A folyamatos ordítás után pedig minderről olyan nagy a kuss, mintha kamalduliak volnának, és az összes sajtójuk is. Ez a szelektált némaság a jellemző az egész bagázsra, már nem először, és nem véletlenül. Rendszerszintű, mondhatni, aminek több oka is van, a taktikaiakkal most nem foglalkozok, hiszen az egész nyüves életük a szavazatszerzésről szól.

Több megállapítás is született már róluk, hogy meg lehessen határozni őket a Brehmben, ezek közül megáll, hogy maffia-alakulat, hogy szalon-, oder komplett nácikok. Hogy lopnak, az meg olyan evidens, hogy máma már szót sem érdemel, olyan, mint az egyszeregy.

Hanem, hogy ez egy galeri, vagy sokkal inkább egy neveletlen és aljas kamasz-horda, az is igaz. Kitetszik, hogy nagy hangon kiáll a csürhe, élén a bandavezérrel, ha gyöngébbet lát, einstandol mindent, üveggolyót, nyugdíjat, meg amit ér. Viszont Orbán nem egy Ács Feri, aki becsülettel tudott veszíteni, és meghajtotta a fejét a grundosok előtt.

Ez a mi egyetlenünk, amikor egy nála erősebbel kerül szembe, akkor fülét, farkát behúzva iszkol a budi mögé, ahol várja őt az ő népe szaros csizmában, és nagy hangon elmeséli nekik, hogy győzött, miközben a kerítésen túl ott csaholnak a kutyák, egyelőre még láncon.

Tudom én, hogy a politika, mint aljadolog, elsősorban a hazugságról szól mindenhol és minden szinten, de ilyen pimasz, következmények nélküli tutulás csak itt van. Orbán Goodfrienddel is izmozott, ordította neki, hogy álljon ki, legyen férfi, amikor tudta, hogy úgysem fog, mert jól körülírt kötelmei vannak.

Ugyanígy erősködött ’89-ben az oroszokkal, és így tutul most nemzeti ünnepeken kordonok mögött lengyel és magyar alja-klakőrökkel, miközben az utca túlfelén folyik a nyugdíjasok esernyős csatája. Ez az ember soha, semmivel szembe nem nézett, egy őszinte mondata nem volt.

Erre a legjobb példám, amit már elmondtam ugyan, de nem lehet elégszer, hogy aljassá válásának kezdetén mélyen belenéztem a szemébe, és föltettem neki a tízezer forintos kérdést, hogy mi a véleménye az ÉS-ben a szőleit firtató írásokról, amire azt válaszolta disznó szemekkel, hogy ő ilyen lapokat egészségügyi okokból nem olvas.

Van még kérdés? Beszari bandavezér a drága, ha kétszer erősebben megrázzák neki a kapucsöngőt, Moszkváig fut a bélelt mellényében. Így mérleget vonva kétmillió szerencsétlen istenkirályáról, az látszik, hogy ő (vagy ez) egy hazug, tolvaj, gyáva, orálisan fixált alak, más felemelőt mondani róla nem lehet, de nem is érdemes. Az ilyenek látványosan és gyorsan szoktak összeomlani, de addig is nézzük meg Örkénnyel, momentán hol is élünk:

„A kerekes kútnál szálltam ki az autóból, mert onnan már csak száz lépés volt a gyárkapu. A gyárat hegyek vették körül, a hegyeken szőlők, erdők, irtások; az irtásokon magasfeszültségű távvezeték.
Vidéken a gyárat is kutya őrzi, mint a krumpliföldeket. Láttomra azonnal dühbe gurult a kutya, habzó szájjal, kivicsorgó fogakkal, vonítva rohant ki a kapus fülkéjéből. Félúton meg¬állt, és fejét félrebillentve, kiszemelte azt a helyet, ahol majd belém harap.
Engem puli már megharapott, méghozzá barátom pulija, tiszta faj. Megálltam, és mérlegeltem, vajon hogy harap egy idegen puli, egy ilyen korcs, keverék fajzat, melynek csak kisebbik fele puli: a nagyobbik vérszomj, sértődöttség, álnokság és üldözési vágy. Néztem a pulit, s meg¬hátráltam.
Visszaültem az autóba. Amikor kiszálltam, jött a puli. Farkcsóválva jött, roggyant térdekkel. Rajongva nézett rám. Látta, hogy autóm van: fölnyújtotta fejét, hogy vakarjam meg. Megvakartam a fülét.
– Korrupt féreg – gondoltam magamban.
– Korrupt féreg – gondolta a puli.”

(Jellempróba)

Az egész aktus szóra sem volna érdemes, ha nem lennének magamfajta vén hülyék, akik már akkor is éltek, amikor ’álamelnök úr 2.0 mezei képviselőként dirigálta annak a Sólyom Lászlónak a kijelölését, aki ma már maga is a francba kívánja akkori mentorát.

Akkor, a hősi időkben Áder bajuszos kerti bányászokra vadászott ott, ahol ma Kövér a házmester, és mint volt szíves kifejteni, az ő pártja a sólyomi szavazás közben ki akarta deríteni, kik azok a képviselők, akik nem Sólyomra, hanem Szili Héja Katalinra voksoltak. „Ki akartuk ugrasztani a nyulat a bokorból, de helyette vakondokok ugrottak elő” – mondta volt a szaros töltőtoll.

A vakondugrasztáskor a teremtő 2005-ik esztendejét írtuk itt, ahol a madár sem jár, és nem tudhattuk, hogy a jámbor, kertjeinkben turkáló rajzfilmhérosz mily fajsúlyos szerepet tölt majd be nyüves életünkben, mert ifjúi bohóságunkban nem ismertük még Bözsi nénit. Mentségünkre szóljon, nagy valószínűséggel ő sem tudott mai önmagáról, miszerint báb lesz a színházban.

Ezt a létezésbéli hiátust oldotta fel a rajtunk gombaként megtelepedő rendszer, amely a listák mélyiről elővarázsolta a jobb sorsra érdemes idős asszonyt, hogy szeretett vezetőnk kampányolási céllal néki vakondoki tanácsokat adhasson. Mert ez is megvolt, ahogyan kiderült, midőn a váratlan utazás részletei fölbuktak az árból.

Mint a máma még nem titkosított jelentésekből megtudható, Nagygécen a mindenkori és örökös miniszterelnök arról is beszélt, ő hogyan segített az apósának a birkáknál, ezen kívül tanácsokkal is ellátta arról, hogyan kell megvédeni a vályogházat az egerektől és a vakondoktól, ami bölcsességtől Bözsi néni padlót fogott, és nem találja már a disznait sem a hidasban.

A kedves vezető elmondta a matrónának, neki is van egy vályogháza, amit tévedésből országnak neveznek, és Áder et. 2005-ös tapasztalatai alapján az egész kócerájt nagy hatékonysággal védik meg a vakondoktól. Ilyen teremtmények ma már nincsenek is, helyettük olyan alakok töltik ki az összes teret, mint Németh Rezsi, vagy soha nem feledhetően Bayer Tagkönyv.

Ez a Tagkönyv máma az élharcosa a permanens küzdelemnek, amelyet a velem hasonlatos giliszták ellen folytatnak. Ezért vérdíjul meg is plecsnizték, hogy olyanokat mondjon a szaros szájával, amilyeneket voltaképp kedves vezetőnk gondol, csak az ő fogai közül nem lenne komilfó hallani dohos, elbaszott rendszerének leglényegét, amely ilyen kedélyesen hangzik:

„Ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat.”

Értve vagyunk. Azok az idők jöttek el újra, mint amikor Dezsőnek meg kellett halnia, és a nevezetes gátőr olyan szavakkal hagyta oda népes családját, hogy ürgén, vakondon ott legyen a szemetek! A mindent ismerő tapasztalat mondatta vele a rezignált intést, hiszen nem tudhatta, hogy a maradék fogait veri-e ki a rendszer hóhéra, avagy csupán mókázva fölköti.

Az ilyen bayeri fölkoncolásra buzdító szavak egyébként már az ország házától sem idegenek, hiszen épp azon a napon, tehát tegnap, amikor 2.0 ’álamelnök úr nem talált vakondot a tiszteletlen ház padsorai közt, fölvette a házi tollnok tempóját egy másik fasiszta is.

Szilágyi György vizslasimogatós képviselő utcai harcra szólított egy államtitkárt, e szavakkal: „Gyere ki, úgy nyakon baszlak, hogy leszáll a fejed.” Mindez nem rendszeridegen, miniszterelnök et. is minduntalan férfias küzdelmekről álmodik, mint azt Goodfriend amerikai ügyvivő-vakondnak címzett szavaiból is kiderült, amikor ő volt terítéken, és nem a Soros.

Szilágyi manust minden bizonnyal fel fogják négyelni, miután kiderítették, hogy az üknagynénje soroshitlerbérenc kommunista volt, ő maga pedig buzi, ellenben a Bayert meg kitüntetik újra. Ő a jeles eseményre véres taknyon, térden csúszva érkezik meg a t. házba, ahol Bözsi néni zsugorított feje mosolyog majd a vitrinekben. Hogy most Hieronymus Bosch lettem, az nem az én bűnöm. Ilyenné tett a kor, amelyben nappal vér folyik, éjjel meg bor.

Különben is, a világ valamennyi nagykövetét magához rendelte már, a létező összes külügyminisztert kioktatta, mert azt véli, hogy a hivatal, amit a főnökétől kapott, így működik Pedig nem. Nincsen egyedül ezzel a kiskakas-mentalitással – amely a kőbunkó eufemisztikus változata -, élénken él emlékezetünkben, amint épp prime minister O. V. hívta ki a budi mellé vasvellázni Andre Goodfriendet, ekképp: „Álljon ki, legyen férfi, és vállalja, amit állít!”. Nem véletlenül vagyunk Európa hülyéi.

Tudta ezt már 2002-ben Váncsa István is, aki ekképp jellemezte a jelenleg a hatalomban tobzódó új „elitünket”: „Leegyszerűsítve azt mondja a Washington Post, hogy befogadtuk ezeket, mert azt hittük, itt a klubban majd megtanulnak viselkedni. De nem tanultak meg, ezzel szemben belehugyoznak a zongorába.” Vagy Márai, aki ezek szerint jövendőmondó is volt: „És, ha eltűnnek a kommunisták, jönnek majd a félművelt sunyi parasztok.” Most ennek legalizálását várják a hozzájuk hasonlatos Trumptól.

Ez a nagy hang, ez az ordibálás már a bölcsőben is megvolt, amikor – anélkül, hogy pálfordulásokra fókuszálnék – egy fiatalember csak úgy beleüvöltötte a légbe, hogy „Ruszkik haza!”, vagy épp: „Csuhások térdre, imához!”. Erre az egészre nem kéne annyira büszkének lenni, akkor sem volt már tétje a parasztságnak, mint ahogyan a mainak sincsen különösebben sok, amikor Európát ordibál egyfolytában a szemétdombjáról. Mindezzel csak Váncsa és Márai bölcsességét erősíti, és fasza hírünket a kerek világban.

Viszont máma ez kormányzati politika, s ennek következtében az egész ország is ilyenné vált, nem csoda, hogy rosszul érzi magát benne az ember. Ellenben több is van ebben a handabandázásban, mint csupán suttyó szájkarate. Belátható, hogy a természetes kiválasztódás folyamata a vége felé közelít – és egyre inkább bezárul a visszaút -, hiszen ilyenek ezek minden szinten. Államtitkártól a tankerületi igazgatóig és vállalatvezetőig. Fölépült a rokonok kies világa, a legjobb példa erre Tiborcz úr, a nevezetes vej.

Ő a fordított Noszty Feri, az antidzsentri, aki elnyerte Tóth Mari kezét Récsöl alakjában, s azóta neki mindent lehet. Leugatni taxis fejeket „Tudja, ki vagyok én?” fenyegetéssel, és tévéstábot hajtani el a jó francba „Mi köze hozzá!” önelégültséggel, de a nép aranya az dől hozzá dögivel. Ilyen az új „elitünk” nekünk, aminek nem lesz jó vége. Mert amíg Szakhmáry Zoltánban vagy Kopjáss Istvánban volt annyi úri böcsület, hogy kicsinálják magukat, ezek csak felkapaszkodott parasztok, akik csattogó foggal tépik a véres koncot, és eszük ágában sincs szépszerével odébb állni. Édes néném, így élünk mi Hunniában.

Hogy miniszterelnök úr az igazi kan, az ország alfahímje, az akkor derült ki, amikor Vonáné levelet intézett Orbánnéhoz, hogy állítaná már le a hitesét, akinek a sameszei ebben az időben előszeretettel matatnak ellenfeleik gatyájában, most épp azt derítették ki, hogy az első számú magyar náci buzi volna. Vagy legalábbis nem vetette meg a farkakat sem valaha.

Ez érdekes, viszont szégyellni való nincsen rajta, Röhm is meleg volt, és ez a Führert egyáltalán nem zavarta. Egészen más okok miatt – kicsit nagyra nőtt – mészároltatta le a szépemlékű kancellár a sebhelyes arcút. Ha Vona a maga hosszú kések éjszakájától tartana, akkor aggodalmát megértenénk. Hogy szimplán lebuzizták, az kit érdekel?

Vonánét, de nagyon. Tényleg nehéz lehet így, ebben a mocsokban meghengergőzni, amely a Fidesz sajátja, és ellenfeleit is húzza-vonja az iszamosba. Fölhívnám azonban a figyelmet a népi bölcsességre, miszerint, aki ribancnak szegődik, azt általában megkefélik, csodálkozni ezen nincs mit. És most, hogy elmeséltem a fiatal demokraták történetét, vigyázó szemeim Orbánra vetem.

Anikó asszony elfoglalt ember, leköti őt a feudum – földek, rétek, szőlők, szántók – gondja, meg az összes purdé sem nőtt föl még teljesen, hát perszehogy nem válaszolt asszonytársa rívására. Ilyen feladatokra szolgák hada áll rendelkezésre, s a népes seregből most egy Havasi Bertalan névre hallgató organizmus fejtette ki az Udvar álláspontját, hogy aszondja:

„Orbán Viktor politikusként, Magyarország kormányfőjeként hozzá van szokva, hogy minden alapot nélkülöző hazugságokkal, kitalált magánéleti karaktergyilkosságokkal igyekeznek lejáratni, sokszor a családját is megalázzák; sajnos ez is a politikusi munka része. Van, aki ezt képes férfiasan kezelni, és van, aki inkább az asszony szoknyája mögé bújik.”

Ez kerek és karakán. Az egész delíriumban a férfiasság hangsúlyozása tetszik nekem leginkább. Miniszterelnök úrról tudjuk, hogy megfelel az ideális magyar férfi archetípusának. Szereti a focit, imád szotyit pökködni, kolbászt tölt és pálinkát hörböl a vejjel, valamint legszívesebben a budija mellé hívná öldöklő küzdelemre azt, aki báncsa őtet. Annak idején André Goofriendet is öklelődésre szólította föl, enélkül nem volt neki elég férfias a manus, aki csak korrupcióról mormogott, de ahhoz nem volt elég tökös, hogy a vasvellát a kezébe vegye a trágyadomb tövéből.

Mindennek oka van. Amikor Orbán Viktor megszületett, Felcsút még nem volt az a világváros, mint máma, következésképp a vezér gyermekkora is tehénszaros udvarokon telt. S mint minden rendes faluban, a közösségi lét itt is a búcsúban tetőzött – augusztus 15. a jeles nap ezen a szent helyen -, amely népünnep a kocsma udvarán szokott végződni bordatörésekkel.

Ilyeneket látott a suttyó Viktor, és ehhöz képest vált férfivá is, ilyen népmesei módon. Gyere ki! Ez a hím lét alfája, valamint omegája. Ehhöz képest, amikor 2013 júliusában a szerencsétlen devizahitelesek eljutottak a Cinege utcába, hogy eszmét cseréljenek vele, Anikó asszonynak kellett kimenni a megalázottakhoz és megnyomorítottakhoz, miközben a király a függöny mögül kukucskált.

Ez a bátor kiállás jellemzi őt azóta is. A Cinege utcát hermetikusan lezárták, golyóálló furgonban közlekedik golyóálló mellényben, sőt, még az ország házában is kevlárban jár és kel. Ha a népe közé merészkedik, fogdmegek válogatják – motozással egybekötve -, ki lehet az a szerencsés, aki két kordon közé bejuthat, de semmiképp sem a közelébe. Ennyi tán elég is Anikó asszony szoknyájáról, amely előtt, de mindenképp a TEK mögött éli nyomorult életét Felcsút szülötte.

Ha Vonánét vigasztalni óhajtanám – eszembe’ sincs -, akkor erre a tényállásra hívnám fel a figyelmét. Hogy a diktátoroknak sem haligali az élete, meg, hogy Magyarország az már nem, de Helsinki még mindig nyugat, és ezt a taknyot az ő hites ura, meg a rejtőzködő vezérbika közösen hozták össze. Ha pityeregni van ok, akkor csakis ez. Megállapítható, hogy Vonával kibasztak aljas módon, mégsem lehet sajnálni igazán. A forradalom fölfalja az ő gyermekét ugyanis, mint azt a guillotine-ok élénk munkálkodása óta tudjuk az annalesekből.

„Az Áder a főnök. Tudja, miért van ez? Mert együtt jártunk egyetemre, és akkor mi melóztunk végig az egyetem alatt, hogy legyen pénzünk. Mindenfajta istállókban, meg csirkéket pakoltunk. És ő volt a munkafőnök, a brigadéros. És aki a brigadéros, az élete végéig főnök. Lehetek én akárki, a főnök az Áder. Előre kell köszönnöm, előre kell engednem, ennek ez a rendje.”

Most gálánsan tekintsünk el attól, hogy Áder, az örökös főnök a híresztelések szerint lapátra fog kerülni, mert MNB-ileg rosszalkodott. Mindez ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekes. Ízlelgessük inkább, hogy miket beszél Orbán, hogyan lóg ki a szájából a kapanyél, hogy ki fog nekünk aláintegetni a várbéli erkélyről, ha szólítja a haza.

Már az idők kezdete óta vizslatom ezt az emberszerű tüneményt, akit a rossz sorsunk a nyakunkba ültetett, és akin hajdan abból a szemszögből végeztek vizsgálatot, hogy államférfi-e ő, a kiválasztott. Kiderült, hogy nem üti meg a mércét.

Aztán az volt a tét, hogy miniszterelnök-e, annak nevezhető-e, annak ellenére, hogy jogilag az volna. És ez sem, ezt a lécet sem viszi át. Volt szerencsém kifejteni pár hónapja, hogy egy pitiáner csaló. Mások szerint meg maffiafőnök, és ebben is van igazság.

Viszont nézzük meg a visszájáról is!

A népek felől közelítek. Gyerekkoromban ámulva lestem három férfit, amint a frissen elkészült garázs előtt álmodoztak. Vágyaik ekképp manifesztálódtak: Egy sezlon kéne ide, aztán arra lenyomni, megkapná a magáét. Nőről beszéltek, akit így óhajtottak boldogítani. Most vak komondorok vannak, szülőgépes ábrándok, orbáni jóváhagyással.

Pálinkát borogatás van a demizsonból, kolbászok töltögetése, szotyolázás a meccsen. Ez a tempó, meg a stadion. Ez férfias, ugye. Goodfriend nem volt az annak idején, nem állt ki a kocsma elé öklelődni Viktorral. Obama sem az, Clinton se, Soros mögé bújva mondják a magukét, ahelyett, hogy vasvillával a kézben érkeznének meg a felcsúti budi mellé.

Avas szaga van Orbán Viktornak, akárha Kassák parasztudvara, de ilyeneket hiába is mesélek. Valami kantempó, falkaszellem, hogy a brigadéros – ez is Istenem – az örök életre brigadéros marad, ez mutatja, hogy erősek vagyunk ugyan, de hűségesek. A nemi erőszak elévül, csak lenyomták a sezlonra a komcsi csajt.

Nem tudom, egyszerűen kifejezhetetlen az a massza, ami itt az ideál lenne. Gémeskút, malomalja, fokos. Mint száz éve. Pálinka, kalbász, pörkütt. Nem államférfi, nem miniszterelnök, és még csak maffiafőnök sem ez az alak. Művezető, abból is a rosszabb fajta. A gumicsizma megvan, mint árvizek óta tudjuk. Csak a svájcisapka hiányzik, és készülhet is a portré.

Valami talmi hímsovinizmust kalapálhatott belé az apja annak idején, ilyképp a nép egyszerű gyermeke ő. Ebből is kitetszik, hogy az ifjúkori liberalizmus csak álca volt, lázadás a nadrágszíjas nevelés ellen, amelyet, amikor már nem kellett tartani a szülői adjusztálásoktól, egy mozdulattal dobott a sutba. Nem illiberális ő, hanem egy parancsuralmi rendszerhez szokott manus, akinek egyetlen baja az volt csupán – mint azt be is vallotta -, hogy nem a kezében volt a pálca. Ezt megkaparintva ült bele az otthon kapott mintába. Addig ezzel nem is volna baj, amíg szerencsétlen, elnyűtt Anikó ennek a szenvedője, meg az Afrikába menekülő fiúgyermek – akiket persze sajnálunk -, egy országot ilyen alapvetésből irányítani azonban nem sok jóra vezet az álmoskönyvek szerint.

Ha innen vizsgáljuk ezt az elfuserált lelket, sok mindenre magyarázatot lelünk. Vonzódik a katonasághoz: másképpen szemléli a világot, aki volt már mundérban. Így véli, és szíve szerint egyetlen intéssel soroztatna be minden tetves bölcsészt. Nem lehet véletlen az sem, hogy munkának csak a kétkezit tartja, holott maga ilyet sohasem végzett. Ehhez társul a futball indokolatlan imádatán túl a testi nevelés kultusza, a család misztifikálása, és az erkölcsi – amely egyet jelent számára a vallásival – nevelés szorgalmazása. Ez így együtt sajátságos, és valljuk be, meglehetősen elborzasztó képet mutat a kultúra elsorvasztásával egyetemben. A gőzös massza, amely ilyen ideákat böfög, már nem is a kádári korra hajaz, mintájához hátrébb kell lépni az időben, és meg is kapjuk a mai Kossuth térben a feleletet.

A Horthy korszak nem önmagáért éled újjá, hanem mert ez a zsinórmérték a lelkében. Ott van otthon. A gyerekkorban megtapasztalt rendet keresi a világban, a ma káosza rettenti, a múltba menekül. Meg keletre, ahol patriarchális viszonyok uralkodnak, férfias ájer. Goodfriendet is kihívta volna szíve szerint a kocsma udvarára – legyen férfi!, ugye -, elnézi a vakkomondoros ámokfutásokat, meg a most épp ellene lázadó valahai államtitkárának nőalázó beszólásait. Egyenes volt ez a szellemi kibontakozás a kolbásztöltésen át a pálinkázásig, most látni, hogy mindezek nem piár fogások voltak, hanem lelkének rejtett bugyrai nyilvánultak meg általuk. Nyitott könyv ez a visszamaradott ember, és lapjain látszik leglényege, hogy nem egyéb, mint a falu bikája, elfuserált bandavezér, aki nem felejt. Repesve várjuk, mikor jön el az emlegetett elégtétel ideje, és mi módon, osztrák nyugdíjas vagy más képében. Nem lennénk akkor Simicska helyében, a bandavezérek nem hagynak megtorlatlanul semmit ugyanis.

Ez három felettébb érdekes dolog. Milyen felemelő lesz látni, amint a frakcióvezető urak a fővezérrel egyetemben erejük végső megfeszítésével zárják el az Ukrajna felé mutató gázcsapot, vagy közös erővel, gondterhes ábrázattal hajolnak a paksi, egy életre titkosított dokumentumok fölé. Egy fáintos képet látok magam előtt általános iskolás történelem könyvem stílusában, azok közül is egy lenne az iránymutató, amely a „Lenin dolgozik“ címet viselte. Ebben a mostaniban Orbán látszódna szűrt fények közt, a háttérben ingujjra vetkezett frakcióvezetők törölgetnék a nemzet gondjától verejtékező homlokukat. A következő snittben ugyanezek a frakcióvezetők, meg még Gyurcsány, ezt el ne feledjük, a Nagy Medve fehér-kék-piros zászlaját lobogtatnák papír formátumban hurkapálcikán, amint a cselgáncsbajnok KGB-s Pobedája vagy Audija hajt el előttük a fő utcán, köröttük éljenző tömeg. Aztán meg Amerika, ugye. Most már hogy Goodfriend, ez a sötétben bujkáló ellenforradalmár dicstelenül elmenekült a szabadságharcos vidékről, és így Vida Ildikónak sincsen szüksége tolmácsra, új alapokra helyezzük a kapcsolatainkat bizonyára.

Ugyan már, királylány, sóhajtunk fel szűzlányos zavarunkban, de nem ez a terített betli. Az inkább, hogy minek ez a nagy összeborulás. Felkent és igen nagyon töketlen ellenzékünk javasolhatott itt bármit eddig a törvénygyárnak, ezek úgy lettek lesöpörve az asztalról, mint a száraz morzsa. Most meg együttműködni, és épp ezekben az ügyekben, amikor szívük szerint kanál vízben végeztetnék a megböcsült ellent. Nonszensz, de mondom, ez a színdarab újabb jelenete, amelyben egyrészt annak a kukacoskodó dájcskancellárnak mutatja meg csillagunk, hogy megszívelte tanácsát, amely arról szólt, hogy az ellenzék nem ellenség. (Dehogynem) Másrészt az ajtókon kopogtató cár atyuskának mutatjuk, hogy nemzetünk nagyjai egy emberként törik magukat a pragmatikus együttműködés fejlesztésén. Mindez maga volna a gyönyörűség, ha a ‘zember nem emlékezne egészen élénken, hogy ez a manus mit meg nem tett amíg zakkant aggyal ellenzékben volt, áldott működése után tank szaladgált az utcán, és égett a tévé székháza. Azt nem mondom, hogy ezt kéne utánozni, de azért ilyen médiatölteléknek a T. házba menni ölég nagy baromság, ám ha erre telik csupán, akkor hajrá.

Idáig betudható lett volna az egész az ő saját bejáratú hülyeségének, de az amúgy mindenféle elcseszett adóval brillírozó Varga Mihály úr meglovagolta a dolgot, és raportra hívta a kifliben és társaiban utazókat. Arra ösztökélné őket, hogy adjanak számot, miért nyúzzák a népet horribilis kifliárakkal, holott az olaj már olyannyira fillérekért van, hogy a csapból is majdnem az folyik, és kevés választ el minket attól, hogy a népek üdvözült képpel azt hörböljék a kannás bor helyett. Ilyképp tetemre lesznek hívva a kifliárusok, de nem azért, hogy megkésett bosszút álljanak a koleszosok a szenátor asszonyon, akinek köztudomásúan egy fizetetlen kiflitől lett kajla a foga még jó régen. De nem. Arról esik majd szó a szeánszon, hogy tán extraprofitra és pofátlan végkielégítésre játszik rá a kifliszakma, amely cselekedet tudvalévően ördögtől való, így üldözendő, hacsak nem szerepel adott pék a Kubatov listán, ami mindjárt más fekvést kölcsönöz a leányzónak. Vannak tabuk még.

Ez az egész annyira jellemző. Kormányzás helyett ötletelés zajlik, épp meglovagolni valami aktuális trendet azt a látszatot hazudva, hogy jó atyáink vagyunk nektek. És minden csak kajla maszatolás, az egész buzgalom a gyalázatot hivatott elfedni, amelyet éppen ők maguk szabadítottak rá a népekre. A benzinen rugózni sokkal könnyebb, mint netán választ adni arra, hogy miért huszonhét százalék a kifli áfája, mért annyi az út díja az őt szállító autónak, mért köll még matricákat vennie, a gáz, amivel a pékek sütögetnek, miért drágább nekik a rezsicsökkentés óta, és még sorolhatnánk, hogy miért drága az a kibaszott kifli. S ha már így szimbólum lett az össznépi nyammogás tárgyából, akkor azt is be kell látnunk, hogy mindez csak takarás, indulócsel, hogy az igazi ganéság ne látszódjon. Amíg a kifli-problematikán csócsálódik a nemzet, megfeledkezik másról.

Most jelesül Goodfriendet akarják kiverni a fejünkből cefetül. Illetve nem is őt, hanem azt, amit ez a jóember kipattantott szeretett honunkban. Hogy valami bűzlik Orbániában, olyannyira, hogy egynémely alakjai be sem tehetik lábukat az ígéret földjére, és éppen azért, mert mocskos a kezük holmi kormányzati produkciókban. Ez viszont sohasem fog kiderülni, az ideiglenes ügyvivő mentelmi jogát nem függesztette fel a mocsadék USA, így ő nem teregetheti ki a szaros lepedőt. Ilyképp elvitorlázott a zivatarfelhő nagyjaink feje fölül, részükről lezárták a dolgot, spongya rá, mondják. Így megy ez, asztal alá söpörve a trágya, jó lesz a népeknek helyette a kifli, vélik. Amiről nem beszélünk, az nincs, befogjuk a szemünket, mint az óvodás, aki azt hiszi, így nem látják. Ebben az egész delíriumban, ami körülölel minket a munkaalapú társadalomban, ideje volna zászlónk megváltoztatásának is. Ezen kifli szerepelne sarló helyett, a kalapács az maradhatna, a veres csillagot meg stadionnal helyettesíthetnénk, és fújdogálhatnák a fényes szellők, mint a hajdani komcsi slágerben, ha már, ugye.

Azóta Goodfriend, másodosztályú, Magyarországon székelő CIA ügynök lett a Fidesz számára a vágy titokzatos tárgya. Karácsony ide, bejgli oda, monomániásan mormolják nevét az imamalomban. Az Istennek sem bírnak leszakadni róla, permanensen hülyének tettetik magukat, hogy ne látszódjék, idióták. Ez azonban nem tudja elfedni a született ganéságot, ráadásul olyan cirkuszt generál, hogy a fél – nem keleti – világ rajtuk röhög, a sírva toporzékoláson, amit elő bírnak adni. Ez az ára a szabadságharcnak, amit muszáj fizetni, a szomorú azonban csak annyi ebben a pörformanszban, hogy az egészet azért kell előadni, hogy momentán ne szakadjon rájuk a mennybolt. A megrogyást viszont csak elodázza a cirkusz, anullálni nem tudja a mocskot, így végül össze fog omlani a légvár, már csak ki kell várni. Addig is egyre több hülyenyuszi kerül elő a kalapból, a legújabb maga a rolexes, aki már delirálhat.

Egyébbel nem magyarázható az a reszketés, ahogyan ellenséget farag, és kínjában vicsorogva nyüszít. Éppen most Lázárnak vannak nevéhez hű képzetei, amelyekkel elemelkedett egyenest Rákosi pajtás nívójára, amin – magunk közt szólván – semmi meglepő nincsen. Szerinte Amerika szervezi a tüntetéseket, az amerikai követség a kormányellenes demonstrációk aktív szervezője, bátorítója és szereplője. Úgy véli, az amerikaiak lemondtak arról, hogy az ellenzéki pártok valaha is el tudnák nyerni a magyarok bizalmát, ezért inkább ők lépnek fel az elégedetlenkedők vezetőiként. Meg akarják nekünk mondani, mit gondoljunk a világról, mert az Egyesült Államok erőpolitikával akar piacot szerezni a palagáz exportjának. Ez a veleje az agymenésnek, és asszem ennyi elég is, ez a magyar ugar.

Ilyen közegből nem lóg ki egyik bohócsipkás sem. A Polt nevű udvari bolond, aki nagy kapkodásában már akkor elindította hivatala vadászatát, amikor a feljelentésen még meg sem száradt a tinta. Vagy a Szijjártó névre hallgató pincsi, aki meg leveleket irkál, ha már nem fogadják, ezekben a diplomáciai védettség feloldásáért toporzékol. A Bencsik nevezetű, amelyik a menet élére állna megint, és harsogná: könyörgöm, akasszuk már föl! Így megy ez itt, minálunk, az amerikai diplomácia meg a körmét reszelgetve nézi a magyar dervisek pörgését. Mi (ti) választottuk(átok) őket, az előadás nekünk szól, élvezkedjünk. Mégis, egy kósza kérdés csak megfogalmazódik a ‘zemberben: megéri ez a cirkusz a hatalomért, hülyének lenni nagyszerű? Így látszik, hiszen erről szól végül is a mese, igazságról szó sincsen. Nekik muszájosnak tűnik a játszma, a biztos bukás után ugyanis nem a Valhalla várná honvédő hőseinket, ezért táncolnak gúzsba kötve, ami szánalmas képet mutat. Per ide, per oda, a bokszmeccs elkezdődött, az első menet után USA-Magyar Királyság 1:0. Folyt. köv., addig is boldog karácsonyt kívánunk a szurkolóknak.

André Goodfriendet több okból sem lehet beperelni Magyarországon, ezt dr. Orbán Viktor jogász(?) úrnak illene tudni, mi több, biztosan tudja is. Igen szomorú képet mutatna ugyanis a magyar jogászképzésről, ha ilyen alapvető ismeretekkel nem látta volna el államvizsgázott hallgatóját. A Bécsi Egyezmény értelmében diplomata nem perelhető, mert teljes körű immunitása van. Sőt, le sem mondhat az immunitásról, még, ha akarna sem, mert efelett a küldő állam rendelkezik és nem ő maga.

Továbbá: hogyha kérné ennek a feloldását, ahhoz az USA külügyminisztériuma nem járulna hozzá. Nem tenné, mert Goodfriend, amikor nyilatkozatokat tett, akkor azt szigorúan az Amerikai Egyesült Államok kül-, és igazságügy-minisztériuma határozott – szó- és tartalom szerinti közlést előíró – utasítására tette. Így az, ami Goodfriend szájából elhangzott, vagy, amit írásban közölt, az az Amerikai Egyesült Államok kormányzatának hivatalos álláspontja.

Természetesen az USA külügyminisztériumát lehet perelni, azonban nem Magyarországon, hanem az USA valamelyik illetékes bírósága előtt. Ennek az a feltétele, hogy Vida Ildikó folyamodjon vízumért az USA követségén az USA külügyminisztériumához, és amennyiben elutasítják a kérelmét, akkor kérheti annak indoklását az USA külügyminisztériumától. Amennyiben pedig ennek tartalma a számára nem kielégítő, avagy hamis tényközlést tartalmaz, úgy – meghatalmazott ügyvédje útján – amerikai bírósághoz fordulhat az őt ért sérelmek orvoslására.

Erről ügyvédje bizonyára már régen tájékoztatta a nagyasszonyt, így nem véletlen, hogy eszébe sem jutott vízumot kérni, mert akkor nagyot borulna a bili. Orbán viszont elengedte Vida Ildikó kezét, jelezte, hogy feláldozható. Annyi egérutat hagyott neki, hogy, amennyiben nem perel, leváltja, és a naccsága ezt vegye tudomásul. Orbán meg pontosan tudja – és csak a párthívek további hülyítésére állít ezzel ellentéteset -, hogy Goodfriend nem a saját véleményét mondta, hanem az USA hivatalos álláspontját képviselte. Magyarán ő a rossz hír hozója, akit nem illik ezért vegzálni.

Ha pedig Vida Ildikó – netán – mégis vízumért folyamodik, és elutasítják, onnantól kezdve megfordul a bizonyítási teher, és az USA külügyminisztériumát fogja kötelezni, ez a szerv pedig – és ez teljesen biztos – bizonyítani lesz képes a NAV elnökének bűnösségét. Ez pedig nemcsak azért lesz gáz, mert Vidát ekkor Poltnak le kell csukatnia, hanem azért is, mert ki fogja nyitni a száját, és akkor kerül a szar igazán a propellerbe. Éppen ezért óriási buli ez az USA részéről, ha már volt olyan barom a Fidesz sajtója, hogy ostoba „prevencióként” megszellőztette a balhét. Így megy ez, repesve, örömmel várjuk az előadást.