A haza elárulása

Azt lehetne mondani Orbán Balázs (a miniszterelnök politikai igazgatója) tegnapi kijelentése után, hogy betelt a pohár. Ez azonban így már teljesen fölösleges volna, hiszen az a bizonyos pohár már nagyon régen kicsordult, s mi tapodunk ebben az undorító lében. Hogy tételesen és korrektül haladjunk, illetve tárgyszerűen is, nem árt idézni a politikai igazgató elképesztő szavait annak ellenére, hogy aki ezt megteszi, azt maga ez a kisebbik Orbán tartja hazugnak (jó hangosan), illetve háborúpártinak természetesen.

Már ezen a ponton megbicsaklik a józan ész és a logika, mert nem látjuk a szavak (mondatok) idézettől való olyan áttranszformálódását, ami szerint, ha Orbán mondja, akkor szép, igaz és békepárti volna a jelentés, ellenben, ha idéződik, akkor háborúpártivá válik, valamint nem is igazzá. Ez a védekezés az elhangzottak után a politikai igazgató szájából, ami egyrészt ilyen reflexszerű beidegződéseket mutat (mindenkinek az anyukája rajtuk kívül), illetve a sarokba szorított patkány működését, mert amit mondott, az menthetetlen.

A szándék, amely az volt, hogy az ukránokat és Zelenszkijt ekézze a politika igazgató elvtárs, egy ponton átfordul egy vallomássá, ami, hogy így egy az egyben kiderült, azért lehet kellemetlen és kínos, mert eddig titkolni szerették volna, holott voltaképp mindenki tudta, hogy erről van szó, ezek így működnek.  Az ukrán helyzetet ’56-al vonva párhuzamba keveredik olyan mezsgyére az igazgató, ahová nem kellett volna elindulnia, illetve ahová és ahogyan megérkezik, az egészen elképesztő, s emiatt neki már két perc múlva mennie kellett volna.

„’56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 éve, mert felelőtlenség” – így kezdi a morális süllyedést, és fokozza egészen a megsemmisülésig: „Belevitte egy háborús védekezésbe az országát, sok ember halt meg, területeket vesztettek… De ha minket megkérdeztek volna, akkor nem ezt tanácsoltuk volna. Miért? Azért, mert 56-ban az lett, ami lett, megtanultuk, hogy óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel, azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé”.

Hogy értsük az elhangzottakat, s ne legyenek kétségeink, Orbán kijelentése szó szerint ezt jelenti: Zelenszkij elnök helyében ők valószínűleg nem kezdtek volna emberéleteket követelő védekezésbe az orosz invázió után. Azaz, feladták volna a haza megvédésének kötelességét, amit az alaptörvény is előír, s amelyre ez az Orbán képviselőként fölesküdött. Ugyanakkor, mivel többes számban beszél, nem tudjuk, ez kit takar, de két megfejtés van: a kormány, illetve az országgyűlés, akik ezek szerint adott esetben tálcán nyújtanák át Putyinnak a hazát.

Ezt kollaborációnak nevezik és hazaárulásnak. Itt vontuk meg a mérleget, amit ragozni tovább nem kell. Megjegyzendő azonban, hogy ezzel egy lendülettel köpte szembe az alaptörvényt – amiért viszont nem nagy kár -, ám ezzel együtt az ’56-os hősöket, sőt, minden magyart, aki valaha is fegyvert fogott és az életét adta a hazájáért. De befigyel itt az orrba-szájba ordítozott szuverenitás is, amit ez az Orbán az első rossz szóra adna fel, azaz, annyi baj van itt, hogy már tegnap élő egyenes adásban kellett volna őt kirúgnia a pártjának, ez azonban nem történt meg.

Éppen ezért fog ez rájuk égni, mert valamit azért nem ártana reagálni, aminek két kimenetele van, megtagadják Orbánt, s akkor Zelenszkijnek adnak igazat (bukta), kiállnak mellette, akkor viszont ugyanabba a bűnbe esnek, mint ő. Ezért most épp még hallgatnak, illetve valószínűleg Rogán erősen dolgozik rajta. Mindenesetre ügy van, s hogy mi lesz belőle, az rajtunk is múlik, akik – legalábbis magam személy szerint – a Momentum álláspontját osztom, miszerint az igazgató „senkiházi ruszkibérenc”. Viszont nincsen ezzel egyedül.

Voltaképp egyébként nem történt egyéb ezzel a kinyilatkoztatással, mint formát öltött a Fidesz békepártisága, hogy mit képzelnek ez alatt. Zelenszkijnek (és az ukránoknak) már a két és fél évvel ezelőtti aljas támadás elején föltartott kézzel kellett volna Putyin rendelkezésére bocsátani az országukat. Viszont, hogy Orbán (a Fidesz, a kormány) Magyarországgal is ezt tenné, ha úgy fordulna a dolog, ez az az újdonság, ami most lelepleződött, s ez az, amiért most kompletten mind az összesnek takarodnia kellene.

Mert az is kiderült ezzel végképp – mert már eddig is tudtuk – mire tartják ezek az országot, egy kirabolható, ellopható területnek, amiért adott esetben semmit nem tennének. Ez egyébiránt fölér Kövér hajdani köteles beszédével, ami akkoriban választási vereséget hozott nekik, hogy ez most mit fog, az megint csak rajtunk múlik. Innentől ugyanis permanensen feltehető az a kérdés neki, de a soknevű hadügyminiszternek mindenképp, hogy akkor miért fejlesztik a magyar hadsereget, s nem utolsó sorban ki ellen.

Amúgy délutánra magyarázkodás már volt, az Orbánnal interjút készítő „újságíró”, Kohn Mátyás Lukács evangéliumát idézve védi interjúalanyát, amiben az egyik unikum ez, a védő aspektus, mert ilyet eddig még nem láttunk, a másik pedig a Biblia belekeverése az egész visszataszító történetbe. Amikor idáig jutnak, az azt jelzi, hogy más útjuk már nincs a gyalázat elfödésére, akárha ember, most jövünk a templomból feeling és helyzet, az utolsó stáció mintegy. Itt tartunk kedveseim, bár már régóta, csak most megint kiderült.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “A haza elárulása
  1. Yeti szerint:

    Ötvenhatban az ilyet felakasztották és leköpték a hulláját.
    Ha már valami emlékeztetnivaló szükséges.

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Hatvanpuszta védelmére odaadnád a gyerekedet ?? (Bocs, költői 🤣)
    Én magam viszont odamennék, és pontosan tudnám kinek a lábába üritsem a tárat.

    Már bocsánat, néha mondok hülyeségeket..🙃

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum