Persze és természetesen most sem egyenlő mértékben. Mint ahogyan az egykulcsos adó is azoknak volt kedvező, akik többet kerestek, nincsen ez ebben az esetben sem másként. Olyan egyszerű ezt kiszámolni. Akinek százezret hoz havonta a postás, az épp kilencszáz forinttal kap többet havonta. Fölfelé lineárisan emelkednek a dolgok.

És lefelé is. A nagyszerű új tankönyvekben nem celebek bugyogójával kéne ezentúl föladni a számítási feladatokat. Ez is életszerű ugyan, de korántsem annyira, mintha azt adná fejtörőül a tankönyv szerzője, hogy mennyivel kap többet az a nyugdíjas, akinek eddig negyvenezer járt, most pedig rászakadt a Kánaán, és nulla egész kilenctizeddel kap többet.

Segítek: háromszázhatvan pénzzel jut több neki. Ha ezt virágos jókedvében nem dorbézolja el egy összegben, akkor naponta tíz forintnál is több kerül, alaposan feladva a leckét, mire is verje el az ember, mert a lehetőségek tárháza végtelen. Elsősorban is Selmeci kiflicsücskét ajánlanám, arra épp elég.

Nem szeretnék én itten Bánk bánozni, ellenben a képviselő elvtársaknak, a kormány tagjainak pedig föltétlenül ajánlanám a becstelen figyelmébe Tiborc panaszolkodását, nem a vejét természetesen. Ő megáll a kedves feleségével a saját lábán, míg a nyugdíjasok erősen inognak, s előbb vagy utóbb – a ’la Ady – mint rossz tornyok, ledőlnek.

Ahogyan fölöttébb imbolyog az a négy és félmillió honfitársunk is, aki a létminimum alatt tengeti nyamvadt életét. Nem véletlen, hogy a KSH lemondott arról, hogy ezt kiszámolja, olyan cikis az adat, miközben az ország jobban teljesít. Mindegy, megtette helyette más.

És nem is az a lényeg, hogy kiszámolja-e valaki, hanem az, hogy hányan nyomorognak a statisztikától sújtva. Az ország lakosságának fele, mint kitetszik. Tudja ezt az örökös miniszterelnök is, aki a stuttgarti fotózkodás mellett azzal igyekszik idecsábítani a pénzt, hogy nálunk rohadtul olcsó a munkaerő.

Tehát tisztában van azzal, milyen viszonyok uralkodnak a feudumban. Azon már rég túljutottam, hogy hazudik, nem érdekel. Ám elérkeztünk oda, hogy tudatosan éhezteti ki a népét, amely cselekedet épp bűnnek nevezhető, és nem is kicsinek. És akkor játsszunk össznépi óvodást: mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van? Na, mit?

Mert ez van: A jövő évi tervezett adótörvény-módosítási csomag kitér a gyűjtögetőkre is, vagyis a vadon gyűjtött gyógy- és fűszernövények, gyümölcsök és gombák, vagy például éti csiga – nem egyéni vállalkozóként vagy mezőgazdasági őstermelőként való – értékesítése után ezentúl a bevétel huszonöt százaléka után adózni kellene. Mindezt a buzgalmat csak támogatni tudjuk, mert hogyan is venné ki magát, ha erdeinkben nem csilingelne kasszagép a rigófütty helyett.

Másutt másmilyen dolgok történnek. A múlttal nem rendelkező, ergo nem is létező államok, úgymint az Emese álmából kimaradt, és a csodaszarvastól is nélkülözött Szlovákia, na meg, a lemaradott szőröstalpú románok csökkentik az áfát veszettül, hogy a népeik ne dögöljenek éhen. Élhetetlen bagázs, igaz, könnyű nekik, teli vannak az erdeik jól fejlett medvékkel, akik házőrző kutyaként akadályozzák meg azt, hogy két pofára tömje a csigát magába a bozgor. Elmaradott alakok, még csak söralátétjük sincsen, miközben a vargányát kaszálják az iharosban.

Viszont az is játszik, hogy böcsüljük meg magunkat, de nagyon. Mi, akik az erdőben gyűjtögetünk, legalább olyan fontos alkatrészei vagyunk az univerzumnak, mint a Cukorhegyi az ő búúúkjával. Rá is adót tervez az aranyoskánk, meg mindenre, ami mozog, a rezsicsökkentés jegyében. S most, hogy így kiderült, újabb ezermilliárdok maradnak a családoknál a jótétemények folytán, amit egyfolytában reánk ont a mindenható viktoros formában, fogjuk be a lepcses pofánkat télleg. Az ilyen alakok, mint én, akik állandóan áskálódnak, menjenek a francba. Rögvest indulok is, csak megmosom a hajam.

Az egyházak köznevelési feladatainak támogatása címmel pályázatot hirdettek, kétmilliárd forintnyi, javarészt uniós forrást pumpálnának – és fognak is – a nekik tetszőknek, azaz alig burkoltan a katolikus iskolafenntartóknak. A pályázati kiírást az állam december 23-án töltötte fel, és 31-ig adott határidőt a társadalmi egyeztetésre, a pályázók körét a kiíró az Országgyűlés által elismert, köznevelési tevékenységet végző egyházakra szűkítette. Kritérium, hogy csak az az „egyházi jogi személy” vagy „egyházi jogi személyek által létrehozott konzorcium” nyújthat be projektjavaslatot, amely legalább huszonöt iskolát tart fenn. Mint a trafikoknál olyan ez is, mert ezeknek leginkább a katolikusok felelnek meg. Mindezt persze sunnyogva.

A legkevésbé az iskolák alanyai, a gyerekek fognak profitálni mindebből, hiszen uniós pénzt lehet kapni például „projekt-előkészítésre”, és föltűnik a pályázatok jolly jokere, vagyis a „megvalósíthatósági tanulmány elkészítése”, illetve a „közbeszerzések előkészítése” is. Magyarán: oktatásra nemigen, hittérítésre annál inkább használható lesz a lóvé, ami egészen egyszerűen fogalmazva: nem egészen jó, illetve egészen nem jó. De mit is csodálkozunk? Ezt a szellemi nyomorúságot ugyanúgy sorok közé rejtve óhajtják átverni, mint ahogyan a Vatikáni szerződést is módosították. Ki emlékszik már arra, helyesebben ki tud egyáltalán róla? Pedig megtörtént.

A Vatikánnal kötött 1997-es szerződés sok ponton változott, de ezek közül az eddigi gyakorlathoz képest csak az számít újdonságnak, hogy az adófizetők által a bevett egyházaknak és a külön állami célra felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékát az állam az összes szja-bevétel egy százalékára egészíti ki: a kiegészítés eddig 0,9 százalékos volt. A további növelésre azért volt szükség, mert az egyházak a felajánlásokból a korábbinál húsz-huszonöt százalékkal kevesebb pénzhez jutottak az egykulcsos szja, valamint a rendelkező adózók számának csökkenése miatt. Lefordítva: az én, a te – nyájas olvasó – pénzedet a felhatalmazásod nélkül tolják a papoknak. Semjén mindjárt belovagol az életünkbe, mint hajdan Kézdivásárhelyre. Megyünk vissza nem hogy Horthy tatához, hanem bele a középkorba egyenest. Valamit tenni kéne a megvadult időgéppel már.

A honmostohaapák-, és anyák kiszavazták magukat abból a VV-ből, amelyet Magyarországnak neveznek, és amely – mint tudvalévő – olyannyira jobban teljesít, hogy mielőtt még ez a gyalázat megtörtént volna a közelítő éj leple alatt, tucatnyi új adót kapott a nyakába. Ezzel már negyven felé közelít a nem megszorítás kormányának olyan új bevezetett, megszavazott adóneme, amely nem a lakosságot érinti, és amitől jó lesz nekünk. Ettől az útdíjtól is, amit egyébként az Unio kényszerített ránk orbáni olvasatban. Az értünk éjt nappallá téve dolgozó képviselők azonban mazochisták, nem akarják, hogy jó legyen nekik, ezért inkább nem fizetnek. Ez az ő Golgotájuk.

De nem is ez a lényeges igazán tegnapról, az ilyeneket már úgy rázza le magáról a ’zember, mint kutya a mocskos vizet. Azt azonban már nem nézheti jó szívvel, hogy első és egyetlen embere látványosan, elementáris erővel éhes. Elfogyhatott a fesztiválokon töltött kolbász, vagy Anikó folytat másfajta életformát, ezért nem csomagolt se reggelit, se tízórait hites urának, ez nem tudható. Majd Harrach bádogbános fölfejti a rejtélyt vasárnapi ráérő idejében a Tesco parkolójában malmozva. Addig is, a mi kedvenc miniszterelnökünk a kamerák előtt Semjén panchával együtt zabálta be azt a csokit, amelyet a tüntetők küldtek be teljesen más okból a VV t.ház villába.

A Kossuth téren a létüket féltő dohányipari dolgozók ingyencsokit osztottak volna a képviselőknek, kérve őket, hogy ne szavazzák meg az állásukat veszélyeztető törvényeket. Ezeket végül Varju László DK-s képviselő vette át és osztotta szét a parlamentben. A csokik papírján családi fotók szerepeltek, a hátoldalukon pedig a következő üzenet: „Én azt szeretném az angyalkától, hogy a szüleink ne veszítsék el a munkájukat. Segíts kérlek tejesíteni! Szavazz nemmel a dohányipart érintő törvényekre!” Nos, ilyen csokit tömött két pofára Orbán, miután azért alaposan megszavazták a gyalázatot, és a kezük közben nem remegett meg egyáltalán.

Olybá érezhette magát ekkor az egyszeri állampolgár, mint a kommunista mesék gyereke, aki a kirakat üvegén keresztül bámulja, amint a dagadt gazdagok két pofára tömik magukba a krémest a fűtött cukrászdában, neki meg kuglerre sem telik. Hiába, az idő körben forog, ott vagyunk újra a tenger híján fehér lovon imbolygó ellentengernagy korában, vagy Semjén az Kolozsváron, tudja már a fene ezekben a zavarodott időkben, amikor egy Habony nevű titokzatos tanácsadó is megvillantotta nem létező jövedelméből vásárolt gusztustalan táskáját.

Ő a falakon kívül, a nép egyszerű gyermekei közt sétálgatott – míg tartótisztje odabent majszolta a csokit -, kezében pedig nem nejlonszatyor leledzett. A lazán himbált, bézs alapon kék mintás Gucci kézi- és laptoptáska éppen akciós, az eredeti 2100 dollár helyett most 1469-ért lehet hozzájutni, azaz mai árfolyamon 520 ezer helyett 364 ezer forintért. Azt nem tudni, Habony mikor vette, ám biztosan igyekezett spórolni, de így is sikerült leköröznie Rogánt, akinek elhíresült Loius Vuitton táskája mindössze negyedmillióba került. A habonyi táska azonban üresen maradt, a kinti csoki már rég elfogyott, mire odaért, ezért Árpi lazán, fütyörészve elhaladt az ámuldozó tüntetők előtt, akik azt gondolták: ó, hogy vetnének téged a mókusok elé. Ebben maradtak, és hazamentek a legények.

„Tavaly Magyarországon a nyilatkozattevő adózók kétharmad része katolikusnak vallotta magát az NAV felé. Kérjük az adóbevallást készítő híveinket, hogy az idén is tegyék meg hitvalló 1%-os nyilatkozatukat munkahelyükön vagy közvetlenül. Ezzel az országos egyházi kiadásokat támogatják. A helyi egyházfenntartási adó a nettó jövedelem 0,5, azaz fél %-a, amelyet 9 és 12 között lehet rendezni a plébánián.”

Köll a zseton, nagyon.

Mindemellett 1997-ben megkötöttük a Vatikáni Szerződést, amely kiváltságos helyzetbe hozta a katolikus egyházat Magyarországon, mert erre hivatkozva lehet az amúgy szakrális szervezetnek újra meg újra az államra mutogatni, és egyre pofátlanabbul egyre többet követelni. Magánszemélyek azóta ajánlhatják fel befizetett személyi jövedelemadójuk 1 százalékát, 1998 óta pedig 1+1 százalékát a törvényben megjelölt kedvezményezetteknek, így az egyháznak (egyházaknak) is. Azért a katolikusokról beszélek elsősorban, mert a többi – mára az országgyűlés által egyházként elismert – közösségnél nagyságrendekkel több pénzt zsebelnek be.

A Magyar Katolikus Egyház részére a 2012-es adózói felajánlások után 2 milliárd 850 millió forint érkezett 601 ezer adózótól. Mindenki más (egyház) tudomásul vette, hogy ez van, katolikusék azonban elhelyeztek egy kis nyomást, noszogatást az állam felé, ekképp: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek azt mondta: idén húsz százalékkal csökkent a Magyar Katolikus Egyház számára szja-ból felajánlott egyszázalékos összeg az előző évhez képest, miközben a felajánlók száma nem lett kevesebb. Ebből látszik, hogy az adóügyi változások érzékenyen érintik az egyházakat is – fogalmazott. Hozzátette: az inflációra vonatkozó adatot utólag csökkentették, ezért a járadékalapból – amelyet az infláció alapján számítanak ki – érkező összeg is csökken, ami az év utolsó szakaszában jelentős bevételkiesést jelent majd.

És mit ád Isten, a kormány megértette a hívó szót. Az Országgyűlés honlapján megjelent a Vatikánnal kötött 1997-es szerződés idén október 21-én aláírt módosítása, amely akkor lép életbe, ha azt az Országgyűlés elfogadja. Az eredeti szerződés sok ponton változik, de ezek közül az eddigi gyakorlathoz képest csak az számít újdonságnak, hogy az adófizetők által a bevett egyházaknak és a külön állami célra felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékát az állam az összes szja-bevétel egy százalékára egészíti ki: a kiegészítés eddig 0,9 százalékos volt. A további növelésre azért lehet szükség, mert az egyházak a felajánlásokból a korábbinál 20-25 százalékkal kevesebb pénzhez jutottak az egykulcsos szja, valamint a rendelkező adózók számának csökkenése miatt.

Az én kurva anyámat. Amikor az folyik a csapból is, hogy Magyarország jobban teljesít, meg hogy az egykulcsos mindenkinek milyen kacagányos, akkor most előbújik egy méretes rozsdás szög a zsákból, hogy mégse. A szegény egyház rosszul járt, mert a szegényedő hívek egy százaléka kevesebb forintot jelent. Gyorsan adjunk nekik, egészítsük ki a büdzséjüket, nehogy éhen vesszenek. Hogy a hívek meg tényleg éhen dögölnek, az nagy ívben le an szarva. Ez a fidesztempó: a pofádba hazudjuk, hogy jobb neked. Ha az egyház fingik egyet, hogy neki nem jó, akkor sietve pénzzel tömjük tele, nehogymá rosszabb legyen neki, a hű társnak. Az egyház kenyeret kap, a pórnép cirkuszt stadionok formájában (lassan már oda is csak imádkozni lesz érdemes járni, de má’ mindegy), mindkettőt a pórnép pénzéből finanszírozva. Hát nem szivárvány habostorta ez az egész NER világ?

Állambácsi és a klérus egymás kebelén, mindkettő a pénzünket akarja. Az egyház ilyen-olyan százalékokat a büdzséből, amely a zsebedből megy jámbor olvasó, aztán további helyi százalék, meg keresztelő, meg esküvő, meg temetés, meg kutyafasza.

A lelkünket is akarják továbbá a NER-el együtt, és ez lesz ennek a vége: A tudatlanok fölötti totális ellenőrzés megszerzése eddig az egyházak privilégiuma volt a világban, és ha néhány politikus megpróbálkozott ezzel, az nagyon véres háborúba torkollt, és/vagy megalázó bukás lett a vége. Reméljük az utóbbit. Azonban fontos megérteni, hogy a Fidesz ellenzékbe szorulása után ezek az emberek nem lesznek képesek betagozódni a társadalomba, nem fogják elfogadni a választások végeredményét, nem használhatók majd értelmes munkára, mert az ő Orbán Viktoruk nem politikus, akit négyévente megmérnek, és ha könnyűnek találnak, választanak helyette másikat.

Pedig ez van:

Az okosak földje

„Az nem lehet, hogy annyi szív hiába szív…de lehet.

Fosunk a jövőtől, büszkén a múltra/de hogy mi volt a múlt, azt senki se tudja/úgy tudtuk, más bánt el velünk/pedig mi voltunk azok, hidd el nekünk/a Habsburgok kérték és kapták a koronát/önkéntes gyarmat voltunk több koron át/későn keltünk arra, hogy fel kéne kelni/addigra utált körbe mindenki/miközben Deákot ünnepelte száz torok/a fejünkre nőttek a román pásztorok/ők nem egyeztek ki a kiegyezéssel/baj is lett belőle később kevéssel/hogy becsúsztunk a háborúba/hülyére verve álltunk Trianonba’/utána Horthyék is okosak voltak/hadat üzentek a Szovjetuniónak/mínusz negyven fok volt az oroszoknál/ott maradt a fél hadsereg a Donnál/jöttek a ruszkik, fal lett a Lajta/bölcsőnk ez, s gyakran sírunk is rajta/ mi vagyunk a hősök és mi vagyunk a holtak/a nácik és a komcsik is magyarok voltak/mi voltunk Koppány és Kun Béla/mi vagyunk magunk a probléma/ Valóvilág, Megasztár, X-Faktor/szidjuk mindet, de nincs, aki elkapcsol/és hiába védjük másoktól a földet/ha lengyel húsért sorban állni ragyogó ötlet/mi tévézünk öt órát, de a jenkik a hülyék/hősök vagyunk, csak sose állunk ki az ügyért/aki akar itt bármit, az úgyis dobbant/és marad egymillió kamurokkant/az országban, ahol mindenről más tehet/a zsidók, a bankok, az IMF, a melegek/balhé van, de sosincs felelős/mindenki megússza, van jog, csak nem erős/eltűnt a Postabank, de senki se tette el/Kulcsár Attila is egyedül kezdte el/hozott is valamit az Ezüsthajó/a Hagyóból lett csak cellalakó/a pártokat építik az autópályák/egyszer még féltek, de azóta látják/hogy nem üvegzseb van, csak üveges szemek/úgyhogy ideje, hogy építkezzenek/mi is építjük a nemzeti falansztert/de erről nem írt se Kertész, se Wass Albert/Nyugat-Európa és a káosz partján/félig Ázsia, de egészen Balkán/ mi vagyunk Orbán és mi vagyunk Gyurcsány/mi vagyunk a rendőr, az orvos, ez a furcsán/bekötött nemzet, ez a szédült nép/mi vagyunk a tábor és az ellenség/ki itt hatalmat kap, az sohase fékez/először dönt, és aztán se kérdez/hiszünk még, de tudjuk legbelül/hogy hazudnak rendületlenül/légy csendben, ó, magyar/ha viselkedsz, eljön az ómagyar/táltos, és neked is letol egy szettet/szebbet, mint ahogy elképzelted/nézed a plazmán, majd kifizeted egyszer/az állam is így él, ilyen ez a rendszer/itt tudja minden kisgyermek, hogy/svájci frankból nőnek a díszkertek/úgyhogy senki se szól, hogy így nem lesz jól/meleg ez a kibaszott disznóól/huszonöt éve nonstop a válság/nem mászunk ki, csak a gödröt ássák/volt egy lépcsőnk, de eltemettük/most építjük újra, hogy lebontsuk együtt/mert az utód is úgyis begőzöl/még három év és kezdhetjük elölről/Isten, várd meg a magyart/majd odaérünk, csak még vesszük a kanyart/Isten, várd meg a magyart/rögtön odaérünk, csak még vesszük a kanyart/nem is akkora baj, hogy nincs nagy sietség/megbűnhődte már e nép az összes ötletét/lehet, hogy gyerekként még máshogy tanultad/de ha hátralépnél, látnád, hogy magunknak/basszuk el, de pusztuljon az idegen/léptek a ruszkik, de látszik, hogy ide nem/több párt kell, hanem több külön ország/az okosak földje, Magyarország/mi basszuk el, de pusztuljon az idegen/léptek a ruszkik, de látszik, hogy ide nem/több párt kell, hanem több külön ország/az okosak földje, Magyarország”
(Kozmosz)