A zabigyerek-sejtetés

Bár még másfél évünk van az eljövendő választásokig, egyre inkább úgy tűnik, hogy annak kimenetelét a mocskolódás fogja eldönteni. Bár ez egyáltalán nem újdonság, amióta Finkelstein tata megtanította a Fideszt az efféle kampányra, hiszen, ha belegondolunk, másfél évtizede ez megy. Ellenségképzés és lejáratás, okádás és ordítás, a Fidesznek, amióta a finkelsteini modellt magáévá tette, programja nincsen, a legutolsó is, amire emlékezni tudunk, annyi volt: folytatjuk. Maximum, boldog karácsonyt.

Könnyen belátható, ez nem egy részletesen kidolgozott országvezetési stratégia, erre kormányzást alapozni nem lehet, viszont ilyen törekvése a Fidesznek nincsen is, egy cél lebeg a szeme előtt, a hatalom megtartása. A tapasztalat pedig számukra azt mutatta, hogy amúgy a választások permanens monyákolása mellett erre legalkalmasabb, amit összefoglaló és eufemisztikus néven karaktergyilkosságnak neveznek, s amit az uralkodó párt tökélyre fejlesztett, hogy a módszer kidolgozója is tanulhatna tőlük. Ha élne.  

Még továbbá azt is mindenki látja és tudja, hogy erre a módszerre a Fidesz egy komplett médiabirodalmat hozott létre, erre állította rá a hajdanán közszolgálatinak nevezettet is, amelyekből kampánytól függetlenül ömlik a gát nélküli mocsok. Mindezek után az nem meglepő, ha jelenleg is ez folyik, csodálkoznunk rajta nincsen mit, ugyanakkor a cinizmus netovábbja, hogy ilyen körülmények között tart kiselőadást Orbán Viktor politikai viselkedésről és verbális durvaságról, mintha Bayer a világon sem lenne.

Doktorminiszter urunk a pénteki kossuthi szózatában adott kiemelt helyet ennek az elmélkedésnek, s ugyan Magyar Péter nevét ki nem ejtve, de mindenki számára világosan panaszkodott az eldurvulásról, ilyeneket sóhajtozva bele az éterbe: „Negatív, fenyegető tónus jelent meg a magyar politikában, eddig ez nem volt így. Korábban, ha valakinek valami kicsúszott a száján, rögtön elnézést kért, visszavonult”. Itt annyit jegyzünk meg, hogy akkor nem lenne frakciója a bátraival, sőt, Fidesz kommunikáció sem lenne egyáltalán.

De nem állt meg doktorminiszter urunk ennél a tételnél, és még ábrándozott kicsinyt: „De, hogy ez egy politikai viselkedésnek a lényege legyen, és ez csak úgy áradjon, ez azért példátlan a magyar közéletben, és ugye a verbális durvaság az előbb-utóbb elvezet az agresszióhoz is, ettől jó lenne magunkat megkímélni.” Ezen a ponton eszünkbe jutnak a savas bácsik, esernyővel kardozó nyugdíjas matrónák, de e tévé székházban kifacsart végtagokkal vonszolt Varju képviselő is, hogy például a Betyárseregről ne is beszéljünk.

Mindeközben pedig, amikor Orbán tisztességről és politikai kultúráról tartott kiselőadást az elsőáldozó kislányok stílusában és köntösében, a föntebb emlegetett médiabirodalma teli szájjal és maximumra állított hangerővel mocskolja Magyar Pétert, mert Gyurcsányt már nem tartja veszélyesnek. Vájkál a magánéletében és egy komplett gépezetet állított rá a lejáratására, s amikor azt tételeztük fentebb, hogy 2026-ot a mocsok fogja eldönteni, ezt látva és tapasztalva jó okkal tettük ezt. Nem kellett hozzá túl nagy jóstehetség.

Az a helyzet viszont, hogy Magyar Péter visszalő. Sőt, a Fidesz saját fegyverével lő vissza szinte késlekedés nélkül, s hiába folyik az a morális, intellektuális és politikai vita, hogy ezt jól teszi-e, a jelek szerint működik. A népszerűsége nemhogy csökkenne, inkább növekszik, a pragmatikus szempontok szerint tehát igaza van, hiába megy a szájhuzigálás, miszerint lemegy ő is kutyába. Láttuk, amikor a ma óellenzéknek nevezett alakulatok a demokráciáról nyavalyogtak, mire jutottak vele. Ilyen szempontok szerint kell tehát vizsgálni az új módszertant.

Ebből Magyar tegnap is bemutatót tartott, midőn csupán sejtetett, de olyat, ami megrengetheti Orbán jól kifaragott szobrát, vagy, ha ezt nem is egészen, mert Magyarországon vagyunk, olyan foltot, netán stigmát rak rá, amit nem lehet levakarni. S innentől a Rogán-műveknek a kár elhárításával kell foglalkoznia, nekiállnak kapkodni, mint ahogyan már az év eleje óta teszik. Ezt pedig a mindent is tudó „elemzők” úgy értékelik, Magyar „tematizálja” a közbeszédet, holott csak visszadobja azt a szarkupacot, amit a Fidesz feléje hajított.

De, hogy a tegnapról is meséljünk, Magyar, miután egy összetett mondatban fölsorolta az ország bajainak legtöbbikét, s ilyképp azért valamivel többet is tett, mint a Fidesz szokott a saját ganajával, a bejegyzés végén odabökött valamit, amiről azóta is megy a vita. Ezt mondta sokat sejtetően a saját szerelmére utalva: „Pedig nem született tőle eltitkolt gyermekem, miniszterelnök úr.” Nos, ha van méhkas, ami föl tud bolydulni, akkor ez itt az lett egycsapásra, mert olyasmibe gyalogolt bele, ami eddig közmegegyezésesen tabu volt.

Megy a susmus, a találgatás, kinek lehet eltitkolt gyereke a családban, s ha jól értelmeztük, akkor Orbán bányász apjától a nemzet vejéig, de egyenesen Orbánig mennek a tippek, mi több, leleplező képek és történetek jelennek meg. Azaz, azt mondhatnánk, a foglalkozás elérte a célját, s ma már jószerivel senki nem Magyar hangfelvételeiről beszél, hanem az Orbán család zabigyerekéről. Ez pedig, ha az utalgatások módszertanát ismerjük, mérgező bír lenni, a sejtetés olykor hangosabb a ténynél, a nyíl célba talált.

Innentől megint az lesz, vajon Magyar mit tud arról, amit csak úgy foghegyről belengetett, s ha ez okozhat valamit is, akkor zabszemet bizonyára a seggekbe. Viszont megjelennek a morális és politikai széplelkek, akik azt kérik számon, miért nem csúzlival küzd a tankok ellen Magyar, de beláthatjuk, ilyet kérni nem lehet. Főleg akkor, ha azt várjuk el tőle, mint ahogyan ez a remény, hogy takarítsa el az országból Orbánt és bandáját. Látjuk, mit kell tennie, ha azt akarja, hogy a NER el ne tapossa. Lehet fanyalogni, de belátni is, ide jutott az ország. Így lehet győzni, kiskezitcsókolom.