Zebra

Navracsics Tibor átadott egy zebrát. Hogy ne essék félreértés, nem egy csíkos szőrű patást, akit mondjuk Novák Sándor-palota kapott ajándokul vagy cserébe a messzi Afrikában átnyújtott tehenekért. Illetve nem is egy kitömött példányt, aki szerencsétlent pedig Semjén lőtt volna ugyanott, mint valamely testvéri busman törzs háziállatát, hogy aztán egy iskola szertárjában porosodjék, míg reá nem omlik a tető. Navracsics zebrája föstékből áll, amit a flaszterre kell kenni, hogy a részeg autósok jobban lássák rajta az elütni óhajtott gyalogosokat. Ilyképp vagy közlekedési, vagy kivégzési eszköz, tehát mindenképp okot ad a felhőtlen boldogságra.

Pláne, hogy önerőből. Plusz négyzeten az orgazmus, hogy Pusztamiskén, amely településről aztán egy, a Hadházy képviselővel fojtatott csörte után Navracsics nem átallotta azt írni, hogy az ország háromszáz legszegényebb településének egyike. Mit nem mond a miniszter, aki ekkor és így megsérti a NER szókészleti alapszabályát, amit még régebben a hangzatos nevű Emberi Erőforrások Minisztériuma állított össze. Ebben ilyen, hogy legszegényebb, egyáltalán nem szerepel, sőt, egyenesen tiltott lexika. Navracsics tehát ezzel a zebrával többszörösen is betévedt a mesebeli erdőbe, ahonnan nincsen visszaút.

De miből áll egy zebra? Tesszük fel a kérdést, amikor ez ez a vita tárgya. Ha már a flaszter ott van, akkor nem egyéb, mint fösték, és abból sem kell hektószám. Mindezt csak azért tartottuk fontosnak megjegyezni, mert Navracsics miniszter, akinek az a munkaköri kötelessége, hogy az uniós pénzekért rimánkodjon, e zebra átadásakor nem győzte hangsúlyozni, hogy mindezt önerőből valósította meg a falu, nagy valószínűséggel kiürítve a kincstárát teljesen. A kérdés viszont az, ki fizette az utat, amelyre a fösték került, mert enélkül nincsen zebra, mint az ismeretes. Nem tudjuk, de minden bizonnyal európai pénzből készült.

Ilyképp ez a zebra azon a flaszteron nem egyéb, mint magyar masni az EU csomagján. Erre futja. S lám, most is igaza volt doktorminiszter urunknak (lásd: O1G), aki már rég kijelentette, megvagyunk mi az Unió pénze nélkül is. És íme a bizonyság. Kegyelmes urunk nem tud hibázni, egyenesen képtelen, Navracsics pedig az ő csicskabábja, akit kirendelt Pusztamiskére, és ott bábozott vele trombitaszóra. Rossz nyelvek szerint meg is lett áldva a frissen föstött csíkozás, ám ha ez nem is igaz, csak libsi ármány, de a képek tanúsága szerint nemzeti színű szalag és annak átvágása volt mindenképp, hogy a nyomorunkat bizonyítsa.

Pusztamiske így fejlődik önerőből, és ez az aktus beleillik abba a sorba, amely pár napja a tokaji földút avatásával is demonstrálódott. Ott meg Gulyás miniszter avatott rámutatva az ünnepi aktus során arra, ez jól bizonyítja „hogy gyorsan fejlődik a tokaji térség, ezzel együtt az ország egésze”. Akárha a szakadékba zúgó gyorsvonat. Ismerjük a NER átadási-avatási viszketegségét, sajnálatos módon azonban képtelenek fölfogni, hogy ez az egész mikor fordul át kabaréba, melyik az a pont, amikor kontraproduktív a kényszeres boldogság, mert csak a cifra koldusság bizonyítéka minden nyüves szétnyírt nemzeti színű szalag.

Ez az ő nyomoruk. Nekünk és számunkra sokkal nagyobb baj azonban – és tényleg az elevenünkbe vágó -, hogy a NER főellensége, Soros György (Open Society Foundations) kivonul Európából, így értelemszerűen Magyarországról is. Az itteni civilek tehát (az igaziak, nem a mi pénzünkön hízlalt CÖF például) ezzel halálra vannak ítélve. Nekik ezután az sem jut, hogy egy zebrát avassanak (bár ilyet nem szoktak, tehát tessenek ezt szimbólumként érteni), kész, vége, jöhet Orbán gyaluja. Boldogok is emiatt a NER háza táján, Orbán Balázs, a másik Orbán politikai igazgatója reagált is a hírre, valahogy úgy, mint a gazdája ’89-ben a Nagy Imre újratemetésen.

„Az ilyen kérdésekről nekünk, magyaroknak vannak történelmi tapasztalataink: csak akkor hisszük el, hogy a megszálló csapatok valóban távoznak a kontinensről, ha az utolsó Soros-katona is elhagyja Európát és Magyarországot.” – Így örvendezett és minősített a kisebbik Orbán, amit osztályozni részünkről nem igazán kell, mert beszél ő magáért is, illetve szól helyette Navracsics zebrája eleget. Európai pénz nélkül ennyire futja, erre telik a köznek, mert azért ne feledjük Mészáros vadiúj és méregdrága jachtját se a történet ízéből, amivel kerek lesz az a világ, amiben élnünk adatik. Viszont azért búslakodni nem igazán kell.

Lógatni a fejünket minek. Hiszen mindez nem új, nem váratlan és nem példa nélkül való, évtizede ez megy, s úgymond szokva vagyunk hozzá, csak a nevetés képességét kell megőriznünk. A most a mindennapi mocsokból előtűnő két aktus is kabaré a maga módján, mert látjuk benne a főhősök kisszerű vergődését. Navracsics megfelelni óhajtó nyüszítését a festékcsíkokkal, és a kis Orbán végtelen ostobaságát, ami számunkra annak bizonysága, hogy ezeknek az élete maga a pokol, aminél mi sokkal jobban élünk éhezve a fa tetején, a bennünk meglévő végtelen szabadságban. Az élet tehát csodaszép.