Isten mélán nézte, mi a francot csinál itt ez a kettő meg a sleppjük. Röhögnie kellett volna, de már rég elveszítette ebbéli képességét, mert azt látta csak, tehetetlenül figyelte, ahogyan a nevével kurválkodnak évezredek óta, hogy Jézus meg Allah, illetve Manitu és Kiss József kiáltással az ajkukon fröcsög a vér, gyúlnak a máglyák és tépik ki organizmusok nyelvét meg szívét. És Isten arra gondolt, hogy nem épp ezért gyúrta ő össze ezeket sárból meg agyagból, illetve farigcsált oldalbordát a bugylibicskájával.

Viszont itt épp ő volt az, akire nem is gondoltak egyáltalán képünk hősei. Hanem a mammon járt az eszükben, végtelen rétek, szőlők és birtokok, kastélyok imbolygása és röpcsik suhogása, a Rolex ketyegése meg a kappan vagy bárány íze. Erdogan szultán többszörösen is leszarta, amit neki Mohamed törvényül előírt, hogy miként kellene Istenre gondolva imádkoznia. Úgy kellett volna kezdenie fennhangon, hogy Allahu Akbar! (Allah a leghatalmasabb), ezt azonban nem tehette meg, mert mögötte állt a TEK, aki meg arra van idomítva, hogy az ilyeneket leteperje.

Aztán azt sem tudta ez az Erdogan Szultán, merre vannak Kába tornyai, amelyek felé fordulva tisztelettel és hódolattal úgy kellett volna imádkoznia, mintha maga Allah állt volna előtte. Sőt, el sem végezte az előírt tisztálkodást, s ha még abba is belegondolunk, hogy előtte meg OVM pörküttszaftos kezét szorongatta, akkor már kész is a kárhozat. Ezen túl egy nyamvadt és elcseszett rakát sem végzett el tisztességesen, mert nem akarta, hogy rájuk esteledjen, és úgy járjon, mint amikor felhőkbe hanyatlott a drégeli rom, vagy a Dobó Pista sityakja.

Ez a raka ez cifra dolog, mert az Allahu akbar kurjantás után a szultánnak el kellett volna mondania a Korán első és egy szabadon választott szúráját, aztán csípőből hajlongania, ismét Allahu akbart mondani, majd a földre borulni úgy, hogy a homloka, az orra, a térde, a kezei és a talppárnák viseljék a súlyát. A leborulás után ezt kellett volna mondania az imádkozónak: dicsőség a magasságos Uramnak. Majd felemelkednie, ülőhelyzetben Allahu akbart mondani megint úgy, hogy a bal lábfejét maga alá fordítja és ráül, a jobb lábfej viszont behajlított lábujjakkal áll.

Ilyeneket kellett volna tennie Erdogan szultánnak, ha igazhitű lenne, de nem az. Elkövette azt a főbenjáró bűnt, azért imádkozott, hogy az emberek mondják róla, milyen szépen és jól szereti az urat. A Korán szerint az ilyenek lesznek az elsők a pokolban, viszont Isten azon gondolkozott ezt látván, hogy ez a Mohamed is egy hülye volt, fingja nem volt ugyanis, hogyan mennek a dolgok valójában. Mert ő bárhogyan is vinné mind a kettőt szíve szerint, hatalma az neki sincs fölöttük. Sőt, már senkinek sem.

Mert ránézett arra a másikra is a trottyos gatyájában, aki meg Szűz Mária és Jézus nevében kurválkodik vele, aki egy és ugyanaz, mint a szultán Allahja, hogy nevezték őt már Jahvénak is, sőt, Rának, és Pallasz Athénének, egyáltalán annyi elcseszett neve volt, hogy már azt sem tudja, melyikre hallgasson, így hát nem hallgat egyikre sem. Odahagyta a Föld nevű bolygót, ami úgy is néz ki magunk közt szólván. Viszont most megsértődött itt, a türbében, de rohadtul, és villámot is cikáztatott volna bele, de kiment az égi biztosíték, és nem volt raktáron éppen.

Egyébként azért húzta föl az orrát és jogosan, mert, a trottyos gatyájú sajtója nem számolt be arról, ahogyan a szultán őt Allah formájában imádja. Azért legfőképp, mert a sok böszme magyar, aki a trottyos ténykedése nyomán arról van meggyőződve, az ilyen szultánok azért imádkoznak, hogy azok, akik az Istent Jézus formájában imádják, forduljanak föl, lehetőleg bomba vagy erőszakolás által. Egyáltalán OVM sehogyan sem tudott elszámolni a dologgal, amit összehozott a kerítéssel, migránccsokkal meg a birodalmában imádkozó szultánnal.

Ezek nem passzolnak össze sehogyan sem a rózsaszínű képeslapon. Ezen az látszik, ahogyan épp veszik el OVM keresztény kultúráját, és a szultán csak azért nem gombolja a sliccét a fotós csajra gerjedve, mert mellette áll a neje a csudás kendőjében. Akkora volt itt a katyvasz, úgy megülte az ájert a gonoszság és a hazugság, hogy Isten nemcsak megsértődött, hanem föl is húzta a fenséges orrát, és azt mondta, na, elmennek ezek a picsába. Máskor úgy volt, hogy amint kimondott valamit, úgy is lett, most azonban nem. Ebből látszott, hogy átvette a hatalmat az ürdüng, tehát innentől fogva cseszhetjük az egészet. Viszont ez a kettő ettől még vigyorog, és ezt képtelenség ép ésszel kibírni.

Hülye krimikben félművelt nyomozók adják elő rendszerint, hogy az ember három okból gyilkolászik, úgymint pénz, szerelem és nyomok eltüntetése. Kifelejtik belőle a leggyakoribbat, amely manapság mindent visz, hogy mert csak, önként, kéjjel és nem csak parancsra. Pedig ez fajunk legfőbb ismertetőjegye, amely minden más organizmustól alapvetően különböztet meg minket. A medve, az oroszlán és a többi rajzfilmfigura is csak azért harapja át állattársa torkát, mert éhes, és nem azért, mert utálja.

Néhány saját fajú kölyök kiirtása még belefér, de ezt meg az ösztöntől ihletett genetika duruzsolja szőrös füleikbe, és nem a képzeletekben élő és teremtett ördög, jerlik vagy Wotan. Bár ő kilóg a sorból, hiszen Margaritát és a Mestert különösen kedvelte, szemben ugye Berliozzal, akit Annuska olajával fejeztet le. Ez a mese az igazságról és boldogságról szól, míg az ember története már Káin óta az ölésről, sőt, ha belegondolunk, az egész történelem gyilkosságok végtelen sorozata, a dicső forradalmak csak úgy, mint a hódító háborúk, minden más csupán díszlet.

A történelem olyan, hogy egyfolytában zajlik, csak közelről nem vehető észre. Hosszú évszázadok után majd, amikor háromfejű és jóságos szíriusziak végeznek ásatásokat, hogy kiderítsék, miért és hová tűnt el ez a faj a Föld nevű bolygóról, legalább olyan tanácstalanok lesznek, mint a jelenkor vizsgálatai Atlantisz kapcsán. Nem látják, mert nem láthatják meg, a homo sapiens győzelme már eleve arra épült, hogy kiirtotta a neandervölgyieket, és azóta szüntelen ez megy. Elvágjuk a másik torkát, mert nem tetszik a frizurája.

Isten, ha van, odaadta a szabad akaratot, és az elveszett faj így él vele. A drága, csillogó szemű, ártatlan rövidnadrágos óvodások nagyítóval égetik szénné a hangyákat, a nagyobbacskák kutyákat nyúznak, a kiválasztottak pedig kadétiskolában tanulják az ölés tudományát. Akad néhány mutáns filozopter, akik meg poros könyvtárak mélyén várják a hordákat, hogy tarkón lőjék vagy agyonverjék őket a vezér, az eszme, Allah vagy Jézus nevében, de legfőképpen azért, mert ez olyan jó móka.

Nincs menedék. És mentség sincsen, főleg nem jelenleg regnáló kormányunk számára, amely a tegnapi furgonos pörformansz után is Brüsszelt és migránsokat kiált. A hülyéknek szánt útmutatóban szó sem esik arról, hogy miközben tövig nyomta a gázt, ez a homo azt ordította: „Meg akarok ölni minden muszlimot.”, ezen kívül Darren Osborne-nak hívják, és négy gyermekével Somersetben él. Vasárnaponként bizonyára a templomban dicséri az urat, mármint az övét.

Ilyen urakból, istenekből is annyi van, mint égen a csillag, csak ez a kereszténységet óvó államtitkárságból nem látszik. Onnan annyi dereng elő a mocsokból csupán, hogy minden nyomort és minden szart a muszlimokra kenünk, ezzel erősítve a degenerált haza védelmét, hogy az amúgy is túlfeszített idegek elpattanjanak, és végül aztán előkerüljön a vasvella meg fröcsögjön a vér. De mondom, ez egyáltalán nem újság, az emberiség, mint Isten alakjára megalkotott állatfajta arra született, hogy elpusztítsa végül önmagát és a Földet is. Így lesz, efölött nem nyitok vitát, csak türelmesen ki kell várni.

Semjén különben meg kitörölheti pállott seggét a papírjával, Dzsahangiri egy senki, egy nímand, ugyanis az Iráni Iszlám Köztársaság 1979-ben elfogadott alkotmánya, amely a mi alapizénkhez hasonlatos, azt rögzíti, hogy azon a messzi tájon a legfőbb hatalom Istené, aki nem Jézus és az ő papája, meg a Szentlélek. Sokkal inkább Allah, akinek nevével a szájukon hajtanak kamionokkal a mi Istenünk bárányai közé, ami miatt – állítólag – építkezik egyetlenünk gőzerővel a határokon, és tart fenn másfél éve harci készültséget nem csak a kerítések melletti latyakban, hanem az egész lebutított médiájában is.

Az erdélyi lovas egyébként nem Németh Szilárd görög-latin kultúráját megvédeni indult abba az országba, ahol minden hatalom a Legfőbb Vallási Vezető kezében van, aki egyben a fegyveres erők főparancsnoka, de ellenőrzést gyakorol a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom fölött is. Ilyképp ez az a berendezkedés, amely ideális lenne a felcsúti libapásztor számára, de Semjén mégsem azért ügetett olyan messzire, hogy ezt a mintaszerű középkori társadalmi berendezkedést tanulmányozza és importálja még egyelőre talán. A rezsissel meg majd a kocsma előtt lerendezik a dolgokat, mint Orbán rajongott férfi ideálja.

Amikor a mi Zsoltink annak örvendett felhőtlenül, hogy megállapodást kötött arról, Magyarország hitelezi az iráni atomprogramot nyolcvanöt millió euró (azaz huszonhat milliárd forint) értékben, és még, hogy száz iráni diák magyar egyetemekre jöhet tanulni, valamint, hogy Irán és Magyarország közösen kis atomreaktorokat épít, amelyeket Afrikában és Ázsiában adnának el, nos, éppen akkor Haszan Róháni elnök Putyinnal telefonozott, én pedig hangosan felröhögtem, holott éreztem, hogy sírni volna jó.

Ők ketten együtt ítélték el az amerikai agressziót, a Homsz tartománybeli szíriai légitámaszpontra mért amerikai légicsapásokat, és a nemzetközi jog megsértését emlegették. Putyin pincsijének valaga vége, Semjén tehát ekkor abszolvált személyes látogatást a modern kori Sátán birodalmában, mint ahogyan ez a pincsi szintén kremli noszogatásra zülleszti az Uniót, hogy onnan már el is akarják távolítani, és akkor elindulhatunk vagy a sztyeppékre, vagy a sivatagba, tevekaravánok ingó ütemében.

Viszont így rohadt nehéz lesz Trumppal, akinek érkezését úgy ünnepelték, mintha a megváltó szállott volna alá a légből.

Az év eleji euforikus hangulat azonban immáron elfeledődött, egyetlenünk újra fordult egyet a tengelye körül, és megint mást mond, mint amit csinál, mert ez a veszekedett természete neki, vagy egészen közönségesen elment a maradék esze is. A magam részéről ezt az utóbbi diagnózist írnám a zárójelentésbe, mert már nem is kaméleon, hanem stílszerűen dervis, annak is a kerengő változata, aki imával és tánccal kerül közelebb Allahhoz, mivel misztikus kapcsolatban áll vele.

A vége ennek az egész delíriumnak a halveti dervisek ideális állapota lesz, akik szűk zárkában élnek (esetünkben zárt osztály vagy éppen cella, gusztus szerint), alig is esznek, a Koránt olvassák, és legfőképpen Allah hét nevének (eszmá-i szebá) ismételgetését gyakorolják kitartó buzgalommal.

Ilyen szellemi magasságokra még alkalmas a mi kedves vezetőnk, másra nem nagyon, amit a muszlimokkal éppen megkötött szerződése is mutat, amiből kitetszik, a világ nem úgy működik, mint ahogyan ő azt elképzeli. Mert atomprogramra kölcsönt adni Iránnak nem sok jót jelent az álmoskönyvek szerint, de ezt majd Putyinnal megbótolják, lesz is Paks2-ért felelős bárca nélküli miniszter a kormányában. Ennél sokkal érdekesebb a száz iráni egyetemista, akik majd megérkeznek, betelepítik őket mintegy az országba, megkerülve a kerítést, és aki ezt érti, annak a megfejtésért hangszórót adok.

De még ennél is meseszerűbb, hogy a szerződés szerint mi majd a kedves irániakkal szakmányban gyártunk a sufniban apró kis atomreaktorokat, és azokat afrikai bolhapiacokon áruljuk a gyékényről. Két kérdés azonban óhatatlanul fölbukik az emberben ilyenkor. Hogyha ennyire megy ez nekünk, akkor mi a jó francnak ide a Roszatom, a másik meg, hogy miért hazudik a bagázs már megint.

És ekkor rájöttem, hogy a NER, és ezen belül Orbán et. leglényegét a múlt század harmincas éveiben Szovjetoroszországban fogalmazta meg egy elkeseredett alattvaló, a megfejtés pedig így hangzik: Áll a tribünön, és hazudik. Mi tudjuk, hogy hazudik. Ő is tudja, hogy mi tudjuk, hogy hazudik, de folytatja. És örül, hogy megtapsolják.

Ezt Kobáról, közkeletűbb nevén Sztálin elvtársról állapította meg a hajdani megvilágosodott, de mintha a Kossuth teret tanulmányozta volna minálunk marha nagy nemzeti ünnepek, úgymint Március 15. oder október 23. kapcsán, amely lehangoló napokra tényleg buszokkal hozzák a klakőröket, míg a sípoló tömeget távol tartják az ordibáló vezértől. Hogy legalább neki jó legyen, ha már másnak nem lehet az. Ezen az állapoton pedig sürgősen változtatni szükséges, s mivelhogy az elkurvult ellenzéktől semmi jóra nem számíthatunk, csakis a fiatalság szárazon tartott puskaporában lehet a maradék reményünk, ahogyan az elmúlt napok történései is mutatják.

Amikor ezt mondta, a Trump névre hallgató vereses, fura frizurájú kufárra gondolt. Ez az izgalmas mondat többféle továbbgondolást is generál az emberben. Mit szól ehhez a Vlagyimir, aki szintén magának vindikálja a legmagasabb világi hely képzeletbéli trónját, s ezért tesz is hackerekkel, és nem utolsó sorban tankokkal valamint szuhoj márkájú repülő alkalmatosságokkal. Örömmel konstatáljuk viszont, hogy immár két ánusz is ragyog O. V. zűrös egén.

Továbbá megkérdeznénk azt is, hogy mi a rosseb van most akkor a dakotákkal. Ezek a népek egy másik időben méltóságos úr nagy kedvencei voltak, tőlük, belőlük merítette szellemi erejét és nívóját, ám ezeket a rézbőrűeket a vereses hajú legmagasabb világi hely nem is oly távoli ősei irtották ki szuszogós buzgalommal. És az a delikát a dologban, hogy a kései utód sem áll távol az első telepesek sajátos gondolkodásmódjától. De ez csak a kákán is göböt kutató rosszindulatú énem kekeckedése, tehát ugorgyunk.

Méltóságos úr azt a katyvaszt, ami kialakult jelenleg a Föld nevű bolygón, arra óhajtja használni, hogy önmagát a centrumba tolja, mert manapság ez a mániája neki. Ezt a csúszás-mászást F. M. kolléga ragadta meg érzékletesen, midőn így értekezett: „Valóban mit tehet egyebet egy veszendő lélek e veszélyes világon, e részvétlen űrben, mint hogy a szakadékok szélén ezrart szopogat, vagy leissza magát, vagy végül is leborúl Allah elképzelt trónja elé.”

O. V. leborult hát, és nagy, képzeletbéli szabadságát arra kívánja használni, hogy szétverje a saját otthonát, amelyet Európai Uniónak hívnak. Az egész Lámfalussy-hablatyolás erről szólt. Most nem citálnám az egészet, de szó volt benne bilaterális világról, magyar modellről és keleti nyitásról, és az egésznek az lett volna a veleje, ha Európa nem sorakozik fel méltóságos úr mögé, akkor el van veszve.

S miközben így kukorékolt a szemétdombján, nem állt föl, és nem vette észre, hogy a csillagok, a göncölök úgy fénylenek, mint a rácsok a hallgatag cella fölött (a gyönyörű képet J. A. első bé osztályos tanuló festette nekünk cukrot szopogatva, és új ruháját mutogatva). Viszont méltóságos úr fényévnyi távolságra van J. A. első bé osztályos tanuló intellektusától, amely állapot például akkor is megmutatkozik, amikor ilyeneket mond lámfalussylag: „A keleti nyitás lényege a tisztelet, amely megelőzi az ideológiát.”

Nem fárasztanám a nagyérdeműt méltóságos úr szellemi hasmenésével, összegzésképp, valamint, hogy diagnózisunk biztos lábakon álljon, legyen elég még ennyi: „A magyaroknak szerencsésebb a helyzetük, mert mi egy keleti nép vagyunk, amelybe kereszténységet oltottak, és ez egy sajátos nézőpontot tesz lehetővé, és értjük mindazt, ami Kínában történik.”

Ez az egész delírium nagyon jól demonstrálja, hogy méltóságos úrnak elment a maradék esze is. Jónásként szórja az átkot, amit viszont szintén az irodalom segedelmével tehetünk egyenesbe: „Bizd azt reám, majd szétválasztom én./ A szó tiéd, a fegyver az enyém./ Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem./ Ninive nem él örökké. A tök sem,/ s Jónás sem.” (Köszönjük B.M. pajtás hozzájárulását gondunk széthüvelyezéséhez.)

Az a sajátos helyzet áll elő ilyen alkalmakkal, hogy a lámfalussyak jóindulatúan mosolyognak, amikor ilyeneket hallanak, akiknek pedig szól, a keményen dolgozó kisemberek semmit sem értenek az egészből, csak azt, hogy egyetlenük milyen kibaszottul okos organizmus, aki megvédi őket, és madárlátta kenyeret tesz az eltátott szájukba.

Holott O V. mondhatná ezt is lányos zavarában: „Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem, mint túláradt patak, oly tétova, céltalan, parttalan, s úgy hordom régi sok hiú szavam, mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt, jelzőkarókat, gátakat.” Viszont ilyeneket nem tud a méltóságos úr. Azért, mert nem olvas B. M. pajtást, és legfőképpen meg, mert nincsen neki ehhöz moslékja. Összefoglalva tehát, még egyszer kijelenthető, hogy hősünk valóban lingambuksi. Tessenek ezt lefordítani kocsmai nyelvre, és minden kiderül.