Mintha az időjárás is örülne kedves, drága nézőink, a Nap is mosolyogna, hogy láthatja, amint dolgos népünk apraja és nagyja együtt dobbanó szívvel tesz hitet a béke, a szabadság mellett, és utasítja el a gyarmati létet, és azt, hogy migránsok millióit telepítse Soros György a kertjeinkbe, a nappalinkba, hogy elvegyék asszonyainkat, munkánkat és keresztény kultúránkat. Emiatt halad ezen a csodálatos napon a sokaság, és ezért mosolyognak a TEK jóltáplált harcosai is az utak mentén és a házak tetején.

A szervezők kétszázezer résztvevőt várnak, de szakértőnk, Nógrádi elvtárs szerint jóval többen lesznek, hiszen már tegnap este óta özönlenek a városba a buszok, traktorok, a fellobogózott fűnyírók és hajszárítók, mutatva dolgozó népünk leleményességét, ha arról van szó, hogy lépni kell, ha szólít a haza. És az őseink vérétől megszentelt föld szólított is Kövér elvtárs szavával, aki elmondta, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére, de csak beszélek itt, amikor már jönnek is. Mit jönnek, haladnak, érkeznek együtt dobbanó szívvel.

Az Alkotmány utcán halad a menet eleje, a „Haza minden előtt” felirat alatt jőnek a jól ismert arcok, Bayer elvtárs, az író és költő, az ötös számú tagkönyv lánglelkű védelmezője, Bencsik elvtárs, a főszerkesztő, aki fáradságot nem ismerve neveli és oktatja a mi népünket a szépre meg a jóra. Kerényi és Csizmadia elvtársak, akik mindig, minden nehézség közben csak értünk élnek. Mosolyognak, hát persze, hogy mosolyognak, kedves nézőink, hiszen narancssárgába borultak az utcák, ünneplőbe öltözött a hömpölygő emberáradat, és gondtalan a jókedv meg a vidámság.

Ott van a tömegben kollégám, őt szólítom most. Hallasz, Jenő?

– Persze, persze és máris itt áll mellettem, illetve itt lépked szügyig kokárdában és talpig bőrben a vezérszurkoló, a választási bizottsági irodai csata hőse. Hogy érzed magam? Kérdem tőle.

– Remekül, remekül. De szép, felemelő is egy ilyen márciusi ünnepség. A fiatalok, akiknek szép emlékeit gazdagítja a boldog tavaszi ünnep, talán nem is gondolnak rá, milyen hősiesség, bátorság kellett még tizenkét évvel ezelőtt is akár egy szerény október huszonharmadikai találkozó, egy ártatlan kirándulás összehozásához.

– Köszönjük, Jenő! Még annyit, onnan a helyszínről hogyan látszik, mennyien lehetnek a felvonulók?

– Rohadt sokan, Béla, milliószám nyüzsögnek itt, nem is tudom, hogyan férnek el, az egész világból, a táblák alapján Vlagyivosztoktól Sopronkőhidáig, Bakutól Csengerig vannak itt ünneplők és hitet tevők. Ez a fehér hajú, sántikáló fiatalember itt mellettem Kenderesről érkezett a táblája alapján, őt kérdem. Miért csoszog velünk bácsi?

– Ma a falusi fiatalok szépen öltözködnek, szórakoznak, s alig egy-két éves házasok már saját házukban laknak. Az iskolák kapui is nyitva állnak a fiatalok előtt. A mi fiainkból évről évre egyre több tanító, mérnök, agronómus, vagy jó szakember kerül ki az életbe. A sorosista ellenforradalom mindezt elseperné. Emlékezzünk erre, s ne feledjük, hogy Kenderesen is sárba taposnák zászlónkat. Mert ma ez a zászló szebben, büszkébben lobog, mint valaha, s mi alatta menetelünk a szép jövő felé.

– Köszönjük, Jenő, még annyit árulj el, mit kértek leginkább a felvonulók, milyen kívánságokat kell majd előkeresnünk, hogy mindenki igen nagyon boldog lehessen a Nagy Beszéd után?

– Semmi meglepő, egyöntetű a kérés, még lengyel testvéreink is a Nagy Beszéd ismétlését szeretnék megnézi, mert már most tudják, hogy nem fognak betelni vele.

– Még egyszer köszönjük, Jenő. Kedves nézőink, önök pedig csak nézzék a vonulást, beszéljenek a képek, mert én például már nem találok szavakat, annyira el vagyok alélva. Utána a Nagy Beszédet közvetítjük, majd, mint hallhatták, annak ismétlését, közkívánatra és rogyásig. Viszontlátásra, örüljünk most közösen és nagyon.

(Vallomás: néhány szövegrészletet a Szolnok Megyei Néplap 1958. május 1-i tudósításából másoltam, hogy autentikus legyen a dolog.)

A célok, amiért ezek mind együtt sétálgatnak – a CÖF-el, ezt el ne feledjük -, fennköltek és nemesek, csak úgy csöpög belőlük a szervilitás meg a pénzéhség, és tömjén illata lengi körül az egészet. A jávorgyilkos – mint írta – hisz a közösség erejében, akik csoszognak egyet a flaszteron, mert „országunk jövője, biztonsága, keresztény kultúrája, identitása és függetlensége jelenleg is támadás alatt van”. Semjén ezt mind tudja. És ezt is tudja.

Ezen kívül még arra bíztat mindenkit a lováról, hogy „csatlakozzon a Békemenethez és álljon ki a fiatalok jövőjéért, az országért, értékeiért, és hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt”. Ezek a célok, és ez mind meg is fog valósulni, valamint kétmilliónyian lesznek, mint annak idején a Philip agyában, bár aztán az se sült el valami fényesen, én úgy emlékezek. De nekem tök mindegy.

Ám a vonulás dinamikája még nem teljesen világos, hogy ki, miért és hogyan. A CÖF a Fidesz-ért, a Lungo Drom a KDNP-ért, a KDNP meg a CÖF-ért talán, de akkor kilóg a sorból az IKSZ, és pláne a lengyelek, akikről csak remélni merjük, hogy tudják majd, hol vannak. Bár az sem feltétlenül szükséges, a közösség ereje a fontos, az együttlét, ahogyan a nyáj képes kukákat borogatni, föltépni a kockakövet, meg autókat sütögetni bájosan.

De, hogy ezek így mind együtt lesznek, erősen megkönnyítenék a főügyész dolgát, ha ő is akarná. Pár napja olvastam, hogy Polt et. cége vádat emelt a Magyar Nemzeti Arcvonal két tagja ellen közösség elleni erőszak előkészülete, meg amiatt, mert a neten migráns-, és zsidóellenes írásokat tettek közzé. „A megjelentett írások az e csoportokhoz tartozó személyek elleni gyűlölet keltésére voltak alkalmasak.” – írja a Polt cége.

Rámutatnék, hogy ebben a csapatban, amely a fentebb emlegetett nemes célok álcája alatt feredőzik majd a napon a mostani iduson, rakásszámra találhatni olyanokat, akik megfelelnek a fönti – lecsukást érő – kritériumoknak. Köztük a legfőbb ganaj, aki most életre hívta ezt a vánszorgást, a Bayer et. – Bár ő mindezekért plecsnit szok kapni, meg sok pénzet. De megemlíthetném, akit majd aztán ezek sokan meghallgatnak a vánszorgás végén, hogy együtt legyen orgazmusuk, a csúti rémet is.

A beszédjében is fog uszítani, az hétszentség. Tessék mondani Polt et., nem tetszik konzekvensnek lenni, és vasra verni őtet? Perszehogy nem. Mindegy, fő, hogy együtt lehetnek a fiatalok, mint régi május elsejéken. Én, ha Habony lennék – ami szerencsére nem vagyok -, akkor megszervezném, hogy ezek így mind együtt elhaladjanak egy emelvény előtt, és rezegtetnék a kis zászlócskáikat a mosolygós, integető, kalapos embernek.

Az ájer, ami megüli az országot, tökéletesen megfelelne egy ilyen dzsemborinak. Sőt, arra is hajaz, mint amikor a Vörös téren vonulgattak ilyen bazi járgányok a tetejükön bájos rakétákkal. Ilyet tudunk mi is. A TEK-nek vannak kipingált páncélosai, ezeknek a bütykére lehetne íjat szerelni, hogy illusztrálja nemzeti nagylétünket. Lehet, hogy ez abszurdnak tűnik, de valahogyan ennyit ér az egész szar. Meg még annyit, hogy valami balhé legyen, és jöhessen a szükségállapot.

Ez az én sanda sejtésem.

Ez viszont felér egy beismerő vallomással a szerencsétlen, elvarázsolt mintegy kétmillió ember felé, akikre hivatkozva megtörtént mindaz a gyalázat, aminek most varázsütésre vége lett. Lesz majd másik. Még nem tudni, mi, de valami biztosan, hiszen a gyűlölet gerjesztésén kívül egyéb nincs a repertoárban, és nem is volt soha.

Viszont a megnémulás is értelmetlenné tette az évek óta elköltött, számolatlan milliárdokat, amelyek konzultációra, plakátra, hirdetésekre és a kiskutya himbálózó lingamjára folytak el, eredményük pedig csak néhány vicsorgó protkó, amelyek viszont úgy is maradnak már, mert a károsodás maradandó. Még arra sem volt jó ez a pénz, amire szánták. Ilyen erővel el is égethették volna.

Ahogyan azonban azóta is kitűnik, e közül a kétmillió közül egy megveszekedett darab sincs, aki föltenné a kérdést, hogy akkor most mi van? Szórakoztok elvtársak? Már idáig sem jut el az országot sakkban tartó kisebbség. Igaz, akkor sem kérdezett senki semmit, amikor kiderült, hogy minden uszítás ellenére fű alatt mégis csak megvolt az a betelepítési kvóta.

És arra sem jön rá ez a kétmillió, hogy egy velejéig romlott és javíthatatlan manipuláció eszköze és áldozata egyben, hogy a nyolc évnyi kormányzás összes számba vehető eredménye csupáncsak a hatalom reszkető megtartásának technikája az általános romlásban. És még ez is recseg. Ezt szokás totális kudarcnak nevezni.

De beismerő vallomás az is, midőn Lázár, a hülyéje azzal mosdatgatja a buktáját, hogy a szavazótáboruk nem csökkent. Elismerése ez annak, hogy a kétharmad, az ebből fakadó népre hivatkozás és hatalmas legitimáció is csak technikai hókuszpókusz, magyarul megnevezve csalás eredménye. Minden csak redves hazugság. Az egész nyüves, NER áztatta élet.

Mert abban a pillanatban, amikor a nép, amely nevében eddig is loptak, kicsit is felemeli a fejét, már egyharmad is alig van az a kettő, tehát minden, ami nyolc év alatt történt, légvár csupán és érvénytelen. És akkor még mindig van képük hangosan elgondolkozni azon, mi lehetett a hiba, amit a sorosozásban találnak meg, hogy ez baj volt. Hogy ez volt a baj egyedül.

Nem azért viszont, mert önmagában szemenszedett hazugság, hanem, mert csak a híveket lehet megszólítani vele, a többiről lepereg. Évek kellettek, hogy erre rájöjjenek: lol. És a hívek még ekkor sem veszik észre, hogy hülyének vannak nézve, csak rázzák tovább a ketrecüket, és ez az egész végtelenül lehangoló a békemenetjükkel együtt, ami megint lesz.

És még mindig nem értik mi lehet a baj, pedig elég lenne csak – hogy a saját házamban maradjak – olvasni, amiket évek óta, permanensen, napra nap irkálok. Az egy többezer oldalas vádirat. Igaz, másnak a hívek nem nevezték sohasem – mondjuk anyám szidása mellett -, mint libsibolsi ajvékolásnak. Ilyen betegesen irkáló ember is van egypár még, olyan kimenetellel, mint amit magam tapasztalok a bőrömön: leginkább megfojtanának.

És nem tartunk máshol most sem, amikor azt hallani, az egész eddigi ámokfutásban csak a stílus volt a rossz, és minden más teljesen rendben lévőnek mutatkozik. Ilyenkor már kérdezni sem kéne, mert reménytelen, mégis muszáj: tessék mondani, akkor most Soros nevet a végén, vagy mi van?

Mindezek után jó szokásomat megcsúfolva nem küldöm el illetlen szavakkal a búbánatos jóniba az egész bagázst, hiszen tetszenek tudni, mi a „Ki nevet a végén” című méltán népszerű társasjáték másik neve? „Kocog és kidob” – ez pedig magában hordozza a maradék nyolcmillió elkövetkező napokra rendelt feladatait.

A magyar nemzetet öt veszélyforrás igyekszik hanyatlásba lökni O. V. szerint: a rezsicsökkentés brüsszeli betiltása, az illegális bevándorlás, a külföldi befolyásolási kísérletek, valamint a magyar adócsökkentést és munkahelyteremtő programokat célzó brüsszeli támadások. Ezekkel kell szembenézni, és erről kap majd levelet az igen hülyének nézett, s egyben lesajnált keményen dolgozó kisember. Már a módja is megvan.

Ennek az öt támadásnak az elhárítására kidolgozott lépéseket nevezi a kormány új nemzeti politikának, amely megvédi Magyarországot, a nemzeti érdekeket – mondta Orbán Viktor tegnap napirend előtt az ország cirkuszában, s nyilván e hatalmas küzdelem módozatait valamint kétségbevonhatatlan eredményeit tudhatja meg a levélből a választási fülke felé terelni óhajtott polgár, maga a nagybetűs nép, illetve nemzet, valószínűleg az ausztrál nyugdíjas is az utalványa mellé.

Mondanunk sem kell talán, mindez mekkora baromság, elnök elvtárs azonban már a védekezésben is előre menekül, kivédve az őt ért és érendő bírálatokat, hiszen így szólott az amúgy töketlen ellenzékhez: „Az emberek jól döntöttek, jól dolgoztak. Amikor önök bennünket akarnak támadni, akkor a magyar embereket sértik meg, őket nézik le, becsülik le.” Így hát, már nem csak az egész rohadt világ, hanem a Fidesz-en kívül mindenki lenézi az embereket.

Persze Stefka óta tudjuk, hogy ezen kívül is mindenki hülye, aki nem lép egyszerre, ezért, ha kell, akkor ők olyat menetelnek békeileg, hogy beleremeg maga a Föld is. Hogy ez a nemzetközi befolyásolás elleni gigászi harc meg hogyan fog kinézni, arról a Demokrata című nyomdaipari termék mutatott példát, amely a Fehér Ház számára kíván petíciót benyújtani annak érdekében, hogy Soros György ellen nemzetközi elfogatóparancsot adjanak ki, íme:

„George Soros fenyegetést jelent a szabad világra és útjában áll annak, hogy Amerikát ismét naggyá tegyék. Az alábbi bűnöket követte el: 1./ Pénzügyileg nyílt lázadást támogatott amerikai nagyvárosokban, aminek következtében több millió dollár anyagi kár és életek kioltása keletkezett. 2./ Megkísérelte a demokratikus választásokat manipulálni úgy, hogy több millió dollárt adott az általa kedvelt jelölteknek. 3./ Meg akarja kurtítani az amerikai szuverenitást. Saját szavaival: »A stabil és igazságos világ előtt a fő akadály az Egyesült Államok…Az Egyesült Államok magatartásának és politikájának a megváltoztatása elsőrendű prioritásom«. 4./ Valuta-manipulátor. Soros indította meg a brit pénzügyi válságot azzal, hogy a piacra dobott 10 milliárd fontot és ezzel a valuta leértékelését erőltette ki, és ezen egy milliárdos hasznot húzott.”

Soha nem látott téboly szakad tehát az országra az elkövetkező egy évben, és ezt valahogyan túl kell élni. Ez a mi munkánk, és nem is kevés.

Hazaárulók már voltak az aktivisták és az aláírók, most kiderült, hogy mégis inkább hülyék. Szó szerint így: „Ha valóban százezer aláírást gyűjtöttek az olimpia ellen…tehát mindig negatívumok ellen harcolnak, tehát azzal szólítják meg az embereket, és mégis van ennyi – hát nem tudom másként kifejezni – nem megvezetett, hanem ennyi hülye ember, aki önmaga ellen kampányol.”
A magam részéről hülye lennék, s egyben szabad. Ez szimpatikus opció.

Azt is megtudtuk lapigazgató bácsitól, hogy a helyzet súlyosnak látszik, ezért kilátásba helyeztek egy olyan igazi, nagy-nagy Békemenetet, „ami végleg elveszi a kedvüket ettől az egész Magyarország elleni kampányolástól.” Ezek a szervilisek azonban mégsem annyira bennfentesek, hogy tudnák, amit a magasságos Fidesz már sejtetni enged, hogy Orbán Tarlóst győzködi, vonja vissza a pályázatot – a’la boltzár -, hogy ő személy szerint elkerülje a pofára esést.

Viszont, hogy teljes legyen a téboly, megszólalt az igencsak szórakoztató Honfoglalás 2000 Egyesület is, amely sokallja az aláírások számát, ezért akcióba lépett. A szervezet ezért felhívja az Országos Választási Bizottságot: „szúrópróbaszerűen meg kell keresni aláírókat, hogy meggyőződjenek: valóban ők írták-e alá az ívet? Amennyiben, akárcsak egyetlen egy személy neve, aláírása, címe, személyi száma hamisan szerepel az íven, (anélkül, hogy személyesen írta volna alá), akkor feltételezhető, hogy több is akad, s ez esetben súlyos bűncselekmény elkövetése sem zárható ki, ugyanis ez közokirat-hamisításnak minősülne.”

Magyarország, én így szeretlek. Egyetlen záró kérdésünk azért volna. Ha és amennyiben Tarlós aláfekszik a kormányfői akaratnak, és visszavon, ki és hogyan fog elszámolni az ebbe az őrületbe már belefektetett igen súlyos milliárdokkal? Ez engemet nagyon érdekelne.

„Jelenleg nem látom indokát annak, hogy újabb békemenetet hirdessünk, nem fenyegeti olyan veszély az országot, amely ezt indokolttá tenné…a tömegek akkor mozdulnak meg, ha úgy érzik, hogy valamit tenniük kell. Nem lehet ugráltatni az embereket, ez nem sporttevékenység. Kormányzati kérésre sem lehet kivezényelni őket az utcára.”

Meg vagyunk rémülve. Nem találunk szavakat. Ugyanis örökös miniszterelnök úr szerint olyannyira veszélyben van a haza, hogy egyenest népszavazást kezdeményezett annak megmentésére, mert ha ezt nem teszi, az ezervalahányszáz migráncs végleg elárasztja az országot, és elveszi a munkánkat nekünk. Sőt, hogy németszilárdi magasságokba ugorgyunk, veszélyezteti a görög-latin kultúránkat.

Vagy csak az övét, ez nem tudható bizonyosan, ez nem rezsi, hogy világosan fogalmazzon a birkózási szakember. Ellenben most gyarmatosítanak minket, amely világvége a békemenetek fő alanya és tárgya szokik lenni – ez a latin műveltség – és mondják nekünk a kötelezőet – ez meg a görög -, és a nép hallgat, mint kompban a sötétség.

Éppen tegnap mondott valamit egy rosszarcú európai mókus, valami Alexander Winterstein – ilyen névvel ugat a mocsok, nekünk, ezer éveseknek -, az Európai Bizottság egyik szóvivője, s éppen ezt: „Az Európai Unió olyan kötelező érvényű döntést hozott a menekültek áttelepítésére vonatkozóan, amelyet minden tagállamnak végre kell hajtania.”

Ha én Bencsik András lennék – ami mázlimra nem vagyok -, akkor legott fölismerném, hogy ez a gyarmatosítás maga, a borzalom eszenciája. És az emberek mégsem ugrálnak, mert nincsen nekik kedvük sportolni. Viszont főszerkesztő és főmenetelő elvtárs nem fogalmaz egyértelműen. Most akkor érkezett kormányzati felkérés, és mégsem akarnak gyalogolni a népek, vagy, ha érkezett volna, akkor sem bandukolnának.

Ez egyáltalán nem mindegy ugyanis. Másrészt meg, ha sporttevékenységnek aposztrofáljuk a békebóklászást, akkor – mint ahogyan azt kósalajitól tegnap óta tudjuk – mindent lehet, mert mások a szabályok. Még a földön fekvőbe is bele lehet rúgni, és a bíró nem fog sípolni. Igaz, ezt ő mint kúrásügyi szakértő delirálta, de mégis csak van valami átfogóbb, valami fenköltebb értelme a mondandónak, mint Kósánál általában.

Elmesélnék azonban valamit a világba beleandalodó főszerkesztő úrnak. Soha nagyobb szükség nem volt a gyaloglásukra. Legfőképp, hogy lehessen röhögni rajtuk újra – ez már nagyon hiányzik a lelkeknek -, másrészt egészen közönséges gyakorlati szempontok miatt is.

Nagy a veszély ugyanis, hogy ez a népszavazósdi óriási bukta lesz. Nem igazán megy el majd a választásra jogosultak ötven százaléka – plusz egy fő – a szeánszra, mert leszarja. Élő migráncsot a lakosok kilencven százaléka nem látott, azt sem tudja, mustárral eszik, vagy szódával isszák a nyomorultakat.

A fix másfélmillió őrült rajongó meg kevés lesz a mennybemenetelhez, és akkor kárba vész az erre a nemes célra félretett ötmilliárd. Szar egy dolog ez, ha békemenetelő szemmel nézzük a világot. Éppen ezért csak a jó szándék vezérel, amikor vigyázó szemeim gyalogló honfitársaimra vetem: nyugtával dicsérd a napot! Ezt öreg parasztok szokták mondani. Meg én, persze.

Mindebből kitetszik, hogy a kerítés építése manapság miért annyira indokolt. A vérünkben van úgymond, hogy a beözönlő hordák mit tudnak tenni, mi voltunk ugyanis azok a kunfajta nagyszemű legények, akik koruk árjáit mészárolgattuk nemes buzgalommal. Krónikák szerint röpke száz év alatt negyvenhétszer csaptunk le a Jézus hívőkre leginkább nyugaton és délen. Följebb, ahol most épp Fico a Jani, nem nagyon mentünk, már akkor sem szerettük a hideget ugyanis.

Oly igen népszerűnek mutatkoztunk az őslakosok szemében, hogy krónikások örökítették meg jó cselekedeteinket, Bölcs Leó például 904 – ben így ír Taktika című művében: „Követi őket nagy csapat ló részint táplálékul és tejivás végett, részint pedig sokaság látszatának keltése végett. Ellenségeiket nem annyira karjukkal és haderejükkel igyekszenek leverni, mint inkább csel és rajtaütés útján.”

Nem győzöm elégszer hangoztatni Spengler igazát, ez a szalonnáci azért egészen jól látta a világ folyását az ismétlődésekkel. Mostani nemes alakulatunk, a CÖF nevű szervezet is azon van, hogy a sokaság látszatát keltse, kumiszt ugyan nem isznak, de még az is lehet, ha el nem basszák. Mindenesetre úgy tűnik, van az a pénz, amely okán feljogosítva érzik magukat arra, hogy bebizonyítsák a nagyvilágnak: nem csak taplók, idióták is vagyunk. Viszont az én farkammal ne csapkodják a csalánt, ha kérni lehetne.

De nem megy, így hát teszik. Csizmadia úr, a degenerált alakulat elnök vezérigazgatója a gecizős tévéjében volt vendég. A civilnek jóindulattal sem mondható brancs vezetője a kormányhoz fűződő elképesztő lojalitásról tett bizonyságot, amikor valagat nyalva beszámolt a szervezet várható ámokfutásáról. Ezer embert dobott be a közösbe mint rossz cafkákat, akik kerítést építenének hazafias meggyőződésből. Egészségükre, ki nem szarja le.

A másik ötlet ennél húzósabb. A kaptafás úgy érzi, hogy a magyar kormány álláspontjának helyességét egyre több uniós ország is elismeri, ami felveti egy európai szintű békemenet megszervezésének lehetőségét. Az akció szükségességét a valagnyaló azzal indokolta, hogy véleménye szerint a nyugati országok kormányai képtelenek megbirkózni azzal a feladattal, amivel saját polgáraik bízták meg őket. Ő pedig megoldja a gyaloglással. Istenem.

Azért ezt ízlelgessük picinyt. Látom, amint az ötös számú tagkönyv tulajdonosa, meg az energiacella atyja, esetleg az UFO-val táncoló sámán halad az első sorban, mögöttük pedig lengyel vendégmunkások végeláthatatlan sokasága özönli el Európa útjait, akárha most érkeztek volna Szíriából, és ettől legott mennyei békesség szállja meg a vérzivataros öreg kontinenst. Maximum arra köll ügyelni, hogy a mögöttük ügető, őket eltaposni készülő libsibolsikra visszafelé nyílzáport zúdítsanak, nehogymá megzavarják a szent küldetést.

Ennyire hülyének azért nem lehet lenni, és kiderül, hogy de, igen. Bő egy évvel ezelőtt már bizonyítottak. Akkor Obamának írtak képeslapot, hogy egyetlenünket beimádkozzák az Ovális Irodába, de még a szökőkútig sem jutott el. Bánatában inkább megnézett egy meccset a budija tövében szotyolát pökködve, mert ott van honn, ott az ő világa. Annyi folyománya volt annak a delirálásnak, hogy az amerikai diplomácia nem röhögött nyerítve, mert ott azért ismernek bizonyos szabályokat, amit itt minálunk a Balkánon a jelek szerint nem igazán. Most pedig megint készülnek beleállni a pofonládába. A végére egy igen lényeges kérdés marad csupán: úgy cuzammen mennyibe fáj ez nekünk? Ettől nem bírok aludni jó ideje, amióta rám zuhant a mennybolt.

Most épp Felcsúton röhög a nemzet, a fórumozók szórakoznak azon, hogy a csilli ferencvárosi stadionban csak alig néhány elvakult tette jelenését, íme a kedvenceim: „Kint várt egy egész békemenet, de nem tudták megugrani a beléptetési szintet, pedig kedvükért minimalizálták a követelményeket kivételesen 30-as iq-ig…Szerintem nagyon berúgott a múlt héten, és most ébredt, de nem tudta hol van, azt hitte, a válogatott meccset látja, gondolta, az észak-írek nyomják zöld mezben…Volt már ilyen, tizenöt évvel ezelőtt, a néni, aki a Dunaferrnek szurkolt, ő is hősies volt, lehetett egy fazeka meg egy kanala, körülbelül…Lehet, hogy egy új Nemzeti Italbolt-tulajdonost láthattunk…Lehet, hogy két hét múlva már azért fognak neki fizetni, hogy ne menjen…De mi lesz ha ő is kiad egy közleményt, hogy a felcsúti keménymag is csatlakozik a sztrájkhoz?…Négyszáz milliót neki, mint Fábrinak, megérdemli…Vihetett volna magával még egy embert.”

A jónép tehát egy felcsúti szurkolón élcelődik, aki egymaga próbálta győzelembe hajszolni csapatát az Üllői úton, kevés sikerrel. De hogy félre ne értsük teljesen egymást, én nem öncélúan reszelem a fogam a magyar labdarúgáson, így most azt sem teszem közzé, hogy a nyolc meccset húszezren, vagy huszonegyezren látták összesen, mert tökmindegy. Felcsút, Debrecen vagy Ferencváros, az is. Jelenségről, kor-, és kórtünetről van szó, amelyet bánatunkra Magyarországnak neveznek. Jobban teljesít, ugye. Kivikszoljuk a budit, átadjuk sokszor, mint Hende az utakat, aztán hátradőlünk a körmünket reszelgetve, ez a mostani Fidesz-módi. De a népnek olykor van szeme, ha ez még most a futball kapcsán kaparja ki is a csipáit. Bár érthetetlen ez az egész. Arra van érkezésük, hogy észrevegyék: egy hétvégi szórakozásukat tönkreteszi a rendszer, azt meg nem látják, hogy amúgy az életükre megy ki a játék, ami amúgy elcseszett egy dolog. És ez nem tűnik fel milliónyi manusnak, ezt a rejtélyt az Istennek se tudom felfejteni, így hát marad az egyetlen tétel, amelyet szintén egy kommentelő virított a világra: sok néző széknek öltözik, azaz a látszat csal. Sokan vagyunk, csak kevesen.