Nem Ádám volt az, aki Orbán-nézőbe vágyott. Normális három évesnek fingja sincs egy miniszterelnökről sem, csak vasorrú bábákról, kurtafarkú malacokról meg sárkányokról képzelődik. Maximum Piroskáról és a farkasról. Bármily lehangoló, be kell lássuk, az anyuka volt az, aki a kölkét használta eszközként, hogy Orbán közelébe férkőzzön. Brutálisabban: a kisfia farkával verte a csalánt. Ilyen országunk van, ami már magasabb hatalmaknak sem tetszik.
Kampec dolores LXXXVIII. – Anomáliák
Anomáliák keletkeznek benne – mondta a macska -, s mint láthatjuk, ennyi elég, hogy az emberből kihozza az állatot. Bár – tette hozzá – a civilizáció kiölte belőle a természet változásai észlelésének ösztönét, ahogyan a kutya megérzi a földrengést előre, kiszagolja a halált és a gonosz szándékot. Következésképp – zárta a nagyképű eszmefuttatást – egy patkány közelebb áll Istenhez, mint bármilyen bádogbános, és megerősítésképpen kiköpött. Béla tátott szájjal figyelte, ahogyan megvetően nézeget körbe, és sanda gyanú támadt benne, amely kérdés formájában öltött alakot: – Behemót? – suttogta el, és a macska bólintott csak vigyorogva.
Kirúgom az oldalát
Csak reményleni tudjuk, Európa 26. után nem ezekre ébred, mert, ha igen, Isten legyen irgalmas neki. Bennünket már elveszejtett, de, ha tényleg létezik, nem engedi, hogy egy földrész ájuljon bele az álkereszténység tébolyába, s akkor, de csakis akkor halvány remény marad arra, hogy Magyarországot a bizonytalan, távoli jövőben újjá lehet építeni.
Ami nincs, az nem van
Az én bájos városomban, amikor a tokás-potrohos még ifjú kommunista korszakát élte, volt egy bazi nagy szovjet laktanya csurig Koljákkal. Annak a környékén sem lehetett fényképezni, hogy az imperialisták ne tudják meg, hová kell dobni az atombombát. Tele volt ilyen tiltó táblákkal a környék. És arra is emlékszem, hogy amikor Orbán Viktor Mihály nagy pofával hazazavarta a ruszkikat, a mi Koljáink már rég elpöfögtek, és nem hagytak maguk után mást, mint olajtól iszamos talajt, rothadó falakat és a tiltó táblákat, mint amilyenek ma kórházaink
A külügy mókusa
Ilyenekre jut az ember, ha a miszterezés miatt tutul a rezsim, és így, május elsején, az orgonaillatban lehangolja őt a barnainges tobzódás, de ezt követeli a megfontolás is. Ugyanis az úgynevezett mértékadó értelmiség akkora vehemenciával gázolta el a szerencsétlen, tudatlan és antipolitikus Bangónét, hogy ennek a zivatarában azt is ugyanolyan vehemenciával kellene beleordítani a világba, ha a rezsim nem szóban, hanem tetteiben viselkedik mókusként azzal, akit ellenségének tart.
Az élet csodaszép
Ám, mint tudjuk, semmi nincs ok nélkül ezen a világon, így, ha az embernek Novák nacsasszonya van az ő készségeivel, ahhoz épp elég a szeletelős újságírás, mert a magyar nyelv bonyolult. Lehetne bírni azért, de nem szükséges ma már ott, ahol egy Mészáros az Osvát Ernő, és Gajdics a NER Ignotusa. Ilyen közegben az élet legalább annyira csodaszép, mint Capra filmjében, akinek a főhőse, George Bailey épp készül elemészteni magát.
Bangóné
Bangónét elvitte a szíve a susnyásba, és így járt. Mondhatnánk, elkövette azt a hibát, hogy odahagyta a tiszta, világos és józan beszédet, a logikus érvelést, amellyel egy normális világban okos emberekre hatni lehetne. Ez a világ azonban nem normális, és nincsenek benne okos emberek. Többségben legalábbis nem. Itt érzelmek tombolnak és tagolatlan mondatok, ezt tudni illenék.
Angyalok és démonok
„Ez az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk.” – mondja ez a Semjén a szemétdombjáról, az értékvesztett Caitlyn meg bezacskózza a pénzét önzetlenül. És ezt a gesztust a magyar keresztény olyan édinek értékeli, aranyos ez a kislány felkiáltással, csak azt nem veszi észre, hogy ő, ha hívő, ha nem, keresztényibb, mint a böjti szeleket fingó összes Semjén együtt, Orbánnal bezárólag.
Bot a szemben, migráns a magyarban
Ennél nagyobb galádság nem nagyon létezik, vagy mégis igen. Mert mindeközben, amikor a mimagyarok cigányoznak, zsidóznak, migráncsoznak, egy kisfiúnak, akinek egy bot állt a szemébe, húsz órát kellett várnia, hogy ránézzen egy orvos. Naponta rakják tucatjával az utcára a családokat, és mint épp most derült ki az is, hogy pár év alatt tíz százalékkal nőtt a szegények száma. Már az ország harmada koldus, miközben ezerötért adják a krumplit. S közben zúg a kereszténység védelme, nemzet és család, meg gödör épül Trianonnak.
Hülye vagyok
Az életet viszont, ha viszontagságos is, nem árt elviselni, ami olykor túlélő gyakorlattal ér fel. S ha már a mi drága bakánk az eszembe jutott – nem ok nélkül, hiszen hozzá szerettem volna kilukadni -, vegyünk tőle emberségből példát és vitézségről formát. Svejk ugyanis a butáktól ölelten belebújik a degenerált szerepébe, és úgy röhög a csalfa világon, mint ismeretes. Tehetetlenek vele szemben, mert kijelenti, én megtehetem, mert hülye vagyok.
Legutóbbi hozzászólások