Kikeveredve azonban a hülye közmondások, budiból kihúzott álidézetek emberének bűvéből nem ártana mérleget vonni, mert érdemes a valutás országban. Most épp ez a fő vonal, a hitelesek megmentése, ha belerokkannak a bankok akkor is, csípőből. Nem lenne erre szükség, ha nem lett volna azeeemúttnégy. Mindjárt a nyitánynál, 2010 nyarán olyan kijelentéseket tettek az alhülyék, amely miatt az euró seperc alatt ellódult olyan pályára lépve, hogy azóta sem tudja befejezni a száguldást, mintha Porsche szerelem lenne. A mese meg folytatódott oly kitartóan, hogy szép lassan nem volt hírértéke annak a szarnak, amit azóta is kavarnak. Nem kellett volna a világot kiforgatni a sarkaiból devizahitelesileg, ha csupán megőrzik a Bajnai által átadott árfolyamot, de nem ment. Nem is akarták nagyon, shortolással szépen lehet keresni ugyanis, elég csak röpke pillantást vetni új uraink vagyonbevallására, amelyekben hömbölögnek a sokmilliók, az ingatlanok, földek, egyebek, amit ne irigyeljünk mi láthatatlanok, nekünk nem jár a manna, ők meg bizonyára a belüket dolgozták ki érte, kirielejszon.

Hanem a magyar lélek, ez a bűvös, kiismerhetetlen valami, amellyel mindent meg lehet tenni, csak türelem kell hozzá, úgy tűnik. Annak idején, amikor volt még némi élet ezen a földön, megbénította az országot a virtus, mert fölment a benzin ára, és nem utolsó sorban azért is, mert a plebs arra is rájött, hogy hazudnak neki. Azóta eltelt huszonöt év, és ennyi idő elég volt, hogy minden fölhorgadást, annak még a csíráját is kilúgozza a lelkekből. Legyintünk már, ha a benzin ára négyszázvalamennyi körül mozog pár forintot, elmulasztottuk az ordítás jogát, amikor meglódult, és beláthatatlan messzeségbe hagyta a taxisblokád ötven forintját. Legyintünk, ha az euró, amely megfojt minket, elhagyja a háromszáztízet, hiszen hetek óta ott billeg körülötte, és mégsem halt bele senki. A hazugságot meg már észre sem vesszük, mert ez egy ilyen világ, kialakítottuk magunknak.

Így játszik velünk az idő. Oly dolgokat, amelyeket prüszkölve hessegetnénk el amúgy, a mindennapjaink bevett részévé teszi a megszokás. Mindez nekik szolgál, a rajtunk élősködőknek. Újabb etapban taposunk a fidesznyikek által vizionált húszból. Annyiból azonban szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem ezer évre (vö: Hitler) terveznek, nekik elég ennek a töredéke is, nekem viszont ez is rohadtul sok, egyszerűen nincs ennyi időm. Viszont az ellenzéknek már megint csipásodik a szeme. Ugyan már, királylány, miközben elevenen falnak föl.

Nem perelheti Bajnai Gordon Hoppál Péter Fidesz-szóvivőt azért, mert valótlanságokat állított róla. Ezt most már jogerősen is kimondta a Pécsi Ítélőtábla. Bajnai Gordon a Fidesz szóvivő két megszólalása miatt perelt. Az ingatlanadó-fizetésről Hoppál azt állította, hogy Bajnai bevezetné. A Lendvay utcai Fidesz-székház elfoglalásáról pedig, hogy: „Bajnai Gordon erőszakos cselekményekre buzdította, bátorította azokat a fiatalokat, akik törtek-zúztak a Fidesz-székházban márciusban”.

A vádakra semmilyen bizonyíték nem volt, ezért Bajnai személyiségi jogi pert indított. A táblabíróság megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Pécsi Törvényszék döntését, amely szerint Hoppál Péter csak a Fidesz álláspontját közvetítette, azaz parancsra cselekedett. Hatáskörét nem lépte túl, ezért a felperes nem érvényesítheti igényét vele szemben. Parancsra tettem, ez hangzott el annak idején védekezésként legtöbbször Nürnbergben is. Ott nem volt foganatja, nálunk ez most felmentő ítéletet eredményez, itt vagyunk, köszönjük szépen.

Grecsó Krisztián írt arról a mentalitásról, ami most újólag előkerült, illetve megvolt ez már, csak megint manifesztálódott, íme:

„Egy évtizeddel ezelőtt még nem értettem a rendszert. Nem tudtam, hogy itt nagyjából negyvenévente újraosztják a lapokat, egyszerűen elveszik, amink van, és odaadják másnak, rokonnak, ismerősnek, aki elég gerinctelen és gyáva. Egyszerűen kiosztják maguk között a másét. Errefelé nem szent a magántulajdon és soha nem is volt az, elkobzások, kitelepítések, lenyúlások sorozata a mi lábszagú életünk, ez az elhazudott kelet-európai mese. A vonatra segített szomszédok, a téeszbe terelt utolsó tehénke; újabban meg az elkobzott nyugdíj, a tabak, a megművelt földek, erdő, jól termő biogazdaság. Látja a magyar, hogy ott a másé, hogy szép a másé. Nézegeti, gusztálja. És akkor elveszi, ellehetetleníti, elzavarja, kiutálja, törvényt hoz rá. Azt a dialógust kellene lejegyezni, bemagolni, ahogy a főpolgármester és a miniszterelnök szemlézi a belvárost, veszik őket filmre, minden szavukra tanú van, és akkor azt mondja minden élet ura, hogy az ott szemben milyen kívánatos. Azt a szép épületet vissza kéne venni, „majd hozunk rá törvényt”. Markolják erős kezükkel a kapaszkodót, testes, elégedett emberek, tudják, mit érnek, tudják, hogy lehet, meg lehet kívánni, ami megkívánható. Semmilyen következménye nem lesz.”

Mint ahogyan ennek sem. (Forrás: Népszabadság)

„Működő színházat hajítanak ki az Orbán Viktor hivatalának várbeli helyszíneként megnevezett épületből. A rangos játszóhelyet megdöbbentette, hogy a sajtóból tudták meg a hírt. Kurucz Éva kormányszóvivő a múlt héten, első nyilvános szereplésén jelentette be, hogy a kormányfő hivatala az országházból a Várba költözik, az új székhely a Karmelita kolostor lesz. Azt az apróságot viszont nem közölte, hogy az épület nem üres: a legrangosabb magyar táncművészeti előadóhely, a Nemzeti Táncszínház működik itt. A színház vezetősége a sajtóból tudta meg, hogy nemsokára menniük kell. A főigazgató nem nyilatkozott a lapnak, jóllehet arról még kevesebbet tudni, hol lesz új helye az intézménynek.

A Magyar Táncművészek Szövetségének ügyvezető titkára, Szalay Tamás szerint a terv „sosem volt kimondva”, bár már az előző ciklusban megpendítette a Miniszterelnökség a témát. A közelmúltban viszont emberek érkeztek, hogy felmérjék az épületet. Mihályi Gábor, a szövetség elnöke viszont úgy látja: „nem volt nehéz kitalálni, hogy ez az épület is szóba jöhet”.

Ám azt senki sem tudja, hová költözhet a színház. Nem tudnak ugyanis olyan helyszínről, ahol nagyszínpadot és kamaratermet is tudnának egyidejűleg kizárólagos használatukra bocsátani. Szalay úgy véli: a kormányzat megoldási terveiről azért nem hallottak, mert ilyenek nincsenek is. A Karmelita kolostorban egyébként több mint két évszázada, 1787. október 17. óta színház működik, itt volt a Bánk bán budai bemutatója 1835-ben.”

Köpni kell a’la AE Bizottság, vagy fuck-ot mutatni a’la Quimbi.

“Én má’ nem muzsikálok, csak egy jelet adok a gépnek: ő mutassa meg helyettem,
ahogyan mozdul bennem a lélek. Kicsit félek, de arra gondolok, vajon mit várok a sorstól, ha hányok az édestől, és izzadok a sóstól. Nem vagyok én részeg, csak hát igen-igen kába, Ha szerelmes az ördög, uh, tudod, ő nem szeret hiába, Most már dobozban, ami fontos, azon lakat, és lakat a szádra, Csendben élvezz bele a fürdőkádba.”

Ugyanaz történik kicsiben, és csöppet ártalmatlanabb módon, mint a történelembe oly gyászos véggel bevonult „Weimari” köztársasággal, megeszik, megemésztik mint oldott szart, és azonmód még csettintenek, és szájat is törölnek az aktus végeztén, amikor lesik, hogy ki miképpen kerül ki az össznépi zabálásból. Ha jól értettem a hosszú perceken – órákon – át tartó pártelnöki monológot, akkor az a baj, hogy ki a kutyafasza képviseljen valamilyen körzetet, hogy már megint ki a mi kutyánk kölke, hogy neki legyen jó, nem annak a másiknak. Borult a bili, OV-nek meg színültig telt a pohár, amikor épp örömapa kíván lenni, és hogy ez mennyire fontos számára, még egy elbaszott futball-meccsre sem megy el, pedig ez nagy áldozat tőle, ezt tudjuk.

Még tavaly ősszel lépett színre Bajnai, aki az akkori produkciójával még azt a képzetet is keltette a ’zemberben, hogy lehet benne bízni, úgy összefogásilag, volt valami tartás a ’zemberben, amely valljuk be őszintén: mára rohadtul megkopott. Így jött volna az MSZP-s borulás, mint rendszerváltó lehetőség, és erről derült ki, hogy megbránerezhetjük ezt is.

Itt lavázunk jelenleg, és hiába érkeznek a kármentő nyilatkozatok, hogy akkor a fentebb elálmodott egymásra borulás majdan – vagy mással – mégis csak bekövetkezik, ha a jóisten meg a csökött agyak megengedik, be kell látni – akárhogy is fájó -, itt a vége.

A jelek szerint élvezhetjük a narancsbirodalmat továbbra is, és az Isten legyen irgalmas árva lelkeinek, mert József Attila-i magasmélységek tűnnek föl a horizonton.

Az ember végül homokos, / szomorú, vizes síkra ér, / szétnéz merengve és okos / fejével biccent; nem remél. / Én is így próbálok csalás / nélkül szétnézni könnyedén, ezüstös fejsze-suhanás / játszik a nyárfa levelén. / A semmi ágán ül szívem, / kis teste hangtalan vacog; / köréje gyülnek szeliden / s nézik, nézik a csillagok.