Igaz, ő a tavaszi választások előtt nem győzött migránsozni, ilyképp megtartotta a kampányrendezvényét. Balogh János meg hiába fideszes a szívében, ha nem bizonyítja ezt szóval tettel és hallgatással is, máris jönnek érte a porkolábok. Meg kell szolgálni az ellopott pénzt, akkor nem lesz baj. Így működik ez a mi országunk, hogy az egész külvilág, OLAF, Microsot és a többi csak ámul rajta, mert ők nem ismerik az igazság relativitását, a törvények rugalmasságát, visszahatóságát, személyre szabását. Ezek mind olyan készségek, amelyektől az illiberális demokrácia és a keresztény szabadság olajozottan működik.

Hadházy Ákos tudna ezekről mesélni sokat, aki azt vette a fejébe, hogy feljelentésekkel, törvényes utakat bejárva jut valamire. Voltaképp irigylendő az optimizmusa, mert minden esetben úgy pattan vissza Polt Péterről, mint valami gumilabda, de mindig nekiveselkedik, hátha és újra. De sohasem. Einstein mondta, hogy az az őrült, aki mindig ugyanazt teszi, de más eredményt vár tőle. A mi Hadházynk tán azért nem egészen az, mégis javíthatatlan idealista, akinek a kitartása tiszteletet érdemel, de egyedül elég kevesen van a monolit hatalom ellen.

Most is például a Microsoft-botrány kapcsán megkérdezte a legfőbb ügyészt, nem lenne-e ideje nyomozást indítani a skandalumban, mire Polt azt válaszolta, jé, eddig ez neki eszébe sem jutott. Hadházy kérdését pedig feljelentésként értelmezve továbbította azt a Központi Nyomozó Főügyészségnek, hogy ők tegyenek vele, amit csak akarnak, belátásuk szerint. Polt tehát felülemelkedett az ügyön mintegy, rábízva másokra, döntsék el, ilyen Balogh Jánosok vagy Farkas Flóriánok érdekeltek-e benne, s annak megfelelően kezeljék. Emeljenek vádat vagy söpörjék a szőnyeg alá.

Léteznek olyan fogalmak, hogy igazság és törvény. Az igazság abszolút, a törvény relatív, de vannak olyanok, amelyek bár konszenzuson alapulnak, mégis isteninek nevezik őket, mert alapértékeket képviselnek. A Tízparancsolat ilyen, és az ősök azért adták Isten szájába és kezébe őket, hogy a vele való fenyegetés biztosítsa azok betartását, mert különben atomjaira hullott volna a társadalom. Isten haragja mindig borzalmasabb, mint az emberé, ezért is lett kitalálva mind az összes. Az isteni törvények tehát kívül esnek téren és időn.

És most látjuk, kies hazánk is ismeretlen vizeken lebeg, valami ősi, törvény előtti állapotba készül süllyedni, a kőbalták korába, bár valamelyes jó érzés akkor is működött, míg itt meg már az sem. Széll Bernadett is feljelentett, mert éheztetik a menekülteket a tranzitzónában, a rendőrség pedig az emberi törvényekre hivatkozva – az nincs leírva sehol, hogy az embereket etetni is kell -, lesöpörte az asztalról a könyörületesség isteni előírását, az éheztetést jogszerűnek tartja felelősök nélkül. Parancsra ölni lehet, parancs nélkül etetni nem.

A törvényre, igazságra a rendőrség, ügyészség, bíróság triumvirátus ügyel. Ha minden relatív, a bűn is, akkor nem töltik be a hivatásukat, alkalmatlanok a feladatukra, s túllépve a magyar nyelv csudálatos főnévképzési trükkjein, ez itt Polt vezénylete alatt nem ügyészség, hanem ennek komorságát elvetve ügyészet csupán (a ló, lovász, lovászat mintájára). Viszont az ország nem homokozó. Illetve egy dagadt kantárosé mégis, aki Polton keresztül élet és halál ura, bár ez olyan középkoriasan hangzik, és mégsem tévedünk sokat vele. Ez a keresztény szabadság.

És most fog eldőlni ennek igazi tartalma, ugyanis Bangóné Borbély Ildikó megkérdezte a kórházi állapotokra utalva, bűncselekmény-e huszonnégyezer ember halálát okozni. Mert Kásler miniszter eléggé meggondolatlanul kijelentette, hogy ha beletették volna a megfelelő pénzt az egészségügybe, akkor ez elkerülhető lett volna. Na most, ilyen vallomások után vagy Káslert rúgja valagba a dagadt kantáros, vagy Bangónét csinálja ki a csürhéjével, mást folyomány nem várható. De inkább az utóbbi mégis a’la Donáth família.

Ugyanis megint csak Polt Péter azt válaszolta erre az egészre, hogy mivel Bangóné beadványa gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatti feljelentésként értelmezhető, a Legfőbb Ügyészség a feljelentést elbírálásra a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak továbbította. Ők pedig, mint az éheztetésnél láttuk, rugalmasan kezelik az igazság és törvény fogalmait, és ennek mintájára kijelenthetik, nincs arra jogszabály, mennyi pénzt kell beletenni az egészségügybe, ha ennyiből, ami jut, elpusztulnak az emberek, akkor így jártak. Minden relatív, az élet és a halál is. Mind megdöglünk tehát.

Vagy, mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni. A betűhív szövegben még nem egyeztek meg a kutatók, viszont ez az origó az azóta szárba szökkent NER gondolatiságában, minden innen indult el, és ide is tér vissza. Manapság a kiteljesedés állapotát éljük épp, erre utal egy blogger kolléga frappáns értékelése a mi görög-latin hősünkről: „Németh Szilárdon már korábban is látszottak azok a jelek, amely szerint nincs teljesen birtokában annak a szellemi képességnek, hogy egymaga képes legyen elengedett kézzel ülve maradni a kerti vécén.”

Még maga Kósa Lajos is hozzátette a saját tudását, miután végzett a kupakokkal, meg a tuszukkal és a hutikkal. Ebben a magasságban jelentette ki, hogy a hülyeség nem betiltható, majd büfizett egy csöppet. És, hogy ez valóban így is van, annak élő bizonyítéka éppen ő maga Viszont mostanában már a bíróságok is haladnak a korral, és bugyogókkal foglalkoznak két kokós gázoló szabadon engedése között. Illetve hát, leginkább Handó Tünde, aki még nyolc millert sem sajnált a Mici néni kosztpénzéből, hogy rend legyen ebben a világban, de az ő szemétdombján mindenképpen.

A Design Alapok néven világra jött biblia sok egyéb más mellett a nők bugyogójával is foglalkozik, amelyből ötöt ír elő, fehéret és testszínűt. Ha feltéve, de nem megengedeve az ösztrogénben feredőző bírósági alkalmazott ad magára, és naponta váltja a tundráját, akkor, vasárnap, odahagyva a hús klopfolását, fedetlen seggel kell az Isten házába látogatnia, mon dieu! Viszont a férfiak boxeralsójával mégsem foglalkozik, azaz vak komondorosan szexista. Tehát beleillik a trendbe, hiszen a mai Virág elvtársak miden skrupulus nélkül róhatják meg a női egyedet: „Gogolákné elvtársnő, hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!”

Így valahogy. Rémlik, mintha látnám, midőn a bíróságok folyosóján nem kurta, hanem épp megfelelő aljban, fekete bokafikszben, illő frizurával és decens hónaljszaggal – mert a Krasznaja Moszkva még tilos – suhannak az alkalmazottak, kezükben aktákkal, és még csak az orrukat sem túrják. A műkörmöket, csatokat és csingilingiket a retikülbe rejtik, hogy föl ne fedezze a pedellus. Kérdezhetné tőlem is Virág elvtárs, hogy: „Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!”

És mondanám neki, miközben a sült malac bőrét roppantanám, hogy ezen, Virág elvtárs, ezen. Mert azért kitetszik, mi folyik itt. Előbukkan a kulturális forradalom, amelyben a közmunkással napocskát rajzoltatnak, így mérve fel azt, hogy esetleg megérti-e az írásban megkapott Befehlt, hogy merre menjen árkot vakarászni, gyermekeink csillogó szemmel éneklik meg az egymásra lépő talpaikat, a csapokból pedig ájtatosság csorog reménytelenül. Leszarom én – magunk közt szólván -, hogy milyen bugyogót visel akármelyik bírónő, és az esetleg vonalkódos-e. Csak ne kelljen már mindenkinek Kósa Lajoshoz hasonlítani, Németh Szilárdhoz meg pláne, pedig ez a kitűzött cél. Az eljövendő mennyország.

Még a fagyos február során irkáltam róla először (Ki szereti Mihály bácsit? – 2017. 02. 14.), mikor is összetűzésbe keveredett a hatalommal, amely értelemszerűen az otthon vezetőjében öltött emberi alakot, és a csörte arról szólt, hogy ki látogathatja a jámbor öreget, illetőleg ki nem. Végül is, az az egyetlen ember, aki törődött vele.

Második felvonásunk pedig azt példázza, milyen kalamajkákba keveredhet Isten báránya, ha egyáltalán nem figyel rá, akinek az lenne a dolga. Voltaképp Mihály bácsi Kierkegaard istenbizonyítékának ékes példája: „Démoszthenész, hát hiszesz te Istent? – Hiszek. – S mi a bizonyságod reá? – Tulajdon engem vert meg, de nagyon.”

Ekképp mókázott a dán, s ezen merengne Mihály bácsi is, ha volna rá érkezése, ami viszont nincs. Ő egyelőre csodálkozva szemléli a világ folyását, amelynek értelmezésében az az ember igyekszik neki segíteni, akitől annak idején eltiltották, aki nem mehet be az otthonba, mint arra az első felvonásból emlékezhetünk.

Minden egy levéllel kezdődött, amikor is N. M. (Mihály bácsi) levelet kapott egy magasságos végrehajtói irodától, aki intézmények olyan cápák a mi kies országukban, hogy menekülni előlük kilátástalan igyekezet, mint most is. Az öregotthon lakója úgy keveredett slamasztikába, mint Pilátus a krédóba, de erről jobb, ha az ő levele mesél.

„2016 novemberében nevemre érkezett egy végzés, melyben meglepődve olvastam, letiltást fognak foganatosítani a nyugdíjamból. Levelemben jelezném, hogy én banktól hitelt nem vettem fel, kezes sem voltam magánszemélynek, és kárt sem okoztam semmiben sem. A kézhezvétel másnapján a végzést bemutattam az intézmény vezetőjének, jeleztem, hogy én ezt nem értem, miről van szó, mert ahogy a fentiekben is leírtam, semmiféle hitelt/kölcsönt nem vettem fel. Kértem az intézményvezető és munkatársai segítségét, de csak egy vállrándítást kaptam, és azt válaszolták, hogy ezt ők sem értik.”

Ez volt az origó, midőn Mihály bácsi kézhez vette a mindösszesen 1.647.842 forintról szóló bájos fizetési felszólítást, és csak nézett szemre és fejre, egészen addig, míg az amúgy az ő látogatásától eltiltott I. I. észre nem vette, hogy nemigen van pénze az öregnek, és mint kiderült azért, mert a nyugdíja már letiltás közben duruzsol.

Így hát a tettek rónaságára léptek, N. M. meghatalmazta I. I.-t, hogy helyette hivatalos és magánügyeiben eljárjon, amely aktus március másodikán, – mint a folyományokból kiderül, későn – történt meg, mert a beadott fellebbezés persze, hogy elkésett. Ezért a tekintetes bíróság április 12-én kelt levelében azt annak rendje és módja szerint elutasította, nyitva hagyva ugyanakkor a további fellebbezés lehetőségét, amellyel Mihály bácsi immár I. I. segítségével határidőn belül élt is.

Itt tart most N. M. kalandozása a törvény labirintusában, és ezek a kettők, mármint N. M. és I. I. bíznak az igazságban. Elsősorban abban, hogy kiderül, honnan akasztottak Mihály bácsi nyakába olyan tartozást, amit nem szedett össze, valamint aztán később abban is, hogy nem szedik el ok nélkül nyugdíjának jelentős részét. Mindez a távoli jövő zenéje, hiszen nem dobált meg semmit festékkel a delikvens, hogy rögtönítélő bíróság elé állítsák.

ÁRTATLAN VAGYOK! Így sikoltott fel csupa kurzívval Mihály bácsi a bírósághoz írt levelében, ami szép forma, csak semmit sem ér. A darálógép szuszog, de voltaképp Mihály bácsi szerencséje az, ami tragédiája is egyben.

Ha saját otthonban lakna, akkor már rég elárverezték volna a feje fölül azt, viszont, ha így lett volna, lehet, időben intézkedik, aminek a folyományait már soha nem tudjuk meg. A mi lett volna, ha lett volna sajátos dilemmája ez, amely abból ered, hogy az idősotthon munkatársai a vállukat vonogatták, amikor az öreg segítségre szorult.

A baj megtörtént, ezen már az sem segít, hogy a Vas megyei intézmények élére új igazgató került, mert visszafelé törvénykezni csakis a kormánypártok kiváltsága minálunk, ilyképp most a bíróságnál a labda. Elfogadja-e ezt a második fellebbezést, esélyt nyitva arra, hogy kiderüljön, mi ez a rejtélyes tartozás, s legfőképp, mi lesz annak s sorsa.

Hosszú meccs lesz bizonyára, csak abba gondol bele borzongva az ember, hány ilyen Mihály bácsi lehet az országban, akiknek a nyakába különös tartozások szakadnak, és emiatt az Isten szent ege alatt találják magukat. És ez a tízezres kérdés minálunk, nem a pártok különös kínjai.

Bréking. Hírét hozta a szél, hogy fenti dolgozatunk után az idősotthon is arra az elhatározásra jutott, maga is segít Mihály bácsinak, ami szép gesztus, ámde az ügyek jelenlegi állása szerint teljesen értelmetlen. A fellebbezés elment, már csak a bíróságra kell várni, így az a kényszerképzete támad az embernek, hogy az intézmény a majdani, lehetséges pozitív lecsengés után elmondhatja, hogy övé – is – a diadal. Lelke rajta. hogy most teszi meg azt, ami hónapokkal ezelőtt volt esedékes, és akkor feltehetőleg írás sem születik a szegény, öreg, kiszolgáltatott emberről, ami mindenkinek jobb lett volna.

2./ A Győri Járásbíróság szerdán első fokon bűnösnek mondta ki az Index újságíróját, Nyilas Gergelyt okirat-hamisításban és a hatóság félrevezetésében amiatt a riportja miatt, amelyben a menekültválság csúcsán kirgiz állampolgárnak adva ki magát tudósított a menekültekkel szembeni hatósági bánásmódról. A Győri Járásbíróság megrovásban részesítette Nyilas Gergelyt, és kötelezte a körülbelül tizenháromezer forint perköltség megfizetésére.

3./ Nincs több kérdés.

Ezt írja a nyugatmedia.eu., amivel nem kevesebbet bizonyít, mint, hogy mégsem teljesen reménytelen ez az ország. Hogy egy magyar bíróság képes volt arra: levetette a rámerevedett igen komoly álarcot, a vezető bíró pedig elvigyorodott, és salamoni döntést hozott. Mintha az Arany Jani által megénekelt Fülemüle világa elevenedne meg – nekem fütyöl -, ez a mi ítészünk is ütött egyet jobb-, aztán meg bal felé, és kihirdette a verdiktet, amelyet javasolnék precedens értékűnek tekinteni, és kiterjeszteni egészen széles körökre. Csak azért, hogy eljöhessen minálunk végre az általános sötétség hajnala, amelyet bízvást nevezhetnénk meg-, avagy felvilágosodásnak. Szép is volna, bár magyartanárként tudom, mi a kötelező olvasmányok sorsa, de mégsem adnám fel teljesen. Ki tudja?

Itt van nekünk ez a Rikárdó-ügy már napok óta. Az idei év első babája, Rácz Péter Rikárdó január 1-jén 0 óra 1 perckor született Makón. Novák Előd – jobbikos professzor – Facebook-oldalán aznap azt írta, hogy „Rikárdó mellett azért persze szaporodik a magyar is néhol, pl. a mi családunkban is többen vagyunk, mint négy éve”. Erre mindenki nekilátott tutulni. Le-, meg felmondásra, bocsánatkérésre köteleznék ezt a nímandot, aki röhög magában, és semmi nem változik, csak az imamalmok őrölnek eredmény nélkül. Mindenkinek megakadt a torkán ez a sziporka, előrelépés meg semmi. Mennyivel másabb lehetne minden, ha ezt a jóembert mindközönségesen szintén olvasásra lehetne ítélni. Rögtön lefagyna a diabolikus vigyor az arcáról, és végre egyszer az életben könyv is kerülne a kezébe, nem csak kumiszos flaska. Akkor mondhatnánk, hogy na, Előd drága, most legyen nagy a pofád, így lenne kerek a világ. Még csak karikás ostort sem kéne csattogtatni, ahogyan az divatban volt hasonló körökben, mint tudvalévő.

Azonban mégis nehéz volna teljesen komilfóvá tenni a NER-t. Be kell látnunk, észre kell vennünk, hogy nagyon sokakat kéne olvasásra ítélni, a kötelező olvasmányok pedig igen megszaporodnának. Az egész elfuserált úgynevezett elitünkre ráférne egy kis stúdium, a lehető legváltozatosabb témákban, történelemből, közgazdaságból, illem-, és erkölcstanból, etc. Az egész parlamenti színház is teljesen más képet mutatna, amikor Kövér elnök úr épp nem a baloldalt hajtaná el a jó édesanyjába, hanem fölszólítaná a megjelenteket, hogy üssék fel a megfelelő szakirodalmat, és csak a zsolozsma hangjai hallatszanának a padsorok között. Semjén is tanulmányozná végre a Bibliát, Varga Misi Samuelson méretes Közgazdaságtanával a hóna alatt rohangászna, a Jobbik frakció meg William L. Shirer „A harmadik birodalom felemelkedése és bukása” című alapbecsűjét nyálazgatná.

Az egész bagázs olvasgatna csendesen. A szédölgő ellenzék kötelező tematikáját még alaposan ki kéne dolgozni, de hogy nagy munka várna rájuk, az ziher. Orbán feladata meg az volna, hogy mindazt egyben tanulmányozza, amit a többiek külön-külön. Ezzel elérhetnénk az áhított célt, végre nem beszélne hülyeségeket, mert nem jutna rá ideje. És amikor idáig jutunk az agymenésben, akkor a kezünk józanítón belelafog az éjjeli edénybe. Nem fognak ezek olvasni semmit, ha még bíróság is kötelezné őket, akkor sem. Tudvalevő, hogy mindannyian oly igen okosak, hogy még a seggükben is fejük van, ezért tudják folyamatosan szarni a spanyol viaszkot minekünk, ilyképp bíróságunk agyafúrt ítélete egyszerinek és megismételhetetlennek tűnik. De ez legalább valami fényt mutat a nagy magyar nihilben, és ezt becsülnünk illendő.

Röhej.
Még szerencse, hogy ezek a fiatalok egyelőre mókásnak tartják ezt az egészet, és azt mondják, tesznek rá, és nem mennek el a tárgyalásra, sőt, azon gondolkoznak, hogy ők meg a vonszoló alakot, meg a sósavazni kívánó ordibáló öregembert jelentik fel. Meglátjuk, egy dologban bízhatunk, a bíróság eddig még úgy-ahogy tartotta magát az épülő diktatúrában, kérdés az, hogy a helyzet fokozódásával meddig tart ki a becsület, és a jog tisztasága. Bár ez utóbbi ebben az országban irreleváns, a fiúk bármikor, bármilyen törvényt megszavaznak akár egy nap alatt is.

Ezért vagyok kíváncsi arra, mi lesz azzal a törvényjavaslattal, amelyet a napokban nyújtottak be, és amely az újságírókat fenyegeti börtönnel. Jó alkalom volt erre a bajai videó, de ezután minden szerkesztő háromszor is meggondolja, milyen tényfeltáró vagy leleplező anyagot ad le, mert nézzük, mit terveznek, ki mennyit érdemel?
– Egy évet, aki „abból a célból, hogy más vagy mások becsületét csorbítsa, hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang- vagy képfelvételt készít”
– Két évet, aki „aki abból a célból, hogy más vagy mások becsületét csorbítsa, hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang- vagy képfelvételt hozzáférhetővé tesz”
– Három évet, aki az előbbi tényállást „nagy nyilvánosság előtt, vagy jelentős érdeksérelmet okozva” követi el (magyarán elsősorban a sajtó)
– Egy évet, „aki más, vagy mások becsületének csorbítására alkalmas hang- vagy képfelvételt úgy hoz nyilvánosságra, hogy gondatlanságból nem tud arról, hogy a hang- vagy képfelvétel hamis, hamisított, vagy valótlan tartalmú”

Gyönyörűséges új világunk újabb felemelő fejezete készül, mindent arra kihegyezve, hogy mindenki fogja be a pofáját. Ez nekem valahogyan nem tetszik. Elborzaszt, és öklendezésre késztet, pedig utálok hányni.

Lapzártám után érkezett: Nincs többé ügy – így döntött a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Fidesz-székházat (pontosabban annak kertjét) az alkotmány védelmében megszálló demonstrálók ügyében. A rendőrség szabálysértés miatt indított eljárást, ugyanis a szervezet úgy ítélte meg, hoghy a táblákkal protestáló fiatalok visszaéltek a gyülekezési joggal. Ám a bíróság arra jutott, hogy effajta szabálysértést csak közterületen lehet elkövetni, ha ugyan – ám a tüntetők bizonyították, hogy közúton és a járdán nem demonstráltak, a különböző transzparensek csak a Fidesz székház kertjében kerültek elő. Így a bíróság arra jutott, hogy szabálysértés hiányában megszünteti az eljárást.