– Már alagutakat ásnak, százezrével állnak a kerítés tövében. – így kontrázott a harmadik, aki hajdan tábornoki egyenruhában járt, árvizeknél sürgött meg forgott, hogy ennyi homokzsák ide, emennyi meg oda. Ellágyulva emlékezett arra az időre, amikor a kedves, gumicsizmás vezetőnek mondhatta „Mennyi ez még, ami fel fog jönni”. Így állították meg együtt az áradatot, és elképzelte, ahogy most meg ott áll a luknál, a kerítésnél, és megint mondhatta volna, hogy mennyi, ami feljön.
– Tavaszra sok lesz a pocok, a hörcsög viszont kevés. – így a hajdani egyenruhás teljesen váratlanul, mert olvasta valahol, és a lukról ez jutott eszébe. Meg az is, hogy földművelési tanácsokat is adhatna emiatt. Milyen jól mutatna a névjegyén, B. Gy., árvízi hajós, nemzetbiztonsági és földművelési tanácsadó, valamint bérrettegő. Föl lehetne sorolni, mi mindentől retteg, fél és reszket, extra fizetségért visongva szaladgál. Arany szegélye lenne a névjegynek, ábrándozott a hajdani egyenruhás.

Eközben az, akit a hülyesége miatt tartottak, talált a homokban egy Coca-Cola kupakot, és bővített mondatban óbégatott, hogy buzi-huszi-tutu, mert tényleg nem tudta mit beszél, ezért vezette a disznótelepet is az anyukája.
– Összehívom azt a kabinetet. – fejezte be a tépelődést a dagadt, kopasz polgártárs, mert már nagyon szép volt a tank csöve, és kézen fogva a másik kettőt elsétáltak a parlamentbe, ami előtt nyugdíjasok, tanárok meg diákok tüntettek. Csupa esernyő, kockás ing, világító mobil volt a tüntetők keze, mert zavar keletkezett az erőben és az időben is, már a téridő kontinuum is megzavarodott, a tér görbülete itt-ott kiegyenesedett, s emiatt néhány tüntető lebegett, mint a luftballon.

Így érkeztek meg a kabinetbe, ahol már várták őket, az egyik sarokban a függöny takarásából a kedves vezető kukucskált, de nem bírt magával, és néha kikiáltott a vörös bársony mögül, hogy boldog karácsonyt, és kórusban felelte rá a kabinet, hogy nőügyek. Ettől viszont megriadt, mint valami őzike, visszabújt, csak abból lehetett tudni, hogy ott van, mert a függöny tövében egyre nagyobb lett a szotyolahéj halom.

– Mielőtt munkához látnánk – kezdte mondandóját a dagadt kopasz polgártárs, és a pacalfoltos otthonkája szélét gyűrögette -, énekeljük el közösen a Nélküled című himnuszunkat. Álljatok fel! – kérte az egybegyűlteket.
– Én nem tudok. – hallatszott a sarokból egy kerekesszékes hangja – A Gyurcsány ellövette a lábamat, a lovak letaposták a herémet és a fülem is lekonyul. – így szabadkozott, de nem kegyelmeztek neki. Kihajították az ablakon, hogy csak úgy nyekkent, majdnem agyoncsapott egy kockás inges, esernyős nyugdíjast. A világító mobilját ki is sodorta a kezéből.
– Így jár minden áruló, aki nem áll fel a Nélküled hallatán. – mondta a dagadt, kopasz polgártárs – Ha nincs lába, akkor is álljon, mint a cövek, ha szája nincs is, énekelje, az úristenit neki.

Énekeltek, talpaik egymásra léptek, s mielőtt még az érdemi munkához fogtak volna, egy polgártársnő, akinek malomkeréknyi sárga fülbevalója volt, engedélyt kért, hogy elmondjon egy verset a szülésről, családról és szaros pelenkáról. Szép volt nagyon, csupán az ütemes bekiabálások zavarták az előadót. CSOK, CSOK, CSOK, ezt ordibálták, mert ezt váltotta ki belőlük a nő látványa, lábukkal dobogtak, kezükkel tapsoltak. Szép volt, tényleg, olyannyira, hogy a kedves vezető ott szipogott a függöny mögött, a taknya csorgott a szotyolahéjra.

Aztán elkezdődött az érdemi munka.

– Javaslom – mondta a dagadt, kopasz polgártárs az otthonkájában, mint a kabinet elnöke -, hogy vegyünk még tankokat.
– Helyes, helyes. – hallatszott, de mindenünnen jöttek még ötletek, csak úgy sorjáztak – Repülőket. Ágyúkat. Anyahajót. És a tengeralattjárót se feledjük. Meg űrhajót, űrhajót azt feltétlen. – így sorban, amikor a sarokból egy éles fejhang hallatszott.
– Dobokat. Sok dobot és fagyasztott zöldborsót. – elképedt mindenki.
– Minek? – kérdezte a dagadt otthonkás.
– Olvastuk ugye, az Egri csillagokat? – kérdezte a fejhang, amire bizonytalan hümmögés volt a válasz, meg földre szegezett tekintetek. De ez a fejhangot nem zavarta.
– Emlékszünk ugye, hogy a hős védők hogyan figyelték, hogy ás-e a török a fal alatt? – ezt fejhangozta.
– Óvatosan azzal a törökkel, polgártárs. – ijedt meg a dagadt kopasz, de jóváhagyólag intett. – Folytasd.
– A hős egri védők dobokat tettek a fal tövébe, arra a borsót, s amikor az rezgett, tudták, hogy ás a törö…, szóval ásnak. Lehetne ezt a kerítésnél is. – fejezte be.
– Heuréka. – ordított a dagadt kopasz – Polgártársak, iramodjunk a dobboltba.

És iramodtak, eltaposták a tüntetőket, csak az a néhány menekült meg, aki lufiként lebegett. Csupán a malomkeréknyi sárga fülbevalós maradt a teremben, meg a kedves vezető, aki még most sem mert előjönni.
– CSOK. – mondta a nő – Családtámogatás, kismama méhe, szülés, elfolyó magzatvíz. – csalódottan legyintett, és belerúgott a szegény vak komondorba, aki eddig kuncogva figyelt.

Ebben a kinyilatkoztatásban azt találta mondani, hogy a Videoton továbbjutása a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) eddigi legnagyobb sikere is egyben. Hát persze, ő alapította a műintézményt, amelynek valahogyan értelmet köll találni, ha másképpen nem, hát így. Viszont az örökös harc ideája itt is megmutatkozik beteg lelkében, a láblabda pályára is élet-halál küzdelmet vizionál ekképp:

„A kupameccsek mutatnak rá leginkább, mennyire mellékesek a magyar focinyelvezet visszatérő kliséi: ‘igazságos’, ‘megérdemelt’. Ez a meccs másnapján mind mellékes. A történelemben az áll, NSZK-Magyarország: 3-2, a világbajnok Németország. A meccs egy csata, amit csak akkor és csak ott lehet megnyerni. És abban a pillanatban, amikor lefújják a meccset, neked kell felül lenned. Azok a nemzetek sikeresek, amelyek ezt megértik.” Kapisch polgártárs, ugye?

Az agyonpénzelt és ajnározott Vidike tegnap nem volt fölül épp, amikor a bíró hármat fújt a sípjába, véget vetve a zenének. Az egyik igen tehetséges ingyenélő filozófiát is gyártott hozzá, miszerint három naponta játsszák a meccseket, ezért fáradtak. Már júliusban. Egy héttel ezelőtt pedig még nem lendültek játékba, mert az idény elején tartottak. Ez egy ördögi kör, amiből kurva nehéz kikeveredni. Viszont a Puskás Akadémia – akárcsak az egész ország – jobban teljesít. Az elmúlt fordulóban a vezér budijának tövében fölépített stadionban kétszázötvennyolc, azaz: 258 néző hangorkánja közepette játszottak, pedig, ahogyan ez már szokásban van arrafelé, ingyen buszokkal szállítják a népeket úgynevezett futballistákat bámulni. Na, majd ha megépül a kisvasút, akkor özönlenek majd a népek, az hétszentség.

Ugyanebben az időben a Manchester United a Barcelonával játszott felkészülési meccset valahol az usákoknál. Azok a népek ugatják ezt a szent sportágat, amely – hogy a mindenható korábbi kinyilatkoztatását idézzük – elsősorban szellemi teljesítmény, mert kultúra kell hozzá. Ezek szerint mi hülyék vagyunk. Viszont ott, a nagy vízen túl százezer idióta amerikai ment ki futballt nézni, de mint azt tudjuk, az a hanyatló Nyugat, akinek példát kellene venni mirólunk. De az istennek se tudják elérni, hogy kongjanak a stadionjaik. Tehetségtelen bagázs, magunk közt szólván.

De ugorgyunk vissza, hazai vizekre. Éppen akkor, amikor a futballisten népvezér valahol Romániában szőtte omló álmait a gazdasági menekültekről, kedvenc alakulatának szintén gazdasági menekült francia edzője azon busongott, hogy csak öt légiósa lehet a csapatában. Hogy azért nehéz győznie. Ezen a ponton megkavarodik az ember. Egy másik algeci szerint a magyar emberek kilencven százaléka attól fél, hogy a bevándorlók kitúrják őtet a munkahelyéről, miután megerőszakolták ártatlan lánygyermekét és hamvas nejét.

Ebben a kontextusban minálunk a profinak nevezett futball nem munka, a Videoton nem munkahely, amelyet félteni kéne a gazdasági bevándorló idegen ajkú láblabdásoktól. Mindebből kitetszik, hogy ez egy igen összetett világ, fölfogni mi, a nép egyszerű gyermekei képtelenek vagyunk. De éppen ezért van nekünk vezérünk, hogy mutassa az utat a vérzivatarban, és fölfejtse számunkra a bonyolult szövedéket. Magyarázza is a maga egyszerű módján már hosszú évek óta, de háládatlan népség a magunk fajta, vagy egyszerűen csak degenerált. Nem értjük, mit beszél. Fáradtak vagyunk, és még nem lendültünk bele.

Épp a főgeci az, aki rászabadította az országra a gyűlölet mocskát konzultációs levelekkel, lélekemelő plakátokkal és borotvaéles kerítésekkel olyannyira, hogy ma már másról se hallani, olvashatni, mint a minket elözönlő hordákról. Okosba úgy mondják ezt, hogy tematizálta a közbeszédet, amely törekvése még a nála megszokottnál is hathatósabban sikerült.

Mint a fentiekből kitetszik, manifesztálódott az eszme, és valljuk be, ez azért mégis csak egy új szint, másfajta minőség. Igaz, már 2006-ban is látszott, hogy a mag, amelyet oly szorgalmasan veteget ez a rosszember, termékeny talajt talál a tátott, fogatlan szájjal artikulálatlanul ordítók körében, végül is, ez egy fix szavazói bázis, gondoskodni kell tudatuk öntözgetéséről, hogy el ne sorvadjon teljesen.

És indul is a locsolóautó. Van egy új lapjuk ezeknek, amelyet szélsebesen kellett gründolni, amikor a Lajos odahagyta az ’egyatáboregyazászlót. Ez a frissen megvilágosodott nyomdaipari termék a Napi Gazdaság névre hallgat, tele van csupa jószándékú hírek szerelmeseivel, akik a szerelmesek híreit gyártják doszt. A miniszterelnök úrba beleveszettek híreit, nekik tetsző tartalommal. Az nem baj, ha nem igaz. A valóság pitiáner dolog az eszméhez képest.

Nos, hogy a történéseknek nyoma maradjon, íme: „Két, a közelmúltban illegálisan Magyarországra érkezett bevándorló rabolta ki kedden az egyik mórahalmi ékszerboltot – értesült a Napi Gazdaság rendőrségi forrásokból. A két férfi a rendőrség tájékoztatása szerint kedden este fél hat körül ment be az üzletbe, megkötözték az eladót, és a zsákmányolt aranyékszerekkel elmenekültek a helyszínről. Az eladó nem sérült meg. A rendőrség rablás miatt nyomoz.”

Update: a cikket már nem lehet megtalálni a Napi Gazdaság honlapján, az eredeti cikkre kattintva az újság címlapja jön be. A Csongrád megyei rendőrség most azt közölte, nem igaz a hír. Ezt a lélekemelést a vs.hu-ról ctrlc-ctrlv-ztem, mert oly igen fölkeltette a figyelmemet, és mert mindez egyszerűségében is oly tömör, hogy elvenni belőle vagy hozzátenni nem lehet. Mondhatni, ez a hír. Sajnos, ámde mindez jól példázza, hogyan működnek a dolgok itten.

Az ennél valamivel szebb időkben, amikor még nem volt geci a geci, az MN nevű papírhalom fejlesztette tökélyre a módszert. Címlapon harsogott mindenféle baromságot általában a szocikról, akik akkor a fő gonoszok voltak, aztán pert veszítve valamely eldugott helyen igazítottak helyre. De az MN már megszelídült, továbbá a szocik sem oly tényezők, hogy érdemes volna nyomdafestéket pazarolni rájuk.

Ámde és méginkább pláne. Mindaz, ami akkor volt, pufók óvodás kakaózsúr ahhoz képest, mint ami most történik. Harcos antikommunistából most fordul át a rendszer fasisztába, s ebben a Napi Gazdaság játssza a Völkischer Beobachter szerepét, és most nem viccelek. Mert igen, a miniszterelnök úrnak felelőssége van abban, ha az általa kézivezérelt sajtótermék álhírei nyomán és miatt is valamely emberjelmezbe bújt vadállat félholtra ver egy leányt oly igen fajsúlyos indokkal, hogy a barátja illegális bevándorló neki. Itt tartunk most, nem épp sehol.