S bár elsőre úgy tűnik, szokás szerint azért, hogy másról beszéljenek azok a népek, akiknek van még kedve egyáltalán beszélni, mint az ő kínjáról, de voltaképp ennél sokkal nagyobb lépést tett a fasiszta gépezet, amelynek a vége az összes akadékoskodó alak végleges elhallgattatása lesz.

Erről a civilek elleni újabb ámokfutásról van most éppen szó, amely még mindig nem verte ki teljesen a biztosítékot, mert ebben az országban semmi nem tesz ilyet. Mindenki bele van süppedve valami tompa kábulatba, mint a villamosszékhez vitt, benyugtatózott páciens.

Három lépést terveznek végrehajtani azok ellen, akik kekeckednek, és momentán azt sütik rájuk, hogy segítik az illegális migrációt, de mondhatnák azt is, hogy nem elég szőkék, és nem tiszta magyar a vérvonaluk.

Tehát: megjelölik őket, elveszik a pénzük egy részét, külföldi segítőiket kitiltják az országból, a magyarokat pedig távol tartják a határtól.

Minden bizonytalan. Az is, hogy ki bök rá valamely szervezetre – melyik házmester -, akit meg kell jelölni, mint menekülteket nyaraltató irodát, vagy kit tiltanak ki az országból és ki nem mehet a neo-vasfüggöny közelébe.

Egy dolog biztos csak, hogy a külföldről kapott pénz huszonöt százalékát óhajtják bezsebelni, amit bevándorlás-szervezési illetéknek neveznek.

Tegye a szívére a kezét, aki közülünk ilyet ki tudna találni, de ezek erre is képesek. Sőt, mindenre, és a jelek szerint meg is teszik, amit csak akarnak, ha hagyják nekik. És hagyjuk.

Újra mondom már-már monomániásan, hogy jelen pillanatban a tizenhét éves magyarok mennek az utcára csupán a hülye tananyag miatt, a papájuk meg, akinek a torkára illesztették épp a kést, otthon csendben emészt. Pedig sorra kerül majd ő is, ha arra lesz szükség.

Ez az egész ugyanis nem Sorosról és nem a migránsokról szól, mert ezek szavatossága április nyolcadikával így vagy úgy, de lejár. Most jelzem nagy gonoszan, hogy a választások után Sorosról egy szó sem esik már, erre van egy hangszóróm.

A rá való hivatkozással és látszólag az ő ellenében meghozott törvények és rendeletek azonban itt maradnak, mint a terrorveszély-helyzet is, ami még mindig ketyeg, bármire felhatalmazva Orbánt. Minden aljasságra, amihez csak úri kedve szottyan.

Mert azt mindenki, még Németh Szilárd is tudja – bár ő nem biztos -, hogy ezek a civilek semmiféle migráns-utaztatást nem szerveznek, egyetlen bűnük van, hogy túl nagy a pofájuk. Ma ők vannak soron, holnap meg te, míg igazzá nem válik a példamese a nácizmus korából, hogy ki nem szólt kiért, míg érte is el nem jöttek.

Ez az első lépés, amelynek a végén bárkire rá lehet sütni, hogy migránsokat pátyolgat, aztán külföldi ügynök lesz, meg hazaáruló, a nép ellensége, akit vagy likvidálni kell, de minimum elüldözni az országból. Ha ez bekövetkezik, márpedig bekövetkezik, akkor fognak elégedetten hátradőlni az urak, mint Erdogan is éppen most.

De ez a bevándorlás-szervezési illeték, ez olyan szinten aljas, hogy inkább nem keresek rá jelzőt. Idegenek pénzt adnak arra, hogy elcseszett országunkban valakik jogot védjenek, éhezőket etessenek vagy akármi, ezek meg elszedik tőlük. Erre már nincsenek szavak, valóban.

(Nem tudom, hogyan áll az amerikai külügyminisztérium honi ellenzéki sajtónak nyújtandó segélyakciója, amellyel lélegeztető gépen tartanák a normális hangokat. Ezek után annak sem lesz túl sok értelme, ezek a nácikok majd arra is kiszabnak valami illetéket, elszedik, és a CÖF-nek adják. Minden lehet.)

Kíváncsian várom, mi lesz még. (Meg az ordas eszmék, ha tetszenek emlékezni.)

Akkor nem csak hazudtak, hanem ótvar mocskos átverést foganatosítottak, és momentán eljutottunk a nietzschei állapotba, hogy minden hazug, következésképp mindent szabad.

Akkor színház volt az egész világ, és benne színész minden fideszmókus. Akkor átverés volt az „Állítsuk meg Brüsszelt!” kampány, a kvótanépszavazás, a nemzeti konzultáció és az összes sorosozás a tegnapi polgármesteri szeánsszal bezárólag.

Akkor Orbán et. átkúrt mindenkit, de legfőképp a saját kétmillió hülyéjét, akik már teljesen kiszáradtak a sok fröcsögéstől, és most ott vergődhetnek partra vetve, nézve szemre meg fejre, hogy mi folyik itt, milyen büdös és ótvaros ganyé.

Akkor, ha kétmillió hülye lennék, megindulnék, mint a birnami erdő, hogy Orbán et. becses fanszőrzetét szálanként tépegessem ki, kivágjam a nyelvét, vagy vegyünk akármilyen pogányirtó fortélyt a mi egyetlen, drága Szent Istvánunktól, aki nagyon értett az ilyes szórakoztatáshoz.

Ha ellenzék lennék, akkor momentán nem a listákkal foglalkoznék meg a nyelvöltögetéssel, hanem – Moldova nyomán – kitépnék egy tölgyet az anyaföldből, és a lángoló fával írnám az égre nem azt, hogy „Hajrá Fradi!”, hanem, hogy – mondjuk – nyasgem Orbán, vagy valami más cukiságot.

Ha nem kétmillió hülye lennék, hanem a nyolcmillió többi megalázott és megszomorított, akkor lenne annyi tököm, mint középiskolás gyerekemnek vagy unokámnak, és az utcára mennék, bele az esernyőzuhogásba meg savesőbe, és kinyitnám a harminc éve befogott pofámat.

Ha ellenzék lennék, és rendszerváltást akarnék, és nem egy, a seggemet négy évig kellemesen melegítő széket Kövér pedellus felügyelete mellett, akkor nem sajtótájékoznék, hogy lárifári, hanem megkeresnék egy szerencsétlen ágrólszakadtat, a hónom alá fognám, és beállítanám a kétmillió hülye ajtajába, hogy őt a gazdád küldi neked.

Ha lenne rá érkezésem, napestig sorolhatnám, mit tennék ilyen ajtó-ablak ziccerben. De nem vagyok sem forradalmár, sem politimókus, csak egy nyüves krónikás, aki most újólag ráerősít Peresztegi tanár úr örökzöldjével, hogy „Ez már sok a többnél!” – Ha tetszenek érteni a gyermeki mondatban megbúvó elakadó lélegzetű fölhorgadást.

Ha nem igaz, amit Altusz államtitkár megosztott a jó máltaiakkal, akkor meg azért rúgnám föl a bilit. Viszont bennem van a realitás átka, és azt is elmesélem neked, mi lesz most és ezután: a Nap továbbra is bájosan süt majd a temetéseken. Az lesz.