Valamennyi bejegyzés

Kereszténydemokrácia – nyilván

Ami pedig a társadalmi szolidaritást illeti, elég csak a hajléktalanok sorsára nézni, valamint arra, hogy éppen Rétvári képzeli úgy, hogy az éhezés ellenszere a kampányidőszakban kiosztott zsák krumpli, amiből ezek szerint négy évig meg lehet élni. Megszüntetni a gondolkodást igyekezni lehet, ájtatoskodni úgy, hogy az összes krisztusi értéket megtagadjuk és semmibe vesszük, azt is lehet, csak akkor nem tudom, minek lehet nevezni az embertelen rendszert, amit ez kiad.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Matrica és életvitel

Végül azért nézzük meg, hová jutottunk. A párt ifjúsági tagozata matricával jelöli meg a házakat, amelyekből el lehet, el kell vinni az embereket, a Pintér-alakulat az pedig az utcán vadászik. S mivel annyi közmunka, annyi börtön nincsen, ahová ezek a bűnözők száműzhetők, a rendcsinálás új módozatával olyan helyeket kell kialakítani, ahol a nép ellenségei egyszerre lehetnek elzárva, és dolgozhatnak is.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

A mindenható érintése

Pár napja még Kásler különös víziói okán magyar Wewelsburgot vizionáltam, tudják, ez volt Himmler játékszere az ősgermán mítoszokkal, de rá kell jönnöm, ezek nincsenek azon a szinten. A hülyeség még nem állt össze egységes rendszerré és kerek egésszé bennük, egyéni kigőzölgések vannak csupán, amelyektől megrohad a hívek agya.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Esküvők és más mesék

Pedig nekünk is volt esküvőnk nem is olyan régen, bár házi használatra nem félvér színésznő, hanem a Récsöl jutott. Meg a násznép is olyan volt, hogy mobilt loptak. A férj sem egy herceg volt, csak egy szarrágó lámpaoszlop, kicsi volt, sárga is, de a miénk. Viszont nekünk jutott az az öröm, hogy a történelem folyásában részese lehettünk egy dinasztia megalakulása ihletett pillanatának.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

A kereszténydemokrácia diszkrét bája

Ezen nem árt elgondolkozni, mert kitetszik, még a Soros pénze sem volt elég arra, hogy a távoli Oxfordban politikafilozófiából annyira kiokosítsák Orbán Viktor Mihályt, hogy ne beszéljen baromságokat. Kereszténydemokráciát nem lehet építeni, ilyen sehol a redves világon nem volt, nem van és nem is lesz soha. Kies hazánkban sem, még ha vért hugyozik is Orbán Viktor Mihály, akkor sem.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vadászat (Kisfilm)

– Puskája van, baszd meg Zsóti, puskája. – Ezt ordítja, és rohanni kezd, de a nyúl már lő is, a kalapos négykézláb menekül, és bőg, csorognak a könnyei, taknya-nyála egybefolyik, és egyáltalán nem felemelő látvány, ahogyan a vakondtúrás mögött reszket. A nyúlnak félautomatája van, tüzel veszettül, fröcsög a föld, a kutyák vonyítanak, szalonkák röhögnek, fél perc az egész.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Ez már sok a többnél

Milyen cuki lenne már, ha megállapíttatna hivatalosan egyszer, amit informálisan úgyis tudunk, de mégis lenne papír róla, hogy Semjén tolvaj. Nem változna semmi, mégis jobb lenne az ember lelkének, ha tudná, hogy más is tudja, ezek nem a saját lábukon, hanem a miénken hédereznek.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Kell egy kis együttlét

Az ájer, ami megüli az országot, tökéletesen megfelelne egy ilyen dzsemborinak. Sőt, arra is hajaz, mint amikor a Vörös téren vonulgattak ilyen bazi járgányok a tetejükön bájos rakétákkal. Ilyet tudunk mi is. A TEK-nek vannak kipingált páncélosai, ezeknek a tetejére lehetne íjat szerelni, hogy illusztrálja nemzeti nagylétünket. Lehet, hogy ez abszurdnak tűnik, de valahogyan ennyit ér az egész szar.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Szájra véve

És, hogy idáig eljutottunk, emlékezzünk meg akkor a NER-ről, amelyik a mindenható Orbán mellett ilyen degenerált kiskirályokat állít elő házmestertől a tankerületi igazgatókig, akik a hatósugarukban élet és halál urai. Ilyenekkel van tele az egész elcseszett ország, akik gondoskodnak arról, ha Viktorunk duci karjai személyesen nem is érnek el minden barlangba, a csápjai azért ott legyenek.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Nyelvórák kezdő magyaroknak

Most már nem emlékszem rá pontosan, melyik állat, de vagy a Himmler, vagy a Göring nevű fejtegette velük kapcsolatban, elég, ha annyit tudnak németül, hogy a vezért éltessék és megértsék a parancsokat. Így lesznek most is. Semjén et. odahat a tanfolyamával: annyit tudjanak, kire kell szavazni áprilisban, és ennyi elég is a magyarsághoz.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum