Kettő darab Orbán

Mint tegnap is mondtuk, pörögnek a harci dobok, akárha rosseb. Mindemellett, amikor ezek hangzavaráról újólag mesélnénk kicsit, jegyezzük meg, benne van a pakliban, hogy hamarosan nem tehetünk ilyesmit, mert elvisz minket a nagy, fekete autó. Elfogadták ugyanis – ahogyan ez borítékolható volt – a szuverenitásvédelmi törvényt, amely laza és megengedő fogalmazásával mindenkire alkalmazható, akinek nem tetszik a képe, nagy a pofája, lekókad a füle, zöld a szeme, vagy nincsen rajta sapka.

Voltaképp ezzel teljesedett ki az a folyamat, amelynek az eleje az az Orbán sziporka volt, miszerint ő soha nem vetemedne arra, hogy elhallgattassa a más véleményen lévőket. Ha akkor ezt mondta, most sem tenne másként, csak a törvény készült el. De erről az ország nagy része nagy valószínűséggel nem is hallott, és ez az a réteg, amelynek nem is fog hiányozni a normális sajtó, mert eddig sem fogyasztott olyat. Most, hogy a diktatúra újabb lépcsőfokot lépett a totális felé, megint csak az a forgatókönyv, mint eddig mindig.

Akiben még pislákol valami józan ész és morális tartás, illetve valami kis felelősséget érez az ország sorsa iránt, közleményeket ad ki, protestál és felszólít, miközben a fideszisták dörzsölik a tenyerüket, hogy ez is megvan, mégsem lett nagyobb baj. Mint ahogyan többet már nem is lesz, a tiltakozások elülnek, a törvény működni kezd, még jobban fogy a levegő, aminek már most is híján vagyunk, és a nap vidáman fog sütni a temetésünkön. De mégis csak a dobokról akarunk mesélni, amelyek püffögése sok mindent megmutat.

Pénzekkel, azok ellopásával, immoralitással, hazugsággal és más cuki kurvaságokkal, amelyek a NER velejét alkotják, már nem igazán foglalkozunk, ehelyett arra szeretnénk rámutatni valami utolsó segélykiáltásként, hátha valaki mégis felébred alapon, hogy ma már ott tartunk, nem is fél óra elteltével állítanak egymásnak teljesen ellentmondó dolgokat, hanem egyidőben mondanak valamiről gyökeresen eltérőt, hogy már erre sem kell figyelniük. Két Orbánunk van, a főnök, a Viktor, és a csinovnyikja, a Balázs nevű.

Ők ketten adták elő a mutatványt, amelynek a végösszege valami olyan korlátok és fékek nélküli aljasság, ami unikum, illetve a mai viszonyok között hungarikumnak mondható, de az elnevezés teljesen mindegy. A nagyobbik (rangban és súlyban) Orbánnal a Mandiner készített interjút, és az ukrán EU-s csatlakozás, illetve az ennek kapcsán belengetett vétó kapcsán a kappanhangú azt mondta: „Vannak pénzügyi kérdések és alkuk, meg vannak szakpolitikai és elvi jelentőségű ügyek, ezeket nem szabad összekeverni, én sosem követtem el ezt a hibát”.

Hogy jól értsük, és ne félre, itt azt adta elő, hogy sohasem pénzért vétózott és zsarolt, hanem az elvei miatt, ami állítás dupla hazugság, ugyanis elvei egyáltalán nincsenek, és mindig is a pénz kellett neki. Ezt mindenki tudja, ő is, mi is, a Mandiner is, mégsem kérdeztek rá, hogy miért hazudik. De nem is ez, mert megszoktuk már, hanem a másik Orbán ezzel párhuzamosan, és az ő mondandója. Kérem, ehhez mindeközben képzeljék a dobokat, ahogyan azt verik, Ukrajna alkalmatlan az uniós tagságra, nem jár neki pénz, ezért a szarkavarás.

Nos tehát, a másik Orbán, a Balázs nevű éppen akkor, amikor a főnöke az elveiről értekezett, azt találta mondani a Bloombergnek: „Magyarország nyitott az ukrajnai segély vétójának feladására, ha az EU feloldja a pénzei befagyasztását”. Nem nekünk rossz, Orbánnak lesz az, ahogyan mindezek után az uniós csúcson az emberek szemébe kell néznie. Nem a sajnálat mondatja velünk, hanem a vegytiszta kíváncsiság, az az érdekesen delikát, hogy akkor mi lesz ennek a vége, kap pénzt vagy elküldik a francba végre már.

Két kimenetel, de egyik sem jó nekünk. Hiszen, ha az Unió elkövette eddig azt a hibát, hogy fölhizlalt a kebelén belül egy fasiszta rendszert, azt lebontani már nem áll módjában. Orbán pedig így vagy úgy hazatérve, pénzzel a zsebben győzelmi mámorban, vagy üres bukszával és idegesen, de a végeredményt tekintve e szempontból érdektelenül, mert a rendszert etetni és építeni kell. Így, ha valamikor azt mondtuk, ezek egyre vadabbak, ezután még inkább azok lesznek, amit mutat itt a nagy, ádventi törvénykezés is.

Mert mint akiknek annyira sürgős, átalakították a választási rendszert is Budapesten, amit egy hónapja még nem gondoltunk volna, de a szuverenitásvédelem sem fordult meg még a leghagymázasabb álmainkban sem, tehát kitetszik, ezek mindent megtehetnek, és meg is tesznek. Közben pedig azt magyarázzák, megfeleltek a jogállamisági kéréseknek, így semmi akadálya, hogy a pénzeszsák megnyíljon. Ha nyílik, ha nem, az is mindegy, a rendszer önjáróan működik, és csak a saját súlya alatt roskadhat össze. Az ember hangja meg nem hallatszik az égig. Még a szomszéd szobáig sem jut el.