Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: – És most? Akarsz még mondani valamit?
Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: – És most? Akarsz még mondani valamit?
– Futball. – Motyogta maga elé, mert már dolgozott a vodka. – Futball. – Mondta még egyszer, és röhögött. Vánszorgott, hogy benépesítse a plafonját, mert rengeteg kérdése volt még, amit az élőknek soha nem tett fel, de a mészgalacsinoknak nekiszegezni már volt mersze. Ilyen megfontolásokkal zuhant hanyatt az ágyában.
Lelkünk felhőtelen boldogságban leledzik mindezek nyomán, hiszen látjuk, azt a nyüves nyolcvan milliárdot, amely fent nevezett szerkesztőségek lélegeztetésére szolgál, nem haszontalanul toszták oda a mi zsebünkből. Minden fillér megérte.
Mindez a káosz azóta van minálunk, amióta Szűz Mária alászállott Felcsúton, így a szülőfalu a kerek világ közepévé vált, s ennek megfelelően is kezeli a horda. Ez a tempó azonban nem fér bele Európába, ahol az ellenségek nem a saját kultúrájukról mondtak le, hanem arról a sivatagról, amelyet Orbán képvisel, és ez egyáltalán nem mindegy.
Az igazgató urak/hölgyek nem árulnak letelepedési kötvényeket, gázt sem szerelnek, stadiont sem építenek. Nem vágnak ki fákat, nem csapnak a homlokukra, hogy a picsába, egy milliárdot, meg egy adriai nyaralót elfelejtettem, nem gyarapszik a paneljük kétnaponta egy-egy szobával, nem ők színak lassú mérgeket Ibizán, és nem ők repkednek Hong Kong körül helikofferel.
Mindezt azért, hogy az elborult elme ideája valóra váljon. Plusz még ez a negyvenegyezer bruttó, amit ér az egész. Végül, lássuk be, ez a mostani cirkusz nem sokban különbözik a Zwangsarbeiterlagertől, a Glavnoje upravlenyije iszpravityelno-trudovih lagerej-től, sem a Csákány-kő bányától. Bár egyelőre nem lőnek, ha menekülne az ember.
Minderről világháborús proletárok tudnának bővebb információt adni, ha lenne rá érkezésük. Nos, ennek a kishúgát tosszák szerte a susnyásban még ma is, így hadakozva a rovarokkal, meg az egész elcseszett világgal. Viszont ha hétfőn este meghintjük a kukoricást hadi szerekkel, akkor kedden reggel nem terelünk bele kölkeket. Nem illő, és meglehetős baromság is, ha jól belegondolunk.
Nem várható el a művésznőtől, hogy ilyen apróságokkal tisztában legyen. Hogy átlássa, a három vallás, amelynek a közeli keleten van a bölcsője – úgymint zsidó, keresztény, iszlám – voltaképp egy tőről fakad. Azt meg végképp nem követelhetem, hogy olvasson Glasenappot – Az öt világvallás -, mielőtt nekilát hülyeségeket delirálni.
Máma már nincsenek Toldi Miklósok, máma Semjén Zsoltok és Lázár Jánosok vannak, és ez kézzel fogható különbség. Viszont a mai toportyánok évente egymilliárd forintos kárt okoznak a juhászoknak, akikre különben is tüzesen süt le, így van bajuk elég.
Aszondja, hogy kialakult itt nekünk ez a Fidesz-univerzum, ami Orbán létezéséből szükségszerűen következik. Viszont pont ilyennek kell lennie ahhoz, létrehozza az őt megfigyelő, elemző és értékelő tudatot. Ezek volnánk néhányan, akik irkálva hajtjuk el a jó francba az egészet.
Legutóbbi hozzászólások