Toroczkai félmilliós albija

Ha lakhatási gondjaid volnának, sok a rezsi vagy nem bírod fizetni a lakbért, netalán a híd alatt hédereznél én nyájasom, vigasztaljon az a tudat, hogy viszont Toroczkai László, mihazánkos ingyenélőnek ilyen gondjai nincsenek. Mert és ugyanis a te pénzedből (közpénz) bérel neki az állam lakást. Száznyolc négyzetmétereset, lehetőleg közel a Parlamenthez és a mihazánkos székházhoz, hogy képviselő elvtársnak kényelmes legyen. Négyszázhatvanezer a bérleti díj, amit mi fizetünk neki, viszont az a sanda gyanú, hogy a társadalmi szerződésben, amit névleg megkötöttünk, ilyenről nem volt szó.

Igaz, arról sem, hogy mindenünket ellopják. De ez a mi hazánk ilyen egyedi hely a térképen, hogy még egy Mi Hazánk is van benne és rajta. Ősi mesterséget űző nőnemű szülő vótmá? Ha nem, akkor most van, hogy szó ne érje a dolgainkat. Egyébiránt, mint megtudtuk, mert kiderült, ez a Toroczkai nincs teljesen egyedül, akinek ennyit fizetünk a pesti albijáért, de most épp ő került szóba. Azon megy a rugózás, hogy az Orbán-haver, milliárdos Wáberer Györgytől történik a bérlés. Mintha ennek a Wáberernek is nem lenne teljesen mindegy, engemet viszont jobban zavar a félmillió, és az, hogy én fizetem.

Mert nem akarnám tejben meg vajban fürdetni Toroczkai elvtársat. Éppen teljesen mást szeretnék csinálni vele, de azt aláírom (igaz, duzzogva), hogy képviselőként meg pártelnökként is én – te – tartom el, mert ez lenne a demokrácia ára. Itt egy kicsit kesernyésen mosolygok és legyintek is nagyot, de máma nem a demokrácia mineműségéről elmélkedünk és szövünk omló álmokat, hanem Toroczkai albérletéről morfondírozunk kicsit. Mert egészen őszintén szólva, s a nép egyszerű módján fogalmazva fölbaszta az agyunkat ez a látens urizálás. Hogy még a szoba-konyha is sok volna, de, hogy félmillió meg száznyolc négyzetméter. Delikát.

Vagy, hogy egykori fizika tanárom szóhasználatával éljek (aki még soros kapcsolást tanított nekem és nem elágazás nélkülit), ez már sok a többnél. Hogy Toroczkai elvtárs meg ne sértődjön, nem őt akarnánk pellengérre állítani, csak épp ő testesíti meg az egyesben megbúvó általánost. Most ő lett nevesítve emiatt a Wáberer miatt, de beszélhetnénk mind a sok bátorakról a T. ház falai között, illetve azon túl, összefoglalva, mint már egyszer említettem, de nyomatékosítva noch einmal elmondom: ősi mesterséget űző nőnemű szülő vótmá? És azt is még egyszer, hogy nem akarnám nyomorogva képviselő uraink lakhatását fizetni.

Az egyikét sem. Nem erről volt szó ugyanis. Nem ebben állapodtunk meg. És ezen a ponton nem ártana afelől elgondolkozni, mi is volna az, ami a társadalmi szerződés alapja, mi dolga volna a képviselőknek, mert nem az, hogyha hazugsággal és ámítással mandátumot kapnak, azonmód elemelkedjenek az anyaföldtől, és egyszerre elfeledjék, honnan is jöttek. Épp akkor, amikor ennek a Toroczkainak a lakhatása nyilvánosságra került (tegnap), kijött egy másik adat, amely azt mutatja, hogy „a háztartások anyagi jóléte” mutatóban – egyszerűbben a szegénységi versenyben – az Unióban minket csak Bulgária előz meg.

Nem mintha akkora nóvum volna, csak ugyanaznap olvasni erről, valamint arról, hogy a kizsigerelt, meglopott és szegénységbe kényszerített népek (te meg én) fizetik a Toroczkai-féle ingyenélők urizáló lakhatását, eléggé kiábrándító bír lenni. Ha már a kaszát nem egyenesíti ki. S bár a nyár heves, akkor sem akarnék felkelésre buzdítani, mert értelmetlen és kilátástalan, tehát közlésem csak a történelmi hűséget szolgálja, hogy tudjunk róla, milyen ganyéban élünk. És amikor majd kapjuk a krumplit választás előtt, akkor is emlékezzünk erre, s a krumpli most az akármely ingyenélésre készülő jelölttől érkező ígéret.

Amit általában – soha – nem tartanak be. Bár ez törvényszerű. Szakirodalomnak viszont ajánlanám Spenglert, A nyugat alkonya című dolgozatát, amelyből megismerhetjük, a fellah-társadalmak pénz irányította úgynevezett demokráciáját. De nem is kell az elmélettel foglalkoznunk, amikor a mindennapjaink mutatják a gyakorlatot. A történelem amúgy is átver minket, a NER, és ennek ékes bimbaja, ez a Toroczkai csupán a terméke, aki jól él belőle, mi pedig szemetes kannákból, ahogyan Ginsberg meséli nekünk a Leples bitangban. És még egyszer mondanám: nem erről volt szó. Nem ebben állapodtunk meg egyáltalán.