Elsőre humoreszknek vélhetnénk, viszont határozottan állítja, nem viccel. És tényleg beláthatjuk, hogy komoly a dolog, midőn így zárja gondolkodásának végtermékét: „Ezen persze elsőre el lehet nevetgélni, ám aki valamelyest tanulmányozta a harmadik világ szellemiségét, nem biztos, hogy kizárja a sikert.” Ezen merengjünk el egy csöppet.

Pilhál organizmus minden bizonnyal abban a népnemzeti babonában hisz, miszerint a török hódítók elől a mocsarakba menekült őslakos sokácok ijesztő, vérrel festett faálarcokba öltözve, kerepelve meg sípolva zavarták volna el a barbár törököket Mohácsról és külvárosaiból. Ez annyira igaz, mint a betűkkel foglalatoskodó ember sajtóipari termékének állításai úgy általában, magyarán: semennyire.

A migráncs, balkáni eredetű sokácok ugyanis nagyjából és hozzávetőleg 1690 körül kezdtek áramolni a magyar paradicsomba, Mohácsot viszont 1687-ben szabadították fel. Hozzátesszük, ez a muszlim naptár szerint 1065, de hogy mélyebbre is vessük vigyázó szemünket, a berberek meg ekkor már 2637-et írtak.

Továbbá felvilágosítanánk a betűkkel foglalatoskodó ember tudatát a „harmadik világ” problémaköréről is. Hajdanán ez a fogalom azokat az országokat takarta, amelyek a hidegháború időszakában sem a nyugati hatalmak, sem az egykori keleti blokk országaival nem kötöttek szövetséget. Mára tágabb értelemben használják a kifejezést, és minden olyan országot ideértenek, amelyek fejlettsége csekély, és ahol a lakosság életszínvonala alacsony.

Ennek az elcseszett világnak jelen zilált állapotában ez a régió Afrika belsejébe tehető, ahol az oroszlán a király, és tényleg vannak ott faálarcok, de még ott sem szarják össze magukat tőle, hanem ezen a különös módon imádják az isteneiket, mert – tetszik ez a betűkkel foglalatoskodó embernek vagy sem -, ezekből is többféle van, ha a horizontot nem Felcsút határolja. Akkor.

Viszont ezek a mi menekülőink véletlenül sem arról a tájról érkeznek, hanem onnan, ahol már a kalasnyikovot is ismerik, meg különös repülő alkalmatosságokat, amelyekből fura tárgyak hullanak alá, és szétbasszák az otthonaikat. A faálarcokat ők kiröhögik. Egyébiránt az ilyen Pilhál-félék nemrégiben azon ajvékoltak, hogy mért van ezeknél annyi mobil, meg Nike cipő a talpaikon, amelyek nem lépnek egymásra.

Így hát, ha a betűkkel foglalatoskodó ember a szegény busókat a határra zavarná, csak az történhetne, hogy szarvaik beakadnának a kerítésbe. Az a hatszáz menekülő meg, aki jelenleg Orbán börtöntáboraiban raboskodik, még csak nem is találkozhatna velük, hogy jót vihogjon rajtuk.

Kitetszik ebből a Pilhál-féle nácoid gondolatmenetből, hogy a betűkkel foglalatoskodó ember valamely alacsonyabb rendű fajnak tekinti azokat, akik a szapora halál elől futnak. Mesélek akkor néhány dolgot.

Amikor Pilhál-Übermensch a kitartójától kapott fizetését számolgatja duci kis ujjaival, ezt a lehetőséget a menekülők őseinek köszönheti. Ezek az arabok – hogy tiszta vizet öntsünk Pilhál fejébe – közvetítették a távoli Indiából azokat a számokat, amelyeken az Übermensch beosztja a kosztpénzt. És hogy a sok nullát értelmezni tudja, azt meg köszönje meg a IX. században élt Muhammad ibn Músza l-Hvárizmi-nak, aki volt kedves értekezésében bemutatni a fogalmat.

Érdekességként és csak Pilhál kisfőnöke, Németh rezsibiztos görög-latin kultúrája kedvéért megemlítem, a nullát a görögök sem ismerték, nem tudták értelmezni, ehhez ajánlott olvasmány pedig Spengler, de ne menjünk ilyen messzire.

Csak még zárójelben: ha a betűkkel foglalatoskodó ember esetleges középiskolájában algebrát tanult, azt köszönheti Abu Abdalláh Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi perzsa matematikusnak, mert az elnevezés Kitáb al-Dzsabrval Mukábala művének címéből származik. Ezt se máma írták, viszont a magam részéről utálom a matematikát.

childs drawing – happy boy in rain

Így érkezünk el, mondjuk – és csak a tréfa kedvéért, meg, mert a nevével cukkolódok – Muszlim Ibn Al-Validhoz, aki akkor írta például Szerelem című költeményét, amikor mi még hátrafelé nyilaztunk valahol a sztyeppéken. Idézzek kicsit? Jó: „Álmatlan gyötrődöm miattad,/ míg téged ágyad alva ringat./ S ha nékem ígéred magadat,/ s szavad beváltatlan marad:/ oly lobbanást vet szenvedélyem,/ hogy hamuvá kell benne égnem!”

Ez biztosan fellelhető volt II. al-Hakam córdobai kalifa X. századi könyvtárában, amelyet – vélhetően némi túlzással – négyszázezer kötetből állónak mondtak. De lehettek benne korábbi alkotók művei is, mint például Amr ibn Kulszúm, Antara ibn Saddád, Imru l-Kajsz, Hárisz ibn Hilliza, Labíd ibn Rabía, Tarafa ibn al-Abd és Zuhajr ibn Abi Szulma, a hét múlakka.

És mit ád Isten, éppen az iszlám keletkezése adott alkalmat arra, hogy ne csak verseljenek, hanem prózában is ki tudják fejezni magukat, amire a mintát a könyvvé összeszerkesztett Korán adta. Egyébként, amikor mi Verecke körül hajszoltuk hazát kereső lovunkat, a fent emlegetett könyvtárban fellelhetők voltak a legkorábbi szír és görög szövegek arab fordításai a filozófia, logika, csillagászat, meg mindenféle más kórság tárgyában, s míg mi kumisztól bódultan a lószart vakarásztuk, ezek a faálarccal riogatottak illatos feredőket vettek.

Egyébként az utolsó boszorkányégetés 1756-ban volt Magyarországon. Hogy ezt miért jutott eszembe? Miheztartás végett, ahogy mondani szokták. Meg azért is, hogy rám ordítsanak, miszerint nem vagyok magyar. Jó, kiegyeztünk, akkor viszont azzal cukkolódok, hogy nem busókkal lehetne megállítani ezeket a népeket, hanem rovásírással. Csak ránéznének egy ilyen, a kerítésen függő táblára, s legott vissza is fordulnának, mert azt hinnék, körbeértek a Földön, és ott vannak, ahonnan elindultak.

Az elején még úgy terveztem, valami középkori, gyönyörű arab versidézettel zárom ezt az egészet, de elég lesz már egy Menyhárt Jenő töredék, miszerint „én örülök neki, hogy itt lehetek, mert itt tervezik az isteneket”. Faálarccal, tegyük hozzá végül.

Ennek keretén belül magyar diákok kurd arab nyelvet és irodalmat, valamint iszlám tanulmányokat folytathatnak tízen, miközben célpontok. Nem tudni, ki a hülye. Rétvári mindenes és mókamester, vagy az orbáni hírközpont, amely a jó hírt szerte kürtölte a nagyvilágban. Az ember gyereke vagy kurd nyelvet és irodalmat tanul, vagy arabot. Ez a kettő a világért sem ekvivalens egymással.

Bár a kurdok sokáig az arabot használták az iszlámosítás hatására, a XVII. század óta azonban nem. Sérko Békesz versei például szoráni nyelvjárásban íródtak, míg mondjuk Imru ul Kejsz arabul maradt ránk abból az időből, amikor az iszlámot még hírből sem ismerték. Mindebből kitetszik, hogy ez meglehetősen bonyolult dolog, és Rétvári mindenes és mókamester csak úgy nem ért hozzá, mint ahogyan máshoz sem.

Örömteli viszont, hogy fiatal magyarok iszlám tanulmányokat folytathatnak, legalább lesz tíz ember az országban, aki megérti, hogy a rezsim félelemre építő taktikája mekkora hazugság, s hogy az úgynevezett iszlám terrornak annyi köze van Allahhoz, mint Rétvári mindenes mókamesternek Jézushoz, azaz, semmi. Most sem volt rest riogatni, hogyaszondja: „aki keresztet vesz magára, az célkeresztet is vesz gyakran ezzel”.

És ilyen kondíciók mellett küld oda tíz fiatalt az oroszlán torkába. Merész. Viszont mi lesz, ha ezek a tízek tanulmányaik végeztével hazatérve elveszik Rétvári mindenes mókamester munkáját, valamint megerőszakolják asszonyát, ahogyan ez szokásban van náluk, legalábbis Rétvári mindenes és mókamester főnöke szerint. De ne legyek ennyire cinikus.

A tíz magyar majd biztosan megtanulja, hogy az iszlám Jézust Isten egyik legnagyobb prófétájának tartja, és éppúgy tiszteli, mint Ábrahámot, Mózest és Mohamedet. Ez a szemlélet összhangban van az iszlám nézőpontjával Isten egyedülállóságáról, az Isteni irányítás egységéről, és Isten küldötteinek egymást követő, kiegészítő szerepéről.

Ilyképpen, amikor őrültek mészárolódnak, akkor nem a keresztényeket kell megvédeni, sokkal inkább embereket magukból kivetkezett állatoktól. Rétvári mindenes és mókamester azonban mindenféle veszélyek nélkül közlekedhet a vérzivatarban, mert, hogy fehér, az nem kétséges, viszont, hogy európai-e, az vizsgálat tárgyát képezi. Ezért, amikor a dzsihádista meglátja őtet, elgondolkodik, hogy nyakazzon, vagy ne nyakazzon. Aztán meghasonlik.

Rossz kedvét azonban megértjük. Van úgy a betűkkel foglalkozó ember, hogy ujjai alól tutulások törnek elő, ha nem vigyáz. Fallaci nem ügyelt, aztán így járt. Megengedem, magam sem fogalmaznék csingilingi hangon, ha a szombathelyi szimpla toronyba, a tizennégy emeletesbe szállana bele egy terrorista vitorlázó gép, és a műremek összeroskadna. Viszont ez a veszély nem fenyeget, hozzánk nem jönnek arabok vendégségbe.

Egyszer voltak, amikor Kadhafi – kádári segítséggel – Vépre, a mezőgazdasági képezdébe küldte fiait traktorvezetést tanulni. Őket lehetett utálni, de nem azért, mert olajosan csillogó barna bőrük volt, hanem, mert az ezredes annyi pénzt adott nekik, mint a pelyva, következésképp hülyén érezte magát az ember a discóban, mert a kollaboráns lányok értük hugyoztak állva. Farokveszteség érte tehát a szombathelyi süldő ifjakat, a férfiasságuk omlott össze, akárha a tornyok. De ez már rég elveszett az időben, a rend – úgymond – helyreállott.

Ehhöz képest GNM nyaralni indult a nagy Törökországba, ami élményéről a vajnatévében adott számot. Nem egy Mikes Kelemen ő, ezt be kell látni, nem a tenger mormolását, se nem a futó szél zúgását tanulmányozta, ellenben – állítólag – elvették neki a pénztárcáját. Ilyen mindenhol megesik, még a négyes-hatos villamoson is, ahol kigyúrt ősmagyarok noszogathatják a népeket, hogy adhatol ám két forintot. Ebből is látszik, hogy a rabló-pandúr játék nem rendszer-specifikus, hanem a homo erectus génjeibe van belekódolva mintegy.

GNM viszont levonta a következtetést, és megrázkódtatása nyomán kijelentette, hogy ő nem rasszista, ellenben gyűlöli az arabokat. A művésznő – aki ifjak lelkének ápolásával foglalkozik tanodájában – körmét reszelő nyusziként beszélte a hülyeséget. De mi értjük a vajnatévé szerkesztői szándékát, hogy miért hívták meg a tanárnőt. A mai, népszavazással terhes világban úgy kellenek az ilyen úti beszámolók, mint egy falatka kenyér, hogy a hülye magyar hitét tudományos alapokra helyezzék.

Viszont a török az nem arab, tisztesség ne essék szólván. Még nagyon régen sem volt az. Mifelénk a törökök jártak-keltek százötven évig, és a gólyák lábát vagdosták, ezért világra szóló cimborák most. Az arabok kicsit nyugatabbra a spanyolok földjén haligaliztak, s hogy ott jártak, bizonyítja Granada, ahol kínjukban fölhúzták az Alhambrát, amelyre, ha emlékezett volna, még Fallaci is megmenekült volna attól, hogy baromságokat irkáljon össze felemelő megindultságában.

Még a Biblia szerint is az arabok ősatyja Izmael, aki Ábrahámnak, a zsidók ősének egyik fia volt. Ábrahám és felesége Sára öregek voltak, de a degenerált Isten gyermeket ígért nekik, mert nem gondolta végig a dolgot. Sára azt hitte, már nem lehet kölke, ezért szolgálóját, Hágárt küldte be Ábrahámhoz üzekedni, ebből fakadóan ő szülte meg Ábrahám fiát, Izmaelt. Tizennégy évvel később viszont – miután hormonkezelést kapott – Sára megszülte Izsákot, a zsidók ősatyját. Ez nem biztos, hogy tudományosan megalapozott sztori, mindenesetre kétségtelen, hogy az arabok és a zsidók közeli rokonok egymással. Ne, cseszd meg.

Viszont a törökök az teljesen más tészta. A török nyelvű népek a történelem folyamán államokat alapítottak Ázsiában, Európában és Afrikában, ahol saját, magukkal hozott kultúrájuk keveredett az elfoglalt területeken élő népekével. 1072-ben érkeztek Anatóliába az oguz törökök közé tartozó szeldzsukok, miután hősük, Alp Arszlán győzelmet aratott a Bizánci Birodalom felett a manzikerti csatában.

Anatólia addigi lakói számos korábbi nép leszármazottai voltak. A történelem során éltek ezen a területen hettiták, urartuiak, trójaiak, lüdök, frígek, görögök, kelták, kimmerek, gótok, galaták, rómaiak, örmények is. A letelepedett törökök összeolvadtak a régió őslakóival, aztán I. Oszmán volt az, aki a felügyelete alá vont területek egyesítésével megtörte a szeldzsukok uralmát, és létrehozta az Oszmán Birodalmat, amely vendégeskedett minálunk.

Ehhöz képest az arabok odébb ténykedtek, karavánutak mentén építettek városokat, mint például Mekkát, az iszlám bölcsőjét. Itt ügyködött Mohamed, a tevehajcsárból lett kereskedő, aki, miután megismerkedett a zsidó és keresztény vallással, látomásai nyomán 610 táján új tanokkal lépett elő, és – akárha Jézus – hamar követőkre talált a szegények között. Ezért persze lecsóba került a Mekkát vezető gazdag kereskedőkkel, így híveivel együtt menekülnie kellett. Menedéket és támogatókat a közeli városban, Medinában talált. Eszméi, miután a mekkai kereskedőkkel is egyezségre jutott (mekkai zarándoklat), fergeteges gyorsasággal kezdtek terjedni.

A törökök közt is, akik viszont ettől nem lettek arabok, de már ez is mindegy. Mindezek után – hogy ezt az alapvetést leföstöttem – módosítok az álláspontomon. Nem várható el a művésznőtől, hogy ilyen apróságokkal tisztában legyen. Hogy átlássa, a három vallás, amelynek a közeli keleten van a bölcsője – úgymint zsidó, keresztény, iszlám – voltaképp egy tőről fakad. Azt meg végképp nem követelhetem, hogy olvasson Glasenappot – Az öt világvallás -, mielőtt nekilát hülyeségeket delirálni. Ezt még Kövér Lászlótól, de még magától Orbán Viktortól sem várhatom el. Jól van ez így, ahogy: üzenjük Brüsszelnek, hogy mi ilyenek vagyunk. Ilyen egyszerűek, bizony, és rasszisták meg pláne nem.