Túlélünk téged, Bencsik

Bencsik moszkovita szerint azzal, hogy Orbán Kiskőrösre ment az ünnepen magát Petőfinek képzelni, Budapesten nem volt otthon a macska, ezért cincogni kezdtek az egerek. Ez világos besorolás, a bűnös város ellenzéki, civil vagy akármilyen megemlékezői ebben a kontextusban sajtrajongó (legalábbis a mesék szerint) kis bajszosok, a kedves vezető viszont egyenesen Kacor király vagy Csizmás kandúr, a mesei hős, illetve hősök, bár egyikben sincs túl sok szeretni való. Bencsik moszkovita érezhette, hogy ez kevés, mert esetleg akadnak olyanok, akik jobban szeretik a kis egeret, mint a gőgös macskát, tehát tovább haladt szarral kikent útján.

Második nekifutásra, bár az elsőből egyáltalán nem következve, ilyképp a logika és kognitív képességek erős hiányát mutatva már svábbogaraknak nevezte ugyanezeket az ellenzékieket. Teljes volt a zűrzavar a moszkovita fejében, mert a macskás elgondolás szerint „ezek kinyomultak az utcára, és egyik pimaszabb volt, mint a másik”, a svábbogaras kontextusban pediglen „ezek a kis svábbogarak, ezek kitódulnak az utcára, mert látják, hogy lehet”. Első körben megkérnénk, tessen eldönteni már Bencsik moszkovita elvtársnak, hogy mik volnánk, mert egerek és svábbogarak egyszerre nem lehetünk.

Mielőtt azonban ezen eltűnődnénk, a Bencsik delírium szerint, ha a macska Budapesten van, akkor az egerek nem cincoghatnak, de jobb volna úgy fogalmazni, hogy nem engedik nekik, vagy nincsen rá módjuk. Ugyanis a Csizmás kandúrt (vagy Kacor urat) erősen elzárják, hogy mi, egerek a közelébe se férkőzhessünk, ebből pedig az fakad, hogy macska uram be van szarva az egerektől, tehát moszkovita elvtársnak vigyáznia kellene a hasonlataival. Mert és ugyanis ilyen megsemmisítő és megalázó dolgot szeretne közölni mindenről és mindenkiről, aki nem fideszista, aztán meg kiderül, hogy épp az ellenkezője az igaz.

Ha elképzeljük a kordonokat, a függöny-, és buszok mögé bújást, a macskán még az óvodában is ott virító kevlármellénykét, világosan látszik, ki az úr (Petőfivel a víz, csak erre sem gondolt a kedves vezető ott Kiskőrösön). Azaz, az egerek cincognak, csak a macsek elmenekül előlük, ez évben Kiskőrösre, tavaly meg Zalaegerszegre. Máskor a Kossuth stúdiójába, mint ahogyan Bencsik Moszkovitának is csak a sajátjai között oly nagy a pofája, s ha szembe találkozna akármely egérrel (vagy svábbogárral épp), menekülnie kellene, vagy arra volna késztetése, mert ezeknek mindig csak csapatban és mindig messziről habzik a szájuk.

Itt pedig rátérünk a svábbogárra, ami nem más, mint a csótány népies neve, s ha ehhez vagyunk hasonlítva az sem igazán sértés, mert még így is hasznosabb, mint az egész fideszcsürhe együtt. De ez csak mellékszál. A rosszabbik hír az Bencsik moszkovita számára, hogy a csótány (svábbogár) nagy túlélő, már az ember előtt ezen a földön volt, és utána is itt lesz, és a svábbogár az, aki még Putyin haverjuk belengetett atomcsapását is túlélné, míg a fideszcsürhe meg egyáltalán nem, mert elpárologna az összes, mint egy fazék víz, amit a tűzön felejtettek rossz vagy hanyag háziasszonyok.

A svábbogár minden szaron megél, nem csak homáron, mint Bencsik gazdája, látta már a dinoszauruszokat is, és látni fogja azt a földet, amikor a Putyin-félék kiirtják róla az emberiséget, amiből rövid távon az fakad, hogy túlélünk téged, Bencsik, és ezer év múlva is mosolygunk az ostobaságodon. Erről talán ennyi elég is, de svábbogárként az ember feljogosítva érzi vagy érezheti magát arra is, hogy ő maga is besorolást végezzen, fölüsse a Brehmet megkeresni benne Bencsiket magát, de nem találja, mert a nagy állathatározó minden egyes lakójának van valami haszna, míg a Bencsiknek semmi sem.

Ebből fakadóan még a lexikonba sem fér bele, nem jut neki hely és gondolat, s ekként ezt a részét szerencsésen elvégezve arra intenénk a moszkovitát, csak óvatosan a gondolat nélküli kalandozásokkal, amikor az Orbán seggén nyíló ablakból kitekint arra a világra, amiből semmit nem ért, amiben nem jutott sehová, ugyanis ugyanott tart, mint Kádár idején, amikor a magyar fiatalok szovjetbarát nevelésének fontosságáról értekezett. Ez mutatja, hogy ma is csak olyan kommunista, mint akkor, azaz, képtelen a fejlődésre, míg a svábbogár meg igen, úgyhogy vegye fel a díszmagyarját, és húzzon el a jó büdös francba.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Túlélünk téged, Bencsik
  1. polyvitaplex szerint:

    A cincognak az egerek közmondás azokra a hallgatagokra, csendesekre vonatkozik, akik a vezér, családfő, osztályvezető stb. távollétében nekibátorodnak, és hallatni kezdik a hangjukat.
    De ehhez az kell, hogy a domináns macska és az alárendelt egerek ugyanabban a házban, mikrokörnyezetben éljenek, napi viszonyban. Például én nem élek együtt Orbánnal, nem járok vele össze, nem nevezem őt a vezénylő tábornokomnak, és szerintem sokan vagyunk így, hogy nem Orbán-himnusszal fekszünk és kelünk. Lehet, hogy én csak cincogok, de ez folyamatos cincogás, független attól, hogy Orbán Pesten van vagy vébédöntőn, esetleg egy kínai tejcsarnokban feltartott farokkal dörgölőzik a milimári lábához.

  2. hj szerint:

    Én csak annyit cincognék ehhez hozzá, hogy nem értem, hogy az ilyen Bencsikeknek (és ez alatt nem csak őt meg a bratyót értem), mi abban a jó, hogy ilyen köpedelem megnyilvánulásaik vannak?

Hozzászólás a(z) hj bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum