Fújt a szél, de, mint a rosseb, annyira, mert április volt, és nem kellett hinni a bolondnak. Két, sárga dzsekis alak bújt meg a piac oldalában menedéket keresve az elemek elől, kapaszkodva az asztalkájukba, azon a felirat, hogy „Megvédjük…” – a többit már letépte az orkán.
Retúr Moszkvába
Gondoljuk csak meg, hányféle nyavalya, betegség, ilyesmik gyötrik az organizmust hosszú élete során, s bár kikecmereg belőlük, azért mindahány nyomot hagy rajta azért, valamit veszít a száz százalékból. De, ha elmúlik a taknya, begyógyul a sebe, azt mondja, olyan vagyok, mint előtte, pedig nem. Így az évek során hogy úgy mondjuk, fokozatosan veszít az értékéből, miközben hozzászokik a veszteségekhez, s miközben bottal vánszorog, még lányokat hódítani indul, akik meg kiröhögik.
Megettem egy pillangót
Az orvos megdöbbent csöppet. Pista apus szemei ugyanis tiszták voltak, hangja határozott, s ahogyan állt ott fölötte az orvos, a két ápoló, Irén anyus és az Etel – ezt el ne feledjük -, bizonyságát adta becsületességének, hogy az orvos ne érezze fölöslegesnek a nagy rohanást, igazolást adott mégis becsületességéről, és fölfedte lapjait. – Árpi rigó hívott szöcskecombot ropogtatni. – mondta határozottan, amitől az orvos feljogosítva érezte magát, hogy belédöfje a tűt, és nyugtató folyadékot sprickoljon inas testébe. – Láztól pusztultam el a szingapúri fövenyen. – Ennyit suttogott még elalélva, s a mentő elszirénázott, Irén anyus pedig imához fogott.
De hol vannak a busók?
Messzire jutottunk újólag egy egyszerű futball labdától, hát perszehogy. Ám mindeme kísérletezések arra szolgálnak csupán, hogy a tébolyt értelmezzük, megpróbáljuk fölfogni, hová mehetett el keresztényi embertársaink kajla esze, ha volt nekik egyáltalán. Ez olyan nagy kérdés, ami soha nem fog kiderülni, mert nem tudjuk meg, hogy Orbántól hülyültek-e meg a népek, vagy azért csörtetnek a valagában, mert eleve terheltek voltak. Ez itt a tyúk és tojás örök dilemmája teljesen kibogozhatatlanul.
IV. 11. – A verebekhez belesvén
Viszont nem holmi próféciák miatt álltam neki mindezt hosszan elmesélni, hanem, mert április tizenegy van. Az az egyetlen nap a végtelen időben, amikor az ember megköszöni József Attila születését azzal, hogy élni nélküle lehet, de nem érdemes. Már csak azért sem, mert elviselhetetlen is lenne ilyen potrohos Orbánok között, akiktől délre költözött a szép jóság és a szelíd érzelem. Kapjon föl hát az áprilisi szél kedveseim, és lessünk be a verebekhez.
A hely, ahol élünk (Naturalista anziksz kies hazánkról)
S magam, ha olykor durva szavakat használtam máma, megkövetem a nagyérdeműt, de végezetül mégis, halkan és jól érthetően, akárha úriember, gondosan formálva a kajla szavakat mondom mintegy tanulságképp: elmennek ezek a picsába! Mert ezt másként nem lehet.
A nyomor mint evolúciós tényező
Idáig jutottam, amikor az utcán éktelen csörömpöléssel elhaladt egy géperejű jármű, és a varázslat elveszett Nappal lett, indult a józan robot. Hogy magamhoz térjek, lezuhanyoztam, amitől a jobb fülem bedugult. Ha a másikat befogtam, tök süket voltam, semmit sem érzékeltem a külvilágból, akárha egy fidesztudatú hívő. Süketnek és vaknak lenni azonban csak születetten kiváltság, különben ott maradnak az emlékek, hogy szar a világ és az emberek. Aki ezt nem érzékeli, az elégedetten böfög Orbánnal, sértetlen DNS-ei virulnak, és hozzá be sem csönget senki.
Wolowitzot is utálom
Így válik élhetetlenné az ország, ezért menekül mindenki, mert felfedezi, hogy amit szeretett benne, az enyészeté lesz, fölzabálja a téboly. És erről az oromól visszanézve az ország füstölgő romjaira érti meg igazán ez ember Ray Charlest, aki a sötétségbe zárva így kiáltott fel egyszer, amíg nem szerettem senkit, semmi se fájt, most tele vagyok blues-zal ás várom a halált. Hát, így valahogy.
Életre, halálra
Orbán jó úton halad az istenkirályság felé, hacsak nem már meg is érkezett oda, a hívők számára mindenképp. Ilyen környezeteben vigasza, ha lehet az embernek, az a történelmi távlat. Mert Ehnatonra gondol, aki addig kurválkodott az egyiptomiak hitével, mígnem a halála után az emlékét is igyekeztek eltörölni. Mindez sovány vigasz azonban, ha J. A.-ra figyelmezünk, hogy nincs alku, én hadd legyek boldog, ugye. Nos, ez felejtős. Az életünket már fölzabálta Orbán, most emészti a hatalmas gyomrában épp.
Legutóbbi hozzászólások