Orbán Viktor duplán győzött. Ez derült ki egy tegnapi interjúból, mert legyűrte a régi és az új ellenséget is elmondása szerint. Ebből olybá tűnik, mintha duplaannyi háborúpárti támadt volna a békepapokra, akik a túlerő ellen is megvédték az országot – mint ki is jelentette -, a migránsoktól, a genderektől meg a háborútól, mintha csak a jándi falutábla jött volna szembe velünk újra, ahogyan pár hete is csak. Pedig milyen távolinak tűnik az egész.
Mindig érdekesek a választások utáni első órák. Amikor hétfőn magukhoz térnek a népek, és észreveszik, hogy ugyanúgy süt a nap, mint előtte, a madarak is csakúgy csácsognak, a világ tehát egyáltalán nem törődik azzal, ki nyert vagy veszített. Ha úgy tetszik, elmúlnak az ünnepek, a férgek fába szorulnak, és mindenkinek meg kell találnia a helyét ebben a katzenjammeres világban. Az első órák sok mindent eldöntenek a lehetséges jövőről.
Itt minálunk épp azt – bár más reményünk egyáltalán nem volt -, hogy ugyan a Fidesz most ugyan nem mondta, mert inkább háborút visított az összes szájával, de így ránézve a hétfői állagukra, mondhatta volna a régi szlogent, miszerint folytatják. Mert tényleg folytatják, és még csak szembe sem néznek magukkal, sem a választóikkal, sem senkivel, pedig a gombáknak is meg kellene magyarázni, hiába ment el az összes, mégis kevesen voltak.
Mert és ugyanis a negyvennégy százalék az még csak a fele sincs az egésznek, szordínósan fogalmazva nem nevezhető többségnek, hanem inkább kisebbségnek, azaz a logika szerint kies hazánk nagyobb része háborút akar. Mert mintha erről ment volna a vonyítás hosszú, kilátástalan heteken át. Íme egy gyöngyszem: „Csak akkor maradhat ki hazánk a háborúból, ha miénk lesz Európa legnagyobb választási győzelme.”
Ezt nem más, mint a kedves vezető delirálta a békemeneten, de hétfőre kiderült, hogy nem az övék lett ez a kritikus legnagyobb győzelem. Akkor most az a kérdésünk, hogy hadban állunk-e már vagy az ukránokkal, vagy az oroszokkal, mert ebben a kuplerájban nehezen eldönthető, hová húz az a gyönyörű kis magyar szívünk. Mondom, az első órák sok mindent eldöntenek, amikor másnap szembe kell nézni a világgal.
Ki merre indul, s aztán hová szándékozik érkezni. Ha kapott maflást, akkor attól elterül vagy kijózanul, illetve adott esetben az is kérdéses, bevallja-e, hogy képen vágták, vagy letagadja, holott ott van a monokli a szeme alján. Mindez morál, neveltetés, adott esetben a tisztánlátás képessége és készsége. Aki harminc éve hazudik, nem fog megváltozni nagy valószínűséggel soha már. Lejár az ideje az ilyennek, s ha magától nem áll félre, taszajtani kell rajta.
Ez a taszajtó módi kezdett el körvonalazódni a vasárnapi eredmények után. Kiderült, hogy ugyan Orbán két ellenségről mesél, de leginkább csak egy van neki, amivel, ha ő nem, az ellenoldalnak el kell számolnia, ha szembe akar nézni magával. Ebből épp most Donáth Anna vizsgázott a legjobban, és nem azért, mert a pártja gyalázatos szereplése miatt lemondott. Hanem, amivel magyarázta-indokolta, pöcsétet nyomott rá.
„Felcsillant egy remény, hogy vége lehet ennek a rendszernek, és aki ezt a reményt önös érdekekből eltagadja, az rosszat tesz Magyarországnak.” – Ezt írta ki Facebook-oldalára a Momentum immár volt elnöke, ami azért becsülendő, mert belátta a kudarcát, ugyanakkor a fanyalgók számára azért megfontolandóan figyelemre méltó, mert látja a NER lebontásának lehetőségét, s azt is, hogy ennek ő így akadálya lenne.
Tiszteletre méltó ez a következetesség, s ha ami hibát elkövetett pártelnökként – de uniós képviselőként nem -, azt helyre hozta, egy kalaplevételt tehát érdemel. Egyébiránt az idézett mondatot mindenki számára alapos tanulmányozásra ajánlom, s mindenki döntse el maga, Donáth miben látja a „felcsillanó reményt”. Meg tetszenek lepődni, ha következetesen végig gondolják, és még az is lehet, sokaknak nem fog tetszeni.
Ugyanakkor a legnagyobb dilemma mégis csak a Fidesszel (Orbánnal) van, milyen következtetést vonnak le a be nem vallott kudarcból, de nagyon úgy tűnik, semmifélét sem. A kedves vezető ott tart, hogy egy nullra vezet: „az első félidőt megnyertük, egy null ide, Európában a békepártiak győztek”. És senki, de senki nem magyarázza el neki, hogy ez nem így történt, de egyáltalán nem, a valóságtól való ilyen menekülés pedig beteges.
Ez volt a mi hétfőnk a választás után, amikor a ritkás józan hangok mellett ugyanúgy olyan álomvilágba akarnák ringatni a népeket, mint előtte majdnem sikerült, de most már nem megy. Orbán megmarad a Csodaországában, és nagy valószínűséggel már ki sem talál belőle. Mert, ha kinézne egy lukon, megláthatná a közeledő nyomorult véget, és kénytelen lenne meghasonlani. Ringatózik tehát tovább a habos vizeken. Jön a futball Eb, meg a szotyola.
17 éve nem adott interjút a bonszájdúcse az Indexnek. Most megtette, egyúttal be is pozicionálta az Indexet a fidesz lakájmédia hosszú sorába.
A címlapon „Orbán Viktor az Indexnek: Bárki cserélne velünk Európában egy ilyen eredményért”.
Hm, tényleg? Vagy már megint hantázik a kis „nagy” en’ber? Kétlem, hogy Európában lenne még egy olyan ország, ahol bármelyik politikus büszke lenne arra a gusztustalan, agymosó, mindenkit bemocskoló kampányra, amit a fidesz levágott az utóbbi pár hónapban, és úgy folyamatosan, 14 éve…
Szombathelyen győzte a legnagyobbat, ugye.
Egyetlen helyet sem szavaztak meg nekik.
Van itt ÉSZ, a többi sem kapott egy helyet sem közvetlenül csak listáról.
Donáth akkor lenne következetes, ha feloszlatta volna a Momentumot, mint a „remény” egyik eltagadóját. Így csak annyit ér el, hogy más fogja helyette eltagadni. Vagyis csak a szokásos süket drámatagozatos duma volt az egész, ahogy az magyari politikusoknál szokás.
Egy párt feloszlatásáról nem dönthet egyetlen személy, még ha a párt elnöke is.
„Orbán Viktor duplán győzött.”
2 milló légy nem tévedhet…
Donáth Anna lemondott, Dobrev Klára megszüntette az árnyékkormányt, a Jobbik is elismerte a vereséget, ezek a reakciók rendben vannak.
Orbán és Rétvári tegnapi parlamenti reakciói, amelyekkel az ellenzék vereségén kárörvendtek, nemcsak visszataszítóak voltak, hanem ok nélküliek is, hiszen a Fidesz is kapott egy-két sallert vasárnap.
Kedves Rezeda !
Ez a fickó rendesen idióta .
Idézem: ” stratégiai városokat nem veszítettünk.. ”
A jó édes f@szom, már bocsánat. Győr ? Szolnok ? Nagykanizsa? És ami a holdról is Szombathely ? 😻
Répcelakról, Cellröl stb .. meg egy szót se..
Ezek nem számítanak ennek a zsebmussolininak. Olyan is az egész akol.. 🤣
Ha jól értem, Donáth Anna arról a Magyar Péter által megcsillantott „reményről” beszél, amelyet már átélhettünk a Schiffer-féle LMP vagy a NOlimpiás Momentum hirtelen feltűnésénél, sőt a kedves náci honfitársaim a számukra oly vonzó Mi Hazánknál is. Aztán valahogy mindhárom pártnál csak ott volt folyamatosan a gyanú, hogy a rapid felfutásuk talán nem csak a szerencsés csillagzatuknak (meg a Jóistennek – by Lölő) köszönhető. És bár tudom, hogy reményre tényleg szükségünk lenne, de szerintem egy már negyedszerre ismétlődő mintázaton az érzelmeket félretéve kellene elgondolkodni…
A kommunikációjuk alapvető jellemzője, hogy a fideszes soha nem áll le, nem hátrál meg, nem szolidáris, nem mérlegel, és főleg nem ismeri be a tévedését. Ez Magyar Péterre is igaz, és hiába az egyik fő nyertese a választásoknak, nem tud ellazulni, megbocsátani, nagyvonalú lenni, hanem folyamatosan ellenségeket keres.
És vajon milyen ember az, aki Karsai Dánielnek jobbulást kíván? Ember egyáltalán?!
Igen. Nem tudom már megmonani, dee valamelyik Jávor Pál filmben mondták :
Úriembernek születni kell, és megtartani..
Naa az a nem mindegy..🙃