Szijjártó darál és leszarja

„Nem nagyon szokott érdekelni, hogyan fogadják az álláspontunkat.” – jelentette ki Brüsszelben Magyarország külügyminisztere arról, hogy megint keresztbe feküdtek az Uniónak Ukrajna ügyében. Illetve az osztrákoknak is bemutatta a középső ujját, akiknek az nem tetszik, hogy kies hazánk elengedi a börtönből az embercsempészeket, akik ezt zokon vették, mert úgy értelmezik, hogy rájuk szabadítja a bűnözőket. Ezt az intézkedést – mármint a csempészek szabadon bocsátását a mimagyarok szívták meg villámgyorsan, ugyanis a sógorok nekiláttak újból a határellenőrzésnek, amitől hosszú sorok alakultak ki a határon.

Mindebből kitetszik, hogy amiképp az uniót is leszarja Szijjártó, azonmód a magyari embereket is, nem törődve azok érdekeivel és sorsával. Mert valami bűvös buborékban él és mozog, onnan szórja átkait az egész világ felé, és már mindenkivel harcban áll, kivéve Putyin, Kína, mostanában Belarusz, a bigott muszlim Qatar, illetve türk testvérállamok a pusztaságban. Szijjártó ezzel kijelöli Magyarország helyét a világban, és nem a nyugati demokráciák polcára helyezi, hanem valami sötét sarokba, amire nagy valószínűséggel nem kapott felhatalmazást a választóktól, de a kisebbség, amely kétharmadot ér amúgy, ennek is csápol.

Mégpedig önfeledten. A Szijjártótól most megidézett mondat, amely magyar fordításban annyit tesz, minden és mindenki le van szarva, nem egy diplomáciai bravúr, illetve még alapnak sem nevezhető. Ennél még a legsötétebb diktatúrák is cizelláltabban szoktak fogalmazni, Szijjártónak azonban ilyen iskolája nincsen. Azzal viszont, hogy magáról állít ki bizonyítványt (sötét tapló vagyok), egyszersmind Magyarországgal is megteszi ezt, ennek pedig mi vagyunk a lakói, akikre úgy néznek majd a határokon túl ezek után, hogy megjöttek a nagypofájú, arrogáns magyarok. Szijjártó mára elszabadult hajóágyú lett.

Voltak erre utaló jelek, hogy ez lesz majd a vége dicstelen működésének, de nem volt, aki megállítsa. Sőt, ha belegondolunk a Fidesz hangzavarába, ha fölidézzük a permanens okádásukat Varga Judit, Deutsch Tamás, Kovács Zoltán és mind a többi előadásában (plusz természetesen a hangadó gazdát, Orbánt), akkor kitetszik, ez a politika, ez a magyar út. Szembe menni mindennel és mindenkivel, teljesen mindegy, mi lesz a következménye. Ott tartunk, hogy Szijjártó eggyel előbbi tombolására Brüsszelben már azt nyilatkozták: „Mit mondhatnék, ez Magyarország” – ami kijelentést nem kell kommentálnunk.

Legalábbis azt gondolom. Állítólag meglepődtek, hogy a Fidesz (mint Magyarország) megint blokkolt egy Ukrajnának utalandó összeget, és erre volt a reakció aztán amit még egyszer iderakok, hogy jól megjegyezzük: „Nem nagyon szokott érdekelni, hogyan fogadják az álláspontunkat”. Föl lehet ezt fogni úgy is, hogy villámgyorsan haladunk a Huxit felé, maga Orbán nagyvezér is emlegette, hogy jelen formájában (nem jön a pénz), nem látja, mi haszna az Uniónak, és Szijjártó hőbörgése is arra utal, jobb volna nekik így már odakint, illetve más diktatúrák kebelén pihenni, hogy zavartalan legyen a további lopás.

Mert azt kell látnunk, a lényegük ez. Szijjártó hivatala ugyanis, a KKM épp mindezen történések közben, vagy ezek takarásában ledarálta a lélegeztetőgépek beszerzésének iratait. Azokat az iratokat, amelyek azt bizonyították miként és mennyi közpénzt utaltak magánszámlákra. Egészen súlyos milliárdokról van szó, ilyképp a pénzmozgás nyomait tüntették el, hogy alkamasint ne legyenek meg a bizonyítékok. Ez előre, a börtön elől menekülés ékes bizonyítéka, a darálás ténye pedig nem egyéb, mint beismerő vallomás, de momentán nincs olyan bíróság, ami emiatt elítélné őket, és azon dolgoznak, hogy ne is legyen.

Az Uniónak a lopás (is) a baja, az Unió ezért büdös a Fidesznek, mert ott átláthatóak a dolgok, és ott még létezik felelősségre vonás. Amikor kipattant az uniós korrupció, kattantak a bilincsek, s ekkor történt az is, hogy Orbán öblösen ordibálta, lecsapolják az uniós korrupciós mocsarat. Csak arról felejtett el értekezni, hogy a bűzös levét ide eresztik a magyar pusztaságra, mi szagoljuk, ők pedig önfeledten tapicskolnak benne. Ez az a sokat hangoztatott magyar érdek, ami miatt Szijjártó hőbörög, és emiatt vonzódnak és közelednek a bizonytalan állagú államokhoz, azok pénzéhez, akiket nem érdekel, ha ellopják azokat.

Be fogják hajtani, és a magyar, nyomorult polgárok fogják megfizetni, de olyan hülyén vannak tartva, hogy fogalmuk sincs róla. Örülnek a nyomorult árstopnak, és éltetik a vezért, hogy nem döglenek éhen, holott akár bélszínt is zabálhatnának farhát helyett. A Fidesz, ez a bűnöző banda előre menekül, a végletekig el kell menniük, hogy elkerüljék a felelősségre vonást, és ezért egyre agresszívebbek. Szijjártó megmondta a tutit, minden és mindenki le van szarva, nincs alku, csak ők hadd legyenek boldogok. Ezek a mozgatórugók, és ez rejlik minden rendelet mögött, amivel Orbán dirigálja az országot immár egy fél évtizede.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
9 hozzászólás “Szijjártó darál és leszarja
  1. Yeti szerint:

    Fél évtizede?
    Talán másfél. No de ellenzékben is lecsukatta az éppen kormányzó párt kedvenceit, ha az útjában álltak.

    A régi Népszabó fejléce „Világ proletárjai, egyesüljetek!” nerül már így hangzik: Világunk proletárjai, baszódjatok meg!

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Emlékezzetek csak, hogy a fidesz nevű kamupárt 2002 és 2010 között, ellenzékben is csak hátráltatta az ország fejlődését. Igen már 2002-ben is amikor elvesztették (jogosan) a választásokat. Minden értelmes dolognak ellentmondtak, kivonulgattak. A végén már be se jártak a parlamentbe, az orbánnal az élen. Ugyanezt csinálják az EU parlamentben is. Ha nem ők szarják a spanyolviaszt, ignorálhatják a többieket, akkor mindennek keresztbe tesznek. Semmi keresnivalójuk a politikában. Éljenek meg a versenypiacról. Majd megnézném amikor nem tartják be a megállapodásokat, hogyan viszonyulnának hozzájuk a többiek.
    Ha meg azt mondja egy fideszes ogy képviselő, hogy retorziókkal járna, ha az orbánék ellen szavazna, az bőven elégnek kéne lenni ahhoz, hogy cuzammen az egész orbán kormány el legyen távolítva a hatalomból. Ha ez az ogy képviselő továbbra is felveszi havonta a magyar adófizetők pénzét, úgy hogy nem lép fel a rablóbanda ellen, gyakorlatilag bűnrészes az ország kifosztásában. Sőt! Az ő bűne még nagyobb is, mert azért van ott, hogy megakadályozza, nehogy meglopjon itt bárki is minket, becsületes adófizető állampolgárokat.

    A lélegeztetőgépes bedarálásról meg annyit, hogy szerintem ez öntökönszúrás volt. Ismert az összeg amennyivel megkárosították az adófizetőket, 300.000.000.000,- Forint. Mennyien vehettek részt a szíjgyártóval az élen ebben a bűncselekményben? 10-e, 20-an? Ha elosztják, fejenként 15-30 milliárd jut. A Czeglédit 6 milliárddal csesztetik. Ennek az ötszöröséért teljes vagyonelkobzás (családtagoktat is beleértve) és életfogytiglan járna. Aztán bizonyítsák az ártatlanságukat! Nem tudják, mert megsemmisítették a bizonyítékot B+! Barmok…
    Nem kell minden kisstílű résztvevőt lecsukni. ELég ha vall a főnökök ellen. :/

  3. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Nyüszítenek, visítoznak mint a sarokba szorított patkány. Pont úgy viselkedik az egész csürhe, még megpróbál támadni is, pedig tudják hogy szorul az a hurok. Az Unióból való kilépést nem merik megkockáztatni, csak kerülgetik a forró kását, de totális öngólt rugnak ezzel a „brüsszelezéssel” is meggyőződésem.
    Másrészt meg a mostani diákok (orvosok, mentősök, tanárok…) pár év múlva szavazni fognak ám.🙃
    Közelebb van a hajnal mint gondolnánk hidjétek el 🙂

    • kovacs_ugynok szerint:

      Ha elcsalják a választásokat, ahogy 2014 óta mindegyiket, mindegy ki hova szavaz. A 2010-es is szerintem érdekes, lehet abban a putykóék segítettek a dagadtéknak, és most hajtják be rajtuk. :/

      Minimum újra kétfordulós választások kellenének, ahogy a 6 párt anno megegyezett, és semmi joga nem volt a fidesznek egyoldalúan belenyúlni, 2/3-al se.

  4. Tom Sawyer szerint:

    Azért a fagyi vissza is tud ám nyalni. Elég lesz pár százalékkal megverni a csürhét, azt ott lesz mindjárt a 2/3 .
    Ugye ebbe bele se gondoltak a barom állatjai. Majd azt a visítozást figyeld csak 🤣

    • kovacs_ugynok szerint:

      A fideszre „leadott” szavazatok kb. 10 százaléka határon túli levélszavazat. Amit megint csak nem lehet ellenőrizni, hogy csalás volt-e. Valószínűleg elcsalták, mert a levélszavazatok 95%-a fideszes volt. Ilyen arányban diktátorokra szoktak „szavazni”, diktatórikus országokban.

  5. repulo szerint:

    A nem túl távoli jövőben, az egyik pénteki igehirdetésben Orbán majd kifejti:
    – Tudod mit Brüsszel?
    – Baszd szájba az anyád a fűnyí, izé, a pénzeddel együtt!
    Majd a Vasárnapi Újságban Szíjjártó is megismétli.

  6. Tom Sawyer szerint:

    Azért azt mégse gondolnám. Nagy valószínüséggel felügyelik majd a választást. Simán meglehet a kétharmad..🤣
    Dee nem élem bele magam. Arra gondoltam nyuggerként kimegyek Hravatsko.. Igaz le kell mondanom az Ispánokról, még csak nem is Vármegyében lakhatok.. üsse kő a zsupanszkát 🤣
    A szívem szakad meg ezért a barom fasiszta kormányunkért 💔

  7. kovacs_ugynok szerint:

    Azért, szorul a hurok a dagadt körül:
    „Az Európai Parlament állásfoglalás-tervezete szerint Magyarország alkalmatlan a soros EU-elnökségre”
    https://hvg.hu/itthon/20230524_ep_allasfoglalas_magyarorszag_unios_elnokseg

    Vagy az lesz a vége, hogy a mentálisan sérült orbán banda takarodik, vagy „kilépünk” (kiutálnak minket) az EU-ból. Jobb lenne az előbbi, mielőtt késő lesz. :/

Hozzászólás a(z) Yeti bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum