Valamennyi bejegyzés

Godot a lukban

S hogy igazam van, ezzel mutatom: térjünk vissza a kedves vezető uniós költségvetési gondolataihoz, mikor is kijelentette, hogy a pénzek rugalmas felhasználásra van szükség. S míg dolgozatunk elején konstatáltuk, miniszterügynök elvtárs elégedett biccentését, hogy van lóvé, itt megmutatkozik abbéli óhaja is, hogy azzal ő azt csináljon, amit csak akar. Innen minden abszurditás és morál, s ahogyan körbe értünk, előttünk áll az egész nyüves magyar valóság kisvakondostól, Orbánostól, szürreálisan.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Cien años de soledad

Tegnap nem idézett, csak utalt, de ezt se nagyon kellett volna, s nem azért, mert zokon veszem, hogy a mocskos mancsával Marquez mesterhez ért, hanem, mert ebből is szarul jön ki. „A száz év magány korszaka véget ért, ismét vannak szövetségeseink, jó szomszédaink, akikkel együtt készülhetünk a jövőre.” – mondta miniszterügynök elvtárs, s nekem más dolgom nem akadt, mint tiszta forrásból megmutatni, hogyan is ér véget a száz év magány.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Nemzetológia

A NER gazdasági, társadalmi, szellemi, erkölcsi csőd. Zsákutcás, sehová nem vivő kísérlet, amely, ha valami módon nem lehet megfékezni, tragédiához vezet. Nem afféléhez, hogy éhen halnak benne az emberek – ahhoz is –, hanem, hogy olyan álomvilágot delirálnak az ilyen Kövér félék, aminek a végén pogózó agytörzsi lények már csak annyit bírnak majd kinyögni, magyar, a román paraszt meg, amikor felfogadja őket idénymunkára, annyit mond neki, nem értem, és a kezébe nyomja a kapát, hogy saraboljon, ahogyan Horthy gazdatisztjétől tanulta.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Popzene

Ennek az esszenciája pedig a Nélküled, pláne tájnyelvi angolul, ami kábé egy szinten van Kovács Kati – amúgy Tompa Mihály – szívet cseréljen, aki hazát cserél nyáladzásával, mert minden egyformán popzene. Arra a kádári népek és elvtársak aléltak el, erre meg az orbániak, az a diktatúra is olyan falvédős nívójú pitiáner volt, mint ez, és mind a kettőben van olyan, aki jól érzi, érezte magát. Sőt, olyan is, aki egyszerre. Ők a leghangosabb keresztények ma.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Ereszkedj le kutyába

Elég szar ügy kimondani, hogy ennyi maradt tíz év orbánság után, de, ha ezzel szembenézünk, már megtettük az első lépést a szabadulás felé. Így tehát, menjünk le kutyába. Ám figyelembe véve a speciális körülményeket, ne a Petőfi által megénekelt oldalba lőtt módon, és ne is Hobó módján, hogy „ereszkedj le kutyába, légy a kutyák királya, ne királyok kutyája” – mint emlékezhetünk, hanem kétfarkú mintára, pingálni a szürke diktatúrát. Ez a lázadás aeterno modo, avagy sub specie aeternitatis, ahogyan a művelt kipcsak mondja.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Óriás leszel

Nos tehát, állítás most: „Megmondom őszintén, falusi ember vagyok, de úgy neveltek világ életemben, hogy egy nagy nemzet gyereke vagyok, így gondoltuk Felcsúton is, Alcsúton is, hiába voltak itt a ruszkik. Ha kormányzok, azt szeretném, hogy minden magyar azt érezze, nagy nemzet vagyunk.” – És régebben kettő: „Semmi közünk a faluhoz, anyám-apám egy szocialista alkalmazotti réteg tagja, a paraszti világról semmit nem tudunk.” – valamint: „A magyar egy félázsiai származék, nem tud mit kezdeni a szabadsággal, ahogy a francia vagy a német, a magyarokat vezetni kell, különben széttartanak, mint a kósza nyáj.”

Posted in Egyéb
Tags: ,

Az ő hazájuk

Nem tudni miért, s azt sem, hogyan, de elcseszett nemzetünkben nagyon élénken leledzik ez a kiválasztottság érzés, hogy ők a bokréta Isten kalapján. Az ilyenek vezettek Trianonhoz, hozták el nekünk Horthyt, és szökött szárba mindebből Orbán a maga messiás-tudatával. Ez már annyi tragédiát hozott, hogy nem győzik letagadni és átírni a történelmet, viszont azzal, hogy ölbe tett kézzel figyelik az olyasmiket, amit tegnap is láthattunk, csak azt bizonyítja, ugyanabban a folyóban tapodunk, és ugyanaz a dráma közelít.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Orbán nem szeret téged

Mindebből természetszerűleg az következik, Orbánt el kell távolítani a hatalomból, mielőtt teljesen tönkre nem teszi az országot, ha már meg nem történt ez. De úgy vélem, igen. Viszont, ha valami csoda folytán ez megtörténne, erős a gyanú, hogy Kutuzovot játszana, vagy, ami rosszabb Hitlert, aki, mint emlékezhetünk letaroltatta volna egész Németországot, amely, mivel nem követte őt a paradicsomba, méltatlan volt arra, hogy éljen (Szerinte). Ezt a habitust látjuk csírázni a mi minielnökünkben is, az úr legyen tehát irgalmas hozzánk.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Jumurdzsákország

Viszont, hogy ma mi történne, ha a forradalmárok fölgyújtanák a várost, elfoglalnák a televíziót és más ilyen cukiságok, azt senki nem tudja. Ki, kire és mivel lövetne, azt sem. Csak annyit látunk, hogy dudálásért, százezrekre büntetnek, facebookozásért bevisznek, sőt, hogy amikor épp Varju László behatolt a televízióba, ott őt ezért földre teperték és vonszolgatták, mégis ő a bűnös, sőt, most már emberek szemét lődözi ki.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Gondolj apádra

Közmunkás lehetsz vagy katona. Kínálja az állam a polgárainak, s ha a közmunkát – jó okkal – árokvakarásnak tételezzük, akkor a vele egyenrangú katonaság vajon mi lehet. Ebből az egészből csak egy dolog következik, az állam, következésképp Orbán bábunak tekinti az állampolgárt, akit most a járvány miatt úgy kezel, mintha a seggéből rángatta volna elő. Eddig is így volt, csak nem tűnt ki ilyen egyértelműen, s mindehhez állítanak oda katonabábukat. Rókázva röhejes ez a ganyé.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum