Préselt malacarc kiskosztümben

A „Kiskunsági préselt malacarc” nevű étel nyert a felcsúti főzőversenyen, amelyen Németh Szilárd elmélkedett tegnap megénekelten az annyira mély magyarságról, hogy még Németh László is megnyalná tőle a vékony ajkait. Csak felidézésképpen a főzőversenyre is kiható filozófia a „magyarokmagyarmagyarországot” akarnak, s mint látjuk, ez már magyar a köbön, olyan szorzat, aminek vége soha nincsen, így végül a saját farkába harap. Nos, ehhez képest, ha Kovács I. István szalagmunkás elolvassa, mivel akarják ezek a turbómagyarok etetni „préselt malacarc” néven, akkor nagy valószínűséggel érthető ordításban tört volna ki.

Kovács I. István, ahogyan az egyébként Németh Rezsiember eddigi idomítása nyomán kialakult benne, az egyszerű ételeket érti és szereti – pacal meg kirántott hús -, így az is bizonyos, fingja sincs arról mi lehet az a homár, amit a kedves vezető Rómában közpénzen a b. nejével jóízűen elköltött.  No most, ilyen feltételekkel és körülmények között Kovács I. Istvánnak préselt malacarcot felkínálni nem lehet, mert midőn olvasná a magyar a köbön étel leírását, anyukája után is elkezdene pityeregni, hogy segítse őt az életben, illetve az ételben, ott ülne tanácstalanul és kiszolgáltatottan a mélymagyaroknak, mert ezt olvasná éti útmutatásul.

„Kiskunsági préselt malacarc: malac pofa nyelve-orra konfitálva, mangalica sonka köntösben, prés alatt készítve, füstölt kalocsai pirospaprikás krémmártással. Pirított kukoricapuliszka, kapros juhtúróval bélelve, házi tejföllel. Savanyított malacfüles nemzeti langyos vitaminsaláta, zöldfűszeres, velős roppanccsal.” – Ezt látván Kovács I. István tudatát ellepnék a barna ködök, ami mögött szófoszlányok, letöredezett képzők és ragok, a nemzeti meg a langyos, köntös, prés, füst lexikák bugyognának a házi tejfölben, és vérmérsékelt szerint – mint már láttatni kezdtük, ordítana vagy az anyukáját hívogatná, esetleg annyit mondana: megazisten.

Megértenénk őt ebben a kínos tanácstalanságában, ami hasonló ahhoz, amikor kijelölt köztársasági elnökünket (vö.: Novák Katalin) van módunk látni mindenféle ráaggatott göncökben, kiskosztüm meg nagy, mert ehhez nem értünk. Csak annyit látunk, hogy tenyeres-talpas kijelölt elnökasszonyunkat igyekeznek az angol királyi család módján felgöncölni, ám szerencsétlenségére minden úgy áll rajta, mint tehénen a gatya. Elnézést, alj, ha ez a szoknyát jelenti. Ami viszont mindegy, hiszen csupán arra óhajtottunk utalni ezzel, van ezekben egy idea a gazdagságról és annak külsejéről, de nem passzol hozzájuk.

Sem az évszázados elegancia. Ám, hogy mindeközben nyomatják a tulokmagyart, az olyan sajátos kettősséget hoz létre, mint képzelt alakunk, a hősünk nekünk, ez a kitalált Kovács I. István, aki bambán néz arra, mit akarnak vele megetetni, amikor csak egy kis disznóságra vágyik, ahogyan azt Németh Szilárdtól megszokta azt üst mellett, kezében fakanál. Kultúrák szerencsétlen találkozása ez, amiből a NER emberei jól kijönni nem tudnak, hiába tartják el kisujjukat a káváscsészétől, rajta a köves gyűrűvel. Azt is értjük, hogy ütős nevek kellenek a malomkerék tányér közepén ücsörgő mogyorónyi ételnek. Lásd, eltartott kisujj.

Akkor azonban Kovács I. István tudatának megfelelően várnánk el emberi nyelven az étel leírását, főleg akkor, ha előtte magyarokmagyarmagyarországot emlegetünk. Kitetszik tán, hogy nem a sznobéria okozza itt a gondot, mert az csak szimpla bunkóság volna, míg ez itt ezzel szemben kőkemény hazugság, és még csak nem is minket csapnak be vele, hanem saját magukat. Na jó, még az imperialistákat is, akiknek mindezek után nem lennék a helyében egyáltalán. És voltaképp itt értünk el oda, ahová az elején indultunk, de nem is reméltük volna, hogy ilyen hamar sikerül. Bár a terepen nem volt semmi nehézség.

Mosolygunk az egészen, de mosolygunk magán Németh rezsiemberen is, aki nem hazudtolta meg magát. Amint vége lett ennek a kutyakomédiának, amit főzőversenynek neveztek és ilyen eredménnyel járt, mint amit megmutattunk, azt posztolta ki a közösségi oldalra, hogy ő mindezek ellenére marad a pacalnál. Derék. Sőt, delikát ez a hűség, csak akkor a másik oldalt nem értjük, a már majdnem homár a’la mayonaisse beütésű neveket, a lélek-, és kognitív képességekbéli fenn az ernyő nincsen kas állapotot, de nevezzük szellemi rongyrázásnak akár. Viszont ez nem megy. Ha pedig igen, akkor így, és az lesz belőle, hogy kiröhögik az embert.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Préselt malacarc kiskosztümben
  1. polyvitaplex szerint:

    Kovács I. Istvánnak üzenném, hogy ne az elnevezésre figyeljen, hanem a tartalomra, a préselt malacarc lényegében disznósajt, nyugodtan megeheti, nem lesz tőle semmi baja.
    És nyilván vannak árnyalatnyi különbségek, de az emberiség mindenhol ugyanazokat a gabona, hús, zöldség stb. alapanyagokat eszi, és nagyjából ugyanúgy dinsztel, süt, ránt, párol stb. Arról, hogy ugyanaz az étel az egyik országban magyarmagyar, a másikban románromán vagy írír, az étel nem tehet.

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Anno valamikor a 70-es 80-as években kihozták,komoly pártlapokban is megjelent, hogy a mongolok mekkora rokonaink, mert a paprikás csirkét ugyanúgy készítik..🤣
    Naa, akkor ment a világ elébb ? Csak kérdés, dee költői..🙃

    Ps.: Váncsa Tanár Úr viszont hozzá tudna szólni a kérdéshez. V.ö.: Töltött káposzta..

  3. Tom Sawyer szerint:

    Bocsánat, elöbb küldtem el, mint akartam. Szóval a töltött káposztát bizony a tatároktól tanultuk. Ideje újra gondolni a történelmünket. Dee ezt a Tanár úr precízen levezette..

Hozzászólás a(z) Tom Sawyer bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum