A hatalom és az ő mámora egészen elképesztő dolgokat bír csinálni az egyszerű asszony gyerekével, ha totálisan beleájul az illiberállis ganajba. Ezeket a mieinket olyannyira magáévá tette a ribanc, hogy már többször kellett fölmosdatni őket, de csipás szemük nem képes meglátni a valóságot, amely – valljuk be – igen-igen nehéz föladat. Ha anyuka kicsi fia hermetikusan el van zárva a VV-től, akkor belemerevedik a hülyeségbe, ezek pedig így jártak.

Elmesélem hát huszonnégy óra történéseit, azt, hogy mit láthatott a bandavezér a függöny mögül, ahová elrejtezett, nehogy szóba kelljen állni mindenféle komcsikkal a parlamentbe benne. Tehet ő arról, hogy szeret kukucskálni? Egyáltalán nem felelős ő ezért, még gyermekkorában az avas szagú parasztudvaron játszotta a bújócskát, aztán úgy maradt, már tavaly is egy fenyőfa mögé rejtezett őszinte degeneráltjai legnagyobb örömére.

De míg akkor csupán az egyre jobban a saját lábára álló családját kukkolta a fénylő gömbök mögül, most a törvénygyárat figyelte, mire is mennek ezek nélküle. Ugyanarra, mintha maga vezényelné a tébolyt. Nem igazán van rá szükség, kitartó szelektálással elérte azt az idilli állapotot, hogy a sameszek igyekeznek túlszárnyalni őt. Mint Aureliano Buendia ezredest a katonái, akik, amikor ő maga még ki sem mondta, amit gondolt, már végre is hajtották, csak még eszelősebben, mint azt az ezredes elképzelte volna.

Ennek az egész delírnek, amelybe belemerevedett az ország, nem a futball, hanem annak kisöccse, a futsal a bemutató terme. Ezt a sportágat űzi a mi tarajosunk, aki külügyminiszterséget nyert a játékgépen Vajnánál, s ha nem épp más országok külügyéreit hajtja el a jó francba, akkor a poros parkettán rohangászik. Igaz, csak a másodosztályban, ám mindez nem zavarja meg a király televízióját abban, hogy közvetítse a magával ragadó produktumot mint sporteseményt.

Ezzel azonban több döglegyet is üt egyetlen mozdulattal. Az óvatlan néző, aki volt esetleg oly barom, hogy ezt bámulja a dobozban, még hallhatja, amint a hangosan pofázó beleordítja a mikrofonba, hogy a szünetben ne csak a sört vedelje a lelkes publikum, hanem azzal a lendülettel írják is alá a jótét lelkek a rettegés és gyűlölet íveit a terrorista-migráncsmocsadékok ellen. Valljuk be csöndben, hogy ilyen azért nem sok országban történik a Föld nevű bolygón, de nekünk ez is sikerült.

Hiába, ha olyan hoppmesterek vannak a szütyőben, mint az Árpi, aki meg mindeközben Ibizán passogott guvadt szemekkel egy egész ország örömére, minden megtörténhet, és mint kitetszik, meg is történik. A legváratlanabb abszurdok, amelyekben a bolond beszéd ellenére van rendszer, ami egy kimondott irányba mutat csupán, lerabolni az utolsó gombot is a hulláról, amelyek magunk volnánk így mereven. Mindezt látom én csuklyás szemeimmel, és azon merengek csupán, mikor válik belőlem Ézsaiás.

De addig dúdolok: „Játsszuk ma újra el, hogy mindenki másról beszél/ Egy néhány hírfoszlányt hoz fülünkbe a szél/ Játsszuk azt, hogy félünk megint/ Játsszuk azt, hogy játszunk megint./ Hogy az időre hályog tapadt/ Hogy a tangó divat”

„Adatvédelmi tájékoztató: személyes adataim közlésével és az ,,ALÁÍROM” gombra történő kattintással úgy nyilatkozom, hogy egyetértek a rezsicsökkentés céljaival és hozzájárulok, hogy a közölt személyes adataimat a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség további kapcsolattartás, véleménykérés, választási és egyéb tájékoztatás, adománygyűjtés céljából, az adatkezeléshez tett hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig kezelje. Tudomásul veszem, hogy a petíció céljaival való egyetértés a közölt e-mail címre érkező megerősítő üzenet megérkezésével válik teljessé. Tudomásul veszem azt a tájékoztatást, hogy személyes adataim kezelésével összefüggésben tájékoztatást kérhetek az adatkezelőtől. A közölt személyes adatokat a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség nyilvánosságra nem hozza, külföldre és harmadik személynek nem továbbítja. Az ,,ALÁÍROM” gombra kattintással nyilatkozom, hogy elolvastam és elfogadtam az adatkezelési szabályokat.”
(Ezt mondja a lapjuk, és nem hóbelevanc ez az egész narancsvilág, na de igazán, úgy mégis a tartás végett…miatt)

Ha nem lennék rohadt rosszkedvű abban a rendszerben, amely nagyon kezd teljesen maga alá temetni, akkor marha nagyot röhögtem volna „ártunk és ormányunk” kurvajó humoreszkjén, amellyel immár az internet segítségét is hívja a soha kellő számban össze nem gyűlő rezsicsökkentő-védő révületében. Pedig ezt teszi: fejlődőképes a garnitúra.

Eleddig a világhálót csak arra használták, hogy a vezír cipőfűzését mutogassák a tavaszi hóvihar közepette, amint épp elindult Sándorral kimenteni a hó harmadik napján a pirosarannyal felszerelt nejlonzacskós párocskát a mosolygós, hómentes útról, vagy tán a hálaimákat zengő ajvékolások kerültek a netközösség elé, vagy egyéb pápává-avató rigmusokat próbáltak a hívők számára ilyen módon is elérhetővé tenni. Nincs ezzel semmi baj, mindenki azt szarik a netfelületre – még egyelőre -, amit akar. Hogy félreértés ne essék, ezt teszem most magam is.

Ami érdekes az egészben: senki nem horgadt föl azon, hogy immár a neten próbál aláírásokat gyűjteni a kormány adott őrületéhez, a rezsicsökkentés támogatásához. Ez nonszensz, abszurd, és még lehetne sorolni a jelzőket. Viszont – épp ebben ez ügyben – csönd van, éspedig nagy. Adatokat gyűjteni, idegen földről támogatást szerezni az én távhő számlám csökkentéséhez ily módon eléggé zsenánt, és valamelyes kapkodást tételez, mintha nem lenne elég erő a térben, vagy tér az erőben, vagy tele volna a gatya, mert megjelent a „bajnaizsidó” a túlfeli palettán, ahogyan azt Kecskeméten is megtapasztalhatta a nagyérdemű annak idején olyan egyen-táblákon, amelyeket más településeken a városi legendárium szerint köztisztviselők és közmunkások tartottak, akárha május elseje lenne. Volt az is, de ez mellékszál.

A fő vonal az, hogy az ember meglátja, szinte a velejében érzi a cinizmust, amelyet a NER minden társára zúdít. Úgy önti le vele az állampolgárt, mint hugyosjózsi a rettent malacot delír hajnalon a moslékkal. De ez se jó igazán a helyzet megfelelő piktorizálásához. Hazudnak ezek éjjel és nappal, szembe nézve és szemlehunyva, hasba- és kiakasztva. No most: magam éppen nem volnék sem vátesz, sem mindenféle adatokkal bíró nagyhatalmú média, sőt – mit ad Isten – politikát elemző médiaguru, mégsőtebben, és most hangosan mondom: politikus sem, aki, s amely – a mögötte támogatni vélt tömegeket vizionálja minduntalan -, ám pógár vagyok annak minden, ez országban szavatolt nyűgével. Ezért háborodok, ezért hőbörgök, ha már. És most akkor ez is.

Hogy Rózsi néni megmondja nekem a tutit onnan Erdélyből, a rezsimről. A Rezsimről megmondhatja, de kérem tisztelettel: ne mondja, sőt, tovább megyek, és elaszondom a kibertérnek, hogy esze ágában sincs ennek erre a jóravaló asszonynak. Isteni pálinkával – nem ötvenliteressel – köszöntött minket Gyergyószentmiklóson, és jól tartott sok napig. Megkapta érte a pénzét, mi a szeretetét, jól volt. Mint ahogyan az is európai volt, ahogyan ott, helyben, a Rozmaringban kiszolgáltak minket függetlenül attól, hogy honnan a búbánatból keveredtünk abba a világba. No akkor nekem eszembe sem jutott Rózsi néni rezsije. Ősz volt, szép és jó volt.

Nodemármost: aszondja a Mágus és a véle szimbiózisban élő rokon, s ezzel egyúttal megmásíthatatlan vélelmű udvartartása, hogy ím, eljő az idő: ezért felkéri a nemzetet, a magyart, a magyart önmagára halmozó emberkupacot, hogy adja már a becses nevét, egyéb adatait, meg mindenét Pártunkért a neten szerte a világon. Mert ez így megy a NER rendszerében. Nem kevesebbre kér, minthogy éljek bárhol e kibaszott világon, segítsem már őt, és hogy mondjam el – akár Polinéziából -, hogy az jó, amit kitalált már megint hatalmát-mentendő. Meg, hogy nyilvánítsanak véleményt az én távhőmről akárhonnan is, használva a netet. Hogy ne legyek annyira üldözöttnek vélt idióta: arra szorgalmaz, hogy mondják el nekik szentelve magukat oltárukon kiterítve, hogy te vagy az egyetlen mindent oldó megváltó. Úgy vélik, másutt is így megy ez. És ez a baj.

Viszont hozzátoldom: nem, köszönöm. Nem kell Rózsi néni szignója arról, hogy nekem jó legyen, sem az, hogy neki. Mindenki saját magának: hogyha elmegyek hozzá, akkor nála legyek abban a völgyben, ami neki adatott hazaként, és soha a büdös életben sem teszi fel nekem a kérdést, hogy mennyi néked a gázszámlád, fiam? Sokkal inkább megölel, és azt mondja: Isten hozott. Isten hozott, mondja ő, és valahogyan nem tudom felfogni, mikor ment szét ennyire az egész. Most – ha lenne tehetségem hozzá – visszamennék, kérdeznék, és bizonyosan azt a választ kapnám (amúgy kintiül): Le van ez az egész szarva fiam.

Kiss Tibor is elmondja mindezt:

„A nagy dolgokat vedd könnyedén, / az aprókat meg komolyan, / s ne feledd, hogy a kisember / ott vár rád a csónakban. / Simogasd meg a kisembert, / és az ujjaid mentén táncoló halak / pikkelyes mennyországából / harsonaszóból gyönyör fakad.”

„De ne csak az eszeddel figyelj, mert az nem elég nekem. Az egész lelkeddel, vagy mondjuk úgy: a szervezeteddel figyelj rám, akkor jobban meg fogsz érteni. És az idők folyamán egyre jobban, erről biztosítalak.”
(Ő Füst Milán volt)