Lölö és a vasbeton

Mészáros Lőrinc cége rohadt sok (közel hatvanmilliárd) pénzből dolgozott a MÁV-nak, s a munka végeztével a vasutasok tizenkilenc pontban sorolják a kifogásaikat. Jóvanazúgy, gondolta Mészáros Lőrinc cége, s amikor előállította a rengeteg hiányosságú, sőt, kijelenthető, használhatatlan állapotú végterméket, e pontok közül a legérdekesebb, hogy a vasbetonból nem egyéb hiányzott és hiányzik, mint a vas. Sosem voltam vasbetonszerelő, és már nem is leszek, csak culáger voltam boldogult úrfikoromban, de még így is van sejtésem arról, már csak a neve alapján is, hogy a vasbeton attól vasbeton, hogy van benne vas.

Ilyen ismeretekkel ezek szerint Mészáros cége nem rendelkezik, vagy, ha igen, spóroltak és át akarták verni a vasutasokat, secko jedno, de ebben benne van az egész ország nyomora. Ebben pedig vagy lopnak, vagy átvernek, de semmi sincs úgy, mint ahogyan lennie kellene, illetve minden egészen másképp van. A vasutasok figyelmeztették a kivitelezőt, nem ártana kijavítani, amit szándékosan vagy hülyeségből elcsesztek, mert, ha az Unió megtudja ezt a turpissággot (degeneráltságot), kizárhatják őket a közbeszerzésből öt hosszú évre, így megszűnik az a csap, amin keresztül Orbán a német adózó pénzét teszi a haverja zsebébe.

Többek között ilyesmiket tanulmányozni járt itt az EP ellenőrző bizottsága, és sajtótájékoztatók szerint egészen elképesztő dolgokat is tapasztaltak a Fidesz maffiamódszereiről. Nagyon úgy néz ki tehát, hiába ad győzelmi jelentéseket Navracsics az uniós pénzek érkezéséről idestova egy (másfél) éve, azok soha a büdös életben ideérni nem fognak. Innentől kezdve tehát nem a német (osztrák, spanyol, etc.) adófizető pénzét kell a haverok zsebébe tömni, hanem a magyarokét, akik minderről semmit nem tudnak, csak tátott szájjal hallgatják a győzelmi jelentéseket, miközben Mészáros gazdagszik a vérükön.

Sokféle módja van a haverok pénzelésének, s a gödi példa talán még a Mészáros vasbetonjánál is vérlázítóbb, ami a világ más országaiban nem nagyon fordulhatna elő, csakis minálunk. Ha nem hallottak volna róla, ezt is előadom, hogy a reggeli kávét közösen megspóroljuk, s a vérnyomás rendben legyen (fő az egészség). Történt pedig, hogy mint emlékezhetünk, 2020-ban egy rendelettel (vészhelyzeti kormányzás) a gödi Samsung gyár iparűzési adóját a várostól a megyéhez irányították, akkor leginkább bosszúállási szándékkal, hogy dögöljön meg az ellenzéki polgármester és azok is, akik őt megválasztották.

Nem meséljük el részletesen, mire szolgál ez az adónem, leginkább arra, hogy ott helyben lehessen jobbá tenni az ott lakók életét (járdák, uta, mittudomén), a gödiek azonban ezt nem érdemlik, mert nem tudják, kire kell szavazni. (Zárójelben: ez az egész ország összes ellenzéki vezetésű településére igaz.) De ez is mindegy már, mert a megyei önkormányzat is eköltheti jól azt a pénzt, feltéve, ha akarja. De nem akarja, mert fideszes. Viszont, mint a mesékben, száz szónak is egy a vége, a beszedett iparűzési adót, illetve annak egy részét a megyei önkormányzat fideszes lapoknak adta, hogy ők is jól élhessenek.

Ezek a lapok lesznek aztán azok, amelyek nem számolnak be arról, hogy Mészáros kihagyja a vasbetonból a vasat, pedig ezt még a leghülyébb Fidesz-szavazó is megérthetné, bár lehet, örülne neki, milyen ügyes ez a Lőrinc. Mint már pedzegettem, ebben a sztoriban benne van az egész nyüves ország, a sötét múltja, a kiábrándító jelene és kilátástalan jövője. Ha ezt a hármat egymás mellé tesszük hangosan kellene zokogni mindenkinek, illetve elhajtani a hatalom fura urait, kies hazánk azonban addig jutott, hogy pár ember újra meg újra nekifut a kordonok lebontásának, amik aztán mindig újjáépülnek, és állnak ott mementóul.

Ilyen sztorikat minden nap lehet és lehetne találni. Épp a napokban csodálkoztam el, hogy a nyáron már tíz éves lesz a rezeda világa, és már több mint háromezer dolgozat áll benne. Mind ilyesmi aljasságokról szól, tíz év alatt nem lehetett kifogyni belőlük, sőt, olykor a bőség zavarával küzd az ember, melyik ganyéságot, népveszejtő aljasságot írja meg, és mi legyen, ami kimarad. Ebből is kitetszik, a szájunkig ér már a sár, sőt, egyáltalán az a csoda, hogy áll még ez a hely, ami valamikor köztársaság volt és a hazánknak lehetett nevezni. Mára mindkettő odaveszett, és aljas brigantik játszótere csupán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
13 hozzászólás “Lölö és a vasbeton
  1. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    A Lülühöz két dolgot szeretnék csupán hozzátenni, mivel v.milyen módon van a vasutra rálátásom. Szóval ezekkel nem lehet packázni, ott nincs olyan, hogy kimutyizzuk ellopjuk. Nem mintha nem lett volna ilyen,de amnak mindig (!) katasztrofa lett a vége. A fizikát nem lehet korrumpálni ugyanis, és ezt a Máv-GySEV műszaki ellenőrök pontosan megtanulták.
    A másik része viszont az,hogy hogyan történhetett meg ez ?
    Illuzióink ne legyenek, mert a bátorak esetleg a felcsuti kisvasutba ültek, és halovány gőzük sincs hogyan működik, mondtam már a lopáson csaláson kívül semmihez nem értenek.
    A lényeg, hogy a tapasztalt beruházó vasutépítő cégeket (is) lenyulták lásd Homlok, Cell, Nyugat dunántúli story. És innentől viszont már a Lülü kislány szeszélyei is bejönnek a képbe, vagyis ha úgy alakul, olyanokkal végeztetik a beruházást akik az életben sem csináltak még ilyent. Nos a fizika viszont kegyetlen, és csak örülhetünk a Máv lelkiismeretességének.
    Különben meg csak idő kérdése volt a történet..

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Na, és mennyivel volt ez is túlárazva? Csak összehasonlításképp, a déli határnál 4-szeresébe(!) került a zsákutcás autópálya, mint a horvát oldalon. Ha ezek építették, a minősége is vajon milyen lehet annak is? Tegnap arról szólt a hír, hogy egy kiadósabb esőt nem képes az M4-es csatornázása elvezetni. Miközben a lölö, szíjj vagyona 100 milliárdokkal nőtt csak tavaly. Miközben ezek az élősködők csak közbeszerzésekből zsírosodnak. Miközben a szombathelyi és környéki utakon majd szétesik a kocsi, és ezek közül sok nincs 10 éves.

    Nem kérdés, hogy az ország lerablása addig folytatódik, amíg az orbánék lesznek hatalmon. Minél előbb el kell őket zavarni a vérbe. Most már rohadtul nem érdekel mit süketelnek, bíróság elé kell állítani őket. Ha itthon nem lehet, akkor Strasbourgban! Gyakorlatilag az országgyűlésnek már régen le kellett volna váltani őket, csak a képviselők a zsebükben vannak. A 135 „bátor” báb. Ami szintén mindenféle alkotmánnyal és alaptörvénnyel ellenes, nettó bűncselekmény. Méghogy nem lehetne leváltani őket.
    Kikre? Olyanokra akik legalább a demokrácia és a jogállam látszatára adnának. Erre pedig a fideszen kívül bárki alakalmas. Meddig tűrjük még, hogy meglopjanak bennünket a hazaáruló, bűnöző orbán kormány és holdudvara? :/

  3. kovacs_ugynok szerint:

    Direkt nem akartam a téma ezen oldalát szóba hozni. De a nyugat.hu írta (ahol nem lehet kommentelni):
    „Az egész Fidesz Kis Grófót köszöntötte születésnapján”

    Engem rohadtul nem érdekel, hogy cigányok vezetik az országot vagy más, ha felelősségre lehetne vonni őket amikor bűncselekményt követnek el. De a hatalmat arra is használják, hogy ezt ne lehessen megcsinálni. Nem sok embernek lenne ehhez pofája, és elsüllyedne szégyenében ha kiderülne, mire használta a hatalmát. E helyett simán belehazudnak a képedbe. A sztereotípiákat meg ők erősítik, nem más. :/

    • polyvitaplex szerint:

      Az ilyen kommentekből határozottan nem kérek.

      • kovacs_ugynok szerint:

        Akkor nem neked szólt.

        Érdekes, hogy mindig van egy két ütődött aki többet akarna mögé látni mint amit írtam. Ha gyűlölködőket keresel, akkor kapcsold be a kos út rádiót! Szívesen. :/

        • polyvitaplex szerint:

          Nem cigányozunk és kész. És akkor nem lehet belekötni.

          • kovacs_ugynok szerint:

            Hol cigányoztam?

            Érdekes módon, amit az orbánék művelnek, sokan azonosítják a magyarokkal. Lehet ez ellen kézzel-lábbal kapálózni, de majd ha a magyar cégeket kezdik kiutálni az EU többi országaiból, nem tudom mit szóltok hozzá. Ezt úgy mondják, hogy az orbán, szíjjártó szégyent hoz a magyarokra. Ugyanakkor amit művelnek az országban, a lölövel, farkasflórissal együtt, én is mondhatom, szégyent hoznak a magyar romákra is. Ez mitől cigányozás? Tessék a romáknak elhatárolódni az orbánék cselekedeteitől! Érdekes módon éppen most küldték rá a NAV-ot az ÖRO-ra. Talán nem az orbánék érdekeit képviselő vezetői lettek? Amíg a farkasflóris lopta a közpénzt rajta keresztül nem volt vele problémájuk.
            A probléma ismert, megoldás nincs. :/

  4. hj szerint:

    Az üzletág még jövedelmezőbb lehetne, ha a vasbetonból nemcsak a vasat (acélt) hagynák ki, hanem a betont is.

  5. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Kovács ugynok !

    Milyen sztereotípia ? Amugy meg jogos a kérdés, csak megjegyzem hogy hamarosan változik a világ. Ezt megérzem, meg látni ahogy az egész csürhe a saját sírját ássa . Elég csak a heti híreket olvasni. Egyetlen normális dolog nem történt. Az únios pénzek, a külföldi munkavállalás, az embercsempészek, a Lülü botrány,az Ukránok szivatása, a Vágóról való tiltás, plussz a hab a Kisgrofo.. Jaa a beigért fejlesztések törlése, és biztosan nem zongoráztam még le mindent..🙃
    Szóval ilyennek képzelem Róma végnapjait. Csak ebbe nem csak a birkák, meg a mocsok gazember náci führerjeik döglenek bele, hanem az egész hodály belepusztul. Dee már közel a végük az biztos, és minden jel azt mutatja, hogy ezt ők érzik a legjobban 🙂

    Ui: ezt a cigányozást viszont el kéne már felejteni. Vágó meg zsidó volt például…

  6. polyvitaplex szerint:

    Örüljünk, hogy a vasbetonban nincs vas, legalább nem fog rozsdásodni.

    Különben is, ma már 21. századi teknológiák vannak, ropipropilén, 3D-s nyomtató, az már majdnem olyan, mint a Varázsceruza.

    Minek ide vas, a vasutat így is, úgy is megeszi az idő vasfoga.

  7. Vatler József szerint:

    navracsics azt mondta hogy lemond!! ha nemjön a pénz!!🤮🤢

Hozzászólás a(z) polyvitaplex bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum