A jó, édes anyukám

„A jó kurva anyádat ismered-e te majom propagandista” – szólt hozzá tegnapi írásomhoz egy nyájas olvasó, amitől én – nagy valószínűséggel csalódást okozva neki – melankóliába estem. Ez az állapot nem lehet ismert a ny. olvasó számára, ugyanis érzelmeket tételez, emlékezést és vágyakozást, az ilyesmi a ny. olvasó számára ismeretlen terep, neki csak zsigerei vannak, ebből fakadóan pedig agytörzsi létezése. Számára a magamfajta nem létezik, fölébem száll a gépével és pusztítandó vasút vagy gyárüzem vagyok a magasból pitypanggal a kezemben, ami kinyílott, hát megírom, ahogy kérve volt régi időkben.

Nem ismeretlen ez a reakció, nem új, nem az első, így nem is az egyetlen, lesz majd hasonló másik, és az sem lesz az utolsó. Szokva vagyunk, a kedves vezető kijelölte – és mindig újólag kijelöli – a sövényt, lerakja a gyűlölet jelzőkaróit, amelyet ezek a ny. olvasók követnek a repülőjükkel, nézve azt, mint Hende a gukkeron, hová kell ledobni a bombát, amitől szétpaccsanunk oly alakot véve fel, mint a tehénlepény. Ami a figyelmet mégis felkelti ebben a nékem címzett üzenetben, az a szenvtelenség, a kiérlelt, elterülő és megingathatatlan gyűlölség a más iránt, ahonnan nincsen már visszaút.

A reám szálló melankólia mélyiről igyekszem megfelelni a kérdést, ami nekem szegeződött, hogy ismerem-e a jó kurva anyámat, s azt hiszem, ez elmondható, igen, bár az emlékek halványulnak, lévén tíz éve halott szegény. Jó asszony volt, s hogy kurva-e, azt nem tudhatom, az apám dolga lenne vagy lett volna, de biztos megbeszélték egymással még annak előtte, amikor ő halt meg vagy húsz éve, s azt hiszem, a felhők felett, magasan a bombázón túl, ha van Isten, akkor annak közelében fogják egymás kezét, legalábbis remélem. Mert megérdemlik. Ám a ny. olvasó hiába emlegeti a kurvaságot.

Ősi és tisztességes szakma ez, sokkal igazabb erkölcsökkel, mint amiről az az Isten – akinek a mélyiből e kedves ember felüvöltött – nem is álmodhat. De visszatérve anyámra, aki mindegy, hogy kurva volt avagy sem, de belőle nőttem én mint fatörzsből gyönge ága, egy baj azonban volt vele. Papot járatott hozzám, hogy oktasson otthon a hitbéli tudnivalókra, ami fájt. Bár visszatekintve ez is jó volt, mert alkalmat kínált arra, közelről ismerhessem azt az embertípust, akik közé a ny. olvasó is bizonyára tartozik pátosztól fennakadt szemekkel kurvázva kereszténységében. Anyámnak köszönhetem, hogy tudok rajta röhögni.

Sok mindent tudnék még mesélni bizonyítandó, hogy ismerem az anyámat, aminek az ellenkezőjét a ny. olvasó sem feltételezhette, csak az volt a feltevés és a győzelmes mosolygás, hogy őt lekurvázva bennem az olyas indulatokat generál, amit ő a kocsmában vagy idoljától, ettől az Orbántól megszokott, hogy gyere ki az utcára, és férfiként intézzük el. Vagy letöröm a sörösüvegem nyakát, és hívom halálos viadalra. De a fentiek miatt, hogy profánul szóljak: leszarom, miket irkál az anyukámról, vagy, hogy kurvázza-e, nem érdekel, még csak félre sem állok letörölni, ugyanis sárral sem vert be, mert odáig nem ért föl.

És most, hogy elmeséltem az életemet, és tisztáztuk a viszonyokat, a mondatból – hogy emlékezzünk „A jó kurva anyádat ismered-e te majom propagandista” – már csak annak a vizsgálata maradt, hogy vajon majom vagyok-e és egyben propagandista. A majomhoz is az a viszonyom, mint a kurvasághoz, mert semmi sem idegen tőlem, ami emberi. Majomként el tudom képzelni magam, és a fentiek miatt a ketrecemből mosolygok a világra, benne a ny. olvasóra, miközben neki füstöl a feje, mert az írásomra észérvet ellenük fölhozni nem tud, csak annyit, hogy kurva az anyám. És még egyszer mondom, ki nem szarja le a nyomorát.

S hogy propagandista volnék-e, még az is lehet a magam módján. Ugyanakkor, amikor a KESMA-ra gondolok, a Kossuthra kivált pénteken, de más napokon is, a tévéikre és a celebjeikre, meg az összes csapra, amelyekből a ny. olvasó szívének kedves szavak sprickolnak megállíthatatlanul, nos, akkor is csak nevetek, mert velem van Kierkegaard tanácsára, ezt kértem az istenektől, és megadatott. Ha jó szívem volna, ami nincs az ilyen nyájasok felé, akkor nekik is tanácsolnám ugyanezt, de hiába tenném. Ezek markolják az esernyőt, a savas üvegcséjüket, és ordítanak bele a világba a barmai. Mint ön is, aki megszólított bájosan.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
7 hozzászólás “A jó, édes anyukám
  1. Yeti szerint:

    Az utolsó mondatból kihagytam volna az „ön is,” részt.
    Felesleges dolog ennyire megtisztelni.
    Ősi mesterségről olvasmányaimból tudok, de már eléggé felejtve.
    Viszont a majmok okos jószágok – ha nem érik el a banánt a ketrec rácsán át képesek a céljuknak hátat fordítva kimenni a ketrec hátsó ajtaján és odamenni kedvenc csemegéjükért. No erre a legtöbb embernek nevezett alkalmatlan.Beleszorul a kezük az uborkásüvegbe és éhendöglenek inkább. Átlag majom képes hátat fordítani a kívánatos dolognak ideiglenesen, átlag ember erre alkalmatlan.

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Elképedve hallgattam tegnap én is az elöttem jelentkezőt. Aztán eszembe jutott, hogy pár éve elkezdtek kiképezni lelkes „hívőket” konkrétan a netre specializálva . Tudod haladni kell a korral, már ha csak a megyei KESMA lapszámát nézed is. Dee ne hidd hogy a Vodafont is a két szép szeméért dugták, bocsánat vették meg.. Szóval stílszerűen de csak a Roxette után: hallgass a szívedre, az ilyenekre meg magasról…
    Apropó KESMA. Tegnap volt szerencsém a három nyugati megyét végigjárni vonattal, és így a helyi restikben várván a csatlakozást, olvasni a helyi frankót. Mondhatom még Sopronban érdekes volt látni, hogyan hülyítik a birkákat, de Vasban, Zalában még a pohár sör sem fogyott el amig végére értem. Nem azért, de irigylem a megyei lapok szerkesztőségét, Pompás lehet , ha fent valaki megírja helyettük a 90%-ot. Röhej dee még a sportot is !!
    Szóval kedves Rezeda, ennyit az anyukájukról, a majmokról, no meg a propagandistákról..🤣

  3. polyvitaplex szerint:

    A sajtóbeli kurvaanyázás Bayer Zsolték kiváltsága szokott lenni, nem tudom, hogy a kommentelő tagja-e már a Sajtóklubnak, vagy még csak tagjelölt, és a tegnapi hsz volt a próbamunkája.

  4. miki1950 szerint:

    Ez csak egy birka a bunkóbbik fajtából, pakold oda, ahova való – a főnije mellé a trágyadombra.
    A drága időt a bégető birkára pazarolni felesleges időpocsékolás, ráadásul még élvezetet is okozol neki.
    A moderátor viszont (ha van egyáltalán) nem végzi jól a dolgát .

  5. V.A. Lucky szerint:

    Tisztelt Rezeda Úr!

    Megdöbbenéssel olvastam a posztot. Arra gondoltam, hogy Ön nem értékeli kellőképpen azt az emberfeletti erőfeszítést, amivel az említett olvasó, kognitív képességei legjavát összegereblyézve, megírt egy egész, összefüggő mondatot! Hovatovább, Ön egyenesen gúnyolódik!
    Azonban át kell értékelnem az első, elkapkodott ítéletet. Ön, művelt, tanult emberként nyilván nem tenne ilyet. Következésképp, valójában respektálta a gazdáját védelmező létforma acsargását, ti. dobott neki egy csontot.
    Felhívnám azonban a figyelmét a kóbor jószágok etetésének veszélyére. A primitív lények hajlamosak az ember nyomába szegődni ha törődést mutatnak feléjük.

  6. cyr45 szerint:

    Nekem pedig J.A. „Kiáltozás” című verse jutott eszembe erről a míves stílusú, gondosan cizellált hozzászólásról, amellyel „kedves” olvasótársunk próbálta lehúzni Rezedát, a saját szintjére!

    Ami viszont nem sikerült neki.:-)

  7. miki1950 szerint:

    Ennek a megnyilvánulásnak egy másik aspektusára azért még felhívnám a figyelmet.
    Ti. arra, hogy a blog írója akár kitűntetett figyelemnek,
    írói munkássága elismerésének is felfoghatja az inkriminált bejegyzést, ugyanis ez bizonyítékát adja annak , hogy nagyon jól műveli azt, amit nap mint nap e hasábokon produkál.
    A középszer nem képes kiváltani heves érzelmeket, reakciókat.
    Arra kizárólag a kiemelkedők, a legjobbak képesek.
    Az inspiráció adott tehát, így további kiváló munkát várok el a szerzőtől.

Hozzászólás a(z) Tom Sawyer bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum