”

Mindez annak fényében érdekes különösen, hogy egy éven át visongtak ’56 okán, sőt, pár hete meg a málenkij robot volt a téma. Igaz, az ő felfogásukban azért nem az oroszok a felelősek, hanem a Gyurcsány.

Nehéz dolgok ezek, és elsősorban ganajosak, de mást nem nagyon várhatunk azoktól, akik a mi indiánjaink ellen a parlamentjükben aknavetőket, gépkarabélyokat óhajtanak bevetni, pedig a magyar őslakosnak se íja, se lándzsája nincsen, viszont ő is védi, amije a dúlás után még maradt, azt a kevéske szabadságot. Je suis indián tehát.

Annyi, hogy míg a szambásoknál úgymond örökös létállapot a híd alatt és a bádogviskóban való létezés, nálunk manapság szakmányban gyártják a hajléktalanokat, mint most Miskolcon és környékén. Amíg a magyar aranylábúak az új, csillivilli Orbán-templomban szenvedtek, az Avas alján fortélyos hatalom dolgozik azon, hogy igazi földönfutóvá tegye az ottani romákat.

A miskolci városvezetés úgy döntött ugyanis: fel kell számolni a helyi „gettókat és nyomortelepeket”, hogy biztonságosabb és élhetőbb legyen a borsodi megyeszékhely. Másfél-kétmillió forintot fizetnek az érintetteknek, ha hajlandóak elhagyni a tartós lakhatásra, gyermeknevelésre alkalmatlan házakat, és a város közigazgatási határán túli településeken vesznek új, magasabb komfortfokozatú ingatlant. A város az így megvásárolt ingatlanra ötéves elidegenítési és terhelési tilalmat jegyezne be.

Ha azok a miskolci romák, akiket ki akarnak telepíteni, a pénzt elfogadják, akkor nagy gondban lesznek, mert azonnal le fogják dózerolni az otthagyott viskókat, házakat és mehetnek családostól az ég alá. Ha elfogy az a pénz, amit az államtól, vagy az ottani polgármesteri hivataltól kaptak, akkor kényszerűen szaporodnak a lopások, és a Jobbik megtámadja a cigányságot – akár érintett, akár nem -, és sittre vágatja őket. A börtönök megtelnek cigányokkal, a Jobbik tervei megvalósulnak hallgatólagos Fidesz, sőt össztársadalmi támogatással.

Mert mindeközben valamelyik tévéadón megdöbbentő dolgok derültek ki még ezen túl is. A Miskolc környéki települések vezetői összefogtak, és a községükben lévő eladó házakat nem engedik megvenni, ha az esetleges vásárló roma lenne. Még nem numerus clausus, de már hétköznapi apró fasizmus. Magyarországon pedig kuss van az ügyben. Sehol egy tökös szervezet, a pártok leginkább egymással, kémekkel, Simonokkal és az elbaszott EP választással törődnek, amikor a szemük előtt születik meg Ázsia.

Hülye egy ország ez, a szervilizmus, korrupció és önzés földje. Brazíliában ez is másképpen van. Ez már a harmadik utcai tüntetés a „Nép kupája” mozgalom keretében, amely jobb lakáspolitikát követel, és elítéli a futball-világbajnokság rendezése körüli ingatlanspekulációkat, valamint a nagy sportfesztivál túlzottan magas költségeit. Sao Paulót közben immár harmadik napja forgalmi káosz bénítja meg a tömegközlekedési dolgozók sztrájkja miatt. Ugyancsak a lakhatásért való jogért tüntettek egy másik vb-székhelyen, Belo Horizonteban. Rio de Janeiróban eközben második napja tart a rendőrök, valamint az állami iskolák tanárainak sztrájkja.

Mi pedig jó ökrök módjára hajtjuk igába a fejünket. Jódógos, csöndes kis nép vagyunk, nem véletlenül alakulgat minden további nélkül az új feudalizmus.