Semjénnek most jó, ne mozogj

Dombóváron járt Semjén tekintetes úr a hírek szerint, s ha már ott volt, és rénszarvas sem járt a közelben, beszédet mondott mindannyiunk legnagyobb gyönyörűségére. Nem kellett volna, mint majd meglátjuk, de ezeknek beszélhet az ember. Két tétel köré húzta föl épületes tartalmait a KDNP elnöke, amúgy miniszterelnök-helyettes, aki, ha Orbánt végre elvinné egy picinyt az ördög, saját kezével dirigálhatná országunkat a szakadék felé. Most azonban csak ő is utas ebben a gyorsvonatban, amely egyre sebesebben halad a pusztulatba bele. „Ami jó az egyháznak, az jó az államnak, és ez fordítva is igaz”.

Ez a kiindulás Semjén előadásában, amit azzal támasztott alá a szarvasvadász, hogy ez Szent István óta így van. Ezen a ponton látjuk ám, hogy hősünk eltévedt az időben mintegy ezer évet, és abba a súlyos hibába esik, mint minden nerista aljas idióta, hogy azt képzeli, illetve az alattvalókkal azt képzelteti el, hogy az egyház ma is államalkotó tényező, mint azt a hivatkozott király kényszerből belátta. Felhívnánk a figyelmet ezen a ponton arra, hogy Szent István, aki ma leginkább gurulós pléh formájában létezik az ünnepeken, a saját kora parancsának engedelmeskedett, amikor tűzzel-vassal térítette pogány népét.

Ez volt a feltétele annak, hogy az akkori Európa befogadja és megmaradjon, ilyen helyzet azonban ma már nincsen. Mostani környezetünk egészen másfajta értékeket követelne meg tőlünk, amit azonban a jelenlegi uralkodó réteg maffiaszerű működése miatt teljesíteni nem tud. Látjuk is emiatt, hogy ahogyan ezer éve a pogányság miatt nem tartoztunk az akkor európai kultúrába bele, ma egészen más miatt vagyunk képtelenek a kor követelményeinek megfelelni. De ezen nem a múltba révedés segítene, hanem valami egészen más, amire azonban a neristák képtelenek morális és intellektuális okok miatt.

Ha tehát a követendőnek beállított király módszereire és eszmevilágára hivatkozik a jelenlegi hatalom, akkor az csak arra bizonyíték, hogy nem tud a mai kor elvárásainak megfelelni. És ez a hiányosság meg is látszik országunk fentebb mutatott, a szakadék felé robogó vonattal szimbolizált helyzetével, amin az egyház csak ront. Főleg az állammal együtt, ahogyan Orbán szimbiózisba terelte ezeket a hatalma miatt és a mi nyomorúságunkra. Ez az egybefonódás kettejükért van, s valóban jó az az egyiknek, ami a másiknak, de a képletből hiányzik a lakosság, hogy neki is jó lenne valahogyan, de ilyesmi a semjéneket nem zavarja.

Mi érdemli a semjéneket, és miért jó ennek a nevesített Semjénnek, aki a mai államegyház óvó kebelében csücsül most, az a kérdés. Napra nap tapasztaljuk, hogy az egyháznak valóban jó a neki megteremtett kivételes helyzet, amelyben az adófizetők pénzét számolatlanul önti belé az állam, osztogatja neki a közvagyont, de olyannyira, hogyha az egyházban lennének morális gátak, akkor elszégyellné megát. De ilyenek benne nincsenek. Innen is látszik tehát, hogy Istentől és a hittől olyan messze kerültek, amennyire csak lehet. Azt már tudjuk, most, hogy az immorális és istentelen egyháznak miért jó.

No de az állam mit kap azért, hogy a pénzünket és vagyonunkat osztogatja a papoknak annak ellenére, hogy mi erre felhatalmazást nem adtunk egyáltalán? Az egyház ezért az államot szolgálja, neki kampányol és neki hülyíti a választópolgárt. A szószékről sem Isten, hanem Orbán igéjét hirdeti, és egyáltalán nem zavarja, hogy ezért a papjai pokolra kerülnek hitük szerint, ami arra utal, hogy ilyenjük nekik nincsen is. Ez azonban sajátos helyzet egy egyháznál, de a krisztusi tanítást már olyan régen odahagyták, hogy ez senkit nem zavar. Ezer éve azért egy kicsit másképpen volt, de Szent István is már csak guruló pléhszobor ma.

Ez utóbbi is mutatja, hogy ez az egész csak cirkusz és ámítás, az állam az egyházzal együtt, közösen hülyíti a népeket, akik viszont ezt valami ismeretlen erejű jámborsággal tűrik, aminek az eredője az, hogy a templomban suttogunk, a hiten nem élcelődünk. Ez az a tévképzet, ami lehetővé teszi, hogy ezek ketten – állam és egyház – közösen szívják a vérünket azt lihegve a képünkbe, hogy mindez érettünk van, aminél nagyobb hazugság kevés létezik. Viszont éppen ezért és így jó nekik. Ezer évvel ezelőtt a kereszténység a megmaradás, ma az elveszés szolgája, a kialakuló államegyház a XXI. században semmivel sem jobb, mint a muszlimoké.

Amitől pedig remegve félnek, bár csak kendős asszonyokban látják jönni. S hogy ezek ketten együtt mennyire alávalók, és nem a népért vannak, hanem sokkal inkább ellene, azt Semjén további dombóvári mondatai mutatják, amikor önmagát mintegy leleplezve arról papolt, hogy a bájos településen már megújul a templom és lesz majd katolikus óvoda, viszont a város lerohadt utcáit majd csak valamikor, a bizonytalan jövőben rakják rendbe, mert az kevésbé lényeges, mint az első kettő. Ebben voltaképp minden benne van, illetve az nincs benne, aminek kellene, hogy a népekkel is foglalkozva legyen a hülyítésükön kívül.

Az államnak jó, az egyháznak jó, Semjénnek is jó éppen ezért. Hogy a talpasoknak is hasonképp nagyszerű-e, azt ki nem szarja le, mondta volna a szónok, ha nem félt volna, hogy lebukik. Bár ilyentől a NER-ben félnie nem kell egyáltalán. Dombóváron sem akadt senki, aki csak megpisszent volna. Sőt, még akkor sem, amikor arról is mesélt, akkor fognak fejlődni – akkor tudnak -, ha jó a kapcsolatuk a kormánnyal, ami voltaképp már nyílt fenyegetés, és ez is méltó a bádog Szent Istvánhoz. Az igazi is behódoltatta az országot, ezek is. Ha innen nézzük, fejlődési ívünk azóta töretlen, ma is minden sarkon épül egy templom. Halleluja.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Semjénnek most jó, ne mozogj
  1. Yeti szerint:

    Igazat beszélt a keresztes vadász, mivel ők maguk az állam és nekik nagyon jó.
    Szili nyanyus is hazatért hozzájuk, ahogy hallom.

  2. cyr45 szerint:

    Szili annyira görény, amire szinte nem is volt még példa!:-((

    De lelke rajta. Ami nincs is neki…

Hozzászólás a(z) cyr45 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum