Valamennyi bejegyzés

Mi lesz velünk, nagymama?

– És az óvónéni?

– Kinevezzük konzulnak. Intézd!

– Igen, főnök.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Élet

Aztán később megöngyilkolta magát, valamint Magda is, a hitvese, miután a hat gyereket álomba vezérelték. Ezek nem szép dolgok, mégis ilyen hirtelen rőzse-dal volt a lelkemben. Mert az ember ül csak bambán, aztán csapong. Azért.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Kampec dolores XXXII. – Ködök

Viszont ekkor visszavonhatatlan bizonyságot szerzett Isten létezéséről. Miután hiába kereste őt a kocsma sarkában, majd egy egér képében vélte megtalálni, a szakállas a segítségére sietett. Egy szempillantás alatt varázsolt novembert a júniusból, hirtelen köd ült meg mindent, és Béla tudta, hogy itt az idő.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Rend, rendetlenség, szabadság

Viszont, ha ontológiailag vizsgáljuk ezt az egészet, ezt a rend versus rendetlenség dichotómiát, akkor azt kell látnunk, nem véletlen a rend ilyen eszeveszett akarása. A rendetlenség ugyanis szabadság, mint azt Kierkegaard óta tudjuk: „Az ember, ha beletekint szabadságába, megszédül attól. A szabadság ugyanis végtelen s a semmiből fakad.”

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Másodikán: csillag vagy fecske

Kiderül, hogy hajlandó vagy-e belerúgni az út szélén ténfergő embertársadba, kiderül, hogy megosztod-e a köpönyeged a koldussal, kiderül, hogy megfelezed-e vele a kenyered, kiderül, hogy röhögsz-e a temetésen, vagy azért elmorzsolsz egy könnycseppet, és az is kiderül, hogy van-a benned annyi irgalom, mint a nőstényfarkasban, aki megszoptatta a szerencsétlen Romulust meg Remust, akik odavetődtek neki, ki tudja milyen vidékekről. Tehát tudsz-é homo moralis lenni, vagy csak sapiens, akárha gép.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Vagy nem, vagy kisnyúl

Immáron szeptember másodikát mutatnak a kalendáriumok, amely nem csak azt jelzi, hogy becsöngettek a kölkeknek a Balog-művekben, valamint a fecskék gazdasági emigrációba készülnek, hanem azt is, hogy célegyenesbe fordult a népszavazós társasjáték csűrdöngölős kampánya, annak minden debil folyományával és tébolyával, ezt el ne feledjük. Megkezdődött a hülyeség adventje.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Migráncs, parizer, vasárnap: Semjén, perszehogy

Bebizonyosodott hát immár újólag, hogy Semjén Zsolt az Úr gyermeke. Próféta ő, aki látja a jövendőt. Vimággyomuk ennek megfelelőn a lábai elé omolva, s zengjük néki ércesen, ohhmm

Posted in Egyéb
Tags: , ,

A nagy kékség – Tudta?

Mert ezzel a flessel a tudatalatti mocsaras vidékére tévedtek, és a mélyben rejlő asszociatív képességekre építve cipollai módon próbálják a halandó fejébe fészkaltatni magát őtet, az egyetlent.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

A postás mindig kétszer csenget – Jön a Jobbik levele

De hát és azért mondjuk ki, a Vizslás próféta szerint Hitler sem egy sátánfattya volt, hanem az ultraliberális manusok terméke, ilyképpen a Második Világháború is az SZDSZ felelőssége.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Kampec dolores XXX. – Isten szuszog itt

A csönd egyet ütött, amikor szuszogást, szöszmögést hallott az egyik sarokból, lüktető agyában dobolást észlelt, és megvagy kiáltással ugrott a pormacskák közé azzal a boldog tudattal, hogy elkapja az Istent, de csak egy egér volt. – Szerbusz, Uram. – Ennyit mondott a bajuszosnak, és beleájult a nemlét elviselhető könnyűségébe.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum