A magyar Hess titokzatos útja

Miközben Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádióban szónokolt, a nem is kormánygép már melegített Ferihegyen, hogy elvigye őt az állítólagos békemisszióra Moszkvába. Az út még az indulás előtt is annyira titkos volt, hogy a riporternek álcázott mikrofonállvány sem merte megkérdezni elindul-e a főnök vagy sem. Ez e békemisszió valami nem is annyira kerülőutakon eszünkbe juttatta Rudolf Hess bácsit a Harmadik Birodalomból, aki szintén békét csinálni röpült titokban. Róla még esik szó, de előtte a mi fiunkról.

A gép még alig is emelkedett el a ferihegyi flaszterról, már megjelentek azok a tudósítások, hogy Orbán minden bizonnyal élete legnagyobb diplomáciai botrányát okozza. Holott okozott már eleget, egyik hangosabb volt mint a másik, de most mintha megszállta volna a szentlélek vs. Belzebub ihletése, és nekiindult a levegőégnek akár valami világtalan föcske. Hogy miért is, azt Menczer elvtárs magyarázta el nekünk a maga utolérhetetlen módján, miszerint „amit Orbán Viktor csinál, az békemisszió”. – Itt ugrott be Hess bácsi.

Menczer azonban kibővítette mondandóját azzal, „aki azt mondja, hogy a tűzszünet és a béketárgyalás nem lehetséges, nem létrehozható, az egészen egyszerűen hazudik”.  A helyzet az, hiába szeretné Menczer et. rákenni valakire a hazugság ódiumát, ilyesmit senki sehol nem mondott, mi több, az igazság ezzel szemben az, hogy az általuk háborúpártinak titulált közösségben mindenki egészen élénken szeretné a békét. De nem úgy, ahogyan Orbán képzeli, s amely idea éppen korrelál a Putyinéval.

No most, a soha nem látott diplomáciai botrány oka éppen ez, hogy megtudva Orbán állítólagos békemisszióját, az EU illetékesei egy emberként horkantak fel, hogy a magyar alaknak ilyenhez Európa nevében joga nincs, holott az Anadolu török állami hírügynökség jelentése szerint „Putyin orosz elnök azt mondta Orbán magyar miniszterelnöknek, hogy várja tőle az EU álláspontját Ukrajnával kapcsolatban”. Ezen a ponton kezdődtek az élénk visítások, amelyek közül szemezgetünk kicsinyt miheztartás végett.

Kaja Kallas, az Európai Unió kinevezett külügyi főképviselője, jelenlegi észt miniszterelnök úgy fogalmazott: „Moszkvában Orbán Viktor semmilyen módon nem képviseli az EU-t vagy az EU álláspontjait. Az EU-elnöki pozíciót kihasználva zűrzavart szít”.  Olaf Scholz német kancellár arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Tanácsot Charles Michel képviseli a külpolitikában. „Az EU álláspontja világos: elítéljük az orosz agressziós háborút. Ukrajna számíthat a támogatásunkra”. A NATO részéről is elhangzott, Orbánnak semmire sincs felhatalmazása.

Továbbá, és a legvilágosabban Gitanas Nausėda, Litvánia elnöke is elítélte az utazást. Az X-en azt írta, hogy „ha valóban békét keresel, nem fogsz kezet egy véres diktátorral, hanem minden erőfeszítésedet Ukrajna támogatására fordítod”. Itt térnénk vissza Menczer elvtárs bölcsességére, aki szerint „politikusok bizony hozhatnak döntést, hoznak is, eldönthetik, hogy melyik irányba szeretnének menni”. Fején találta a szöget a sportriporter, mert ugyan Orbán nem most hozta meg a döntését, viszont jól megmutatta mindenkinek az irányát.

Oly alaposan, hogy mint hírlik, az Európai Bizottságban komolyan felmerült, lemondják a még csak tervezés alatt álló, szokásos testületi látogatásukat a magyar miniszterelnök moszkvai útja miatt. Innentől ők a fideszes narrációban minden bizonnyal háborúpártiak lesznek, illetve még inkább, mint eddig, olyan tutulás lesz itt, hogy a madarak is riadtan elrepülnek. Sok mindent nem értünk Orbánban, ezt az egészet viszont végérvényesen nem, és nem véletlenül vetült föl bennünk Hitler helyettese, aki szintén ilyen önjáróan röpült Angliába.

Ő legalább maga vezette a gépét, de ugyanúgy nem volt semmilyen felhatalmazása, de értelme sem a magánakciójának, Hitler őrültnek nyilvánította, az angolok meg bezárták a dutyiba. Ehhez hasonlatos végkimenetelt ma nem várhatunk, pedig az egész feelingje éppen olyan, mert ép ésszel tényleg föl nem fogható, mire jó ez az egész, s így csak az a magyarázat marad, amit tegnap is pedzegettünk, hogy ez bizony raport volt békemissziónak álcázva. Így azonban még annál is rosszabb, mint amilyennek kinéz. Elképesztő.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “A magyar Hess titokzatos útja
  1. Yeti szerint:

    Hess picsába békeselyű!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum