Bár ez sportra szakosodott, mégsem volt tanulságok nélkül való a nagy bámulás, nekem már az is új volt, hogy a félidőben egyperces volt migránsokkal, de a vége, az mindent vitt. Amikor is szülővárosom csapata megnyerte a végsőkig kiélezett meccset, és döntőbe jutott, a csarnok a benne lévő háromezer emberrel fölrobbant.

Ilyenkor jön az alélás a pályán és a képernyő előtt is, persze, ha hagyják. De ezek nem. Amikor a centerünk ajkai közül kiszakadt a tagolatlan üvöltés földöntúli örömében, és lehullottak a csillagok az égről, az „M” nevű televízió egy éles vágással nekilátott megállítani Brüsszelt, élénk kurvapicsázásokat váltva ki a rajongóból, aki én voltam.

Amúgy tényleg nyugis egy alak vagyok, és rögtön átláttam, hogy ennek így kell lenni. Még a nap folyamán olvastam a hírek között bizonyos Balásy Gyuláról, aki a Fidesz holdudvar új, hipergalaktikus szupersztárja. Igaz, a gázszerelőnek csak jelenthet, mégis tanulságokkal terhes az ő meséje is.

Brüsszelből gazdagodott meg mindenféle munka nélkül. A fiúk szerződtek a cégével „az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására” előbb közel kettő, aztán meg majdnem nyolcmilliárd forint értékben brüsszelezési feladatokra.

A nyolc manust foglalkoztató cég adózott eredménye száztizenöt millió, amiből, mint tulajdonos, Balásy százmillió osztalékot vesz ki. Ha most abba gondolok bele, hogy a népek bérének harmadát azért nyúlják le, hogy a csirkeszárnyra azért fizet a nélkülöző Jolán néni huszonhét százalék áfát, hogy Balásy kerek százmilliót kapjon, akkor eléggé zaklatott leszek.

Be kellett látnom, hogy a kék színű mocsok azért hömbölög a plakátokon, mindenféle nyomtatott sajtótermékben, és azért folyik a tévéből, hogy a hülyemagyar ne a Balásykon gondolkozzon – ha egyáltalán -, hanem a kerítéseken túl keresse az ellent. Pedig az a falakon belül tanyázik, hiszen ilyen alakokból annyi van a holdudvarban, mint hercegkisasszony a Burgban.

Ilyes környülállások közepette éppen ezen a napon a bajuszos szaralak, akit ’álamelnöknek csúfolnak, Rozsályon járt pálinkázni és dolgos népünket, meg a munkát dicsérni, és nem szakadt rá a mennybolt. Mint ahogyan Vajnatimire sem, aki meg Cannes-ban aranyat zabált.

Az ilyen tudások óhatatlanul fölzaklatják a proletárt, és a végén, amikor már sem Brüsszellel, sem pedig Sorossal nem lehet eltakarni a gyalázatot, még elpattanhat egy húr. Ami pedig az igazi nemzeti sorskérdés, hogy az álkeresztények frazeológiáját kikölcsönözzük, lehet, hogy erre direkt játszanak, hogy Mennyei Béke Terét varázsoljanak a Kossuthból. Simicska-folyadék ez a bagázs, tehát csak langsam, Balásy meg dugja föl magának a százmillióját.

Igaz idén még csak húszezret, de azért mégis, meg mindjárt itt a húsvét, köll a sonka, ebből fakadólag lesz az még több is. Képviselőnek és Fidesz-hülyének lenni kifizetődő foglalkozás egyébként és mellékesen, hiszen lakhatási támogatás, kilométerpénz, és még ki tudja, milyen néven nem tolják a dellát az országot tönkretevő balfaszok zsebébe, hogy azok még csak véletlenül se találkozzanak a magyar valósággal.

De ez a hűtőfeltöltés, ez unikum, sőt, egyenesen hungarikum, ha már a halászlé is az. Hogy Orbán Viktor ügyel pincsijének gyomori jólétére, az egyáltalán nem véletlen, hiszen maga is orálisan fixált, ahogyan egyre bővülő derékmérete, ereszkedő tokája és puffadó pofája is mutatja. Orbán és a jófajta magyaros ételek bensőséges kapcsolata közismert, vénségére pótolja be, ami kölökkorban kimaradt, mert párttitkár papája inkább pofán verte, mintsem etette volna.

Egyetlenünkről tele van a net megható képekkel, midőn kolbászt tölt, kolbászt simogat, csülköket, combokat cipel, bográcsban főlő trutymókat kavar, valamint rántott húst szeletel szuszogva. Desszertként demizsonokkal birkózik, és szotyolát majszol. Két kép és két eset azonban kiemelkedik a permanens zabálásból is, amelyek bemutatják kedves vezetőnk ételbéli mohóságát.

Az egyik, amikor az ország háza előtt tüntetők csokit küldtek be neki, kérvén ügyük támogatását. Semjénnel együtt zabálták föl azt, és természetszerűleg nem támogattak semmit sem. A másik pedig az az ünnepi nap, amikor egy lakótelepi vendéglőben étkezett a mi jótevőnk partedlivel a tokáján, és ez híveit imák megírására késztette, jól mutatva szavazó bázisának szellemi állapotát.

Ilyenek íródtak akkor: „Szeretem, hogy Miniszterelnökünk be tud ülni egy lakótelepi étterembe, holott megtehetné, hogy csak osztályon felüli helyeken étkezzen. Számomra ez nagyon szimpatikus, emberi, tiszteletre méltó megnyilvánulás.” Vagy még: „Hihetetlen, hogy még ma is milyen alázattal, gyermeki tisztasággal ül le egy terített asztalhoz. Semmi úri gőg, semmi felesleges hacacáré. Jó étvágyat Miniszterelnök Úr!”

Innentől fogva kérdésünk nincsen, csak tátott szájjal figyelünk és mélázunk. Például azon, hogy a proletárnak is lehetne „hűtöfeltöltési”pénzt juttatni, ami adományt nevezhetnénk akár normális fizetésnek is, ebben a kegyben azonban nem részesíti szeretett népét a mi uralkodónk. Ehelyett rezsit véd immár Brüsszellel szemben, azt a rezsit, amely olcsóbb lenne, ha világpiaci áron adná a naftát, de ez messze vezet kulináris tárgyunktól, így hagyjuk is most.

Van azonban Orbánkirály birodalmában mintegy kétmillió alattvaló, akikre rohadtul ráférne ez a kis mellékes juttatás, ami a mi Flórinknak jár. Igaz, lehet, hogy többségüknek még hűtője sincsen, így a logika azt diktálja, hogy nincs is mit feltölteniük. Talán ezért állnak hosszú sorokban az utcán, amikor ételt osztanak, ami liberális perverzió, ezért például legutóbb a Klauzál téren próbálták meg ellehetetleníteni az ebbéli kéjeket.

Más oldalról megközelítve a dolgokat, itt van például az SZJA. Erről kedves vezetőnk évek óta pofázza, hogy egyszámjegyű lesz. Országunk rohadt jól teljesít, mint azt nagy plakátokon elmagyarázták nekünk, és mégsem lesz ilyen Pedig, ha ez megvolna, a minimálbéres mókus, akikből annyi van, mint a Burgban hercegnő (by: Svejk), szóval a minimálbéres rágcsáló havi mintegy nyolcezer forinttal kapna többet, ami már maga egy „hűtőfeltöltés”, de ilyen nem lesz, mint Lázár Annyit Isér miniszter ezt csütörtökön elmagyarázta.

Nem szoktam személyes gondjaimmal előhozakodni, ebben a kontextusban viszont muszáj. Jönnek itt egyfolytában az ÁFA csökkentésével, hogy attól kurva sok pénz marad a keményen dolgozó kisember zsebében, mint például legutóbb a tej, ugye. Január másodikán, midőn ennek a sarca lecsökkent, fütyörészve mentem a nemzeti COOP-ba, ahol kedvenc italom addig száznyolcvankilenc pénzt kóstált. Mondom magamban, máma tejbe feredőzök, és mit ád Isten, a csökkentés után ugyanaz a a lötty kétszázötvenkilenc lett, és azóta is annyi.

Ez eddig nem baszta a csőrömet, mert mit lehet tenni, ugye, ez a „hűtőfeltöltési” lázár azonban megroppantott bennem valamit. Hogy végül is a mi pénzünkből hizlalják a Flórit, a mi pénzünkből borozgat a KDNP, ami már szintén kiderült, meg hogy a mi pénzünket tunkolja föl vezérünk a lakótelepi kurta kocsmában, mert nem esztergálásból él, és nem is élt még sohasem. Ilyképp az a végkövetkeztetés, hogy már közel harminc éve tartjuk el, és jól nagyon, mint azt Kim Dzsongunhoz egyre hasonlatosabb külseje – és belseje – is mutatja. És ez pofázik nekünk. Na nemá, mivelhogy az életünket is fölzabálja.

Tárgyalni sem hajlandó a parlamenti többség az élelmiszerek áfájának csökkentéséről. A kormánypárti képviselők némák maradtak a rövid vitában, nem indokoltak, csak egységesen leszavazták a valaha még általuk is támogatott ötletet. A vége az lett, hogy nem vette tárgysorozatba az országgyűlés hétfőn délután a törvényjavaslatot, amely jelentősen csökkentette volna az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adóját. A szavazáson összesen százhét kormánypárti képviselő nyomta meg a nem gombot, míg negyvenöt ellenzéki voksolt igennel, így a parlament nem is tárgyal majd az áfa-csökkentésről.

Az ellenzék az áfatörvény módosítását javasolta, azt szeretné, hogy a jelenlegi huszonhét százalékról csökkenjen öt százalékra az alapvető élelmiszerek (tej, kenyér, sertés-, csirke- és pulykahús, tojás, édesvízi halak, illetve a Magyarországon is termő zöldség- és gyümölcsfélék) áfája. Az indoklás szerint ez a szociális szempontok mellett segítene visszaszorítani az áfa-csalásokat, és segítené a hazai termelőket is. A költségvetési bizottság szeptember közepén utasította el a javaslat tárgysorozatba vételét, vagyis úgy döntött, hogy tárgyalni sem kíván róla. Az MSZP frakció a plenáris ülés elé vitte az ügyet, ilyenkor egy rövid vitára is lehetőség van, mielőtt szavaznának a tárgysorozatba vételről. A hétfői vitában valamennyi ellenzéki párt támogatta az ötletet, a kormánypárti képviselők viszont egy szót sem szóltak.

Az élelmiszerek áfájának csökkentése régóta napirenden van, ellenzékben a Fidesz és a KDNP is követelte. 2009 februárjában, a Gyurcsány-kormány utolsó heteiben például Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője, mai miniszterelnök-helyettes követelte, hogy „az alapvető létfenntartáshoz szükséges” árucikkek áfáját csökkentsék öt százalékra. Azt a kérdést szegezte a kormányfőnek, hogy helyes-e, ha „a kaviár, a helikopter, az uszoda, a jacht azonos áfakulcs alá esik, mint a tej, a kenyér, a szalonna és az étkezési zsír?”

A 2010-es kormányváltás után is előjött időről időre a az áfa-csökkentés kérdése, de előterjesztés soha nem lett belőle, a kormány pedig mindig kitért az ezt firtató kérdések elől. A nem hivatalos magyarázat szerint a költségvetésből hiányozna a kieső bevétel, illetve az áfa-csökkentés nem lenne valódi segítség, mert a kereskedők lenyelnék az árkülönbözetet. Itt vagyunk, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, négy év vár ránk, meg a mélyhűtő. Rezsiparizer.