Csöndben fölsóhajtok azért: nem lenne egyszerűbb a dolog, ha kijelentenék, te szemétmocsok Lajos, akkor se kapsz megrendelést, ha ingyé’ vállalod.
Csöndben fölsóhajtok azért: nem lenne egyszerűbb a dolog, ha kijelentenék, te szemétmocsok Lajos, akkor se kapsz megrendelést, ha ingyé’ vállalod.
Azért emberek ők, akik a vezéri tévénél dolgoznak, ha eladták a lelküket, akkor is. Viszont ebben az egy momentumban benne van az egész ország lényege, hogy fortélyos félelem igazgat itten.
És akkor Csermanek megnyugodna, mert látná, hogy az idő körben forog, és ott tart most épp, mint amikor maga volt fiatal. Fátyolos szemeit pedig elöntené a könny, mert látná: nem dolgozott hiába.
A végtelen szomorúságot, ami emiatt beköltözik az ember lelkébe azonban nem az élénk szagélmény okozza, hanem az, amikor mindez, a világ körülhugyozása virtualizálódik úgymond, és beköltözik a fejekbe.
S hogy olykor szotyolát pökköd láblabda eseményen? És? Mutassatok nekem csak egyet is, aki tökéletes. Ugye, hogy nem megy. Na jó, a Viktor. De efölött meg már az idők kezdete óta nincsen vita.
A fúró alkalmatossággal lukakat fabrikáltunk az anyaföldbe, beléje állítottuk a betont, arra jött a fonat, s mivel már akkor is nagy volt a veszedelem, a tetejire szögesdrót is került, pedig hol voltak még abban az időben Allah gyermekei, seholse voltak.
Az irkafirka hétfőn jelent meg gumicsont célzattal, kedden hajnalban elkezdték építeni a falat, tehát másra kölött irányítani a figyelmet. Ilyképp az illegális bevándorlók első igazi és egyetlen áldozata Gőgös Zoltán. Mert nálunk így mennek a dolgok. Cefetül szemetül.
Így hordoz bennünket az idő, és a történetek lerakódnak guanóként keményen, vastagon.
S ha jövendőt tudok is mondani és minden titkot és minden bölcsességet ismerek is, és olyan teljes hitem van, hogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincsen énbennem: semmi vagyok.
Mesebeli dolog történt az MTK futballcsapatának szurkolóival Újvidéken. Azzal a csapattal, amelynek meccsein idehaza – már ha van néző, mostanában nemigen, de régebben még talán – az igen tájékozott, és az Orbánnak oly kedves kopasz és kigyúrt szurkolóktól rendre megkapta a felemelő rigmust úgymint: „Indul a vonat.”
Legutóbbi hozzászólások