Valamennyi bejegyzés

Gávavencsellő megkísértése

Vojtónénak az a helyzeti előnye viszont, hogy ő kihajíthatja az érdeklődő újságírókat. Orbán ellenben az Unió karszalagos ellenőreit, akik a héten érkeznek éppen az ilyen rongyrázásokat vizslatni, azonban nem. S miközben azt mondják egyetlenünknek, hogy húzódjon a kocsi belsejébe, közben a tökeire is léphetnek, ami aktustól visítások közepette szűnik meg az egész ország biorezonanciája.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

A NER lassan leszivárog

Hitleri időszámítás szerint most 1940-ben vagyunk, Európa térden, az ellenség épp a csatornán át menekül, Sztálingrád meg még sehol. Bármily hazafiatlannak, sőt, egyenesen hazaárulónak tűnhet is, valami ilyesmire lenne szükség, amely a jelenlegi helyzetben egy lehet, valami módon elzáródik az uniós pénzcsap.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Büdös van

Viszont az eufemizmustól még nem lett jobb semmi sem. A minapi bayeres irkálásomra kaptam egy intést egy ősmagyar embertől, hogy okosabban is gyűlölködhetnék. Gyűlölködik a rosseb, csak elmesélem, hogy milyen világot látok magam körül, amitől elborít a spleen. Ez nem egy forradalmár hangulat, de, ha ellepi az embert, nem hallani a csatazajt. Orvosilag ajánlott tehát, és alig van mellékhatása.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Magyar Csang cseng

Nehéz dolog, ha az ország első embere ennyire szegényes tudattal rendelkezik, ám, hogy mellette még kőbunkó is, az már zsenánt egy csöppet. Le akarja váltani az amerikai nagykövetet ugyanis, s midőn efelől érdeklődtek nála, azt bírta felelni, hogy nőügyekkel ő nem foglalkozik. Ilyen nívón állunk most a Csang csengünkbe bezárva, ahol már minden lehet, de nincs értelme semminek sem. Apokalipszis itt és most.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Égi és ninivei hatalmak

Holott O V. mondhatná ezt is lányos zavarában: „Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem, mint túláradt patak, oly tétova, céltalan, parttalan, s úgy hordom régi sok hiú szavam, mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt, jelzőkarókat, gátakat.” Viszont ilyeneket nem tud a méltóságos úr. Azért, mert nem olvas B. M. pajtást, és legfőképpen meg, mert nincsen neki ehhöz moslékja. Összefoglalva tehát, még egyszer kijelenthető, hogy hősünk valóban lingambuksi. Tessenek ezt lefordítani kocsmai nyelvre, és minden kiderül.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Semmi baj, lehet lopni tovább

Tényleg nem tehetek róla, ha az ember szemét kibökik a párhuzamosságok. Ennél szomorúbb azonban, hogy a vége is hasonló lesz, csak kies honunkban nem a szövetségesek, hanem azok hiánya hozza el a végromlást. Amint az uniós pénzcsap megszűnik, azonmód fog megállni az ország. Akkor már nem lesz mit ellopni, addig viszont minden vihető, és mindent le lehet tagadni. Ez történik most épp, trombitaszóra.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Éhezésügyi kiskáté – Eridj lopni!

Ilyképp a mai felelőtlen szülő egyetlen gondja-nyűge hogy végtelen jódógában tegyen-e hagymát arra a kurva zsíros deszkára, vagy sem. Végezetül csak egy jóindulatú intelem kezdő szülők számára: ne kényeztesd a kölködet, mert el találja kapatni magát, és a végén még paprikát is követel, vagy kakaót. Meg kisvasutat, ha gyötri a láz.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Bekaphatjuk

Ez az etyeki sztori a rendszer lenyomata, a petri csészéje úgymond. Én vagyok, esetleg a cimborák, az én hatalmi és anyagi harácsom, meg még tízegynéhány lojális lófasz milliárdjai, ezen kívül pedig minden és mindenki le van szarva. Mindenki bekaphatja, terveztesse át és kussoljon.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

A csenyétei asszonyok

Az igazi kérdés azonban mégsem ez. Az sokkal inkább, hogy az ilyen csenyéteiek mégis mi a búbánatos jó francért szavaznak erre a bagázsra, mert rájuk szavaznak, mint kitetszik. Ez a magyar élet egyik nagy, megfejthetetlen rejtélye.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Schrödinger macskája és az új egység

Viszont zárás-, és összegzésképp az állapotunkról: Schrödinger macskája vagyunk, amely gondolatkísérlet arra az abszurditásra mutat rá, hogy a macska élő vagy holt állapota attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot. Jelentem, most már figyelnek minket.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum