Mindig keres, és mindig talál közönséget a hókuszpóknak. Most egészen Portugáliáig szaladt, ott lelve magának valami testvéri pártot, nekik szajkózva, amit már mindenki nagyon un, az öreg földrész megmentéséről szőtt omló álmait, hogy haza tudjon üzenni a másfél milliónyi hülyének, aki itt tapsol neki.

Végleg megakadt a tű a bakeliten, serceg és visszaugrik. Migráns, mondja, katt, migráns. Így telik velünk az idő. Ha már a boltzáras népszavazás bukta lett, ezt a másikat, a szíve szottyát kell valahogyan életképessé tenni, ami föladatért, mint kitetszik, semmi sem elég drága.

Orbánbohóc szerint azért fontos a kötelező betelepítési kvótáról tervezett magyarországi népszavazás, mert „Most, hogy megvan Brüsszel hivatalos javaslata, hatalmas nyomás alatt állunk. Ha nem állítjuk meg Brüsszelt egy népszavazással, akkor valóban ránk fognak kényszeríteni olyan embertömegeket, akikkel mi nem akarunk együtt élni”.

Értve vagyunk, ugye. És még összemonyákolt valami tíz pontot is, ezt hívja őnagysága migráns 2.0-nak, pedig nem is Mózes. Ezt az igen-igen találó elnevezést, amely arra hivatott utalni, hogy a hűbérúr mennyire otthon van a XXI. században, szerintem Habony találta ki neki. Aki még egy sms-t sem képes megírni, fingja nem lehet a 2.0-ról, viszont ez az egész olyan jól hangzik.

Ellenben nem ez a lényeg. Az inkább, hogy valamivel a felszínen kell tartania magát, tematizálni a közbeszédet, hogy hülye politikai elemzőként fogalmazzak, mert én is képes vagyok tanulni. Most, hogy az oktatás és az egészségügy kicsúszott a kezei közül, és egyre több helyen kell visszavonulót fújni, kitetszik, hogy már csak ez maradt.

Migráns, migráns, mondja a bakelit, migráns: de ez már kurvára unalmas, amikor hónapok óta egyetlen szerencsétlen sem kóborol ebben a leharcolt országban, és mégis veri a farkunkkal a csalánt. Hetekkel ezelőtt tábort építtetett Körmenden és Szentgotthárdon, szétkúrva a két kisváros békés mindennapjait. Ott állnak a sátrak üresen.

Esélyük sincs megtelni, hiszen még azt sem engedik be az országba, aki nagyon szépen és nagyon udvariasan kéri. Állatként várakoztatják őket a kerítés túloldalán, a szerencsétlenek meg békésen tűrnek a szabad ég alatt, míg a dagadt és haverjai röfögve horkolnak a takaró melegében.

Magyarországon fél éve létezik négy törvényen kívüli terület, kettő a szerb, kettő pedig a horvát határon. Ezekben a zónákban úgy teszünk, mintha országunk feudális birtok lenne, és az uralkodó maga dönthetné el, kit illetnek emberi jogok, és kik azok a férfiak, nők, gyerekek, sőt csecsemők, akik nem jogosultak arra sem, hogy ételhez, vízhez, fedett éjszakázóhelyhez jussanak.

Nem ingyen, adományként, hanem akkor sem, ha fizetnének érte. A jogfosztottság oka, hogy ezek az emberek menekültek. Azok közül is olyanok, akik hittek a magyar kormány ígéretének, és legálisan kértek bebocsátást országunkba. Fölépítette a táborokat, be nem engedi őket.

Ha van Isten, akkor nagyon megveri egyszer ezt a Cipollát, viszont akkor sem megy ez a végtelenségig, ha fejen állva trombitál. 2018 még rohadt messze van. Tudjuk, persze, hogy tudjuk, ez az egész cirkusz a fülkeforradalmároknak szól, akikben a harci tüzet élénken kell tartani.

Félő azonban, hogy lohadás esetén valami nagy-nagy disznóságot fog csinálni az örökös bohóc. Képes rá, tudjuk. 2006-ban sem volt rest fölgyújtani Budapestet, hasonló ganajságot most sokkal könnyebb összehozni. Egyszer már volt rendőrattak a határon, és könnyen lehet újra, mert ez az alak mindenre képes, mint tudvalévő. Egyelőre csak kattog vészjóslóan, de nem ártana megállítani, míg nem késő. Rohadtul telik az idő.

Ezt is csak azért, hogy megmosdjanak, vizet és ételt vegyenek magukhoz, és már indultak is, akárha samponreklám volnának. Vizet, ruhát és ételt viszont, mint az Magyarországon bevett szokás ma már, nem az állam adott az ellenséges Uniótól erre a célra kapott euró-milliókból, hanem a menekülők sorsát átérző, amúgy a rezsim által előszeretettel vegzált civilek, akik olyan gyorsan szervezték meg a huszonnégy órás gyűjtést és szállítást, hogy logisztikai tananyagot lehetne prezentálni belőlük.

Meglovagolva a saját maga által gerjesztett közhangulatot arra azonban maradt ereje és pénze a hatalomnak, hogy ebben a pár napban katonaságot vezényeljen ide. Ezektől az itt élő, keményen dolgozó kisemberek jobban tartottak, mint a szelíden gyalogló menekülőktől, s mire ez utóbbiakból már egy sem kószált a vidéken, akkorra derült ki, hogy a bakák maradnak megvédeni a semmit, vagy csupán a futballkultúrát meg a magyar nyelvet. Jól bekvártélyozták magukat, és azóta is itt vannak, már rendszeres díszvendégek a helyi kosárderbin.

Ilyet negyed százada láttam Kaposváron amerikai kivitelben. A jenkik sem csináltak semmit Szita Károly földjén, csak masíroztak meg lébecoltak a frissen kövezett sétáló utcán, de ez most mellékszál. Amikor megérkeztek a katonák, abban az időben legott neki is láttak egy éjszaka építeni a falat az éppen itt húzódó szlovén határon, és csak pitymallatkor jöttek rá, hogy ez nem komilfó mindenféle schengeni okok miatt. Egyetlenünk tehát kinyilatkoztatta, hogy csak a terepet rendezték, örökös belügyminisztere szerint pedig gyakorlatoztak.

Nem sikerült összeegyeztetni, mit hazudjanak, de a drótok azóta is ott hömbölögnek az avarban, mint ahogyan itt maradt a senki által nem használt sátortábor is. Már rég túl vagyok a fél évszázadon, ha éveimet vizslatom, és még mindig tud újdonsággal szolgálni a világ. Eddig soha nem hallott fogalommal gyarapodott satnya szókincsem tegnap: vacoktérkép. Első hallásra ennek olyan piszén-pisze kölyökmackós feelingje volt, aztán kiderült, hogy olyan listát takar, ahol fellelhetők a rejtőzködő hajléktalanok.

Első felbuzdulásomban úgy véltem, ez az elhagyott sátortábor, ahová a takarékosság jegyében bevezették a vizet meg a villanyt is, miután már egyetlen menekült sem volt látható sehol sem, tehát jól megszervezték, szóval akkor ez a hely fölkerülhet a helyi vacoktérképre. De nem. Le nem bontják, embert be nem engednek. Most őrzik. Nem a katonák, akik kosármeccsre járnak, mások. Ez a hely nem való magyarnak, az megfagyhat a híd alatt. S mivel menekült az nincs, sikerült a nagy buzogásban egy mini szellemvárost megépíteni, s fennen vigyázni reá.

Viszont a migráncsok az okai a magyar balfaszságnak. Nem megfelelő a hozzáállásuk, mint azt Kósa frakcióvezető úr volt kedves kifejteni és elmagyarázni nekünk, csökkent értelmű piszén-piszéknek. Megéri citálni: „A migránsok döntő többsége család nélkül jön. Hát milyen menekült az, aki a családját otthagyja a háborúban és csak maga jön? Ez milyen hozzáállás? Mit lehet akkor ezekről az emberekről gondolni?” Nem tudjuk, kupakos bácsi, mit gondoljunk róluk, rólad viszont erősen, oly nagyon, mintha Micimackók volnánk a Százholdas Pagonyban. Summarum: hülyeségre valóban nincsen orvosság, mint kitetszik. Hacsaknem frakcióvezetés, de ez nem a mi asztalunk.