Valamennyi bejegyzés

A családtudomány atyamesterei

A családtudomány régi mesterei úgy voltak, hogy megtetszett egymásnak a nézésük meg a járásuk, és addig-addig noszogatták a dolgot, míg közös lett az ágyuk, meg a konyhájuk, életre-halálra. Vagy nem, de ahhoz se kellett Balog-stúdiumot végezni.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Jégkorszak

Amikor majd hajnalban újra hallani lehet a rigókat, és elkezd az eresz cseperészni, senkinek eszébe sem jut majd, hogy eközben is fáznak és éheznek sokan. A jégkorszaki halottakat eltemetik, és hümmögve csóválják a fejüket, hogy pedig mi mindent megtettünk. Nem igaz, illetve karcosabban: lófaszt, mama.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Párhuzamosok a végtelenben – Keresztények és germánok

Ennek az új keresztényvédő agylágyulásnak két eredője lehet. Vagy tényleg kezd elmenni a kormányzó esze – ez nem lenne példa nélkül való a történelemben -, vagy csupán némi aprót kell juttatni újabb alakoknak.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Törődés

– Krumplija nem vót? – Tört elő az öregasszonyból az éhség, amit azóta érzett, hogy az ura a másvilágra pálinkázta magát, mert hiába, hogy rendszeresen nevelgette maligános örömeiben a negyven évi házasság alatt, a kettőjük nyugdíjából azért néha jól is laktak.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Klik Emmi söpröget és dudorászik

A demagógiának azt a fajtáját még senki nem találta ki, hogy ebből hány mázsa krétát, uszkve hány guriga klozettpapírt lehetett volna vásárolni a magyar nebulóknak, tegyük tehát meg ezt most.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

A csillagszemű juhász, mint pedagógus-ideál

Az új Magyarországnak elsősorban olajtól iszamos kezű, jódógos kiskatonákra van szüksége, akik kérdés nélkül krampácsolnak a felcsúti kisvasút szerelvényein.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Az emberek megfagynak, ugye?

Másképp látják ezt némely emberek a lakótelepen, akik a fölösleges kiflit, kenyeret a kuka szélére akasztják egy nejlonban, és nem a madaraknak teszik ki. Ezek a szeretetcsomagok rendszerint el is tűnnek, mire a kukásautó szuszogva megérkezik, és akkor vagy néhány jól szituált honfitársunk csap le rá, mert nincsen kedve éhen dögölni, vagy az EMMI beépített embere tünteti el, és hordja a száraz serclit valami fedett sportlétesítménybe futballistát etetni a gyöpön. Más épeszű magyarázat nincsen.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Fedett sportlétesítmény

Így minálunk, a Kánaán közepiben szegénység az nincsen, a gólyatáborokban akaratuk ellenére megdöntött (ha már eufemizmus ugye) lyányok így nem eshetnek teherbe sem, esetleg várandóssá válhatnak nagy jódógukban.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Egész fogyatékos osztályokat buktatnak meg kényszerből

Az Emmi az utolsó pillanatban értesítette a középsúlyos értelmi fogyatékosokat oktató intézményeket arról, hogy szeptembertől megszűnik náluk a 9. és 10. osztály.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum