Olyanokat tudott ő meg egyiptomi kollégájától, hogy a piramisok mellett hatmillió arabot mészároltak le az ameriaigecik. Ezt ő tudta. És ezzel a csodával megy ő másodikán népeket dönteni. Ugyanmár, királylány. Szóval, ennyi.
Olyanokat tudott ő meg egyiptomi kollégájától, hogy a piramisok mellett hatmillió arabot mészároltak le az ameriaigecik. Ezt ő tudta. És ezzel a csodával megy ő másodikán népeket dönteni. Ugyanmár, királylány. Szóval, ennyi.
Mert tudták? És ezt is tudták, hogy a baszketbália itt minálunk a vérvörös Kuncze Gábor rokona, a pláne libsibolsi Kuncze Géza nevéhöz fűződik? Ugyehogy, nem? Pedig a boldog időkben, 1912-ben tette meg, amit tett, megismertette Kárpátiát a baszket bállal. Most meg itt pattogtatunk, az M4 meg nem veszi a fáradságot, hogy mutassa. Különben meg rohadt jól vagyunk.
Kitartó munkával sikerült elérni azt az idillt, amikor Lenin az asztal mögött ül, és ír. Dolgozik. Ezt mutatták nekünk a tankönyveink eszmélésünk idején, és most Orbán is tankönyvi darab lett. Kérdés akad-e még elvtársak? Ugyehogy nem.
Ahogy később a kirendelt orvosszakértő megállapította, mindketten könnyebben sérültek az összecsapás során.
Aztán később megöngyilkolta magát, valamint Magda is, a hitvese, miután a hat gyereket álomba vezérelték. Ezek nem szép dolgok, mégis ilyen hirtelen rőzse-dal volt a lelkemben. Mert az ember ül csak bambán, aztán csapong. Azért.
Manapság egyre többen gyakorolják a szemát a Lendvay utcában, azzal a különbséggel, hogy mindeközben nem Istenben olvadnak föl, hanem elveszítik az eszüket.
Helyben vagyunk hát, ebből a falusi legény létből fakadóan elég lett volna annyit mondani a világra szóló plecsni elfogadásakor: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.” – Azaz: „Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.” Vagy ha már lépegetni akar, akkor: „A kezeink összeérnek, talpaink egymásra lépnek, szemünkben a boldogság fénye ég.” Ezeket minden egyszerű ember megérti.
Kitetszik, hogy a kampány már kezd a célegyenesbe fordulni, ezért reszkető kíváncsisággal várjuk, hogy születik-e még újabb hagymáz, vagy ez már tényleg a legalja. Más kérdésünk momentán nincsen.
Az a világ tehát, amely mindezek nyomán és után fölvázolódik az emberben, meglehetősen lehangoló képet mutat. Mert vagy fasizálódunk, amire minden esély megvan, vagy csak a kampány hevében égnek a mostani megmondók. Viszont a végeredmény mindkét esetben ugyanaz. Ezek aljas, manipuláló mocsadékok, más megfejtés nincsen
Legutóbbi hozzászólások