Egészpályás letámadás

Pár nappal ezelőtt a szokásos stílusában szórakoztatott minket Facebook-oldalán a mi Orbán Viktorunk. Mint egy harcias kiskakas, vagy akárha prosztó megyehármas futballista utalgatott valamire a nemzeti konzultációjuk kapcsán, miszerint „egészpályás letámadás”, illetve „mi támadunk, ők védekeznek”. És olyan lett ez az egész, mint a Soros gyerek keze, amit aztán végül retusálni kellett a plakátokról, mert félreérthetően mutogatott.

Orbán képi ordításából sem derült ki, hogy ki támad kit és ki védekezik, illetve mellesleg az is megjegyzendő, és ebből is látszik, hogy ez a gömböc még a futballhoz sem ért. Hogy az „egészpályás letámadás” a sportban épp nem támadási, hanem védekezési formula. Úgyhogy Orbán böfögése úgy értelmetlen, ahogyan van, arra szolgál, amire kitalálták, hogy a bávatagok hallják a trombitaszót, és induljanak el ők is lipsiket cipelni a hátukon.

Viszont a fele sem tréfa ennek az egésznek, mert ugyan a kedves vezető arra akart utalni a maga otromba és szerencsétlen módján, hogy most már egész Európa a lába előtt hever, s a plakátok miatt is olybá tűnhet, hogy a harc Ursula és Alex ellen folyik, jól láthatóan ez nem így van. Itt az ellenzék romjainak, és a független sajtó maradványainak felszámolási szándékáról van szó, amit ugyan tagadnak, de éppen ezért igaz. Meg fogjuk látni.

Elöljáróban annyit megjegyezhetünk, mint kies hazánk és a Fidesz működési módjának forgatókönyve és fundamentuma, hogy nagyobbik kormányzó pártunk telibe szar minden szabályt, és azért kapja sorban a kétharmadokat, mert úgy alakítja a törvényeket, hogy mindig neki legyen jó. Nem véletlenül jutott ez az eszembe, hanem mert a Mi Hazánk, amely a Fidesz náci fiókcsapata, benyújtott egy törvényjavaslatot a budapesti listás szavazásról.

Ezt pedig holnap, akárha maga Semjén gányolta volna össze egy zűrös éjszakán, ahogyan szokásában van, napirendre is veszi a tekintetes országgyűlés, és ne legyen kétségünk afelől, hogy a sok bátorak meg is fogják szavazni. Mert kell vagy kellene a bűnös Budapest is, és ez az ordenáré – mert nem komilfó és nem demokratikus – törvénymódosítás arra szolgál, hogy meg is tudják szerezni. Egyszer majd kértek valami a könyvdarálós mancsafttól.

És lőn. Orbán így értelmezi az egészpályás letámadást, ami azért álságos sportformula, mert nem teljesítményről szól, hanem a szabályok olyan változtatásáról, hogy a pálya neki lejtsen csakis. És mindenki tátott szájjal nézi csak ezt az egészet, ha úgy vesszük, szótlanul sétál a bitófa alá, megadva magát a nem feltétlenül sorszerű végzetnek. De ugyanígy a szuverenitásvédelmi törvény is a kiherélésről és akasztásról szól.

Csak nagyobb volumenben, már nem csak a pártokat véve célba, hanem mindenkit. Civileket, sajtót, akik, illetve amelyek a rezsim ellen vagy annak mocskairól írnak, az ellen felszólalnak. És immár börtönnel fenyegetve, tehát köszöntünk mindenkit a szép, új világban, ami voltaképp eddig is itt volt, csak most kezdi meg fékezetlen tombolását. Nem véletlenül emlegetjük már hetek, hónapok óta, hogy a rezsim egyre agresszívebb.

Nem látunk itt egyebet, mint a diktatúrák evolúciójának törzs-, és egyedfejlődését, s ami velünk és országunkkal történik az törvényszerű, úgy is mondhatnánk, determinált. Mert volt egy pont valamikor és valahol, amit a Fidesz átlépett, s ahonnan visszaút már egyáltalán nem létezik. Ilyképp velünk és az országgal is az fog történni, mint a történelemben számos alkalommal már máskor, másutt, más diktatúrákkal. Nincs kivétel.

S ha vigasztalhat minket valami, csak az a tudat lehet, hogy eddig minden ilyen berendezkedés, mindenhol megbukott. Csak épp teljesen más az ilyen folyamatokat történelemkönyvekben tanulmányozni, mint megélni, és teljesen más azt is elszenvedni, hogy amikor magunk is történelemmé válunk, valamikor a távoli jövőben tudós elmék azt vizsgálják majd, hogyan alakulhatott ki mindez, mi kellett hozzá, milyen tehetetlen beletörődések. Ez van.

Így telnek majd napjaink most épp a nyári választásokig, aminek az eredményén megint csodálkozunk, ha lesz még olyan, aki csodálkozni tud. Aztán ekképp múlik majd velünk az idő utána is, egészen addig, míg a determinációk miatt önmaga súlyától roskad össze a rezsim, de abban már semmi öröm nem lesz, mert közben eltelik az életünk. Így tesz pokollá a Fidesz mindent, ami rajta kívül áll, míg végül őket is elnyeli a nagy fekete lyuk.