Áthallások és vonyítások

Az egyik budapesti iskolában az igazgató lefújta (betiltotta) a diákok március 15-i, ünnepi előadását, mert beszart. Az iskoláját féltette vagy csak saját magát, nem tudni és nem is érdekes, de az agyában bekapcsolt a Menyhárt Jenő (Bizottság) által megénekelt kopasz cenzor, és így cselekedett, ahogy. Indoka a látványos és lehangoló akcióra az volt elmondása szerint, hogy a gyermekek előadásában Petőfi „Akasszátok fel a királyokat” című versének szavalása során a refrén egy helyen „elnyelődött” úgymond, így Orbán Viktort lehetett odagondolni. Nem tudjuk, nem hallottuk az akusztikát.

Bár elnyelődés nélkül is előfordulhat ilyen baleset, ám ennek megakadályozására gondolatrendőrségre volna szükség, ilyenje azonban igazgató úrnak nincsen. „Ha ez kimegy, vége az iskolának” – mesélte még a lehangoló döntésről, s bár a tudósítások nem írják, magunk látjuk, amint reszket a lába, és csorog róla a jéghideg izzadság, ezért inkább a magunk részéről sajnáljuk szegény direktort, hogy ilyen országban kell élnie. Bár hozzá tesszük, hogy mi is ebben tengetjük magunkat. A diákok a döntés után forradalmat játszottak az iskolában, petíciót fogalmaztak, aláírásokat gyűjtöttek, ilyenek.

De ez nem az a nap volt, nem az az óra és perc, amikor ügyüket jóvégre vihették volna, az ünnepi műsor tehát elmaradt. És az iskola, valamint annak igazgatója így áll előttünk a kiábrándító képben, a gyermekek pedig találkoztak a valósággal, ahol majd felnőtt korukban elmesélik nekik, hogy az élet nem habostorta, Pelikán. Viszont, mivel ünnep volt, és épp március 15-e, a kedves vezető is adott műsort, s pont Petőfi szülőházánál, mert odaette a rossebb, ahol azt hozta a hallgatóság és az összes magyarok tudomására, hogy mindannyiunkban lakik egy kis Petőfi. Szép gondolat.

Ugyanakkor az is látszik, hogy az emlegetett iskola diákjaiban megbúvó kis Petrovicsot képen vágták, és hiába akarták volna elmondani, hogy akasszuk fel a királyokat, mert ettől mi állítólag indultunk volna Kiskőrösre ezt a miénket fölkötni. Így lehet elképzelni a félelmeket és reszketéseket mindkét oldalon, viszont az a kérdés motoz bennünk mindenképp, hogy maga I. Orbán V. nagykirályunk, amikor a tavaszi szélben Petőfit dicsőítette, végig gondolta-e, hogy épp a költő az ő fajtájával mit is csinált volna. De ezt sosem tudjuk meg, mert lekaszabolták őt az oroszok, amit viszont nagy királyunk elfelejtett megemlíteni.

Elhallgatva, szemlélve így az aktuális ünnepi delíriumot, az a benyomásunk támadt, hogy ott, Kiskőrösön a beteg épp Petőfinek álmodja magát. Olyan tulajdonságokkal ruházta őt fel, amit magának is szeretne tudni, de ez nem igazi nóvum nála. Emlékezhetünk, a futball vébé után Messinek képzelte magát, a pici embernek, aki meghódítja a világot, és az a lába előtt hever. Ezúttal Petőfi lett. Előfordulnak ilyen balesetek a betegség lefolyásában, ám ebben az egész történetben csak az a zavaró, ha ő álmodhatja magát világforradalmár költőnek, gyermekeink miért nem tehetik meg ezt. A szelleme elveszi a játékukat.

Ám ne higgyük, hogy a kisdedek móka nélkül maradtak ezen a napon. Úgy fogalmazhatnánk, annak képzelhették magukat, amit a hatalom megengedett nekik, s itt, minálunk, a fatornyosomban épp kicsi huszárnak. Viszont nem akárhogyan. Nálunk a soknevű honvédelmi kaszinós járt emelni az ünnep fényét és utat mutatni tévelygő lelkeinknek, de már maga a megemlékezés címe is beszédes volt: „Ágyúinkat ismét nyugat felé fordítjuk”.  No most, Buddhában testvéreim, engemet tessenek fölkötni, ha ebben viszont nincs ordas áthallás, csupán a másik irányba, amit viszont lehet ezek szerint.

Sőt, a mi itteni gyermekeink a nyugat felé fordított ágyúk képzelt tüze és robaja mellett papírcsákóban, forgatókönyv szerint kaszabolták le a szintén gyermek labancokat, ami előadást a megjelent potentátok, képviselők, kaszinós miniszter eltelve szemléltek, míg ugyane gyermekek pesti sorsosai megfoszttattak még a szavalás gyönyörűségétől is. Ebből is kitetszik, a mércék nem egyenlőek, a múlt, jelen és jövendő csak olyan lehet, ami megfelel a kurzus szája ízének, ami az, hogy a királyok megmaradnak vagy újjá születnek, kis katonáink pedig képzelt vérüket adják a XIX. századi NATO ellen.

Mindeme elképzelhetetlen történetek azonban nem egyebek, mint a hatalom romlottságának és perverzitásának újabb bizonyítékai, ahol az élet arról szól a birodalomban, hogy a dolgok egy ütemre járjanak, a gondolatok egy irányba mutassanak, valahová, a Kiskőrösön deliráló kedves vezető felé. Ami történik a NER-ben, az már beteges. Eddig is az volt, de a köznapok szürkesége és monotóniája elfedi rendre, azonban minden egyes ünnep – amikor mondani kell valamit – azt mutatja, kies hazánk száguld a semmi mélyén lapuló degeneráltság felé, amelynek legalján iskolaigazgatók reszketnek az életükért. Ez az, ami delikát.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Áthallások és vonyítások
  1. Yeti szerint:

    Meg kell köszönni a beszarinak a tiltást.
    Ha eddig nem jutott volna eszükbe a gyerekeknek, most egy életre megtanulták a csutkányféléket fel kell emelni a magasba!

  2. polyvitaplex szerint:

    Menyhárt Jenő nem a Bizottság, hanem az Európa Kiadó énekes-gitárosa volt.

    – – –

    Petőfi a béke pártján állt, és a békeszerető oroszokkal üzletelt. Petőfi felnézett Erdoganra, és akkora lett a hasa, mint a török basának. Petőfi addig szidta Brüsszelt, hogy végül a magyarok háromnegyede uniópárti lett.

    • rezeda szerint:

      Jogos, a manók tevékenykedtek.

    • Bagyula szerint:

      Az utolsó mondathoz: Bárcsak így lenne!
      (egy 66 éves, de szellemileg még friss nyugger, akinek tele van a töke azzal, hogy a nyuggereket az agyatlan fidesz hívőkkel azonosítják!) Hál’ Istennek mi is vagyunk néhányan, akik ezt a sz*rházi mocskos tolvajbandát elzavarnánk a halàl f*szàra ill. teljes vagyonelnelkobzás mellett 15-20 évre börtönbe zárnánk!

  3. Bagyula szerint:

    Csak a teljesség kedvéért: a suliban kicsi a tornaterem, ezért kétszer szokták leadni a műsort, innen tudta a diri, mi van benne. Én is megértem az igazgatót, féltette a seggit, de remélem a diákokat a szüleik legalább otthon megdicsértek tökössegukert

Hozzászólás a(z) polyvitaplex bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum