Orbán békelázas

Mindig felüdülés doktorminiszter kegyelmes urunkat péntekenként az éter hullámain át hallgathatni, ahogyan a heti evangéliumban világosítja meg elménket, csepegtet reményt szíveinkbe az ő mérhetetlen bölcsességével. Elmagyarázza mi miért van, ha nem tudtuk volna. Tegnap kiderült például, hogy a „háború rossz, a béke jó”, ami hangulatában erősen hajaz az Állatfarm jelmondatára, miszerint „négy láb jó, két láb rossz”. Sőt, Orbán kegyelmes urunk még azt a fordulatot is onnan kölcsönözte, Jones gazda sorsára mutatva, akit nem akarnak az állatok, hogy visszajöjjön, minálunk pedig ilyen Gyurcsány, akivel mindenkit riogatni lehet.

Például, ha ő lenne, már éhen gebedtek volna a nyugdíjasok. I tak dalse a putyinisták kedvéért, de ma a háborúról lesz szó. Persze, ha a Gyurcsány lenne, már odaveszett volna a Donnál kétszázezer magyar például. Hogy ez egy másik történet, az minket annyira sem zavar, mint Orbánt a tények és a valóság, így együtt suhanhatunk most vele az álmok szürreális világába. S mindezt az ő kappanhangján, ami külön öröm és számunkra kiváltság, mert nincs még egy ilyen bájos hangú nemzetvezető, aki az ajkait permanensen nyalogatja, mint ez a miénk, és immár örökre. Vele együtt pusztulunk el mindannyian.

Orbán, s vele együtt a Fidesz a békéért óbégatnak. Azonnali és nekik tetsző békét szeretnének, ami momentán – és már egy éve is – abból állana, hogy az ukránok leteszik a fegyvert, és országukra úgy telepedne rá Putyin, mint most a miénkre. Orbánnak valami miatt nagyon fájna, ha a barátja (főnőke, réme, vagy nem tudjuk mi a rosseb) veszítene, mert azt is kifejtette, milyen iszonyú világ következne ránk, ha az oroszok buknának. Ebből fakadóan tehát arra kell jutnunk, hogy ő az orosz fegyverek győzelméért szorít erősen. Innen nézvést tehát nem tetszik neki az ukránok nagy ellenállása, ami nézettel eléggé egyedül van a kultúrnépek között.

Vagy pedig nem is tartozik oda. Mármint ő személyesen, s természetesen a maffiája, de ezt meg tudjuk már több mint egy évtizede, csak egyre világosabbá válnak a dolgok. Visszatérve azonban a tegnapi szeánszra, elsőleg az derült ki, hogy – legalábbis Orbán fejében – az egész széles és nyüves Univerzumban ketten óhajtják a fentebb vázolt békét: mi (mármint ő) és a Vatikán. Innen nézvést a szentatya világossága ragyog kegyelmes urunk elméjében, amihöz érthető okokból mi, porbafingók föl nem érhetünk, és valljuk be, nem is érünk. Mert a Vatikánt és – Isten bocsássa meg – a szentatyát is egyként szarjuk le, ha hülyeségeket beszél.

És hát még Orbánt, ami külön öröm. Mert egyszerű a tényállás, ami pedig az, hogy béke egyféle létezhet, ha Putyin és bandája kitakarodik Ukrajnából, minden más kimenetel azt jelentené, hogy győz a gonosz. No most, a Vatikán ilyet jellegéből fakadóan nem óhajthat – bár volt már rá példa, de Ferencben még bízunk -, Orbán viszont csak ezt akarja, amit értünk, csak fel nem foghatunk, illetve arra a következtetésre kell jutnunk, hogy neki jól jönne a Sátán diadala. Valljuk meg, ez beleillik a profiljába, ehhez vagyunk szokva tőle. Sőt, sokan azt gondolják, ő maga a megtestesült Belzebub, és ez igaz is lehet, egy fokhagymapróbát megérne.

De tegnap nóvumként az is elhangzott, és most tessenek figyelni, fölkötni azt a gatyát, hogy kegyelmes urunk szerint a Nyugat „háborús lázban ég”. Nem tudjuk, milyen az a háborús láz, Orbán viszont annak tartja, ha Ukrajnát önvédelmi fegyverekkel látják el. Minden külön értesítés helyett ilyenfajta lázat Putyinnál mérhetnénk, sőt, ezt a téboly is fokozza, de a jelek szerint Orbán ezt nem akarná csillapítani. Putyin vigyen, amit akar, amíg meg nem nyugszik, ez kegyelmes urunk filozófiája, amit nevezzünk az ő békelázának, ha meg kell határoznunk valahogyan azt a delíriumot, amiben permanensen fetreng itt nekünk.

Hogy Orbán ilyen sajátos lázban látja a kajla és véráztatta világot, az az ő nyomora. Az ország, amelynek az élén áll, s amelynek mi vagyunk a lakói, tragédiája pedig az, hogy ezzel a trippel már megint egyedül van. Már megint szél ellen hugyozik – de bele a zongorába -, s ha kárvallottja lesz ennek az ámokfutásnak azok csak mi leszünk magunk. Mondhatnánk, ahogyan szokásban van, hogy hadd dumáljon zöldségeket, nem figyel rá senki sem, ám az a helyzet, hogy de, igen. És ez az oka annak, hogy magányosan kóborol Brüsszelben, ezért – sem – adnak neki pénzt, és ez azért már ránk is visszahat. Mert amit ott nem kap meg, azt a mi zsebünkből szedi ki. Ez pedig már csak zavar valakit. (Vagy nem.)