Valamennyi bejegyzés

Mik vagyunk?

Én magam is alkalmatlan vagyok és tehetségtelen, ganajozni, csavarozni még megtartanának, ám, ha már nem megy, mehetnék a Büdösbe, Sánta novellája – Sokan voltunk – módján. És mindez, amit előadtam, nem tréfadolog. Göring bácsi is, a Luftwaffe atyja, midőn csöcsörészte a meghódított ukrán lányokat, a naplójába feljegyezte, hogy dolgoznak nekünk, míg bírják, aztán fölfordulhatnak.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Keserves keresztény sors

Ha nekem olykor szükségem van istenre, akkor megtalálom magamban, és nem kötöm a szomszéd orrára. Ez ilyen egyszerű, de telhetetlen vagyok. Épp ezért nézzünk vissza kicsit Menczer elvtárshoz, mert volt még a tarsolyában hülyeség. A külső támadás a migráncsok – de mit s várhattunk mást -, a belső veszedelem viszont a liberálisok, amely eszme „semmilyen más értéket nem tűr meg maga mellett”, és kiszorított meg kiszorít minden más értékrendet – ezt állítja. Most nem mondom, hogy ez a Menczer hazudik, mert lehet, ez a meggyőződése.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Hagyjatok má’ lopni!

Mindezeken túl, hogy a létezését igazolja, Halász elvtárs még megjegyezte: „Nem csökken a migrációs nyomás”. Akkor szólni kellene a statisztikának is, mert elég csak felmenni a police.hu honlapra, ahol snájdig kis grafikon található a nyitóoldalon „Illegális migráció alakulása – heti bontásban” címmel, és a kék kis oszlopok azt mutatják nekünk, hogy hetente úgy nagyjából kétszáz szerencsétlen keveredik a határunkra, mert követtek egy madarat, ami azonban innen visszafordult.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Lázár János munkát oszt

Az emberiség – s benne a magyarság különösen – teljesen elkorcsosult. Hiányzik belőle a látomás és az indulat, fölzabálja a bulvár, horizontja annyi, hogy mikor fingott valamely celeb, és az állatkerti maki nyomorúsága jobban izgatja, mint az utcán élő hajléktalané. Ez az, amit meg akar őrizni Lázár seggét nyalva és neki behódolva. Legyen meg a söre, a kirántott hús, addig baj nem lehet.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

我是匈牙利人

Ezt a metódust nevezik embertelennek – lehet is -, egyszerűbb azonban csak fasiszta okádásnak hívni, az ezt kizárólagosan hordozó orbáni génekkel együtt. A magyarul nem tudók, a tizenhat unokások elkötelezettek a nemzet ügye iránt Kövér szerint, és e ponton nem tudható, mi számít nemzetnek és az ő ügyének. Az ember tényleg csak röhögne ennyi ökörség hallatán, ha nem kellene sírnia nagyon. Mert, hogy lefordítsam, és mindenki értse, itt arról van szó csupán, hogy a Fidesz a neki nem tetszőket igyekszik kiszorítani a magyar hazából.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Kólát iszol? Buzi-e vagy?

Mert az, hogy a Fidesz szerint mindenki szabadon dönti el, hogy iszik-e Coca-Colát, ebből fakadóan ugyanúgy mindenki szabadon határozhat arról is, hogy emiatt kitekeri-e embertársa nyakát. Mert ez a párt normális reakcióra – miszerint elítéli a Boldog István nevű tagját, mert kirekesztésre szólít fel – képtelen, sőt, inkább a szája íze szerint való ez az egész műbalhé. Nem véletlen hát, hogy a hungaristáknak elfogyott a mondanivalója, mert a Fidesz mind lenyúlta.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Államjólét, jóléti állam, meg az Orbán

Ideális esetben az államjólét arra volna való, hogy jóléti államot teremtsenek belőle. Ennek két fő típusa van, az úgynevezett univerzális (mely univerzális állampolgári jogon garantálja a jóléti szolgáltatásokat) és a reziduális jóléti állam (ez csak rászorultsági alapon garantál). Az előbbire klasszikus példa lehet Svédország, míg az utóbbira az USA. Ezen belül léteznek még altípusok, a szociáldemokrata, a liberális és a konzervatív-korporatista Ezek részletezése nélkül a bőrünkről és a gyomrunktól tudjuk, hogy Magyarország – nem köztársaság – egyik sem, és nem is lesz soha, míg Orbán Viktor létezik.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Mondhatod, hiába

Mindennek oka van. Annak is, ha a szavak értelmetlenné válnak, vagy átalakul a jelentésük. Kafka Josef K.-jának azért kellett meghalnia, mert nem kérdezett, Karinthy Ferenc Epepe című regényében a főhőst már meg sem értik, egy folyóvizet kell keresnie, hogy meglelje a menekülés útját a zagyvaságból. A szürreálistól így jutunk el az abszurdig, érkezünk meg a NER valóságába, ahol tényleg teljesen fölösleges már minden. Elvesztek a szavak, a jog, az emberi érzések, homokos, füves, vizes síkká rohadt le az ország.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Szervilizmus és más csodák

Marquez bácsinál, amikor Aureliano Buendiából botcsinálta ezredes lett tényleges hatalommal, szintén megjelentek az osztálytitkárok. „Még ki sem mondta, sőt ki sem gondolta a parancsait, már végre is hajtották őket, és mindig sokkal messzebbre mentek, mint ameddig ő maga elmerészkedett volna.” – írja nekünk a Száz év magányban, ezzel egyszersmind bemutatva a NER megingathatatlanságának okát és indokát. Hogy tele van az ország szervilis osztálytitkárokkal, nem gondolkozó végrehajtó emberekkel a pártközponttól a városházákig, iskoláktól az orvosi rendelőkig, akik igyekeztükben a hatalom aljasságát is képesek felülmúlni.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Trutymó

Magunkra hagytak minket is drága feleim nagy nyomorúságunkban. Így az a tanácsom annak, aki még életben akar maradni ebben a trutymóban, hogy lopjon, csaljon, hazudjon. Ezek azok az értékek, amelyek a boldogsághoz és boldoguláshoz szükségesek máma, s ha valaki erre képtelen, akkor úgy járt. Akkor nem erre a világra való velem együtt. És ez a záró tétel.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum