Béla hallgatta, hallgatta, és szívét ellepte a mindent beborító végtelen szomorúság. – Te szemét. – Zárta le az egész elcseszett, szétrohasztott, meggyalázott napot.
Béla hallgatta, hallgatta, és szívét ellepte a mindent beborító végtelen szomorúság. – Te szemét. – Zárta le az egész elcseszett, szétrohasztott, meggyalázott napot.
„Nem tudna valami olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni?” És ez a harmadik tétel.
Gyakorlatilag 33% lesz az ÁFA januártól abban az esetben, ha nagyáruházban vásárolunk. Az igaz, hogy a 27% feletti 6%-ot nem ÁFA-nak, hanem élelmiszerlánc-felügyeleti díjnak nevezik, de az adóteher 33% lesz.
Az ezerötszázas átlag nézőszámmal futó bajnokság nívója éppúgy nem, mint játékosaink tudása, akik egy ihletett pillanatban véghezvittek valamit, aminek semmi köze a világra szóló diadalhoz.
Arról kéne szóljon a mese, hogy mi van a gyermekek drágalátos szüleivel. Lehet dobálózni a milliárdokkal, amelyekből állítólag ingyen früstököl a kölök.
Mézeslepényt sorsolok annak, aki megmondja, mely szöveg kezdődik így Kőszegen. Meg is kaptad, szerencsés proletár. Viszont csak csacsogok.
A kutya sem törődött vele. Az emberek azt mondták, hogy hosszú évek óta jól megvannak pap nélkül is, a lélek dolgait közvetlenül Istennel intézik el, és leszoktak a halálos bűnökről.”
Göncz Árpádot nem csak Árpi Bácsinak, Göncz Papának is hívták, akikért, akiknek szolgált. Papa volt. Így hát innen a távolból fekete ruhában fedetlen fővel odalépek a koporsóhoz, simogatom, paskolgatom sokáig, és megszólalok: „Te vagy aptya? Jóvan aptya!” És ennyi elég is.
Asztán főkettünk, jött az ozsonna, a kisbözske úgyevett, mintha kökénytkapot vóna. Az ibojnéni aszonta, hogy mijen jó nekünk, mer a harakbácsi elintészte, hogy legyennekünk ozsonna.
Az új Magyarországnak elsősorban olajtól iszamos kezű, jódógos kiskatonákra van szüksége, akik kérdés nélkül krampácsolnak a felcsúti kisvasút szerelvényein.
Legutóbbi hozzászólások