Tajtékos ég

Alig pár nap telt el azóta, hogy Kocsis Máté friss frakcióvezetői önbizalommal fenyegette meg a „baloldali” újságokat, miszerint alkotmányt módosítanak. Azért, hogy „borsot törjenek” az orruk alá. Viszont tegnap kiderült, ez nem valami hirtelen felindulásból előkapott akció volt, hanem gondosan kitervelt, és már régóta dédelgetett álom, amit most készülnek valósággá alakítani. Az „ellenzéki” – értsd a szakma szabályai szerint működő, nem propagandát tutuló – sajtótermékek totális kinyírását tervezik.

Ezt jelenti a borstörés, és ennek immár a fele sem tréfa. Mint kiderült, Schmidt Mária intézete már tavasszal listázta a „szuverenitásra veszélyes” lapokat, „tanulmány” készült róluk, hogy miért és mi módon fenyegetőek Orbán és a Fidesz hatalmára. Ha úgy vesszük, ez a lista a kinyírandó sajtótermékek sorolása, egyfajta likvidálási forgatókönyv, amin rajta lenni voltaképp dicsőség, de egyben veszedelem is. Mert tudjuk a maffiáról, hogy céljai elérése érdekében szó szerint semmitől sem riad vissza. Azaz, mindenre képes.

Amit ezután itt előadok, az nem egyfajta nyüszítés a leendő sors miatt, hiszen már Kocsis kapcsán is kifejtettem, személyes sorsom okán az, hogy képletesen a torkomra tették a kést, egyáltalán nem érdekel. Még csak nem is a kivégzendő újságok vagy azok munkatársai miatt aggódom, hiszen a Huppa (és a Zóna) mostani pokoljárása is azt mutatja, itt egyik a másikáért egyáltalán nem aggódik, érte szavát föl nem emeli. Itt most arról lesz szó, milyen sors vár az egész országra, aminek csak egy úgy-ahogy látványos szelete a várható gyilkosság.

Az emlegetett „tanulmányból”, és az erre hivatkozva majd megalkotandó törvényből az derül ki, a maffia Putyin nyomán egy lépésre van attól, hogy ezeket a lapokat, azok munkatársait idegen ügynököknek nyilvánítsa, s ennek megfelelően kezelje is. Bár arról egyelőre még nem esik szó, milyen sorsot szánnak, és milyen büntetést helyeznek kilátásba a nekik nem tetsző elemekre, de a cél – bármilyen módon – elhallgattatni a kritikus hangokat, s egy ilyen rendszerre, bár lehetne jelzőt találni, de ennek meglelését az olvasóra bízom.

A „tanulmány” készítői is megérnek egy szót. A XXI. Századi Intézet (Schmidt Mária) nevében a gyalázatot jegyzik többek között a Megafon egyik arcaként is ismert Deák Dániel, az Origóba beolvasztott 888.hu főszerkesztője, G. Fodor Gábor, valamint Békés Márton, a fideszes Tranzit Fesztivált is szervező Kommentár Alapítvány folyóiratának főszerkesztője. Így tulajdonképpen arról van szó, ők kit tartanak veszélyesnek, fölfogható úgy is a listázás tehát, hogy tudományos köntösbe öltöztetett egyéni bosszúkról van szó. Amibe minden belefér.

Ezek hárman – és feltehetően sok segédszemélyzet még több pénzért – megemlítik, hogy a kinyírandó lapok finanszírozásában a külföldi pénzek kritikus szintet értek el, s ezek ezért veszélyeztetik „Magyarország szuverenitását”. Ezen a ponton csupán annyi a megjegyzés, hogy az EU-ban, de amúgy egy jogállamban sem, senkinek semmi köze hozzá, egy cég honnan szerez legális bevételt. Sőt csöndben megjegyezzük az említett urak ténykedésére utalva, már csak azért sem, mert az általuk listázott lapok nem lopott közpénzből működnek.

Szerepel egyébként a „bűnös” orgánumok között a 444, a Partizán, a Telex, az RTL, a Szabad Európa, az Átlátszó, a Direkt36, a K-Monitor és a Lakmusz is. Ennyiről tudunk, de mindenki rákerülhet, akire az emlegetett urak netán akár féltékenyek, mert olyan emberek készítik azokat, akik netán tudnak írni, amit a listázók nem, de ezzel az egésszel nem is ez a legnagyobb baj. A tartalmak is bírálat tárgya ugyanis a „tanulmányban”, azt emelve ki, hogy ezek a lapok milyen százalékban kormánykritikusak vagy éppen nem.

Mint sejthető, nagymértékben azok, így ezen a ponton az világlik ki, nem az a baj velük igazán, honnan van a pénzük, hanem, hogy nem a propagandát tolják. Erről pedig a következőket állapítja meg a dolgozat: „Mindez jól mutatja, hogy ezeknek a médiatermékeknek valójában nem az objektív és kiegyensúlyozott tájékoztatás a céljuk, hanem kormányellenes politikai aktivistaként viselkednek, céljuk a kormányba vetett társadalmi bizalom rombolása.” Itt   bújik meg a lényeg, és itt bújik meg a tragikus jövő.

Mert, ha egy lapot kormányellenes aktivistának neveznek, a kormányba vetett bizalom rombolásával vádolnak, akkor az ellen minden eszköz megengedett, már ha tisztában vagyunk annak a hatalomnak a minéműségével, akinek a nevében eljárnak, s akinek az érdekeit védik körömszakadtáig. Hogy milyen módokat választanak ehhez, pénzügyi ellehetetlenítés, vagy szimpla betiltás, arról nem beszélnek, de minden elképzelhető, de úgy tűnik, hamarosan megkezdődik az „ellenzéki” sajtótermékek és újságírók üldözése.

Arról fölösleges is szót ejteni, hogy ez az egész mennyire jogszerűtlen. Mert ilyen szempont a NER-ben már régóta nem játszik, itt már totális háborút hirdettek, és ez életre-halálra megy, a jelen hatalmi viszonyok között nem kétséges, kinek a halálával. Nem gondoltuk harminc éve, hogy ezt megérjük, de azt sem, hogy mindez „ellenzéki” oldalról, a jogállamot szajkózók részéről szó nélkül marad, pedig most éppen ez történik. Erre pedig semmiféle mentségük nincs, ezzel a némasággal cinkosok lesznek, bár ez sem zavarja őket egyáltalán.