Nem lennénk most Csányi Sándor, sem Orbán Viktor. Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar hálátlan fajta. Mázsaszám kapja a stadionokat játszószerül, és nem kell neki a narancs mellé.
Nem lennénk most Csányi Sándor, sem Orbán Viktor. Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar hálátlan fajta. Mázsaszám kapja a stadionokat játszószerül, és nem kell neki a narancs mellé.
A szombathelyi futball romlását az a fideszes városvezetés okozta, amely a tavalyi sikeres év után anyagilag ellehetetlenítette a klubot, és nem adott lehetőséget arra Artnernak, hogy egyben tartsa az országban mindenütt megsüvegelt csapatát.
Orbán demográfiai kérdésekről fejtette ki omló álmait, és ezt sikerült mondania: „Könyörtelenül hangzik, de az a közösség, amely biológiai értelemben nem képes fenntartani magát, az nem méltó rá, hogy létezzen.” Ez csak nettó fasizmus, nem egyéb.
Ő először volt világmegváltó, most pedig bölcsül, a magunk vezetője pedig éppen ebben az időben halad a messiási szerep felé. Abban nem vagyok biztos, hogy valaha is szerény, mi több, okos lett volna, hacsak a törtetés nem számít észbeli érdemnek.
A választásra jogosultak negyedének támogatásával mondja azt, hogy mindenki érte szarik, holott nem. De mindegy is, beszoptuk, ez van. Viszont nem kéne lehajtott fejűnek lenni.
Igenis tudnak ők ezer forintból ötezret költeni, négyezret törleszteni, meg háromezret félrerakni.
A Nap éppen lebukni készült, a kirúgott alkalmazott pedig élvezte a látványt, amely a lakótelep mögött sziki magyar marhákat mutatott neki, miközben méretes turulok szántották át az eget. Sóhajtott nagyot, és a pártra gondolt, amely lehetővé tette számára, hogy egyfolytában otthon legyen, és ő ott is volt.
Biztosan nemzeti konzultáltak, hogy az adófizetők címzett pénzét más adófizetők kirúgására fordítsák a munkahelyteremtés jegyében.
Mindig az időbe botlok bele, amely ott heverészik a lábaim előtt csak arra várva, hogy benne hasaljak el, dolgokat rak elém, hogy ne kelljen foglalkozni a jelen őrületével, és ezt jól teszi.
Visszatolatunk, és elkapjuk a haverját is. Ezt a gyilkolászó mondatot Csiszár Jenő mondta nekem a Sopron és Szombathely közötti aszfaltcsíkon, miután elütött egy fácánt. A művelet nem sikerült, de az elsőfokú áldozat hazakerült Sopronba, a Csengery utca kettőbe.
Legutóbbi hozzászólások